SG.hu·
Everybody's Gone to the Rapture
Kiadó: The Chinese Room
Fejlesztő: The Chinese Room
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4570T 2,9 GHz-es vagy AMD FX-6100 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 Ti vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770S 4-Core 3,1 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon HD 7970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dear Esther, SOMA
Kategória: kalandjáték
PC-re is megérkezett végre a tavalyi év egyik legkülönlegesebb kalandjátéka, amely képes egyszerre elgondolkodtatni, megrémíteni és gyönyörködtetni is. Everybody's Gone to the Rapture játéktesztünk következik!
A független fejlesztőcsapatok térhódításának köszönhetően egyre többször tapasztalhatjuk azt, hogy főként a túláradó kreativitásnak köszönhetően a fiatal stúdiók megpróbálják újragondolni a jól megismert műfajokat, vagy csak túllépni bizonyos határokon annak érdekében, hogy valami igazi újdonsággal rukkoljanak elő. Ebbe a kategóriába sorolható többek között a The Chinese Room, akik már nevükkel is óvatosságra intik az egyszeri játékosokat - érdemes már csak emiatt is utánanézni a kínai szoba kísérletnek -, de az általuk megalkotott művek azért nyomatékosabban képesek kifejezni mindazt, amit ők képviselnek.
Elég csak az eredetileg modifikációként indult Dear Estherre, vagy a horrorisztikus sajátosságokkal felvértezett Amnesia: A Machine for Pigsre gondolni a bizonyítás érdekében, de amennyiben igazán szeretnénk feltérképezni az angol brigádban rejlő tartalékokat, akkor érdemes megismerkedni legújabb kalandjukkal, az Everybody's Gone to the Rapture-rel, amely korábban PS4-en kezdte életét, de sokak örömére nemrégiben PC-re is napvilágot látott.
A The Chinese Room legújabb alkotása kapcsán nagyon fontos már itt, az elején kiemelni, hogy ez nem egy szokványos videojáték, sőt mi több, arról is megoszlanak a vélemények, hogy lehet-e egyáltalán videojátéknak nevezni mindezt. Sokan szidják ugyanis a Telltale Games által képviselt kalandjátékos vonalat, amelynek részeként komolyabb fejtörők nélkül, csak a sztorit tudjuk befolyásolni, de ez a réteg még bizonyára nem próbálta ki jelen tesztünk tárgyát, hiszen az Everybody's Gone to the Rapture még annyi interakciót sem biztosít számunkra, mint a szintén brit csapat által készített játékok.
Éppen ezért nehéz is róla általánosságban beszélni, nehéz róla bármit is mondani, hiszen tipikus példája azoknak az alkotásoknak, amelyeket vagy imádunk, vagy tiszta szívből gyűlölünk. Középút ugyanis ebben az esetben nincs, ergo meg kell barátkozunk azzal, hogy a hatalmas pályákon csak bóklászunk, és megpróbálunk rájönni a körülöttünk zajló dolgok hátterére, illetve miértjére. Természetesen az is előfordulhat, hogy rögtön az első percek után a pokolba kívánjuk majd az egészet, mert egyszerűen nem tudunk mást csinálni, csak menni, menni, és néha bekapcsolni egy-egy rádiót, egy tévét, felvenni egy csörgő telefont, netán benyitni egy ajtón, amely sokszor egy másik élet legnagyobb titkait rejti, míg máskor csak egy újabb díszletet a nagy egész kapcsán.
Nyilván elég unalmas és céltalan lenne csak úgy elindulni a vakvilágba, és szerencsére az Everybody's Gone to the Rapture nem is kényszerít erre minket, hiszen a készítők egy zseniális történetet írtak a játékhoz, amely elég rejtélyes és érdekfeszítő ahhoz, hogy arra ösztönözzön minket, hogy a rendelkezésünkre álló, egyébként szabadon bejárható pályákon mindenhová bekukkantsunk, még kis túlzással a szomszéd spájzába is. A játék egy aprócska kis települést, Yaughtont állítja a középpontba, amely minden téren egy szokványos, meglepően rendezett és nyugodt kisvároska. Sőt mi több, túlságosan nyugodt, megérkezésünkkor ugyanis az utcák teljesen kihaltak, az iskolák, a kocsmák, a boltok konganak az ürességtől.
Mintha mindenki köddé vált volna. Mintha mindenki egyszerre hagyott volna hátra mindent. Hogy mi történhetett? Erre próbál meg választ adni az alkotás, de összességében már az első percekben kideríthetjük a legnagyobb érdekességeket, így többek között azt, hogy az idilli városkába nem sokkal megjelenésünk előtt két tudós érkezett, akik a kísérleteik révén egy rejtélyes kórt zúdítottak rá az itt élőkre. A lakosok influenzaszerű tüneteket kezdtek el produkálni, orrvérzést, rosszulléteket, majd a környéket karanténbe zárták és a közösség tagjai lassacskán eltűntek. Hogy válaszokat kapjunk a felmerülő kérdéseinkre, nekilátunk a környék felfedezésének, miközben apró nyomokból, kisebb kirakós-darabkákból lassacskán előttünk is összeáll majd a kép, ami annál izgalmasabb és rejtélyesebb lesz, minél többet megtudunk majd a sztori részleteiről.
Ez azonban nem jön az egyik pillanatról a másikra! Olyannyira nem, hogy hősünkkel fájdalmasan lassan haladhatunk előre - még futva is kényelmetlenül lassú lesz a tempó -, ami talán a drámai hatás, talán a csodálatosan kidolgozott környezet megélése miatt lett így alakítva. Ami azonban biztos, hogy a készítők nem gondolták ezt át eléggé, mert az alapjáraton is lassú játékélmény ezzel olyan vontatottá válik, hogy ha nem kap el minket a nyomozószellem, akkor már csak ezért is feladhatjuk idő előtt a nagy kalandot. Márpedig kár lenne érte, hiszen nemcsak csodálatos környezetben kutakodhatunk, hanem ezen túlmenően a játék képes egy idő után előhozni az emberből azt a vágyat, hogy csendben, halkan és büntetlenül, szinte láthatatlanul megismerje más emberek életét, illetve hétköznapjait.
Nyilván az Everybody's Gone to the Rapture esetében nem csak ezen lesz a hangsúly, hiszen a rádiók kapcsolgatásával, a telefonok lehallgatásával mindig egyre közelebb kerülünk a történtek magyarázatához, ami mellett van még egy nagyon fontos játékmenetbeli elem is. Ezek a különféle fénygömbök, amelyeket kvázi mindig szóra kell majd bírnunk ahhoz, hogy megismerhessük például egy ház lakóinak az életét, vagy a sztori szempontjából érdekes mellékszálat, esetleg éppen a fővonulat egy következő lépcsőfokát. Az egykori lakók ugyanis ilyen fénygömbökként maradtak meg a városban, és bár sokszor maguktól is megjelennek, illetve újra felidéznek előttünk bizonyos pillanatokat, de más esetben például követnünk kell őket, vagy némi egérráncigálást követően előcsalni belőlük egy fontosabb diskurzust.
Ha most bárki azt várja, hogy itt jönnek a fejtörők vagy az elképesztő játékélményt garantáló mechanizmusok, akkor el kell keserítenünk, mert amint fentebb is említettük már: ennyiben kimerül az Everybody's Gone to the Rapture interakciós készlete, aminek következtében valóban csak nagyon nehezen lehetne ráakasztani a végeredményre a videojáték elnevezést. A The Chinese Room alkotása ugyanis inkább egy interaktív kaland, egy virtuális történet vagy detektívregény, amelyben lassú tempóban, elképesztő hatások közepette, elgondolkodtató pillanatok sokaságával kell rájönnünk arra, hogy mi is történt pontosan egy mesés kis városka lakóival.
Grafika:
Habár a játékmenet kidolgozására nem igazán pazaroltak túl sok időt a készítők, ellenben a sztori mellett a küllem legalább igencsak jól fest. A kis városka eltérő hatásokkal és hangulattal ellátott helyszínei például varázslatos kidolgozottsággal büszkélkedhetnek, a bájos házikók, a csodálatos kis kertecskék, a pazar kilátás, az elbűvölő hangulat, az emberek nélkül is lüktető környezet olyan hatást kelt, ahol a rejtély ellenére is jól érzi magát az ember, örömmel tér vissza, és boldogan fedezi fel magának a környéket. Imádni való!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Az egéren és a mozgásra használatos billentyűkön kívül semmi másra nem lesz szükségünk ahhoz, hogy az Everybody's Gone to the Rapture világában kalandozzunk, ezáltal könnyedén irányíthatjuk majd hősünket, ami sajnos ennek ellenére sem lesz frusztrációtól mentes. A készítők ugyanis alábecsülték a főszereplő haladási tempóját, amely a Shift folyamatos nyomva tartásával - ergo futással - is csigalassúságú, ami sokakat könnyedén halálra untathat majd a nyugodtabb pillanatokban.
Játszhatóság: Noha a történet nem kifejezetten hosszú, azonban ami ennél sokkal fontosabb, hogy egy kerek egész sztorit oszt meg velünk, aminek van eleje, van közepe és vége, mindeközben pedig még teret enged a filozofálásnak és a továbbgondolásnak is. Akadtak ugyan a közelmúltban nagyszerű sztorival ellátott kalandok, de a The Chinese Room történetírói ismét maradandót alkottak.
Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia esetünkben nem sok vizet zavar a nyugis játékmenet miatt, ellenben a nehézség kapcsán már vannak problémáink, hiszen az Everybody's Gone to the Rapture elképesztően könnyű, sőt mi több, videojátékos szempontból semmiféle kihívást sem tartogat számunkra. Hogy emiatt nevezhetjük-e egyáltalán így, vagy inkább egy interaktív virtuális élményként tekintünk rá, az megint egy másik kérdés, ellenben az biztos, hogy emiatt nagyon sokan lesznek azok, akik egyszerűen nem is értik majd, hogy az angol fejlesztők mit szerettek volna megvalósítani.
Hangok, zene: A játékban hallható narrációk nem kiemelkedőek ugyan, de bőven egy bizonyos szint felett állnak, ellenben amivel kapcsolatban kalapot emelhetünk, az nem más, mint a háttérben hallható zene. Noha korábban még nem igazán hallottunk az ezért felelős Jessica Curryről, ellenben olyan csodálatos dallamokat álmodott meg a játékhoz, amelyeket önmagukban is szívesen hallgatnánk.
Összegzés: Az Everybody's Gone to the Rapture mindent összevetve egy nagyon érdekes kísérlet, amely videojátékként szemlélve egy kicsit talán unalmas, szemernyi kihívást sem tartogat, de ha az általa közvetített élményre és hangulatra koncentrálunk, akkor egy óriási és páratlan élmény vár benne ránk, amely a sci-fi műfajba hajló sajátosságok és az elragadó megvalósítás miatt garantáltan egy életre beleégeti magát az emlékeinkbe. Ha szereted a merészen újító, mi több, rendhagyó kalandokat, akkor itt az idő, hogy megismerd a The Chinese Room legújabb alkotását. Csalódás kizárva!
Fejlesztő: The Chinese Room
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4570T 2,9 GHz-es vagy AMD FX-6100 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 Ti vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-4770S 4-Core 3,1 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon HD 7970 grafikus kártya, 8 GB RAM, 8 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Dear Esther, SOMA
Kategória: kalandjáték
PC-re is megérkezett végre a tavalyi év egyik legkülönlegesebb kalandjátéka, amely képes egyszerre elgondolkodtatni, megrémíteni és gyönyörködtetni is. Everybody's Gone to the Rapture játéktesztünk következik!
A független fejlesztőcsapatok térhódításának köszönhetően egyre többször tapasztalhatjuk azt, hogy főként a túláradó kreativitásnak köszönhetően a fiatal stúdiók megpróbálják újragondolni a jól megismert műfajokat, vagy csak túllépni bizonyos határokon annak érdekében, hogy valami igazi újdonsággal rukkoljanak elő. Ebbe a kategóriába sorolható többek között a The Chinese Room, akik már nevükkel is óvatosságra intik az egyszeri játékosokat - érdemes már csak emiatt is utánanézni a kínai szoba kísérletnek -, de az általuk megalkotott művek azért nyomatékosabban képesek kifejezni mindazt, amit ők képviselnek.
Elég csak az eredetileg modifikációként indult Dear Estherre, vagy a horrorisztikus sajátosságokkal felvértezett Amnesia: A Machine for Pigsre gondolni a bizonyítás érdekében, de amennyiben igazán szeretnénk feltérképezni az angol brigádban rejlő tartalékokat, akkor érdemes megismerkedni legújabb kalandjukkal, az Everybody's Gone to the Rapture-rel, amely korábban PS4-en kezdte életét, de sokak örömére nemrégiben PC-re is napvilágot látott.
A The Chinese Room legújabb alkotása kapcsán nagyon fontos már itt, az elején kiemelni, hogy ez nem egy szokványos videojáték, sőt mi több, arról is megoszlanak a vélemények, hogy lehet-e egyáltalán videojátéknak nevezni mindezt. Sokan szidják ugyanis a Telltale Games által képviselt kalandjátékos vonalat, amelynek részeként komolyabb fejtörők nélkül, csak a sztorit tudjuk befolyásolni, de ez a réteg még bizonyára nem próbálta ki jelen tesztünk tárgyát, hiszen az Everybody's Gone to the Rapture még annyi interakciót sem biztosít számunkra, mint a szintén brit csapat által készített játékok.
Éppen ezért nehéz is róla általánosságban beszélni, nehéz róla bármit is mondani, hiszen tipikus példája azoknak az alkotásoknak, amelyeket vagy imádunk, vagy tiszta szívből gyűlölünk. Középút ugyanis ebben az esetben nincs, ergo meg kell barátkozunk azzal, hogy a hatalmas pályákon csak bóklászunk, és megpróbálunk rájönni a körülöttünk zajló dolgok hátterére, illetve miértjére. Természetesen az is előfordulhat, hogy rögtön az első percek után a pokolba kívánjuk majd az egészet, mert egyszerűen nem tudunk mást csinálni, csak menni, menni, és néha bekapcsolni egy-egy rádiót, egy tévét, felvenni egy csörgő telefont, netán benyitni egy ajtón, amely sokszor egy másik élet legnagyobb titkait rejti, míg máskor csak egy újabb díszletet a nagy egész kapcsán.
Nyilván elég unalmas és céltalan lenne csak úgy elindulni a vakvilágba, és szerencsére az Everybody's Gone to the Rapture nem is kényszerít erre minket, hiszen a készítők egy zseniális történetet írtak a játékhoz, amely elég rejtélyes és érdekfeszítő ahhoz, hogy arra ösztönözzön minket, hogy a rendelkezésünkre álló, egyébként szabadon bejárható pályákon mindenhová bekukkantsunk, még kis túlzással a szomszéd spájzába is. A játék egy aprócska kis települést, Yaughtont állítja a középpontba, amely minden téren egy szokványos, meglepően rendezett és nyugodt kisvároska. Sőt mi több, túlságosan nyugodt, megérkezésünkkor ugyanis az utcák teljesen kihaltak, az iskolák, a kocsmák, a boltok konganak az ürességtől.
Mintha mindenki köddé vált volna. Mintha mindenki egyszerre hagyott volna hátra mindent. Hogy mi történhetett? Erre próbál meg választ adni az alkotás, de összességében már az első percekben kideríthetjük a legnagyobb érdekességeket, így többek között azt, hogy az idilli városkába nem sokkal megjelenésünk előtt két tudós érkezett, akik a kísérleteik révén egy rejtélyes kórt zúdítottak rá az itt élőkre. A lakosok influenzaszerű tüneteket kezdtek el produkálni, orrvérzést, rosszulléteket, majd a környéket karanténbe zárták és a közösség tagjai lassacskán eltűntek. Hogy válaszokat kapjunk a felmerülő kérdéseinkre, nekilátunk a környék felfedezésének, miközben apró nyomokból, kisebb kirakós-darabkákból lassacskán előttünk is összeáll majd a kép, ami annál izgalmasabb és rejtélyesebb lesz, minél többet megtudunk majd a sztori részleteiről.
Ez azonban nem jön az egyik pillanatról a másikra! Olyannyira nem, hogy hősünkkel fájdalmasan lassan haladhatunk előre - még futva is kényelmetlenül lassú lesz a tempó -, ami talán a drámai hatás, talán a csodálatosan kidolgozott környezet megélése miatt lett így alakítva. Ami azonban biztos, hogy a készítők nem gondolták ezt át eléggé, mert az alapjáraton is lassú játékélmény ezzel olyan vontatottá válik, hogy ha nem kap el minket a nyomozószellem, akkor már csak ezért is feladhatjuk idő előtt a nagy kalandot. Márpedig kár lenne érte, hiszen nemcsak csodálatos környezetben kutakodhatunk, hanem ezen túlmenően a játék képes egy idő után előhozni az emberből azt a vágyat, hogy csendben, halkan és büntetlenül, szinte láthatatlanul megismerje más emberek életét, illetve hétköznapjait.
Nyilván az Everybody's Gone to the Rapture esetében nem csak ezen lesz a hangsúly, hiszen a rádiók kapcsolgatásával, a telefonok lehallgatásával mindig egyre közelebb kerülünk a történtek magyarázatához, ami mellett van még egy nagyon fontos játékmenetbeli elem is. Ezek a különféle fénygömbök, amelyeket kvázi mindig szóra kell majd bírnunk ahhoz, hogy megismerhessük például egy ház lakóinak az életét, vagy a sztori szempontjából érdekes mellékszálat, esetleg éppen a fővonulat egy következő lépcsőfokát. Az egykori lakók ugyanis ilyen fénygömbökként maradtak meg a városban, és bár sokszor maguktól is megjelennek, illetve újra felidéznek előttünk bizonyos pillanatokat, de más esetben például követnünk kell őket, vagy némi egérráncigálást követően előcsalni belőlük egy fontosabb diskurzust.
Ha most bárki azt várja, hogy itt jönnek a fejtörők vagy az elképesztő játékélményt garantáló mechanizmusok, akkor el kell keserítenünk, mert amint fentebb is említettük már: ennyiben kimerül az Everybody's Gone to the Rapture interakciós készlete, aminek következtében valóban csak nagyon nehezen lehetne ráakasztani a végeredményre a videojáték elnevezést. A The Chinese Room alkotása ugyanis inkább egy interaktív kaland, egy virtuális történet vagy detektívregény, amelyben lassú tempóban, elképesztő hatások közepette, elgondolkodtató pillanatok sokaságával kell rájönnünk arra, hogy mi is történt pontosan egy mesés kis városka lakóival.
Grafika:
Habár a játékmenet kidolgozására nem igazán pazaroltak túl sok időt a készítők, ellenben a sztori mellett a küllem legalább igencsak jól fest. A kis városka eltérő hatásokkal és hangulattal ellátott helyszínei például varázslatos kidolgozottsággal büszkélkedhetnek, a bájos házikók, a csodálatos kis kertecskék, a pazar kilátás, az elbűvölő hangulat, az emberek nélkül is lüktető környezet olyan hatást kelt, ahol a rejtély ellenére is jól érzi magát az ember, örömmel tér vissza, és boldogan fedezi fel magának a környéket. Imádni való!
Kezelőfelület, irányíthatóság:
Az egéren és a mozgásra használatos billentyűkön kívül semmi másra nem lesz szükségünk ahhoz, hogy az Everybody's Gone to the Rapture világában kalandozzunk, ezáltal könnyedén irányíthatjuk majd hősünket, ami sajnos ennek ellenére sem lesz frusztrációtól mentes. A készítők ugyanis alábecsülték a főszereplő haladási tempóját, amely a Shift folyamatos nyomva tartásával - ergo futással - is csigalassúságú, ami sokakat könnyedén halálra untathat majd a nyugodtabb pillanatokban.
Játszhatóság:
Noha a történet nem kifejezetten hosszú, azonban ami ennél sokkal fontosabb, hogy egy kerek egész sztorit oszt meg velünk, aminek van eleje, van közepe és vége, mindeközben pedig még teret enged a filozofálásnak és a továbbgondolásnak is. Akadtak ugyan a közelmúltban nagyszerű sztorival ellátott kalandok, de a The Chinese Room történetírói ismét maradandót alkottak.
Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia esetünkben nem sok vizet zavar a nyugis játékmenet miatt, ellenben a nehézség kapcsán már vannak problémáink, hiszen az Everybody's Gone to the Rapture elképesztően könnyű, sőt mi több, videojátékos szempontból semmiféle kihívást sem tartogat számunkra. Hogy emiatt nevezhetjük-e egyáltalán így, vagy inkább egy interaktív virtuális élményként tekintünk rá, az megint egy másik kérdés, ellenben az biztos, hogy emiatt nagyon sokan lesznek azok, akik egyszerűen nem is értik majd, hogy az angol fejlesztők mit szerettek volna megvalósítani.
Hangok, zene:
A játékban hallható narrációk nem kiemelkedőek ugyan, de bőven egy bizonyos szint felett állnak, ellenben amivel kapcsolatban kalapot emelhetünk, az nem más, mint a háttérben hallható zene. Noha korábban még nem igazán hallottunk az ezért felelős Jessica Curryről, ellenben olyan csodálatos dallamokat álmodott meg a játékhoz, amelyeket önmagukban is szívesen hallgatnánk.
Összegzés:
Az Everybody's Gone to the Rapture mindent összevetve egy nagyon érdekes kísérlet, amely videojátékként szemlélve egy kicsit talán unalmas, szemernyi kihívást sem tartogat, de ha az általa közvetített élményre és hangulatra koncentrálunk, akkor egy óriási és páratlan élmény vár benne ránk, amely a sci-fi műfajba hajló sajátosságok és az elragadó megvalósítás miatt garantáltan egy életre beleégeti magát az emlékeinkbe. Ha szereted a merészen újító, mi több, rendhagyó kalandokat, akkor itt az idő, hogy megismerd a The Chinese Room legújabb alkotását. Csalódás kizárva!