SG.hu·

Leszállt a Marsra a kínai szonda

Leszállt a Marsra a kínai szonda
Az ország ezzel másodikként juttatta el a felszínre saját marsjáróját.

Tavaly nyáron mi is beszámoltunk arról, hogy elindult Kína kiemelten fontos Mars-küldetése, amelynek célja egy leszállóegység, valamint az ahhoz kapcsolódó marsjáró eljuttatása a bolygó felszínére, hogy azután a helyszínen végezzenek el több vizsgálatot, hasonlóan a korábban, illetve jelenleg zajló amerikai expedíciókhoz. Most elérkezett a leszállás, amely szintén sikeres volt.

A kínai űrügynökség már pénteken jelezte, hogy hamarosan elérkezik a fontos pillanat, ez pedig magyar idő szerint valamivel éjfél után be is következett. Az ottani illetékesek eleinte nem sokat árultak el a manőverről, az amerikai eszközök, valamint a Deep Space Network révén szinte azonnal tudni lehetett, hogy megtörtént a leszállás, ezzel az ázsiai ország harmadikként jutott el a bolygó felszínére, illetve másodikként küldte el oda saját marsjáróját. Az 5 tonnás leszállóegység és az ehhez kapcsolódó 240 kg-os marsjáró egyelőre nem válnak szét, erre néhány nap után kerül majd sor, hogy azután meginduljon a helyszíni vizsgálódás, a légkör és a talaj megfigyelése, a környék feltérképezése, valamint képek készítése.

A helyszín az Utopia Planitia, amely tulajdonképpen egy méretes síkság, saját naprendszerünk legnagyobb (ismert) becsapódási krátere, a maga több mint 3 ezer kilométeres átmérőjével. Korábban a NASA Viking-2 szondája is itt landolt, még 1976-ban, ezután egészen 1980-ig végezte munkáját, amíg akkumulátora bírta a gyűrődést. A régió azért is fontos célpont, mert 5 évvel ezelőtt az amerikai fél már jelezte komoly jégkészletek jelenlétét, ez a későbbiekben nagyon jól jöhet, bár ennek kiaknázása nyilván még a jövő zenéje. Addig is marad a további vizsgálódás, amely most a fenti kínai eszközök jóvoltából folytatódhat.

Az illetékesek remélhetőleg mindent megosztanak majd a nagyközönséggel, eddig ezen a téren felemás képet mutattak, legalábbis a mostani küldetéssel kapcsolatban.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lammaer2021. 05. 28.. 18:24||#8
Verseny mindig nagyobb hajtóerő.
© morguldae2021. 05. 19.. 00:50||#7
Hahahahahah..... Hiszi a piszi!
© kvp2021. 05. 18.. 19:28||#6
"Az minden esetre biztos,hogy a másik legyőzésére való örökös törekvés - hosszú távon zsákutca."

Pedig ez az evolucio lenyege. A legyozes nem a masik megsemmisiteset jelenti, mert az nekunk is rossz. Hiaba gyozuk le a masikat, ha mi is meghalunk, akkor nem gyoztunk. Az evolucio lenyege, hogy tobb utodod legyen mint a masiknak es akkor szepen lassan kiszoritod a masik felet. Igy zajlanak tobbnyire a nem fegyveres lakossagcserek egyes allamokon belul es igy szoritotta ki a homo sapiens a tobbi eloembert. Tehat nem az a cel, hogy a masik ne legyen, hanem hogy te gyorsabban fejlodj mint a masik es egy ido utan annyira lemarad, hogy ha nem is szunik meg, akkor se szamit mar.

Az urkutatasban jelenleg az a verseny, hogy kinek lesz tobb bolygoja, kisbolygoja, holdja, aszteroidaja, lehetoleg mindegyiken minel nagyobb szamu emberi jelenlettel.

Az elozo urverseny az apollo-sojuz kuldesessel le is zarult es utanna nagyon nem tortent semmi, mert nem volt hozza motivacio. Aztan most, hogy az amerikai-kinai urverseny is beindulni latszik es kozben a nyugati allamokon belul a nagytokesek egymassal is versenyeznek, igy pillanatok alatt felporgott az egesz folyamat. Mivel az usa allamilag kiszallni latszik igy lehet, hogy valojaban csak a kinai allam es a globalis nagytokesek fognak egy-egy csapatot alkotni. Mindezt ugy, hogy a nagytoksek egymas kozott is vesenyeznek, de egy kozos ellenfel osszehozhatja oket ideiglenesen. Vagy nem. A lenyeg, hogy ahogy a raketatechnologia is egy evolucios feljodesen megy keresztul, ugy varhatoan az evolucios szabalyok szerint fognak egymassal versenyezni a kulonbozo reszvevok. Ez neha jelenthet fegyveres konfliktust is (pl. kie legyen a Hold, a Mars vagy a kisbolygok eroforrasai), de joreszt a gazadasi (fejlodesi) verseny a fo mozgato ero.
© wraithLord2021. 05. 18.. 15:36||#5
Elég sok ország van a Földön, össze is lehet fogni, és versenyezni is lehet egy időben. :D Csak hát nem valószínű, hogy az összefogás rész pont az amerikaiak és a kínaiak között fog megtörténni.
© wobbler2021. 05. 18.. 10:23||#4
Ki tudja?
A verseny,vagy az összefogás a nagyobb hajtóerő?
Az minden esetre biztos,hogy a másik legyőzésére való örökös törekvés - hosszú távon zsákutca.
De az utólsó *gyöztes* gyönyörködhet a kihalt földben - egy darabig .
/Egyenlőre ez az emberiség célja./
© dyra2021. 05. 17.. 23:43||#3
Össze is dolgozhatnának. Semmi értelme versenyezni.
© kvp2021. 05. 17.. 21:51||#2
Maximum majd egy jovendo marsi muzeumban, mert annyira nagy a bolygo, hogy egymas hatotavolsagan kivul vannak.

Legutobb amikor barmi hasonlora volt lehetoseg akkor az egyik szovjet holdjaro robot es az egyik Apollo kerult egymashoz eleg kozel. A varosi legendak szerint az Apollobol lattak is valamit a tavolban mozogni. A szovjetek viszont valamiert nem mentek oda integetni a taviranyitos robottal az amerikai urhajosokhoz....

ps: Ezek a jarmuvek mint korabbi sikeres, sikertelen vagy torolt leszalloegysegek alapjan lettek rajzolva: https://www.youtube.com/watch?v=yjiGH9QNiU0 Viszont a valosagban par tucat kis jarmuvet eszre sem vennek ha egyenletesen lennenek leszorva a Foldre es a Mars se anniyra kicsi.
© hunbalee2021. 05. 17.. 16:13||#1
Kéne egy parti fent hogy ezek ott mind taliznak és lefényképezik a vikinget is hogy hihető legyen a dolog :)