SG.hu·
Meglepetést okozott a Jupiter közeli megfigyelése
Fokozatosan értékelik ki az adatokat, a kutatók több meglepetés is érte.
A Juno űrszonda május közepén végezte el sorrendben ötödik tudományos jellegű közeli megfigyelését, bár a megközelítés során felmerült problémák miatt erre a tervezettnél jóval ritkábban kerül csak sor. A tavalyi első átrepülés adatait közben kiértékelték, ezeket most tették közzé a NASA szakemberei.
A napokban több tanulmány is megjelent a különböző tudományos szaklapokban, a NASA oldalán pedig egy hivatalos közlemény bukkant fel, amelyben végigfutnak a fontosabb fejleményeken. Ebből megtudhatjuk, hogy a tavaly nyáron elvégzett első átrepülés (amelynek során a Juno mindössze 4200 kilométerre volt a gázóriástól) rendkívül hasznosnak és eredményesnek bizonyult, hiszen itt több izgalmas részletet figyeltek meg.
Egyrészt kiderült, hogy a bolygó északi-sarki régiójában jóval nagyobb a káosz, mint azt várták, itt hatalmas ovális ciklonok pettyezik a régiót, amelyek egyenként akár 1400 kilométeres területet is lefedhetnek. A légkör tehát alaposan eltér attól, amit a Szaturnusz esetében láttunk, de hasonló a helyzet a belső mag tekintetében is, amely a nehezebb elemeket tartalmazó kisebb „labda” helyett egy jóval nagyobb, szerteágazóbb, a bolygó többi részétől nem igazán elkülönülő területet jelent.
A Jupiter déli sarka 52 ezer kilométer távolságból
A légkör alsóbb rétegeiből ammónia áramlik felfelé, felhőket formálva, majd pedig létrehozva az egyenlítői régióban látható hatalmas időjárási rendszereket – némiképp hasonlóan a Földhöz, azonban itt jóval nagyobb cellákról beszélhetünk, a csapadékot jelentő ammóniakristályok pedig jóval gyorsabban párolognak el. Az aurórák felfelé áramlanak, a sarkoktól a világűr irányába, ami számunkra a „rossz” irányt jelenti, hiszen a Föld esetében jóval több elektron mozog az ellenkező irányba – ezzel egy újabb korábbi feltevés dőlt meg. A bolygó mágneses mezeje eközben kétszer erősebbnek bizonyult a vártnál (a Földhöz képest tehát 10-szeres az eltérés), itt pedig a további megfigyelés révén akár az ezt létrehozó dinamót is megpillanthatjuk majd, ami a Föld esetében azért lehetetlen, mert ez mélyen a szilárd felszín alatt van.
A Juno még legalább egy évig folytatja a helyszíni munkát, itt a NASA várhatóan további érdekességekről számol majd be.
A Juno űrszonda május közepén végezte el sorrendben ötödik tudományos jellegű közeli megfigyelését, bár a megközelítés során felmerült problémák miatt erre a tervezettnél jóval ritkábban kerül csak sor. A tavalyi első átrepülés adatait közben kiértékelték, ezeket most tették közzé a NASA szakemberei.
A napokban több tanulmány is megjelent a különböző tudományos szaklapokban, a NASA oldalán pedig egy hivatalos közlemény bukkant fel, amelyben végigfutnak a fontosabb fejleményeken. Ebből megtudhatjuk, hogy a tavaly nyáron elvégzett első átrepülés (amelynek során a Juno mindössze 4200 kilométerre volt a gázóriástól) rendkívül hasznosnak és eredményesnek bizonyult, hiszen itt több izgalmas részletet figyeltek meg.
Egyrészt kiderült, hogy a bolygó északi-sarki régiójában jóval nagyobb a káosz, mint azt várták, itt hatalmas ovális ciklonok pettyezik a régiót, amelyek egyenként akár 1400 kilométeres területet is lefedhetnek. A légkör tehát alaposan eltér attól, amit a Szaturnusz esetében láttunk, de hasonló a helyzet a belső mag tekintetében is, amely a nehezebb elemeket tartalmazó kisebb „labda” helyett egy jóval nagyobb, szerteágazóbb, a bolygó többi részétől nem igazán elkülönülő területet jelent.
A Jupiter déli sarka 52 ezer kilométer távolságból
A légkör alsóbb rétegeiből ammónia áramlik felfelé, felhőket formálva, majd pedig létrehozva az egyenlítői régióban látható hatalmas időjárási rendszereket – némiképp hasonlóan a Földhöz, azonban itt jóval nagyobb cellákról beszélhetünk, a csapadékot jelentő ammóniakristályok pedig jóval gyorsabban párolognak el. Az aurórák felfelé áramlanak, a sarkoktól a világűr irányába, ami számunkra a „rossz” irányt jelenti, hiszen a Föld esetében jóval több elektron mozog az ellenkező irányba – ezzel egy újabb korábbi feltevés dőlt meg. A bolygó mágneses mezeje eközben kétszer erősebbnek bizonyult a vártnál (a Földhöz képest tehát 10-szeres az eltérés), itt pedig a további megfigyelés révén akár az ezt létrehozó dinamót is megpillanthatjuk majd, ami a Föld esetében azért lehetetlen, mert ez mélyen a szilárd felszín alatt van.
A Juno még legalább egy évig folytatja a helyszíni munkát, itt a NASA várhatóan további érdekességekről számol majd be.