SG.hu·

Új típusú fegyverdetektor

Brit kutatók egy olyan szkennert fejlesztettek ki, amely képes nagyobb távolságról is megtalálni a lőfegyvereket és a késeket.

"Az eszköz egyedülálló a világon, mikrohullámokat használ és afféle aktív radarként működik. A segítségével a brit rendőrök úttörő szerepet játszhatnak a pontos mobil fegyverfelismerésben, anélkül, hogy a célkeresztbe kerülnének" - foglalta össze az új biztonsági megoldás lényegét Nick Bowring professzor, a manchesteri Metropolitan Egyetem munkatársa. A készülék kizárólag a fegyverként szóba jöhető tárgyakkal foglalkozik, azokat azonosítja, a többi tárgyról viszont nem vesz tudomást.

"A készülék a nagy frekvenciás elektromágneses hullámokat használja és észleli a pisztolyokról, puskákról vagy késekről érkező visszaverődéseket. Az aktív hullámot úgy alakítottuk ki, hogy viszonylag sok információt tud közölni az adott céltárgyról, például megtudható, hogy milyen méretű és nagyságú" - tette hozzá a szakember. Bowring közölte, hogy a szkennert alapvetően fémpisztolyok és kések kiszűrésére tervezték, de már készül egy, a kerámiafegyverek felderítésére képes változata. Igaz arra nem volt eddig nagy igény, mivel kevés az utcákon a kerámiafegyver.

A készülék előnye, hogy csak a fegyverek megtalálására koncentrál, vagyis nem készít képet például az utasokról, és a hagyományos fémdetektoroknál jóval nagyobb a hatótávolsága. Ugyan utóbbira vonatkozóan nincsenek pontos adatok, de a manchesteri professzor egy 2006-ban lezárult programban arról beszélt, hogy a hatótávolság elérheti az öt métert, sőt, azt meg is haladhatja. "Ez a berendezés életeket menthet és szabaddá teheti az értékes rendőri munkaidő egy részét, amit jelenleg a fegyverek keresése emészt fel" - nyilatkozta Catherine Coates, a projektet támogató Engineering and Physical Sciences Research Council (EPSRC) innovációs vezetője.

Az eszközt jelenleg is teszteli a Metropolitan Police egyik részlege. Stuart Ibbotson, a Metropolitan Police vezető mérnöke leszögezte, hogy ugyan még csak nemrég kezdték a teszteket, de az eddigi eredmények nagyon biztatóak. Amennyiben a tesztelés sikeres lesz, úgy az EPSRC álláspontja szerint akár két éven belül megjelenhet a szkenner a brit rendőri erőknél.

A programban a manchesteri Metropolitan Egyetem munkatársai mellett részt vesznek a Newcastle-i Egyetem és a londoni Queen Mary Egyetem kutatói is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Epikurosz2009. 06. 15.. 13:55||#22
Én egyébként annyira nem utálom Amerikát, csak szólok.
Irigykedni persze lehet.

Témához: az emberek órákat szoktak várni a repülõre, amíg megizzadnak. Sokkal egyszerûbb lenne egy kötelezõ zuhany, amely levinné az izzadságot és a sertésinfluenza vírusát is, a zuhanyoszlopban egy testszkennerrel, és közben a cuccot is mûszeresen át lehet vizsgálni mindenkinél.
A sampon meg ingyenes lenne. :-)
© pTk2009. 06. 15.. 03:05||#21
Ez a világ igazsága!! Te nem hiszed el?? ember-e vagy? <#idiota><#idiota><#vigyor>
© jatiking2009. 06. 14.. 16:25||#20
17.Ezt elhiszed? <#wow1>
© Lmntal2009. 06. 14.. 12:32||#19
Amergin, JL666! Teljesen igazatok van! (De mintha kicsit eltértünk volna a témától) Ne értsetek félre, nem fogadatlan moderátor vagyok, szívesen folytatnám ezt a gondolatmenetet vagy beszélgetést ha megmondjátok a helyét.

Amergin!
Neked meg külön köszönöm a linket a hozzászólásod alatt! Csak megerõsít abban amit már sok helyrõl össze-vissza olvastam, többek között ezért hagytam abba a Pénzügyi és Számvitelit, túl korán megértettem és nem akarok a rendszer aktív része lenni, még ha amúgy valamilyen formában így is úgy is azzá tesznek...

© JL6662009. 06. 14.. 10:30||#18
de várjál! nem fejezted be! szóval folytatom!

"Az USA egy nagy szar és rosszabb mint a SZovjetunio, mert még annál is kímélertlenebbül tapossa le a kis népeket."

De igazából nem az USA tiporja el a kis népeket, hanem egy "bizonyos háttérhatalom", aki beférkõzött vagy hátulról irányítja az USA hadseregét és azt a saját célja felhasználása érdekében utasítja manõverekre, ahol általában olajat is talál.

lehet folytatni...
© Amergin2009. 06. 14.. 09:59||#17
9/11-et a terroristák csinálták: Bush és a mögötte álló szabadkõmûves-illuminátus csapat. Az Al-kaida nem létezik, médiapszichózis eredménye. A madridi és a londoni "merényletek" is a titkosszolgálatok munkáját dícsérik. Oszama egy kirakati bábu, akit a média mumussá nyilvánított.
A hazájukat 10.000 mérföldrõl "védõk" terroristák pláne, ha a megszállás ellen tiltakozó õslakosokat halomra gyilkolják a "terrorizmus" elleni magasztos háborújuk keretében.
Az USA egy nagy szar és rosszabb mint a SZovjetunio, mert még annál is kímélertlenebbül tapossa le a kis népeket.
© Cleawer2009. 06. 14.. 01:35||#16
Kést bármibõl lehet csinálni... cement /csemperagasztó+ víz + egy kis idõ,vagy jégcsap,vagy a niggerkés.... Osztán azt is kimutathatja-e?
© katz2009. 06. 13.. 15:23||#15
"Mutass már rá, hol állítottam én, hogy nincs benne???"

Itt:
"Van már mûanyagpisztoly is, pl az osztrák gyártmányú Glock.
Persze a fémdetektor nem a fegyvert mutatja ki (a röntgen viszont kimutatja), hanem a benne lévõ lõszert, lévén az még egyelõre fém."
Ez nem beszólás, csak a marhaságokon nevettem amit írtál <#beka2>
A Glock nem egyedüli a mûanyag tokos pisztolyok terén, de az csak abban különbözik a fémtokostól, hogy a markolatrésze egy fémvázra öntött mûanyag elem. Attól a fegyver szánja, csöve, meg az összes teherviselõ eleme fém.<#nezze>
© Dredd2009. 06. 13.. 14:13||#14
azt azért látni kell, hogy az "ártatlan ember" definiciója erõsen szubjektív.
lehet, egy iszlám terrorista számára EU-ban/USA-ban nincsenek ártatlan emberek, hiszen a rendszer és az állam fenntartásával minden egyes állampolgár hozzájárul ahhoz, hogy az USÁkok lövöldözzenek a világon mindenfelé helyi ártatlan embereket.

nyilván amit leírtál a te nézõpontod, de simán el tudom képzelni, hogy egy általad rohadéknak titulált terrorista erkölcsi fölényének teljes bizonyosságával robbantja fel a madridi vonatot - csupa bûnöst, ellenséget megsemmisítve!

a legveszélyesebb dolog a csõlátás - attól függetlenül, melyik oldalon nézel bele.
© Lmntal2009. 06. 13.. 14:01||#13
Mielõtt még bárki is azt hinné, üdvözlöm az ilyen jellegû mindennemû törekvést, tényleg respect!

Két apróság:

a hír úgy kezdõdik, hogy Britt kutatók... Ez vajon egyenértékû a Britt tudósok fogalmával?? :)

a másik meg: " A készülék kizárólag a fegyverként szóba jöhetõ tárgyakkal foglalkozik, azokat azonosítja, a többi tárgyról viszont nem vesz tudomást."

Hááát csak nekem elég nagy a fantáziám arra, hogy mimindent lehet fegyvernek használni, mert ha a helyzet úgy hozza akkor sok minden szóba jöhet... :)

Ja, és remélem nem kap tõle az ember használat közben rákot meg satöbbit...