SG.hu·

1500 kilométerig hatásos egy új orosz lézer

1500 kilométerig hatásos egy új orosz lézer
Sorozatban állítják hadrendbe az orosz hadseregben a Pereszvet lézerrendszert, amely akár 1500 kilométeres Föld körüli pályán is képes megvakítani a valószínűsíthető ellenség hírszerző műholdjait - jelentette ki Jurij Boriszov orosz miniszterelnök-helyettes a New Horizons maratonon.

Boriszov közölte, hogy Oroszország új fizikai elveken alapuló fegyverek fejlesztésén dolgozik. Ezek, mint mondta, elsősorban lézer- és szélessávú elektromágneses eszközök, amelyek a következő évtizedben a hagyományos fegyverek helyébe lépnek majd. Mint mondta, a Pereszvet komplexumnál nagyobb teljesítményű lézerrendszereket is kifejlesztettek már, amelyek lehetővé teszik a célpontok termikus megsemmisítését, és kipróbáltak már egy fegyvert, amely egy drónt ötkilométeres távolságból öt másodpercen belül hamvasztott el.

A miniszterelnök-helyettes később a Pervij Kanal tévécsatornának azt mondta, hogy a célpontokat öt kilométerről megsemmisítő lézert is elkezdték már leszállítani a csapatoknak. "Amíg a Pereszvet vakít, addig a lézerfegyverek új generációja már az objektum fizikai megsemmisítéséhez, azaz termikus pusztulásához vezet, elégeti, így nem kell olyan drága rakétákra költeni, mint a Pancir és a Tor. Ezek a rendszerek, amelyek akár öt kilométeres távolságból is képesek lelőni a különböző típusú drónokat, már úton vannak. Már kezdenek megérkezni a hadseregbe, az első példányokat már használják" - mondta.


A fórumon Boriszov azt mondta, hogy Oroszországban kezdik hadrendbe állítani az Sz-500-as komplexumokat, amelyek gyakorlatilag egyesítik a légvédelem és a rakétavédelem funkcióit. Mint mondta, az Sz-500-as, akárcsak a Tor, a Buk, az Sz-300-as, az Sz-350-es és az Sz-400-as föld-levegő rakétarendszerek "a legkeresettebb termékek" közé tartozik, és a technikai jellemzők tekintetében Oroszország "vitathatatlanul vezető" ezen fegyvertípusok világpiacán. Jan Novikov, az Almaz-Antej orosz lég- és űrvédelmi hadiipari konszern vezérigazgatója április végén elmondta a Nacionalnaja Oborona (Nemzetvédelem) című magazinnak, hogy megkezdődött a 600 kilométeres sugarú Sz-500-as Prometej sorozatgyártása.

Boriszov szerdán 2017-2021-es adatokra hivatkozva azt mondta, hogy Oroszország részesedése a globális fegyverpiacból mintegy 20 százalék. Közölte, hogy az orosz hadiipar több évre szóló megrendeléscsomagjának értéke mintegy 50 milliárd dollár, és az ország évente 14-15 milliárd dollár értékben exportál fegyvert. A fő vásárlók között Indiát, Kínát, Egyiptomot és Algériát nevezte meg. "Úgy gondolom, hogy a szénhidrogének, az élelmiszerek és a búza exportja után valószínűleg ez a harmadik összetevője az exportbevételeinknek" - nyilatkozott.

Boriszov elmondta, hogy az orosz védelmi ipar termelésének 26 százaléka a külföldi piacra megy. Az ágazaton belül a repülőgépgyártás 33, a rádióelektronikai komplexum 28, a hajóépítés 16, a hagyományos fegyverzet pedig 15,5 százalékot teszi ki. Beszámolója szerint az új orosz rakétasorozatvetők már a precíziós fegyverek jellemzőivel rendelkeznek, amelyek lövedékei képesek a célpontokat külön-külön célba venni.

A miniszterelnök-helyettes azt mondta a globális fegyverpiacon a legnagyobb részesedés az Egyesült Államoké 39 százalékkal. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) statisztikáira hivatkozva kijelentette, hogy Oroszország az ötödik helyen áll a fegyverkezési kiadások terén, 66 milliárd dollárral. Az Egyesült Államok 801 milliárd dollárt, a NATO-országok pedig együttesen több mint 1,2 billió dollárt költenek ilyen célra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sgfelh2022. 07. 15.. 16:22||#12
De ez egy olyan erős lézer, hogy elégeti a párát és az esőcseppeket is az utjábol, és kettévágja a holdat is ha véletlenül eltalálja..
© duke2022. 07. 14.. 05:09||#11
Hamarosan divatba jonnek a kromozott, forgo raketak. :))

(lehet hogy most is forognak)
© bmw2022. 06. 21.. 19:06||#10
Aha biztos....
© Sequoyah2022. 06. 14.. 18:42||#9
A nemetek legalabb adtak penzt (amig volt) a csodafegyverekre. Az oroszok kilopnak belole mindent mire eljutna ahhoz aki legyartana...
Szerencsetlen orosz tudos/mernok lehet akarmilyen tehetseges.
© ostoros2022. 06. 14.. 10:24||#8
Franciák is csináltak ilyet, több száz állomást kellett átépíteni...
© Csaba1612022. 06. 05.. 12:01||#7

Magyarországon ez fordítva van, amikor most elkészült az új villamosremíz Kelenföldön, a villamosok nem fértek be az ajtón...
© mortep2022. 06. 02.. 11:30||#6
...és csak ezután jön a hidegzuhany, ez első legyártott példány után:

- csesz d+ Vologya, ez sehogy sem fér ki a gyárkapun!!??
© lammaer2022. 05. 26.. 01:58||#5
Jah, légzsákot meg ABSt nem tudnak gyártani, majd halálcsillaglézert meg igen... komolyan, Putyin mint hitler: először a félelmetes hadseregében hisz, azt amikor megdől a mitosz akkor jönnek a csodafegyverek....

Igazán rájöhetne már hogy oroszország rég nem katonai vagy gazdasági nagyhatalom. Az atom miatt van még egyáltalán súlya annak amit tesznek...
Utoljára szerkesztette: lammaer, 2022.05.25. 23:59:43
© felemelõ2022. 05. 22.. 13:55||#4
Az orosz mérnökök mindig jók voltak a tervezésben és prototipus gyártásban.
Aztán az ipari méretű termelés soha nem jött be.
© kiralysanyi2022. 05. 20.. 00:14||#3
"megkezdődött a 600 kilométeres sugarú Sz-500-as Prometej sorozatgyártása."

Elég nagyra nőtt... :)