SG.hu·

Újabb chipforradalmat indíthat az Intel

A világ mikroprocesszor-piacának négyötödét uraló Intel a következő hetekben bemutatja új technológiával készülő chipjeit.

Az Intel az új félvezetőktől nem csupán a szokásos eredményeket várja - gyorsabb működést és nagyobb tárolókapacitást alacsonyabb gyártási költségek mellett -, hanem újabb piacok meghódítását is. Az úgynevezett 32 nanométeres technológiával készülő processzorok a mindössze két évvel ezelőtt bevezetett 45 nanométeres chipeket váltják fel - az Intel a negyedik negyedévben kezdi szállítani a komputergyártóknak az új termékeket, így a fogyasztók a jövő év elején ismerkedhetnek meg azokkal a gépekkel, eszközökkel, amelyekben már a korszerűbb technológiával készült szív dobog. Az Intel hétmilliárd dollárt költött amerikai gyáraiban az új termék gyártásának előkészítésére.

A vállalat kétféle processzorváltozattal készül a piacra: az egyik a számítógépek hagyományos motorja lesz, a másik az úgynevezett rendszer a chipen (system on a chip, CoS) kategóriába fog tartozni, azaz olyan többfunkciós processzor lesz, amilyeneket a fogyasztói elektronikai eszközökben, köztük a mobiltelefonokban, illetve az autókban, azaz a szűken vett informatikai iparon kívül használnak. Paul Otellini vezérigazgató korábbi nyilatkozataiban jelezte, hogy ez utóbbi piacok meghódítása kulcsfontosságú eleme az Intel növekedési stratégiájának.

A nehézséget az jelenti, hogy a vállalat termékei hagyományosan arra valók, hogy számtalan felhasználási lehetőséget támogassanak, míg a CoS-ek speciális szoftverek futtatására valók. Ezért az Intelnek azokkal az úgynevezett chipöntödékkel kell versenyeznie, amelyek a CoS-ek hagyományos gyártói, azaz vásárlóik megrendelései alapján megadott paraméterekkel rendelkező chipeket állítanak elő adott felhasználáshoz.

A cég bízik abban, hogy az új technológiával náluk olcsóbban lesz képes specializált processzorokat kínálni. Egyik ajánlata például az lesz, hogy a vevő választhat az extragyors - a 45 nanométeres processzorokat több mint 20 százalékkal verő -, illetve a valamivel lassúbb, de keveset fogyasztó - azaz a hordozható eszközökhöz ideális - változat közül.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© readswift2009. 09. 23.. 23:09||#8
<#bohoc>
© readswift2009. 09. 23.. 23:09||#7
<#bohoc>
© fledgling422009. 09. 22.. 18:26||#6
Cystem on Ship... Napi Online... SG színvonal...
© Bith2009. 09. 22.. 18:16||#5
Pedig 3x is le lett írva a CoS, szal valszeg a cikkíró azt hitte, hogy jól írja.
De nagyon nem.
© hiftu2009. 09. 22.. 13:00||#4
chipöntöde - ez nekem új. Fogják az izzó vasat és chipet öntenek belõle?
Kicsit vicces az elnevezés.
© Xmas762009. 09. 22.. 10:13||#3
Kicsit problémás a cikk. A mikroprocesszor piac kicsit szélesebb ám. Tessék figyelembe venni az ARM-et is pl. Vagyis pontosítani kéne, hogy a PC piacról beszélünk. És ahogy elõttem említették. SoC és nem CoS.
© Sanyix2009. 09. 22.. 09:21||#2
CoS? Cystem on Ship? 😄
© Scroll2009. 09. 22.. 09:13||#1
Mi az, hogy "náluk olcsóbban"? Az Intel az Intelnél olcsóbban???