SG.hu·

Véget ér a mobiltöltőkáosz

A jövő év első hónapjaiban megjelenhetnek az univerzális mobiltelefonok, illetve mobiltöltők az európai piacon - áll az Európai Bizottság közleményében.

Ez elsősorban azt tudatja, hogy hozzáférhetővé váltak azok az európai szabványügyi testületek által kidolgozott egységes standardok, amelyek alapján el lehet kezdeni a közös töltővel kompatibilis mobilkészülékek gyártását. A közös kiegészítő egységeket a számítógéphez csatlakoztatható mobiloknál lehet majd használni - a meglevő mobilok töltőinél még marad a mostani káosz -, miután a világ 14 vezető készülékgyártója az ezekhez szükséges töltők harmonizálásáról állapodott meg 2009 nyarán.

A szakma várakozásai szerint két éven belül ezek a mobilinternetezésre is használható telefonok uralják majd a piacot. Az egységes töltő könnyebbé teszi a fogyasztók életét, csökkenti a hulladékok mennyiségét és hasznot jelent a cégeknek is - hangsúlyozta közleményében Antonio Tajani ipari és vállalkozásügyi biztos -, ez igazán egy olyan helyzet, amelyben mindenki nyer. Most már az iparon a sor - tette hozzá az olasz uniós biztos -, hogy megmutassa elkötelezettségét az univerzális töltőkhöz alkalmas mobilok értékesítése mellett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sith2010. 12. 31.. 17:09||#3
Nem tudom méréseket sose végeztem szóval lehetséges hogy van benne valami, minden esetre én a régi és a mostani telefonomat is USB rõl töltöttem és nem volt vele soha semmi bajom
© gemihu2010. 12. 31.. 09:55||#2
Lehet én tudom rosszul,hogy ez valamelyik kis usb lenne? Mert ha igen,akkor azzal már most az a gond,hogy egyes készülékeknek túl sok energia kell ezért usb-n túl lassú lenne a töltés.
© bino5122010. 12. 30.. 17:43||#1
marha jó😄