SG.hu·

Júniusban pihenhet a PC-nk

Júniusban pihenhet a PC-nk
Júniusban már látható a nyári uborkaszezon is. Összesen 2 játékért érdemes majd bekapcsolni a gépünket.

Nem meglepő, hogy a legtöbb kiadó a nyári időszakban nem töri magát azzal, hogy a több millió dolláros fejlesztési költségekkel bíró alkotásaikat akkor dobja piacra, mikor a legtöbben éppen pihennek valahol. Persze azért akadnak kivételek, akik épp ezt a "lukat" akarják betömni és bátran kijönnek a játékaikkal.

Ennek első és ékes példája a Blizzard, akiknek idei blockbustere, a Heroes of the Storm holnaptól elérhető lesz teljes változatában. A programban egyébként számos, a fejlesztők korábbi játékból ismert alak felbukkan, így a szivar nélküli Tychus Findlay és a The Lost Vikings címszereplő triója is visszatér a képernyőkre. 4-én érkezik a teljesen harc-mentes MMO, a Wander, melyben feladatunk a felfedezés és ezt madárként, sétáló faként vagy tengeri élőlényként is megtehetjük.

10-én a valós eseményeket alapul vevő horror, a Kholat érkezik. Az Imgn.Pro és a Wohoo Games közös programja az 1959-ben az Urál hegységben eltűnt kilenc fős hegymászócsoport rejtélyére próbál magyarázatot adni. A Djatlov-incidensként elhíresült esetet máig rejtély övezi, a holttesteket egy hónappal később találták meg. A hegymászók láthatóan menekülve, a sátrakat belülről szétvágva, fehérneműben hagyták el a tábort, kettőjüknek beszakadt a mellkasa, egynek pedig hiányzott a nyelve.



12-én a Lego Jurassic World érkezik, mely szerencsére mind a négy filmet feldolgozza a maga humoros módján. A játékban természetesen ismét számos karaktert irányíthatunk és persze minden ismertebb jelenet ki lesz figurázva. Június 23-án pedig végre megjelenik a Rocksteady búcsúja Denevérembertől a Batman: Arkham Knight képében. A játékkal már rengeteget foglalkoztunk, így most csak várjuk a premiert.

Július aztán a teljes szünet időszaka lesz PC-nk számára, hiszen jelen pillanatban mindössze az egyetlen F1 2015 jelenik meg számítógépre. Szóval feltehetően augusztus is Bruce Wayne bevetéséről szól majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© takysoft2015. 06. 04.. 16:25||#10
na hallod, én meg épp egy 1999-es PS1-es játékot tolok emulátorral 😄
(Chrono Cross)
Szóval attól h nincs fris smegjelenés, azért elég szépen el lehet lenni a régi darabokkal is. Ha épp nem nyaralok, nálam nem pihen a PC 😄
© ugh2015. 06. 03.. 20:19||#9
Beszaras... 😄
© ugh2015. 06. 03.. 20:13||#8
A szutyok batmanert eddig se kapcsoltam volna be...
© Zombee2015. 06. 03.. 11:36||#7
Túlélő horror elég nehezen. 😄
© cylonflatus2015. 06. 02.. 20:52||#6
Pavlov incidens... köszi, rég röhögtem ekkorát.
© Fbn Lx2015. 06. 02.. 18:46||#5
nem tűnik túl kúrós gamának
© yamato412015. 06. 02.. 15:26||#4
Ó, te buta cikkíró. Tényleg ennyire hülye lennél, netán csak 12 éves?

http://www.matrixgames.com/products/574/details/Scourge.of.War:.Waterloo
© SecuRicsi2015. 06. 02.. 14:29||#3
A Pavlov-incidens kimerül annyiban, hogy egy kutyának folyik a nyála... 😉 😄 (Bocs, ez kihagyhatatlan volt! 😄)
A Djatlov-incidensből viszont ki lehet hozni jó dolgokat, ha ügyesek.
© sárkánylovag2015. 06. 02.. 07:10||#2
A Pavlov incidens az egy érdekes téma , bár attól hogy ismert a sztori elég kiszámítható lesz a program, de ettől lehetne egy jó horror túlélős játék... Lehetne.
© xido2015. 06. 02.. 03:08||#1
Oó te kishitű...júniusban se fogunk végezni a Witcher 3,GTA 5 kombóval 😊))