SG.hu·

A Déli-óceán felett a legtisztább a levegő a Földön

A Déli-óceán felett a legtisztább a levegõ a Földön
A Déli-óceán feletti atmoszferikus határréteg levegője mentes az emberi tevékenységekből eredő és távoli kontinensekről származó részecskéktől - állapították meg a Coloradói Állami Egyetem kutatói, akik elsőként vizsgálták az Antarktisz körüli víztömeg felett lévő levegő bioaeroszol-összetételét.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői egy kutatóhajó fedélzetéről gyűjtöttek levegőmintákat az óceánnal közvetlenül érintkező légköri rétegből. A szakemberek a szálló mikrobák összetételét vizsgálták a begyűjtött mintákban. A légkör tele van ezekkel a mikroorganizmusokkal, amelyeket a szél több száz vagy több ezer kilométeres távolságokba képes eljuttatni.

A kutatók egyebek között DNS-szekvenálást alkalmazva állapították meg, hogy a mikrobák óceáni eredetűek. Az eredményekből kiderült, hogy az antarktiszi levegőbe nem jutnak el a távoli szárazföldekről és emberi tevékenységekből eredő aeroszolok. "Összességében a tanulmányunk azt sugallja, hogy a Déli-óceán egyike a bolygó azon kevés helyeinek, amelyekre csupán minimális hatással van az emberi tevékenység" - jegyezték meg a kutatók.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© professional2020. 06. 19.. 11:34||#2
Vagyis ott a legkevésbé szennyezettebb!
© t_robert2020. 06. 06.. 21:56||#1
hmm biztos, hogy ezek nem brit tudósok voltak. megállapították, hogy ott tisztább a levegő, ahol gyakorlatilag nem élnek emberek. :) Amúgy eleve az emberiség nagy része eleve az északi féltekére koncentrálódik. A délin kevesebben élnek kevesebb a nagyobb város és kisebb az ipari tevékenység is. Szóval simán megállapították az egyértelmű dolgot. :)