SG.hu·

Publikussá vált sok privát Flickr-fotó

A Flickr fotómegosztó szolgáltatás karbantartása során elkövetett hiba miatt miatt sok privátként megjelölt fotót bárki megtekinthetett.

A Yahoo tulajdonában lévő fotómegosztó szolgáltatásnak nincs oka ünnepelni kilencedik születésnapján, mivel egy hiba miatt ismeretlen számú felhasználónál január 18. és február 7. között szabadon böngészhetővé váltak a magáncélra szánt felvételek. A Flickr közleménye szerint ezek ugyan nem jelentek meg a keresőben, de a tulajdonos nevére kattintva, annak képei között elérhetőek voltak. "Csak kevés embert érintett a hiba, akikkel most igyekszünk felvenni a kapcsolatot" - írta a cég alelnöke, Barry Wayn egy fórumban. "A szoftverhibát már azonosítottuk és kijavítottuk."

Ha igaz a vállalat állítása, és csak kevés embert érintett is a hiba, akkor sem érvényes ezentúl az a közlésük, miszerint "fotói biztonságban vannak nálunk", és hogy "a tagok magánéletét kiemelten kezeljük". Sajnos sok felnőtt tartalom is kikerült: "Volt néhány pajkos fotóm, melyeket csak a barátoknak szántam" - panaszolja a kathynails1 nevű felhasználó. Thomas Hawk fotós megjegyzése szerint "A Flicker jelentős nagyságú amatőr pornóközösség van jelen rejtetten - elég csak rákeresni a 'milf'-szóra kikapcsolt biztonsági szűrés mellett." (A "milf" rövidítés a szexuálisan vonzó középkorú, már gyereket szült hölgyeket jelöli.)

Más felhasználók azt jegyezték meg, hogy a hiba felfedezése után vissza akarták állítani ezeket a fotókat privátra, de azok publikusak maradtak. A cégre legnagyobb csapást a fizetős felhasználók elvesztése jelentheti. "Köszönöm a figyelmeztetést, azonnal töröltem a magáncélú fotóimat, de csodálkoznék, ha valóban törlödtek volna és ne bukkanának fel ismét valahol. Inkább töröltem a teljes hozzáférésem." - írta egy bővített tárhelyért fizető Pro felhasználó.

A Flickr hogy mentse a menthetőt, sok potenciálisan érintett fotót priváttá tett, de ezzel olyanok fiókjába is belenyúltak, akiknek egyébként szándékosan voltak mindenki által láthatóak a fotói. Nekik akár több száz fotót kell egyenként ismét nyilvánosan elérhetővé tenniük. A priváttá tétel ráadásul törölte a képekhez eddig fűzött megjegyzéseket is, és ha a fotó bárhol máshol megjelent a weben, a beillesztési kódot mindenhol frissíteni kell. "Megtizedelték az ételekkel foglalkozó blogom, mely nagy bevételkiesést jelent nekem" - írta a szolgáltatásért fizető MommyNamedApril. "Nem csak hogy minden fotómnál egyenként ki kell pipálnom a jogokat, de azok megváltoztatása egyben az URL-t is átalakítja amelyen elérhető a fotó, ami azt jelenti, hogy minden egyes blogbejegyzésemnél új kódot kell használnom. Ez több száz fotót jelent. Nagyon dühös vagyok."

A Yahoo szóvivőjének nyilatkozata szerint a hiba "nagyon, nagyon keveseket" érint, ezért keresnek meg közvetlenül minden érintettet, mindazonáltal visszautasította, hogy konkrét számot mondjon. Közlése szerint a hiba egy rutin karbantartás során történt, és a Flickr felhasználók a jövőben is megbízhatnak a szolgáltatásban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© xido2013. 02. 17.. 18:05||#3
Az ilyen jellegû híreket miért mindig az események vége után kell leközölni???
© MrGer2013. 02. 13.. 23:39||#2
""Megtizedelték az ételekkel foglalkozó blogom, mely nagy bevételkiesést jelent nekem" - írta a szolgáltatásért fizetõ MommyNamedApril. "Nem csak hogy minden fotómnál egyenként ki kell pipálnom a jogokat, de azok megváltoztatása egyben az URL-t is átalakítja amelyen elérhetõ a fotó, ami azt jelenti, hogy minden egyes blogbejegyzésemnél új kódot kell használnom. Ez több száz fotót jelent. Nagyon dühös vagyok." " .. SZÉP ÚJ VILÁG... FELHÕ, FELHÕ, FELHÕ......

bullshit... nekem ezért van saját honlapom, a képeknek, amik nyilvánosak, ami meg privát, max.w-mail-ben megy, akit érint.... régimódi vagyok...? lehet, de nyugodtabban is alszom....
© culas25hc2013. 02. 12.. 22:25||#1
"a Flickr felhasználók a jövõben IS megbízhatnak a szolgáltatásban."

Kíváncsi lennék, hogy az "is" szó csak a fordításba került bele, vagy komolyan így nyilatkozott?