SG.hu·

Panasonic DMC-LS80 bejelentés

A PMA közeledtével a Panasonic fellebbentette a fátylat az LS sorozat új gépéről, benne számtalan új fejlesztésű szolgáltatással.

A kompakt vázban újonnan kifejlesztett Lumix DC VARIO lencserendszer foglal helyet 3-szoros optikai zoommal (35 mm-es filmes megfelelés: 33-100 mm). A CCD felbontása 8,1 megapixelre növekedett, kezelése pedig a cég közleménye szerint tovább egyszerűsödött. A menü is fejlesztésen esett át, az új design színben és megjelenésében is futurisztikusabb hatást kelt. Az összes ikont áthelyezték a két szélére. Újdonság, hogy egy gombnyomással maximális háromszoros zooomra válthatunk, majd a felbontás 3 megapixelre esése árán még nagyobb, 4,8-szoros nagyítást érhetünk el.


A DMC-LS80 használatának lelke a négy különböző funkciót egyesítő, átfogó Intelligens üzemmód, amelynek célja, hogy a felhasználó könnyedén készíthessen tökéletes felvételeket. Az első a cégnél Mega O.I.S.-nek hívott optikai képstabilizátor, mely a kézremegésből adódó életlenséget küszöbölı ki A második az Intelligens ISO-vezérlés, amely a bemozdulásból eredő életlenséget akadályozza meg azzal, hogy érzékeli a fotótéma mozgását, és a mozgás sebességétől, illetve a fényviszonyoktól függően állítja be az ISO-érzékenységet és a zársebességet. A rendszer érzékeli, hogy mozog-e a fotóalany - ha mozog, akkor automatikusan megemeli az ISO-értéket, így a készülék nagyobb zársebességet használhat. Ha a fotóalany nem mozog, akkor nincs szükség az ISO-szint emelésére, így a kép alacsonyabb ISO-értékkel készül.

A harmadik az Auto Makró funkció, amely a fotótémától való távolság függvényében automatikusan átáll a közelképek készítéséhez szükséges Makró üzemmódra. Végül, de nem utolsósorban az AF-rendszer, amely már a fényképezőgép kioldó gombjának félig történő lenyomása előtt megkezdi az élességállítást, ezáltal a kellő pillanatban minimálisra csökkentve a fókuszálás idıigényét. Ezek a funkciók modern kompakt géphez méltón mind automatikusan működnek.


A masina hátsó kijlezőjének képátlója 2,5 coll, 230.000 képpontos. Ebben is van automatika: érzékeli a fényviszonyokat, és automatikusan maximum 40%-kal megemeli az LCD háttérvilágítását, amikor a szabadban, erős napfényben használják a fényképezőgépet, gyenge megvilágítás esetén pedig pixelkeveréses olvasási módszerrel erısőti fel a jeleket. Ez a funkció érzékeli a fényviszonyokat, és a fényerőt automatikusan beállítja az összesen 12 finom lépcsőből álló skála szerint, így a vállalat közleménye szerint minden szituációban a legjobb láthatóságot biztosítja. Külön mód van arra, amikor a a fényképezőgépet magasra emeljük, például tömeg felett fotózva, hogy nagy nézési szög esetén is jól látható legyen a rajta megjelenő kép.


A felvételek feldolgozásáért a Venus Engine III LSI rendszer felel, mely sorozatfotózási üzemmódban másodpercenként 2,5 felvétel készítését teszi lehetővé teljes felbontás mellett, nagy sebességű sorozatfotózás esetén pedig 5,5 felvétel/mp sebességet kínál (max. 3 megapixelen). A nagy érzékenységű üzemmódot is támogatja, amellyel az LS80 akár a ISO 6400 beállítást is lehetővé tesz. 2008-ban már kötelező lesz a full HD képrögzítés (1920 x 1080 pixel), és a gép természetesen erre is képes, mozgóképet azonban nem tud ilyen felbontásban rögzíteni. A gép VGA felvételi szabvány (640 x 480) mellett csak a WVGA-t (848 x 480) ismeri, 30 képkocka/mp sebességgel.


Az LS80 két darab AA[LR6] elemmel mőködik, és gyári adat szerint alkáli elemekkel 180 képet tud elkészíteni, illetve 470 képet a külön megvásárolható Ni-MH újratölthető elemekkel (tipikus kapacitás: 2600 mAh / minimális kapacitás: 2450 mAh). A készülék 24 MB beépített memóriával rendelkezik, amelyet SD-/SDHC-memóriakártyával lehet bővíteni. A modell ezüst, fekete és rózsaszín színekben lesz kapható, várhatóan márciustól, bevezető ára azonban egyelőre nem ismert.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© noss2010. 11. 30.. 19:18||#10
"2008-ban már kötelezõ lesz a full HD képrögzítés (1920 x 1080 pixel), és a gép természetesen erre is képes, mozgóképet azonban nem tud ilyen felbontásban rögzíteni." - teljes fogalmatlanság, indokolatlan hablaty.
A "full HD" képrögzítésnek mozgóképes környezetben van értelme, amire a kütyü nem képes!
© SENNA0012008. 02. 03.. 21:47||#9
Hello!
Nekem egy panasonic Ls 60 van,nemrég vettem minden rendben volt vele csak akkor csalódtam benne egy nagyot mikor nem dátumozta automatikuasn a képeket.
Ez még a kisebbik baj lett volna,de amikor dátumozom a 6 megapixeles képeket átalakítja 3 megapíxelessé.
És szerintem elég sokan dátumozzuk a képet,szóval ez egy hatalmas hátránya.
Olvastam a könyvében is hogy a dátumozás után a 6 mpx es képekbõl 3mpx est csinál.
Azt hittem dobok egy hátast.
Most arra gondolok felteszem a gépre és valamiylen progival dátumozom én a képet.
Valaki nemtud ajánlani egy jó progit hozzá?
Köszi.
© Visor2008. 01. 23.. 20:45||#8
Tetszik a gép. Nekem LS60 van ami nagyon jól mûködik. Csak az LS80-ban hiányzik a tekerõ, amin a módokat lehetett beállítani.
© MolniGee2008. 01. 23.. 11:45||#7
"a mozgás sebességétõl, illetve a fényviszonyoktól függõen állítja be az ISO-érzékenységet és a zársebességet."
Tûzõ napban csak nem állít be iso 6400at egy mozgó gyerekre pl 😄
Bár így se tartom sokra ezt a dolgot, aki egy isot se tud beállítani, az nem fényképezzen...
© Gerygrey2008. 01. 23.. 08:07||#6
Ez a FULL HD képrögzítés lesz 2008-ban a sláger marketingbullshit? 3 megapixelrõl van szó...
© babajaga2008. 01. 22.. 23:53||#5
"rendszer érzékeli, hogy mozog-e a fotóalany - ha mozog, akkor automatikusan megemeli az ISO-értéket,"

Ha jó a megvilágítás akkor baromság ISO-t emelni mert lesz elegendõ zársebesség és a stabi is mûködik.
© BiG G2008. 01. 22.. 17:59||#4
n+1-ik vacak kiskoNpakt :| manuál módok gondolom álmaimban maximum -.-
© Gabe Dearborne2008. 01. 22.. 17:13||#3
(Nem is olyan) olcsó játék hülye gyerekeknek.
© MolniGee2008. 01. 22.. 11:29||#2
Elnézést, helyes az a mondtt mégiscsak. Nagyobb zársebesség=kisebb záridõ 😊
© MolniGee2008. 01. 22.. 11:17||#1
"A rendszer érzékeli, hogy mozog-e a fotóalany - ha mozog, akkor automatikusan megemeli az ISO-értéket, így a készülék nagyobb zársebességet használhat."
Nem inkább kisebbet? 😊
ISO 6400... Ez is afféle dupla képstabilizált gép mint a Finepix Z100fd 😊