SG.hu·

Újabb számítógépes játékból készül film

Uwe Boll filmproducer büszkén jelentette be a sajtó képviselői előtt, hogy sikerült neves színészeket szerződtetnie a Bloodrayne nevű vámpír-akció játékból készülő mű főbb szerepeire.

A Tomb Raider és több más játék után újabb konzolos és számítógépes játékból készítenek filmet. A művet 20 millió dollárból fogják elkészíteni, ami 10 millió dollárral kevesebb az eredetileg tervezett összegnél. A producer elmondta azt is, hogy egyébként minden a tervek szerint alakul.

A Boll KG filmproduceri iroda nem hazudtolta meg önmagát és az utolsó pillanatban sikerült neves színészeket elcsábítania a főszerepekre. Így például Kristanna Loken (korábbi filmjei: Terminator 3, X-Men) játssza Bloodrayne-t, aki egy félig vámpír, félig emberi lény. Az apját, Kagan fővámpírt nem más, mint Sir Ben Kingsley (Gandhi, Schindler listája) alakítja majd. Michelle Rodriguez (Halálos iramban, SWAT, Resident Evil - A Kaptár), Will Sanderson (House of the Dead, Alone in the Dark) és Matthew Davis (Pearl Harbor) pedig vámpírvadászokat fognak alakítani a filmben.


A mű szinte teljes egészében a játékra épül, így a történetben sem lesz semmi újdonság. A film Romániában játszódik a XVIII. században, ahol Bloodrayne szembeszegül az apjával, aki vámpírok seregeit akarja rászabadítani a világra, hogy örök sötétség borulhasson a Földre. A Bloodrayne kiadója, a Majesco 2003 szeptemberében jelentette be, hogy Uwe Boll nyerte el a játék megfilmesítésének a jogát. A producernek egyébként a Bloodrayne mellett éppen az Alone in the Dark nevű játék filmváltozatának elkészítésén is dolgozik.

Boll korábbi, szintén egy játékból készült filmjét, a House of the Dead-et 2003-ban mutatták be, ám nem igazán lett kasszasiker, sőt, csak mérsékelt érdeklődést váltott ki az emberekből. A Bloodrayne elkészítésében a szakember segítségére van Shawn Williamson, a Brightliht Pictures munkatársa, akivel Boll együtt dolgozik az Alone in the Dark filmadaptációján is.

A Bloodrayne nevű játéknak 2002 októberében jelentek meg a különböző játékkonzolokra írt változatai és 2003 szeptemberében pedig a PC-re kiadott verziója. A játék ugyan a kritikusok szerint grafikailag "rendben volt", ám végül mindenki egyetértett abban, hogy csak egy középszerű alkotás. Ettől függetlenül a Bloodrayne film mellett már készül a folytatás, a Bloodrayne 2 is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bodesz2004. 08. 24.. 23:05||#14
uncsi
© Mice2004. 08. 18.. 02:29||#13
a hiv. honalpon szereplõként tényleg ott a feje, de ki az a két csuhás õszhajú?
© Mice2004. 08. 17.. 11:53||#12
legalábbis loken néni azt mondta, hogy békésebb vizekre evezne...
© Mice2004. 08. 17.. 11:52||#11
tény és való, hogy a gaméból film eddig még alig mûxödött a "filmgyártóknál", de azért kiváncsi vagyok, hogy ki játszaná a dögös macát
© Wing Rockling2004. 08. 15.. 11:47||#10
Ja, kezdõdik a Duke Nukem: The Movie.
"Azok a kib*szott idegenek leszedték a gépemet! Ezért most szétrúgom a seggüket!"
© Alfa Of NS2004. 08. 13.. 20:36||#9
Nem is ismerem a jatekot
© Huvarg2004. 08. 13.. 13:03||#8
Akkor már Duke Nukem
© Wing Rockling2004. 08. 13.. 12:38||#7
A Painkillerbõl mért nem csinálnak filmet? Az még ennél is izgalmasabb és változatosabb lenne.
Darabolás és falhoz szögezés 2 órán keresztül
© lovagregeny2004. 08. 13.. 10:41||#6
Van Helsing jo kis film volt. Keptelen es vegtelen dolgok ellenere, elvezetes volt megnezni 10.-szerre is.
© Pakosz2004. 08. 12.. 22:51||#5
Na erre befizetek... elmegyek rohogok 1 jot rajta, amien hihetetlenul fantasztikus lesz oszt ennyi.