SG.hu·

Ezeréves magasságokban a napfoltok száma

A zürichi Csillagászati Intézet tudósai Grönlandról származó jégmagokat használtak fel csillagunk múltbeli tevékenységének feltérképezésére. Elmondásuk szerint az utolsó száz évben a napfoltok száma egyenes arányban nőtt a Föld éghajlatának felmelegedésével és ezt a tendenciát erősítik fel a kőolajszármazékok elégetéséből képződő gázok.

Egy új elemzés szerint a Nap most aktívabb, mint az elmúlt ezer esztendőben bármikor. A napfoltokat 1610 óta, azaz nem sokkal a távcső feltalálását követően kísérik figyelemmel, ezek adják a legmesszebbre visszanyúló közvetlen méréseket csillagunk tevékenységéről. A napfoltok számának változásai világítottak rá a Nap 11 éves tevékenységi ciklusaira, valamint más egyéb hosszú távú változásokra. 1645 és 1715 között észlelték a legkevesebb napfoltot, ezt az időszakot, a jelenséget tanulmányozó angol csillagász után Maunder-minimumnak nevezték el, ami egybeesik a gyakran "kis jégkorszakként" emlegetett hideg időjárási turnussal. A napkutatók gyanúja szerint a két esemény között kapcsolat van, a pontos mechanizmusra azonban még nem sikerült rájönniük.


A napfoltok helyzete június közepén

Az elmúlt néhány ezer év során a Föld éghajlatában több Maunder-féle lehűlés bizonyítható, melyekre a fák gyűrűinek mérése utal. Dr. Sami Solanki és munkatársai megpróbálták megállapítani mi történt a napfoltokkal ezekben a korábbi hideg időszakokban, ezért a berillium egy izotópjának koncentrációit kezdték vizsgálni a grönlandi jégmagokban. Az izotópot kozmikus sugarak, a galaxis mélyéről származó nagy energiájú részecskék állítják elő. A Föld felszínét elérő kozmikus hullámok özönét a napszél, a Nap felszínéről kiáramló töltéssel rendelkező részecskék ereje szabályozza, és mivel a napszél ereje a napfolt ciklusokkal együtt változik, a jégben felgyülemlett berillium mennyiség alkalmazható a Nap állapotának és a napfoltok hozzávetőleges számának megállapításához.

Dr. Solanki szerint a múlt naptevékenységének újraalkotása jól mutatja a Maunder-minimumot és más minimumpontokat, melyek az elmúlt évezredekből ismertek. A legmeglepőbb adat azonban az, hogy a Nap az elmúlt 1150 évben soha nem volt még olyan aktív, mint az utóbbi 60 évben. Az elmúlt néhány száz esztendő során a napfoltokat állandó növekedés jellemezte, ami a múlt században felgyorsult, pontosan abban az időben, amikor a Földön is megindult a felmelegedés.

Klikk ide!
A SOHO szonda legfrissebb felvétele a Napról - klikk a nagyobb változathoz

Az adatok azt sugallják, hogy a változó naptevékenység valamilyen módon hatással van a globális éghajlatra, felmelegítve világunkat. Az elmúlt 20 évben mindazonáltal a napfoltok száma nagyjából állandó maradt, a Föld átlaghőmérséklete azonban folyamatosan növekszik. Ez az ember által a kőolaj származékok égetésével termelt üvegház gázoknak tudható be.

A legutóbbi elemzés bebizonyította, hogy a Nap tekintélyes befolyással van éghajlatunkra, felmelegítve vagy lehűtve a bolygót, és azt a tényt, hogy az emberiség még jó néhány lapáttal rá is tesz a Nap a Föld felmelegítésére tett legnagyobb próbálkozására.

Letölthető videók a napfoltok múlthavi vándorlásáról:
  • Mpeg változat
  • QuickTime változat
  • Kapcsolódó cikkek és linkek

    Hozzászólások

    Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

    © Tetsuo2004. 07. 15.. 04:17||#16
    Mint a SGfórumosok között is.
    © pip2004. 07. 09.. 16:18||#15
    Hat pl. attol, hogy idejuk nagy reszeben a nevezett problemaval foglalkoznak, elmeleteket, modelleket, muszereket gyartanak a problema leirasara, fleltarasara, megoldasara, megismerik az eddig letezo leheto legtobb teoriat rola, osszevetik az ujjal majd cikket irnak rola es megvitatjak a tudomanyos kozosseggel. A cikkbol egy ijsagiro "leszuri" a lenyeget, ezt atveszi egy internetes lap, meg atforditjak magyarra, mi pedig itt a forumon megkerdojelezzuk, hogy mitol is okosak a tudosok....

    Kulonben is nagyon nem talalo megfogalmazas, hogy a tudosok "okosak". Ugy hangzana jobban, hogy egy bizonyos szakteruletre fokuszalt tudassal rendelkeznek. Ennyi, nem tobb. Persze akadnak koztuk is zsenik, mint mindenhol.
    © DBM2004. 07. 09.. 12:18||#14
    Hát szerintem is! Most körülbelöl ezzel annyira megyünk, mint Szalacsi a zoxigénnel. (ha már így híres embereket említünk)
    © DBM2004. 07. 09.. 12:17||#13
    Néha azon is elgondolkodhatnánk, mit is csinálnak valójában a tudósok, mitõl okosabbak mit mi.
    © Tiby2004. 07. 09.. 11:56||#12
    Na akkor sültcsirkék leszünk
    © Zombye2004. 07. 08.. 22:42||#8
    Szóval, ha mostan nem sütne a nap annyira, mint amikor mostan süt, akkor mi is lenne? Õõõõ izééé õõõ eszt most nem is nagyon értem igazándiból.
    © Zedas2004. 07. 08.. 21:55||#7
    Tényleg beszarás. Erre magamtól a büdös életbe nem jöttem volna rá...
    © fako2004. 07. 08.. 20:51||#6
    "A legutóbbi elemzés bebizonyította, hogy a Nap tekintélyes befolyással rendelkezik globális éghajlatunkra, felmelegítve vagy lehûtve a bolygót" Hubazze.
    © Nethyrrea2004. 07. 08.. 16:39||#2
    alájagyújtunk neki :D
    © Csatti2004. 07. 08.. 16:30||#1
    Hát nem elég, hogy az átkozott autók felmelegetik a földet de most még a napot is felmelegítjük!