SG.hu·

Lopakodó drónt tesztel a Boeing

Lopakodó drónt tesztel a Boeing
Az első példányt már tesztelik, a típus a jövő vadászgépeinek kísérője lenne.

Az elmúlt évek során a szaksajtóban több alkalommal szó esett a Boeing érdekes projektjéről, amelynek eredménye egy lopakodó drón lenne, valamikor az évtized vége felé, esetleg a 2030-as években. Most felbukkantak az első fotók, amelyeken már a tesztelés alatt álló első példányt láthatjuk.

A Boeing Airpower Teaming System (ATS) tulajdonképpen a negyedik és ötödik generációs vadászgépek kísérőjeként, azok kiegészítéseként jelenne meg, drónok formájában, ennek megfelelően emberi pilóta itt már nem (vagy nem közvetlenül) venne részt a különböző bevetésekben. Tavaly azt már megtudhattuk, hogy a kifejezetten harci alkalmazásra szánt eszközöket a Brisbane városában lévő Boeing Phantom Works gyártaná. Nem véletlen, hogy most éppen egy ausztrál magazin számolt be az első fotókról, amelyeket a napokban sikerült elkészíteniük, ezeken pedig már a kifutópályán álldogáló eszközt láthatjuk, a levegőben azonban még nem sikerült lencsevégre kapni azt. Erre az a magyarázat, hogy jelenleg a földi tesztelés zajlik, repülésről egyelőre tehát még nincs szó.


Az év hátralévő részében az értesülés szerint a taxizás, valamint a rövidebb első repülés következik majd, már amennyiben nem szenved komoly hátrányokat a program. Ez az információ már közvetlenül a Boeing szóvivőjétől származik, tehát hivatalosnak tekinthető, bár az illetékesek egyelőre nem nyilatkoznak a tesztelés pontos helyszínéről, valamint a tesztek részleteiről. Ennek megfelelően a helyszín a mostani hírben sem szerepel, ezt továbbra is szigorúan titkos részletként kezelik. Az elképzelés szerint a drónok az ausztrál légierő F-35, F/A-18E/F, illetve E-7A Wedgetail típusú gépeivel működik majd együtt a jövőben, mégpedig elsősorban védelmi, illetve felderítő jellegű feladatokat végrehajtva.

Annyi még kiderült, hogy a drónt egy kereskedelmi forgalomban is kapható gázturbinás hajtómű szolgálná ki, a pontos fegyverzet pedig a küldetések jellegétől függően változhat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© felemelõ2020. 09. 14.. 12:26||#5
A lopakodik szó a radar felderítésre vonatkozik.
© Agyturbinikusz2020. 09. 07.. 05:59||#4
Akkor ez a lopakodó mar nem is lopakodik?
Akkor mitől lopakodó, ha nem lopakodik?
Vagy ez a nem lopakodó lopakodó alszekció?
© SANTANTICA2020. 09. 06.. 22:13||#3
A képen egy vizuális elterelés van, maga a lopakodó hátrébb és balra fent van, csak ügye nem látszik.
© VolJin2020. 09. 03.. 14:44||#2
A lopakodás az első példány kifejlesztésekor volt titok. Ma már nem az...
© Agyturbinikusz2020. 09. 01.. 04:36||#1
Ez a lopakodás nem sikerült valami fényesen, ha még az SG is tudósít róla