SG.hu·
Layers of Fear 2
Kiadó: Gun Media
Fejlesztő: Bloober Team
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3470 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8150 processzor, Nvidia GeForce GTX 750 Ti vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 4 GB RAM, 14 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-6700K 4-Core 4 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600X processzor, Nvidia GeForce GTX 1070 vagy ATI Radeon RX Vega 56 grafikus kártya, 8 GB RAM, 14 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Layers of Fear
Kategória: horror
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a horror műfaj sokadik aranykorát éljük jelenleg a játékvilágban, aminek jóvoltából rengeteg kis stúdió tudta megcsinálni a szerencséjét egy kreatív ötlettel. Ide sorolható a Bloober Team is, akik most leszállították a nagyszerűen sikerült Layers of Fear folytatását, de a színvonalat sajnos nem sikerült tartaniuk!
Bár a lengyel Bloober Team 2010 óta bohóckodik kisebb-nagyobb videojátékokkal, azonban elszántságuk dacára sokáig nem tudtak semmi maradandót alkotni. Három évvel ezelőtt azonban megtört az átok, lévén időben felismerve a horrorhoz kapcsolódó aktuális divathullámot, ők is piacra dobtak egy meglepően kreatív ötleteken alapuló videojátékot, mely Layers of Fear címmel egy megbomlott elméjű festőművész történetét állította a középpontba, akivel egy rövid, ámde annál emlékezetesebb kalandot élhettünk át saját kúriájában bolyongva. A mai napig szívesen emlékszünk vissza a gyakran másodpercenként változó helyszínekre, a rémisztő pillanatokra, a kiváló hangulatra, és bár voltak hiányosságai, őszintén bíztunk benne, hogy a lengyelek majd a folytatással eljuttatják az alapötletet a tökéletességig.
Ma már tudjuk, hogy túl korai volt megelőlegezni a bizalmat, hiszen befutott a Layers of Fear 2, ami annak ellenére is csak egy elég középszerű horror lett, hogy lényegében egy az egyben a nagy előd masszív alapjaira építették fel. Csakhogy új ötletek és kreativitás helyett pusztán idegesítő momentumokkal sikerült többet kihozni az „őrült művész” koncepciójából, így hiába akartuk szeretni, a mi józan eszünket nem tudta elvenni a végeredmény.
Márpedig minden percben megpróbálta, és alighanem ez az egyik legnagyobb probléma a játékkal: hogy túlzásokba estek vele a készítők, mintha megpróbálták volna összehozni minden idők „legbetegebb” horrorját, amit nem is annyira a képi világokkal, mint inkább a kuszasággal akartak elérni. Bár a kezdeményezés érthető, hiszen be akartak vinni minket egy megbomlott elme kósza folyosóira, csakhogy ezzel sok helyen átestek a ló túlsó oldalára. Ott van rögtön a történet, ami mondhatni értelmezhetetlenre sikerült.
Addig rendben van, hogy egy híres hollywoodi színész hajóra száll azért, mert a rendező utasítására a lehető legjobban szeretne beletanulni új szerepébe, csakhogy a cselekmény gyakorlatilag ezzel indul, és ezzel véget is ér. Az alig 5-6 órás történet felgöngyölítése során így folyamatosan csak kérdések halmozódnak fel előttünk, de válaszokat semmire sem kapunk, még a végjátékkal sem. Nincs normális karakterfejlődés, nincs háttere az egésznek, nagyjából olyan az egész, mintha a közepénél beülnénk egy horrorfilmre, és jóval a vége előtt abba is hagynánk a nézését.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az első résszel ellentétben ezúttal a hatásvadász élményeket sem sikerült túl magas szinten kidolgozni, hiszen azt azért kijelenthetjük, hogy a Layers of Feart sem a története miatt zártuk a szívünkbe, sokkal inkább az abnormális pillanatok sokaságáért. Ezek ugyan a folytatásból sem hiányoznak, csakhogy egyik megoldás sem okoz meglepetést, mert gyakorlatilag mindent láthattunk már korábban vagy éppen máshol.
Amilyen nagyszerű és őrült ötlet volt az első részben, hogy folyamatosan változott a helyszín – gyakran másodpercenként vagy ajtónyitásonként –, az itt már csak unalmas önismétlésnek tűnik, a hirtelen változó vagy megbomló környezet, a hirtelen fény- és hangeffektek pedig legfeljebb csak közönyt tudnak csalni az arcunkra. Persze hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a Layers of Fear 2 egyszer sem tudott megijeszteni minket a pályákon, de azért sokkal több érdekességre és kreativitásra számítottunk ezen a téren a nagy elődhöz mérten.
Mindeközben pedig a játékmenet sem igazán remekel. Bár több helyen nevezték sétaszimulátornak az alkotást, de ez ebben a formában azért egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen itt egy vérbeli belső nézetes kalandjátékról beszélhetünk. Az persze igaz, hogy a szűkös helyszíneken lineárisan rángatnak végig minket, sőt gyakorlatilag szemernyi választásunk sem lesz, hiszen dacára az óriási óceánjárónak, a szabad felfedezést a hatás miatt elfelejthetjük.
Ennek a megoldásnak köszönhetően azonban legalább minden egyes kabinban vagy folyosón lehetőségünk nyílik kutakodni, hiszen tonnányi interakció vár ránk, így nyitogathatjuk az ajtókat, a szekrényeket, tanulmányozhatunk bizonyos tárgyakat, sőt mi több, rengeteg esetben találhatunk újságcikkeket, feljegyzéseket vagy fotókat is, melyek legalább megkísérelnek hozzátenni valamit a zavaros sztorihoz. Mindezt persze inkább kevesebb, mint több sikerrel, de legalább nem csak az unalmas nézelődés vár majd ránk.
Olyannyira nem, hogy a Layers of Fear 2 legizgalmasabb pillanatai a fejtörők lesznek. Bár sokkal összetettebb, mondhatni kalandjátékosabb megoldásokat is szívesebben láttunk volna, azonban legalább megpróbálták a készítők feldobni valamivel az egyébként nagyon hamar unalmassá váló megoldásokat, és ezzel végérvényesen elhessegetni azokat a vádakat, miszerint alkotásuk egy közönséges sétaszimulátor. Pláne, hogy sokszor nem is sétálgatunk, hanem egyenesen menekülünk a pályákon, hiszen rendszeresen felbukkan majd egy főellenfélnek nevezhető teremtmény, aki ha túl közel ér hozzánk, egyszerűen véget ér a játék.
Hogy erre pontosan mi szükség volt, azt nem igazán értjük, hiszen azon túl, hogy a kapcsolódó mechanizmus hihetetlenül idegesítő, ráadásul még nem is működik megfelelően, hiszen a menekülés során sokszor kell ügyeskednünk, akadályokat kerülgetnünk vagy ajtókat csukogatnunk, de meglepően könnyen, és sajnos meglepően sokszor elkap majd minket ez a rémség. Sőt mi több, lesznek olyan helyezetek, amikor elsőre esélyünk sem lesz elkerülni a biztos végzetet, ezáltal garantáltan csak sokadik alkalomra tudjuk elszenvedni magunkat a scriptelt jelenet végéig, ami olyan bicskanyitogató és olcsó megoldás a játékidő kibővítésére, hogy sokan talán az első alkalommal feladják a Layers of Fear 2 megkedveléséért folytatott küzdelmet.
Grafika:
A helyzetet pedig tovább rontja, hogy dacára a zárt tereknek, a készítők nem igazán erőltették meg magukat a grafikával. Bár nem neveznénk csúnyának a végeredményt, de azért szépnek sem mondanánk. Hiába lehetett volna elképesztő dolgokat kihozni egy korabeli óceánjáróból, sajnos néhány kivételtől eltekintve elég semmitmondó helyszínek várnak ránk, méghozzá rengeteg önismétlés társaságában, sok esetben olyan ábrázolásmóddal – az őrületet szimbolizálandó –, ami a minőség tekintetében méltatlan egy 2019-ben megjelenő videojátékhoz. Szerencse, hogy legalább az optimalizálás terén minden rendben van!
Kezelőfelület, irányíthatóság: A játék kezelőfelülete egyszerű, de nagyszerű, a belső nézet nagyon megkönnyíti a tájékozódást, az interaktív elemeket külön jelzik, azonban maga az irányítás azért néhány esetben hagy maga után némi kívánnivalót. Példának okáért az ajtók vagy a kapcsolók kinyitása gyakran rendkívül körülményes, de az üldözések során is belefuthatunk kellemetlenségekbe. Még szerencse, hogy ezek nem túl gyakoriak a játékban.
Játszhatóság:
Bár az első rész sem kínált túl hosszú kalandot, de a Layers of Fear 2 ráadásul hamar unalmassá és önismétlővé válik, így hiába hoztak ki belőle a készítők 5-6 órát, mi jobban örültünk volna, ha újra csak egy 3-4 órás élményt kapunk, de azt röviden, tömören és intenzíven. Itt ilyesmiről szó sincs, a korábban taglalt hibák miatt túlzottan elnyújtottnak és érdektelennek neveznénk az egészet, de legalábbis a „történet” második felét.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia túl sok vizet nem zavar a játékban, de a nehézséggel néha meggyűlhet a bajunk. Ennek az oka azonban nem a túl nehéz fejtörőkben vagy a felfedezéshez kapcsolódó problémákban keresendő, hanem az idegesítő üldözésekben, melyek egyenesen frusztrálóra sikeredtek, és nagyon gyakran láthatjuk majd miattuk a „game over” feliratot.
Hangok, zene: A zenék tekintetében nem is lett olyan rossz a végeredmény, sőt bizonyos hangeffektek könnyedén ránk tudják hozni a frászt, de azért ezen a téren sem nevezhetnénk makulátlannak az élményt. A szinkronok ugyanis néhány helyen borzalmasak lettek. Bár főhősünk monológjai egészen jók, de ha mások megszólalnak, ott azért érezni lehet, hogy talán nem is képzett szinkronszínészek dolgoztak a háttérben.
Összegzés: Alapvetően a Layers of Fear 2 egy tipikusan egyszeri élmény lett, ami egy kicsit tömörebb megvalósítással, valamint idegesítő megoldások nélkül sokkal emlékezetesebbre sikerült volna. Ebben a formájában azonban sajnos megbújik a kitűnően sikerült első epizód árnyékában, pedig nem lett volna szükség másra, csak néhány kreatív ötletre, valamint egy kiváló sztorira. Kár érte annak fényében, hogy mi lehetett volna belőle!
Fejlesztő: Bloober Team
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-3470 3,2 GHz-es vagy AMD FX-8150 processzor, Nvidia GeForce GTX 750 Ti vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 4 GB RAM, 14 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-6700K 4-Core 4 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600X processzor, Nvidia GeForce GTX 1070 vagy ATI Radeon RX Vega 56 grafikus kártya, 8 GB RAM, 14 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Layers of Fear
Kategória: horror
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a horror műfaj sokadik aranykorát éljük jelenleg a játékvilágban, aminek jóvoltából rengeteg kis stúdió tudta megcsinálni a szerencséjét egy kreatív ötlettel. Ide sorolható a Bloober Team is, akik most leszállították a nagyszerűen sikerült Layers of Fear folytatását, de a színvonalat sajnos nem sikerült tartaniuk!
Bár a lengyel Bloober Team 2010 óta bohóckodik kisebb-nagyobb videojátékokkal, azonban elszántságuk dacára sokáig nem tudtak semmi maradandót alkotni. Három évvel ezelőtt azonban megtört az átok, lévén időben felismerve a horrorhoz kapcsolódó aktuális divathullámot, ők is piacra dobtak egy meglepően kreatív ötleteken alapuló videojátékot, mely Layers of Fear címmel egy megbomlott elméjű festőművész történetét állította a középpontba, akivel egy rövid, ámde annál emlékezetesebb kalandot élhettünk át saját kúriájában bolyongva. A mai napig szívesen emlékszünk vissza a gyakran másodpercenként változó helyszínekre, a rémisztő pillanatokra, a kiváló hangulatra, és bár voltak hiányosságai, őszintén bíztunk benne, hogy a lengyelek majd a folytatással eljuttatják az alapötletet a tökéletességig.
Ma már tudjuk, hogy túl korai volt megelőlegezni a bizalmat, hiszen befutott a Layers of Fear 2, ami annak ellenére is csak egy elég középszerű horror lett, hogy lényegében egy az egyben a nagy előd masszív alapjaira építették fel. Csakhogy új ötletek és kreativitás helyett pusztán idegesítő momentumokkal sikerült többet kihozni az „őrült művész” koncepciójából, így hiába akartuk szeretni, a mi józan eszünket nem tudta elvenni a végeredmény.
Márpedig minden percben megpróbálta, és alighanem ez az egyik legnagyobb probléma a játékkal: hogy túlzásokba estek vele a készítők, mintha megpróbálták volna összehozni minden idők „legbetegebb” horrorját, amit nem is annyira a képi világokkal, mint inkább a kuszasággal akartak elérni. Bár a kezdeményezés érthető, hiszen be akartak vinni minket egy megbomlott elme kósza folyosóira, csakhogy ezzel sok helyen átestek a ló túlsó oldalára. Ott van rögtön a történet, ami mondhatni értelmezhetetlenre sikerült.
Addig rendben van, hogy egy híres hollywoodi színész hajóra száll azért, mert a rendező utasítására a lehető legjobban szeretne beletanulni új szerepébe, csakhogy a cselekmény gyakorlatilag ezzel indul, és ezzel véget is ér. Az alig 5-6 órás történet felgöngyölítése során így folyamatosan csak kérdések halmozódnak fel előttünk, de válaszokat semmire sem kapunk, még a végjátékkal sem. Nincs normális karakterfejlődés, nincs háttere az egésznek, nagyjából olyan az egész, mintha a közepénél beülnénk egy horrorfilmre, és jóval a vége előtt abba is hagynánk a nézését.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az első résszel ellentétben ezúttal a hatásvadász élményeket sem sikerült túl magas szinten kidolgozni, hiszen azt azért kijelenthetjük, hogy a Layers of Feart sem a története miatt zártuk a szívünkbe, sokkal inkább az abnormális pillanatok sokaságáért. Ezek ugyan a folytatásból sem hiányoznak, csakhogy egyik megoldás sem okoz meglepetést, mert gyakorlatilag mindent láthattunk már korábban vagy éppen máshol.
Amilyen nagyszerű és őrült ötlet volt az első részben, hogy folyamatosan változott a helyszín – gyakran másodpercenként vagy ajtónyitásonként –, az itt már csak unalmas önismétlésnek tűnik, a hirtelen változó vagy megbomló környezet, a hirtelen fény- és hangeffektek pedig legfeljebb csak közönyt tudnak csalni az arcunkra. Persze hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a Layers of Fear 2 egyszer sem tudott megijeszteni minket a pályákon, de azért sokkal több érdekességre és kreativitásra számítottunk ezen a téren a nagy elődhöz mérten.
Mindeközben pedig a játékmenet sem igazán remekel. Bár több helyen nevezték sétaszimulátornak az alkotást, de ez ebben a formában azért egyáltalán nem állja meg a helyét, hiszen itt egy vérbeli belső nézetes kalandjátékról beszélhetünk. Az persze igaz, hogy a szűkös helyszíneken lineárisan rángatnak végig minket, sőt gyakorlatilag szemernyi választásunk sem lesz, hiszen dacára az óriási óceánjárónak, a szabad felfedezést a hatás miatt elfelejthetjük.
Ennek a megoldásnak köszönhetően azonban legalább minden egyes kabinban vagy folyosón lehetőségünk nyílik kutakodni, hiszen tonnányi interakció vár ránk, így nyitogathatjuk az ajtókat, a szekrényeket, tanulmányozhatunk bizonyos tárgyakat, sőt mi több, rengeteg esetben találhatunk újságcikkeket, feljegyzéseket vagy fotókat is, melyek legalább megkísérelnek hozzátenni valamit a zavaros sztorihoz. Mindezt persze inkább kevesebb, mint több sikerrel, de legalább nem csak az unalmas nézelődés vár majd ránk.
Olyannyira nem, hogy a Layers of Fear 2 legizgalmasabb pillanatai a fejtörők lesznek. Bár sokkal összetettebb, mondhatni kalandjátékosabb megoldásokat is szívesebben láttunk volna, azonban legalább megpróbálták a készítők feldobni valamivel az egyébként nagyon hamar unalmassá váló megoldásokat, és ezzel végérvényesen elhessegetni azokat a vádakat, miszerint alkotásuk egy közönséges sétaszimulátor. Pláne, hogy sokszor nem is sétálgatunk, hanem egyenesen menekülünk a pályákon, hiszen rendszeresen felbukkan majd egy főellenfélnek nevezhető teremtmény, aki ha túl közel ér hozzánk, egyszerűen véget ér a játék.
Hogy erre pontosan mi szükség volt, azt nem igazán értjük, hiszen azon túl, hogy a kapcsolódó mechanizmus hihetetlenül idegesítő, ráadásul még nem is működik megfelelően, hiszen a menekülés során sokszor kell ügyeskednünk, akadályokat kerülgetnünk vagy ajtókat csukogatnunk, de meglepően könnyen, és sajnos meglepően sokszor elkap majd minket ez a rémség. Sőt mi több, lesznek olyan helyezetek, amikor elsőre esélyünk sem lesz elkerülni a biztos végzetet, ezáltal garantáltan csak sokadik alkalomra tudjuk elszenvedni magunkat a scriptelt jelenet végéig, ami olyan bicskanyitogató és olcsó megoldás a játékidő kibővítésére, hogy sokan talán az első alkalommal feladják a Layers of Fear 2 megkedveléséért folytatott küzdelmet.
Grafika:
A helyzetet pedig tovább rontja, hogy dacára a zárt tereknek, a készítők nem igazán erőltették meg magukat a grafikával. Bár nem neveznénk csúnyának a végeredményt, de azért szépnek sem mondanánk. Hiába lehetett volna elképesztő dolgokat kihozni egy korabeli óceánjáróból, sajnos néhány kivételtől eltekintve elég semmitmondó helyszínek várnak ránk, méghozzá rengeteg önismétlés társaságában, sok esetben olyan ábrázolásmóddal – az őrületet szimbolizálandó –, ami a minőség tekintetében méltatlan egy 2019-ben megjelenő videojátékhoz. Szerencse, hogy legalább az optimalizálás terén minden rendben van!Kezelőfelület, irányíthatóság:
A játék kezelőfelülete egyszerű, de nagyszerű, a belső nézet nagyon megkönnyíti a tájékozódást, az interaktív elemeket külön jelzik, azonban maga az irányítás azért néhány esetben hagy maga után némi kívánnivalót. Példának okáért az ajtók vagy a kapcsolók kinyitása gyakran rendkívül körülményes, de az üldözések során is belefuthatunk kellemetlenségekbe. Még szerencse, hogy ezek nem túl gyakoriak a játékban.Játszhatóság:
Bár az első rész sem kínált túl hosszú kalandot, de a Layers of Fear 2 ráadásul hamar unalmassá és önismétlővé válik, így hiába hoztak ki belőle a készítők 5-6 órát, mi jobban örültünk volna, ha újra csak egy 3-4 órás élményt kapunk, de azt röviden, tömören és intenzíven. Itt ilyesmiről szó sincs, a korábban taglalt hibák miatt túlzottan elnyújtottnak és érdektelennek neveznénk az egészet, de legalábbis a „történet” második felét.Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia túl sok vizet nem zavar a játékban, de a nehézséggel néha meggyűlhet a bajunk. Ennek az oka azonban nem a túl nehéz fejtörőkben vagy a felfedezéshez kapcsolódó problémákban keresendő, hanem az idegesítő üldözésekben, melyek egyenesen frusztrálóra sikeredtek, és nagyon gyakran láthatjuk majd miattuk a „game over” feliratot.Hangok, zene:
A zenék tekintetében nem is lett olyan rossz a végeredmény, sőt bizonyos hangeffektek könnyedén ránk tudják hozni a frászt, de azért ezen a téren sem nevezhetnénk makulátlannak az élményt. A szinkronok ugyanis néhány helyen borzalmasak lettek. Bár főhősünk monológjai egészen jók, de ha mások megszólalnak, ott azért érezni lehet, hogy talán nem is képzett szinkronszínészek dolgoztak a háttérben.Összegzés:
Alapvetően a Layers of Fear 2 egy tipikusan egyszeri élmény lett, ami egy kicsit tömörebb megvalósítással, valamint idegesítő megoldások nélkül sokkal emlékezetesebbre sikerült volna. Ebben a formájában azonban sajnos megbújik a kitűnően sikerült első epizód árnyékában, pedig nem lett volna szükség másra, csak néhány kreatív ötletre, valamint egy kiváló sztorira. Kár érte annak fényében, hogy mi lehetett volna belőle!