SG.hu·

Szoftver a pszichopaták azonosítására

Egy kutatás szerint a pszichopaták beazonosíthatók beszéd sémáik alapján, szóhasználatuk tudat alatt ugyanis visszatükrözi személyiségüket, ezáltal egy beszédelemző számítógépes szoftver nagy segítséget jelenthet a bűnüldözés és a közösségi hálózatok számára egyaránt.

"A pszichopata gyilkosok szavai megegyeznek személyiségeikkel, visszatükrözik önzésüket, bűntetteikkel szembeni közönyüket és érzelmi sivárságukat" - magyarázta a Legal and Criminological Psychology szaklapban megjelent tanulmány egyik szerzője, Jeff Hancock, az amerikai Cornell egyetem számítástechnika professzora, aki a kanadai Brit Kolumbia Egyetem kutatóival közösen dolgozta ki a módszert.

A tanulmányhoz a kutatók 14 kanadai pszichopata gyilkos vallomását elemezték ki, majd 38 olyan gyilkosságért elítélt egyén vallomásaival vetették össze, akiket nem diagnosztizáltak pszichopataként. Minden alanyt felkértek, hogy részletesen mondja el tettét, a történeteket digitalizálták, majd számítógépes elemzésnek vetették alá.

Az eredmények azt bizonyították, hogy a pszichopaták sokkal több kötőszót használnak, mint például "mert", "ezért", vagy "tehát", miközben bűnükről azt tartják, hogy "meg kellett tenni" egy bizonyos cél érdekében. Ezen felül kétszer annyi szót használnak a fizikai szükségletekkel, étellel, szexszel, vagy pénzzel kapcsolatban, mint a nem pszichopaták, akik inkább társadalmi szükségleteik leírásához használnak több szót, náluk gyakrabban hangzanak el a családdal, a vallással és a lelkiséggel kapcsolatos kifejezések. A pszichopaták sokszor részletezik például, hogy mit ettek a bűncselekmény napján, ezen kívül pedig szeretnek múlt időben beszélni, ami a bűneikkel kapcsolatos szenvtelenségre utal, jegyzi meg a tanulmány.

Beszédük jellemzően kevésbé folyékony, aminek okára Hancock sem tud egyértelmű magyarázatot adni, feltevése szerint a pszichopaták egyszerűen csak túl erősen próbálnak jobb benyomást kelteni, ami nagyobb mentális erőfeszítést igényel. "Korábbi tanulmányok is vizsgálták a pszichopaták szóhasználatát, mi vagyunk azonban az elsők, akik bebizonyították, hogy automatizált eszközökkel is beazonosíthatók eltérő beszédsémáik" - összegzett Hancock.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Joaquin2011. 10. 29.. 17:34||#66
SG-n mindig érdemes elolvasni az eredeti cikket, mert hát...

"ami a bûneikkel kapcsolatos szenvtelenségre utal, jegyzi meg a tanulmány."
Az eredeti szerintem azt írja, hogy a bûneiktõl való függetlenségre, eltávolodásra utal (ami amúgy tipikus elkövetõi magatartás, tudtommal a nem pszichopatáknál is, de mondjuk én csak érdeklõdõ laikus vagyok).

Másrészt az eredeti cikkbõl az is kiderül, hogy a tanulmány célja nem az, hogy elõre lássák kibõl lesz/lehet gyilkos - gondolom õk is látták, hogy ez mennyire lehetetlen volna - hanem hogy a gyilkosok közül automatikusan válasszák ki a pszichopatákat, mert nekik másfajta kezelés kell, mint a normális embereknek. Ezen kívül beszél a bûnüldözési felhasználásai során arról, hogy szociális médiumok segítségével az az információ, hogy normális-e vagy sem, segítené az üldözést vagy a kihallgatást. Nem kell Minority report-ot vizionálni, nem beszélt ilyenrõl senki.

Továbbá megjegyeztem volna a cikkben, hogy a Kolumbiai egyetem munkatársai készítették a tanulmányt. Nem vonnám egy kalap alá õket a "Brit tudósok" csoportjával (nyilván Oxford és tsai. sem tartoznak bele).
© Merces2011. 10. 28.. 20:47||#65
....például ugy hogy látják a retardált fejed egy tüntetésen(ahova lehet csak véletlenül keveredtél), megnézik a faszbúk remek biometrikus azonositójával a neved ,aztán leverik a veséd meg mehetsz a dutyiba mert megzavartad a közrendet. Amugy te tényleg ennyire naiv, szerencsétlen balfasz vagy vagy csak trollkodsz itt a környéken_?
© JMáté2011. 10. 26.. 22:13||#64
Hogy a faszba élnének vissza vele? Magyarázd már el mert ezt sosem értettem. Te érted is amit mondasz vagy csak valahol hallottad hogy "visszaélés" meg "személyiségi jogok" és egymás után rakosgatod õket esztétikai megfontolások alapján?
© FixY2011. 10. 25.. 11:12||#63
Köszi, megnyugodtam: nem vagyok pszichopata, még ha egyesek annak is neveznek.
Viszont tudnék említeni olyan, közismert politikusokat, akikre tökéletesen illik minden, amit abban a cikkben a pszichopatákról írtak.

© Trollolo2011. 10. 24.. 23:48||#62
Engem tuti nem bírnának beazonosítani.
© Merces2011. 10. 23.. 18:56||#61
a közbiztonságot nem ugy kell javitani hogy rendõrt meg kamerát teszel minden sarokra, amivel visszaélhetnek, lefogadom fogalmad sincs ki volt az a csaucseszku meg milosevic bácsi itt a szomszédban nem is olyan régen, pont az ilyen kis naivak miatt kerülhettek hatalomra és okozhatták több százezer ember halálát
© JMáté2011. 10. 22.. 15:46||#60
Érdekes, máskor meg arról megy a rage hogy milyen szar a közbiztonság. De ez egyáltalán nem ellentmondás. A zemberek mindig azt a véleményt veszik fel amelyikkel éppen jobban lehet "bezzeg az én idõmben" kommenteket írni. További hasonlóság hogy ilyenkor csak végletekben képesek gondolkodni, annak ellenére hogy a jelen nyilvánvalóan egyik végletnek sem felel meg.
© Merces2011. 10. 21.. 21:07||#59
....még jó hogy a különbözõ diktatúrákbol csak az utóbbi harminc évben kecmeregtek ki az emberek, és apádék még tudják mi az az utcabizalmi, igy volt pár jó évem.Hidd el nem olyan rosz az a késelés az Örs vezér téren,ha cserébe nem vallatnak titkosrendõrök mert nem tetszik a frizurád.......
© JMáté2011. 10. 21.. 19:50||#58
"Csak aztán nehogy túlságosan közkincsé tegyék a tanulmányokat...
Ha én például sorozatgyilkos lennék, máris megtanultam volna, hogy ne használjak kötõszavakat, ne beszéljek kulináris dolgokról, stb."

Ez nem ilyen könnyû, próbáld ki.

"Persze én úgy is kipróbálnám játszani az elemzõket, hogy eljátszom, hogy beszédhibás vagyok s csak írásban tudom kifejezni magam, mert ott 100× is végig tudom gondolni, hogy mit "kell" leírjak"

És reméled hogy nem mérik a golyóstoll gyorsulását, a papírra kifejtett nyomóerõt, és nem vizsgálják hogy írás közben az agyad mely területei aktívak.
© JMáté2011. 10. 21.. 19:46||#57
Azért ennél kicsit többrõl van szó. A pszichopaták nem feltétlenül akarnak embert ölni, de ha mégis akkor nincsen semmilyen belsõ gátló tényezõ ami megállítaná õket.