SG.hu·

Megszünteti a dobozos értékesítést az Adobe

Az Adobe bejelentette, hogy a jövőben a termékei többsége nem lesz megtalálható a boltok polcain, hanem azokat kizárólag bérleti konstrukcióban lehet majd elérni.

A hírt az Adobe MAX 2013 nevű konferencia keretében közölte a szoftverfejlesztő társaság, majd hivatalos sajtóközleményt is kiadtak. A megoldás nem érte derült égből villámcsapásként a partnereket, hiszen a cég már tavaly áprilisban jelezte: Creative Cloud márkanév alatt elérhetővé teszi a programjai bérelhető változatait és a Neowin már márciusban arról írt, hogy az Adobe leállítja dobozos szoftverei értékesítését. A csomagot jelenleg több mint kétmillióan használják, a lépés ettől függetlenül meglehetősen radikális.

Az Adobe hangsúlyozta, hogy a jelenlegi Creative Suite 6 programcsomagot a jövőben is meg lehet vásárolni, de nem tervezik új verzió piacra dobását. A mostani lépéssel a vállalat a felhőtechnológia mellett teszi le a voksát. A változtatás kedvező hatással lehet az eredményükre; a hagyományos értékesítési modell esetében látható, hogy az új változatok megjelenése milyen jelentős hatással van a bevételek alakulására. A felhőben való értékesítéssel viszont stabilabban és kiegyensúlyozottabban folynak be az összegek, igaz, nincsenek kiugróan magas eredményű szakaszok sem.


Shantanu Narayen vezérigazgató szerint a termékek nem drágulnak, csupán a költségek kiegyensúlyozásáról van szó

Szintén a bevételeket növelheti, hogy a módosítás miatt nehezebb dolguk lesz a kalózoknak és jelentős összegeket lehet megtakarítani a digitális másolásvédelmek mellőzésével. A ReadWriteWeb szerint így megszűnhet az a szinte "népsport", hogy az emberek a Photoshop illegális másolatát használják.

Számos terméket átneveznek, az új nevekben (Photoshop CC, Dreamweaver CC, Illustrator CC, Premiere Pro CC, Illustrator CC, InDesign CC) a CC rövidítés a Creative Cloudra utal majd. Több bérleti konstrukció is lesz, a magánszemélyeknek egy alkalmazás használata havonta 19,99, a teljes csomag pedig 49,99 dollárba fog kerülni, míg a csoportoknak a havidíj 69,99 dollár, a diákoknak és a tanároknak 19,99 dollár, az oktatási csoportoknak pedig havonta 39,99 dollárt kell fizetniük. Az előnyök közül ki kell emelni az üzleti modell miatti gyakoribb frissítéseket.

A The Verge rámutatott, hogy a vállalat rugalmasan fog viszonyulni azokhoz a piaci szereplőkhöz, akik szigorúan korlátozzák jelenleg a számítási felhőszolgáltatások használatát. Gyakorlatilag minden szoftvert egy hónapig ingyenesen lehet majd tesztelni. Az All Things Digital szerint viszont kérdéses, hogyan reagálnak majd a változtatásra a nagyvállalatok és mennyibe időbe fog telni számukra a váltás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Omega2013. 05. 13.. 13:11||#28
Elektronikus számlát bárki kaphat, bent van az ÁFA törvényben.
© wooex2013. 05. 13.. 10:54||#27
Ezt a felho dolgot gondolom azert eroltetik mert hogy sok az illegalis masolat...az a 200+ezer forint nem egy "atlag felhasznalo" barat arazas...persze hogy letolti mindenki a tort verziot.../PhotoShop-ra ertem/
© sirpalee2013. 05. 12.. 16:06||#26
Azt elfelejtetted leírni, hogy a cs2 licensszel rendelkezõk letölthették a drm mentes progit az adobetõl, és használhatták tovább (már ha futott a rendszerükön). Ezt értelmezték sokan félre, és azt hitték, hogy a cs ingyenessé vált. Szóval nem olyan egyoldalú a dolog, mint ahogy beállítod...
© Tetsuo2013. 05. 11.. 20:22||#25
Gondolom ha a Photoshop eseten 60 valahany honap jon ki a teljes verzio arabol, akkor a tobbi program is hasonloan van arazva.
Ezeket a szoftvereket eddig is meg kellett venned es eddig is b@szott draga volt, nem?

Vagy ha az a bajod, hogy esetleg nem lesz tores, hat szerintem lesz, mert nagyon nagy igeny van ra, csak az ugyanugy bugos, meg sz@r lesz, mint eddig.
© Atyuska2013. 05. 11.. 17:42||#24
Van néhány elõny, néhány hátrány mellett a csak online konstrukcióban.
Elõször is egy szoftvert most már nem tudsz "örök életre" megvásárolni, nem úgy mint a dobozos terméknél.
Tény, hogy az folyamatosan(vagy rendszeresen) háló lévõ munkagépek élettartama jelentõsen csökken, amint amelyeket csak pl. havonta frissítések miatt kötnek a netre, de szerintem elég lehetne a liszensz idõ meghosszabbításakor vagy évente ellenõrizni az eredetiséget, de ez az Adobe-nak nem kifizetõdõ, sokkal nagyobb haszonnal jár, ha havonta a warez változatok nagy/egy részét kiszûri, amivel vagy rákényszerítik a bérlésre, vagy nem.
Kétségetlen, hogy a Windows után talán a legtöbb illegális másolat az
Adobe termékeibõl van.
Az is tény, hogy bizonyos programok hibamentesítését nagy ívben letojja az Adobe, de a vezetõ programokat viszont annál több elánnal hiba mentesíti(ami persze nem jeelnti azt, hogy nem hibamentesek, de lehet õket biztonsággal használni).
A bug-ok fellépésének egy jelentõs része azonban abból fakad, hogy nem eredeti a program. Eredeti programnál legtöbb esetben nem jelentkeznek azok a bug-ok, amelyek ugyanannál(de regisztrálatlan, tört) változatnál meg igen.
Ettõl függetlenül az Adobe kollekcióból talán csak az Encore-al nem lehet üzembiztosan dolgozni profi munkát létrehozandó.

A profi felhasználóknak az új változatok bizonyos funkciói tényleg Vau hatást érnek el, amitõl eladhatóbbak lehetnek a szoftver által létrehozott médiumok, ami miatt erõsen elgondolkozik sok Adobe felhasználó, s frissít. Sajnos nálunk egy dobozos bruttó upgrade ár 224e, ami nem kevés mondjuk évente..a Magyar viszonylatokhoz mérve.

A felhõ szolgáltatásnak vannak azonban pozitív tulajdonságai. Pl. Video vágásnál lehet úgy vágni csoportosan, hogy proxyként használjuk a felhõt, s csak butított felbontással dolgozunk. Ezért is lehet elegendõ a 20 GB-os felhõ kapacitás a legtöbb esetben. Ezek jó dolgok, hisz egyszerûsödik az ügyfelekkel és a csoportmunkában dolgozókkal való kommunikáció, ami azonban megoldható volt eddig is manuálisan, csak plusz tudást és idõt igényelt.
A felhõ jó módszer arra, hogy pl. egy táblán elkészített skiccet otthon a saját erõgépünkön folytassuk, s oda vissza elérhessük a kész anyagot.
Ezek persze inkább nyugaton hasznosak, mint nálunk.

A gyakorlatban viszont felmerülhet ritkán olyan probléma, hogy nem tudunk netre felmenni - pl. expedíció forgatásnál - s ez veszélyforrást jelent, amitõl bedõlhet az egész, így ilyen esetben egy CS6 biztosítékként jól jöhet.

Az Adobe video termékeit a Premiere 6-os(nem CS6) óta használom(túlnyomó részben jogilag rendezett körülmények között), s végre a CS4 óta elérkezett az az idõ, hogy üzembiztos, broadcast környezetben is lehet biztonsággal használni, s ez nagy szó!

A programok bérlésénél ha már három programról van szó, akkor ésszerübb és olcsóbb a Collection-t bérelni (Pl. Premiere, After, Photoshop, Encore) Mint eddig is a vásárláskor, ha a három külön progit vettük volna meg, többe jött ki, mint ha a Collection-t.
Egy másik nagy elõny, hogy nem egyszerre kell kifizetni egy jelentõs(szinte kifizethetetlen) árat egyszerre, s csak több év alatt leírni, hanem havonta leírható az adóból az aktuális százalék. Ezt figyelembe véve a vállakozóknak elõnyösebb tud lenni ezen konstrukció.
A magyar forgalmazóknál számlát is kapunk, akár havonta is ha ez a kérés.
© Tetsuo2013. 05. 11.. 15:15||#23
A digitalis alairas mar eleg regota ervenyes Mo-n. Persze en sem tudom, hogy ez a szamlara ervenyes-e. Ha szuksegem lenne ra, tudnam. Utana kene nezned. ;)
© narumon2013. 05. 10.. 21:09||#22
Tudtommal magyarországon nem. Bélyegzõ és aláírás nélkül nem érvényes a számla. (Persze a franc se tudja követni mikor mit változtatnak)
© end32013. 05. 10.. 14:42||#21
Lesz ennek majd "jogosultsága" egy "megnyomorított" drótra fûzött társadalomban. Még 10-20 év biztosan kell majd ennek is. Ahol mindenki egyre szerencsétlenebb lesz, még a "drótok is húzzák".... - ki a zsebébõl a pénzt, ha akarja ha nem. Ha meg elkeseredik, akkor majd megvigasztalják valami bónusszal.

Nagyon szeretném remélni, hogy az ember ennél szabadabb döntéseket szeretne a jövõben is. Élni akar a lehetõségeivel és nem tûri hogy állandóan a zsebében, magánéletében, leveleiben kotorásszanak. Fel kéne ébreszteni ezeket a "nagy döntést hozókat". Nem dönthetnek helyettünk. Mert az elköltendõ pénzt, az ahhoz szükséges munkahelyet, és a munka végzéséhez szükséges tudást mi keressük meg az egész életünkben. Az a mi felelõségünk. Hogy mennnyi ideig használjuk a munkaeszközeinket az a gazdasági helyzet és a mi döntéseink függvénye. Nem lehet az övék! Nem!
© Caro2013. 05. 10.. 14:29||#20
De vajon ebben a konstrukcióban mi motiválja az Adobe-ot, hogy fejlesszen is valamit?
Folyamatosan csorog neki a lé, még a kisujját sem kell mozdítania. Eddig legalább ki kellett jönni valami újjal, ha bevételt akartak.
Nagyon nem tetszik ez a hozzáállás.
© end32013. 05. 10.. 14:21||#19
Meggyõzõdésem, "sokan" lesznek a bérlõk közül, akiknél valami éppen nem lesz kóser, bebukják a melót, majd reklamáció esetén az Adobe support bizonyítani fogja, hogy nem õ a sáros hanem a felhasználó rendszere, meg a Microsoft, stb. Mindíg lesz kifogás.

Az Adobe a saját csomagjait sem javította ki tökéletesen soha. Tele van bugokkal mindegyik. Teljesen inkorrekt üzletpolitikát folytatott eddig is. Miért lenne jobb a felhõ alapú, bérleti konstrukció? Remélem rövidessen a Quark marginális útjára kerülnak õk is.