SG.hu·

Apokaliptikus RTS az Apox

Szinte a semmiből bukkant fel az Apox nevezetű stratégiai játék neve, mely egyébként nagyon ígéretesnek tűnik.

A BlueGiant Interactive játéka egy apokaliptikus idősíkban játszódik, mely a Mad Max rajongóknak nem lehet ismeretlen. A fejlesztők sajnos nem adtak bővebb felvilágosítást a sztoriról illetve a választható oldalakról, de a hivatalos honlapon már lehet jelentkezni a béta tesztre, lentebb pedig meg lehet tekinteni az első trailert is.


A játékról eddig csak annyit tudhattunk meg, amit a hivatalos honlapon olvashattunk. Eszerint az egységek lő távját befolyásolja az adott egység helyzete - de ez már alap elvárás. Realisztikus lőszer és üzemanyag ellátási rendszer - vagyis előfordulhat, hogy egy nagy csata közepén az egyik jármű nem mozdul, mert kifogy az aranynál is értékesebb anyag a tankjából.

Az Apoxban a járművek maguktól nem mozdulnak meg. Legyártásuk után egy sofőrt minimum be kell tennünk a gépbe és ha van más funkciója (például egy géppisztoly a tetején), akkor ahhoz is társítanunk kell egy embert. Az RTS-ben több mint 100 térkép áll majd rendelkezésünkre és egy 32 fős multis játékmód is elérhető lesz.

Az Apox megjelenési dátuma még nincs kiírva.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© OstOr2011. 01. 22.. 21:44||#7
Általában videó kártya driver frissítése ilyenkor megoldja a hibát.
© SzocsA2011. 01. 15.. 10:55||#6
Nekem olyan bajom van,leszedtem a játékot,mikor akarok játszani vele,akkor betölti,de csak egér meg hang van,nem látok sehol menüt,ha valaki tudna segíteni azt megköszönném.

© Hegi902010. 09. 13.. 19:29||#5
32 fõs? Asszem a gépigénye is apokaliptikus lesz :S
© Grodt2010. 09. 13.. 18:01||#4
Hát elég poén, h a katonák kapnak 2 rakétát, és lõnnek tovább, de a kocsik egy rakétától szétmenne😄😄
© Porta2010. 09. 13.. 17:10||#3
A katonák nem semmi moon walkot nyomnak miközben lõnek... öröm nézni
© lammaer2010. 09. 12.. 23:39||#2
Hát, ebbõl a trailerbõl egy tucat RTS néz ki. Elsõ blikkre a KKND ugrott be róla 😊
© amitakartok2010. 09. 12.. 22:30||#1
Akkor ez a jármûves rendszer Soldiers of Anarchy-szerûen lesz megvalósítva?