SG.hu·

A tűzhányók segíthették "egyeduralomra" a dinoszauruszokat

A tûzhányók segíthették "egyeduralomra" a dinoszauruszokat
A szélsőséges, nagyjából egymillió éven át tartó vulkáni tevékenység okozhatta a földtörténet egyik legnagyobb tömeges fajpusztulását, mely lehetőséget teremtett a dinoszauruszok elterjedésére - írta a BBC.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői ősi kőzeteket elemeztek és kétszázmillió évvel ezelőtti hatalmas vulkánkitörések nyomaira bukkantak. Ezek a kitörések vezethettek az egyik legnagyobb, úgynevezett tömeges kihalási eseményhez. "A dinoszauruszok képesek voltak kihasználni az állatvilágban előállt hiányt, amit a kihalt fajták hagytak maguk mögött" - magyarázta Lawrence Percival, az Oxfordi Egyetem földtudományi tanszékének kutatója.

A tudósok négy kontinens kétmillió éves kőzetmintáit vizsgálták meg. Egy korábbi tanulmány azt mérte fel, hogy változott a szénmennyiség a kőzetekben, ami a vulkánkitörésekből származó szén-dioxiddal függött össze. Az új kutatás a tűzhányók tevékenységének egy másik nyomát, a higanyt analizálta. A tűzhányó kitörésével felcsapó gázcsóva higanyt is tartalmaz, mely a legkörbe kerül, mielőtt visszaszállna a talajra, leülepedne és évmilliókig ott maradna. "Ha egy üledékrétegben kiugró higanymennyiséget észlelünk, tudjuk, hogy a réteg korával egy időben vulkáni tevékenység folyt. Pontosan ezt láttuk a tömeges kihalás idejében is" - mondta Percival.

Az évmillión át tartó kitörések tömeges fajpusztuláshoz vezethettek: a krokodilhoz hasonló állatok, a hüllőszerű emlősök és a kétéltűek is kihaltak. Az első, korai dinoszauruszok azonban túlélték ezt a korszakot, bár a kutatók erre nem találtak magyarázatot. Amikor a vulkánok többsége elcsendesedett, a dinoszauruszok kevés vetélytárssal találhatták szembe magukat, így elszaporodva átvehették az uralmat a tudósok szerint.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62017. 07. 11.. 17:38||#2
A dinók elvileg közelebb állnak a madarakhoz, mint a hüllőkhöz, vagy is melegvérűek voltak, sőt akár tolluk is volt már kezdetektől.

A kitörések miatt szélsőségesen változó kaotikus klímát nagyobb eséllyel élték túl, mint a sima hüllők.
© syn7h37ic2017. 06. 24.. 00:14||#1
Ennyire uborkaszezon van? Ez már évek óta tudott dolog, még a Natgeo is évekkel ezelőtt említette.
Utoljára szerkesztette: syn7h37ic, 2017.06.23. 22:14:33