SG.hu·

Oddworld: Soulstorm információk

Oddworld: Soulstorm információk
Izgalmasnak tűnik az Oddworld: Soulstorm, bár valódi médiaanyagot még nem mutatott a fejlesztő.

Tavaly májusban jelentette be az Oddworld Inhabitants, hogy az Oddworld: New'n'Tasty sikerének hatására nekifogtak az Oddworld: Soulstorm címet kapott fejezetnek, mely elméletileg a már megkezdett történetet folytatja. Azonban az eltelt nagyjából másfél évben pár fotón kívül szinte semmit nem tudhattunk meg a játékról. A héten azonban végre kinyílt az információs láda és Lorne Lanning illetve az EGX 2017-en tartott prezentációjának jóvoltából végre láthattuk az első trailert a projekthez (a lenti videón a 16. perc körül kezdődik) és megtudhattunk még pár érdekességet a címről.

A Soulstorm a New'n'Tasty egyenes folytatása lesz, azaz Abe megsemmisítette a RuptureFarmot és Molluck központját, ezzel pedig el is vetette a lázadás és a forradalom csíráját. A nép szemében ő Oddworld Bin Ladenje, azaz a saját népe szemében megkérdőjelezhetetlen hős, az elnyomók szerint azonban terrorista. Miután ezen univerzum kedvenc itala, a Soulstorm Brew Mudokon könnyekből és csontjaiból készül, így a következő célpont ez a gyár lesz. Lanning elmondása szerint az új rész minden eddiginél sötétebb tónussal és hangulattal bír és az újonnan megjelenő frakciók (például a Freemason) céljai sem mindig egyértelműek.


A játékmenetben is lesznek változások. Az eddigi részekben a karakterek nem kaptak mélyebb tartalmat, személyiséget, hiszen egyedül Abe volt a fontos. A Soulstorm azonban nagyon odafigyel majd nem csak a környezet és a cselekmény mélységeire, hanem a karakterekre is. Összesen 301 Mudokont kapunk, akiket ugye sikerült az első fejezetben megmentenünk. Rájuk folyamatosan figyelni kell, a képernyő tetején láthatjuk majd éppen mit csinálnak, de utasítani is kell őket. Látjuk, ha megtámadják és munkára fogják őket vagy és ilyenkor adhatjuk parancsba is, hogy védekezzenek.

Abe ezentúl képes lesz különböző tárgyakat gyűjteni és azokat szükség esetén fel is használni. Ezen felül pedig a craftolás is megjelenik majd, mint lehetőség. Szóval a jelek szerint az Oddworld: Soulstorm jóval komolyabban veszi majd magát, mint a korábbi részek, bár kérdés hogy ez mennyire tetszik majd a rajongóknak. Az Oddworld-játékok báját ugyanis mindig is a humor adta (feltehetően minden rajongó 100-szor nyomta meg a szellentés gombot), szóval érdekes lesz kipróbálni majd a 2018-ban megjelenő alkotást.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lucifer93932017. 09. 26.. 16:16||#1
Akkor ez most egy Oddworld: Abe's Exoddus remake?