SG.hu·

Okosüveg mikro-írisz a mobilok kameráihoz

Okosüveg mikro-írisz a mobilok kameráihoz
Egy új típusú kémiai íriszrekeszt fejlesztettek ki az okostelefonok kameráihoz Németországban. A hagyományos kamerák mechanikus blendéket alkalmaznak a fény bejutását biztosító rekesz méretének változtatásához. Az új mikro-írisz áttetsző vegyületek gyűrűit használja, ami egy kis elektromosság hatására átláthatatlanná válik. Az ultravékony eszköz parányi kamerák új generációját inspirálhatja, melyeket telefonokban és táblagépekben alkalmazhatnak, írja az Optics szaklapban megjelent tanulmány.

Ahogy az emberi szem esetében az írisz szabályozza a pupilla méretét, a kamerában elhelyezkedő írisz kontrollálja a szenzorokhoz eljutó fény mennyiségét, befolyásolva a kép fókuszát. A rekesz lényege, hogy a rekesznyílás szűkítésével a mélységélesség növekszik, tehát egyre több témaelem lesz éles a képen. A klasszikus mechanikus íriszrekeszek 5-20 egymást fedő, félkör alakú lamellákat alkalmaznak, melyek kinyílnak és becsukódnak egy központi rekesz körül. Ezek miniatürizálása azonban elérte fizikai korlátját.


A Kaiserslauterni Egyetem kutatói éppen ezért egy alternatívával álltak elő, egy kémiai megoldással, ami mindössze 55 mikrométer vastagságú. A koncentrikus körökből álló szerkezet sötétíthető és világosítható, igazítva a rekesznyílás méretét, ezáltal a mélyélességét. Az eszköz két egymásra helyezett "okosüvegből" áll. Az okosságot egy-egy vékony PEDOT (poli 3,4-etiléndioxitiofén) elektokromatikus polimer hártya biztosítja, ami alatt egy átlátszó elektróda helyezkedik el. 1,5V alkalmazásával a vegyület átlátszatlanná változtatható. Az állapot fenntartásához nincs szükség folyamatos áramellátásra, ami rendkívül előnyös az akkuk élettartama szempontjából.


"Eredményeink bizonyítják, hogy az elektrokromatikus írisz alkalmazható az átvitt fény és a mélységélesség szabályozására" - nyilatkozott Tobias Deutschmann, a tanulmány szerzője. "Az íriszrekesz jelenlegi állapotában rejlő lehetőségeit behatárolja a kontraszt nem megfelelő elnyelése és a kereskedelemben elérhető PEDOT anyag viszonylag hosszú kapcsolási ideje. Az optimalizált elektrokromatikus anyagok szintézise azonban gyorsan fejlődik. Most tovább vizsgáljuk az optimalizált elektrokromatikus anyagokban rejlő potenciált, különös tekintettel az optikai kontrasztra és mélységélességre - ezek azok a paraméterek, melyek meghatározzák a következő-generációs modellek sikerét az okostelefon üzletágban"

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Cryalot2014. 06. 23.. 12:36||#5
hja még csak az se (ábraszemlélés ).
© Sir Cryalot2014. 06. 23.. 12:34||#4
gondolom ez a pedot az indium kiváltására van és a kutatás az a takarékosság jegyében telik, nem pedig csúcsteljesítmény hajhászással.
© Sir Cryalot2014. 06. 23.. 12:19||#3
"akkor rekesznek is" forráslinken a response time résznél elolvashatod hogy miért nem az.
© esemve2014. 06. 23.. 12:02||#2
Ez is egy olyan ötlet, hogy "miért csak most jutott az eszükbe?". Adja magát a megoldás, és remek.

Mennyire használható ez vajh ez a megoldas szinvalto eszközökhöz? Például egy alap fehér telefon üveg elõlappal, és az összes fehér részt befeketiti.

Vagy például egy fehér telefon ha kikapcsolod akkor elég bénán néz ki rajtuk, hogy a képernyõ kikapcsovla fekete, mi lenne ha az egész panel elõtt lenne egy ilyen és kifehéritené?

Jópofa dolgokat ki lehetne hozni ebbõl a megoldásból ha picit tovább megyünk a fotózáson.
© kvp2014. 06. 23.. 00:30||#1
Ez nem csak blendenek jo, hanem ha teljes takarasra is kepesse teszik, akkor rekesznek is. Ezzel az olcsobb soros kiolvasasu kamerak is tudnanak bemozdulas es oldalra elkenodes mentes kepeket es videokat kesziteni.