ZTE FC
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A 14 nyeretlenül megvívott meccs hatása érezhetõ az elsõ osztályú tabellán: a ZTE 4 ponttal áll az utolsó helyen, kilenc egységnyire a még bentmaradást jelentõ pozíciótól. A zalaiak katasztrofális szereplésérõl már többször írtunk, menthetetlennek tûnik a harmatgyenge légiósokkal teletûzdelt csapat. De a gondok gyökereit ennél jóval mélyebben kell keresni, ezért megnéztük az egerszegi utánpótláscsapatok eredményeit.
A 19 évesek másolják a felnõttek produkcióját
A konklúzió egy szóban összefoglalható: siralmas. Az U19-es bajnokságban a ZTE a 16., utolsó helyen áll, a „példaként” a fiatalok elé állított nagycsapat produkcióját szinte tökéletesen másolva. Az egerszegiek legidõsebb utánpótlás korosztálya a felnõttekhez hasonlóan nyeretlen, mindössze két pontot szerzett eddig, gólkülönbsége 6-25. Ennél is rémisztõbb, hogy ebben a korosztályban ki lehet esni az NB I-es bajnokságból, s az U19-esek magukkal ránthatják az U17-es csapatot is, azaz mindjárt két korosztály búcsúzhat az élvonaltól. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az U18-as és az U16-os korosztályban úgynevezett zárt bajnokságot rendeznek, azaz a mezõny megegyezik a felnõtt NB I indulóival, még teljesebb összeomlást vizionálhatunk, hiszen így négy utánpótlás-korosztályban egyszerre veszítheti el elsõ osztályú tagságát a ZTE. Az NB I-es versenyeztetés nélkül pedig még a maradék tehetségek is elhagyhatják a klubot, hiszen akad konkurencia a közelben, elég csak a szombathelyi Illés Akadémiát vagy a gyõri Fehér Miklós Akadémiát említeni.
Minden szinten verik õket
Persze a többi korosztály eredménye is azt támasztja alá, hogy a zalai megyeszékhelyen nem az elitképzésre helyezik a hangsúlyt. Az U18-as együttes 3 ponttal, 7-36-os gólkülönbséggel 15. a mezõnyben, csak az ugyancsak hárompontos Siófokot elõzi meg. A Zete 18 évesei a mögöttünk hagyott hétvégén hazai pályán kaptak ki 7-0-ra a Kecskeméttõl. Ugyancsak szánalmas az U17-es csapat szereplése, 4 ponttal, 8-34-es gólkülönbséggel foglalják el a 15. helyet, szerencséjükre akad egy náluk is gyengébb láncszem, a pont nélkül szerénykedõ Újpest. A 16 évesek jelentik a minõséget Egerszegen! Na, ne gondoljanak veretlenül menetelõ szupercsapatra, de az U16-osok 15 szerzett ponttal kilencedik helyen állnak a bajnokságban, s pozitív a gólkülönbségük.
Megelõzték az akadémiák korát
Mindez azért érdekes, mert Zalaegerszegen már akkor komolyan foglalkoztak az utánpótlással, amikor az akadémiákról még senki sem beszélt Magyarországon. A klub már 1975-ben létrehozta Pacsán saját labdarúgó-kollégiumát, innen több tehetség is kikerült, majd‛ száz pacsai nevelésû fiatalból lett NB I-es játékos. Azóta már Zalaegerszegen is akadémia mûködik (2009-ben alapították), ám joggal vetõdhet fel a kérdés: minek? A zalaegerszegi futball ugyanis öles léptekkel menetel az összeomlás felé. S bár a ZTE Labdarúgó Akadémia jól csengõ szlogenje „Múlt a jövõért”, hamarosan alighanem csak múltról beszélhetünk.
--------------------------------------------------------------------
MTK-ZTE helycsere lesz tavasszal
Történjen bármi, amíg élünk s meghalunk... Mi egy vérb?l valók vagyunk!
Lehetséges távozók és érkezõk
- Vulin mellett több játékosunk iránt is élénk érdeklõdés mutatkozik - tudtuk meg ma reggel Dézsi Attilától. - Milan Davidov három nagycsapat kivánságlistáján is szerepel, de a védõ Miljatovic, valamint a csatárpáros Meye és a gólkirály Waltner Róbert is nagyon kelendõ.
Mivel a felsorolt játékosokat élõ szerzõdés köti klubunkhoz, csak megfelelõ ajánlat esetén engednénk el õket.
Mint ismeretes, Sorin Botis szerzõdése június 30-ával lejár, de a klub mindenféleképpen szeretné megtartani az agilis védõt, így a szabadság után folytatja a játékossal a már korábban megkezdett egyeztetést!
- Az érkezõk névsora is már körvonalazódott - folytatta az ügyvezetõ. Június 23-án, a felkészülés elsõ napján már csatlakozik hozzánk pár játékos, akik reményeink szerint fontos tagjai lesznek csapatunknak. Számos magyar illetve külföldi futballistával is felvettük a kapcsolatot, ám konkrét nevekrõl még nem szeretnék beszélni.
A tárgyalások elõrehaladásáról természetesen tájékoztatjuk olvasóinkat!
Zalaegerszeg, 2008. Június 19., 9 óra 30
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
- Vulin Lovre még mindig a ZTE FC játékosa - cáfolta a tegnap több internetes forrásban is megjelenõ információkat Dézsi Attila ügyvezetõ igazgató. - A Liberec csapata tárgyalásokat folytat klubunkkal a védõ ügyében, de ezek még a kezdeti fázisban vannak. Természetesen amennyiben érdemi változásról tudunk beszámolni, azonnal tájékoztatjuk kedves szurkolóinkat!
Zalaegerszeg, 2008. Június 19., 8 óra 0
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
A ZTE FC klubvezetése ma döntött arról, hogy az NBIII-as bajnokságot nyert csapat a jövõ évben indulhat az NBII-ben, a felmerülõ plusz költségekre megvan a szükséges anyagi fedezet.
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Waltner Róbert a gólkirályi cím mellett a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a 2007-2008-as bajnokság legjobb játékosa is lett.
Robi a bajnok MTK-s Kanta Józsefet szorította a második helyre, az utána következõ legjobb egerszegi Máté Péter lett.
Gratulálunk, és további szép eredményeket kívánunk! Hajrá zete!
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
- Elkészült csapatunk végleges nyári felkészülési programja - tájékoztatta weblapunkat Németh Ottó technikai vezetõ. - Június 28-án játszuk az elsõ mérkõzésünket, hazai pályán fogadjuk a Pápa együttesét.
Terveink szerint 6 találkozót játszunk a július 26-ai rajtig, plusz részt veszünk a Király Kupán Szombathelyen.
Tervezett mérkõzések:
június 28. 18:00: ZTE FC - Pápa
július 02. 18:00: NK Cakovec - ZTE FC
július 05. 18:00: ZTE FC - Kaposvár
július 12.: Szombathely, Király-Kupa
július 18. 18:00: Mlada Boleslav - ZTE FC
július 23. 18:00: ZTE FC - Andráshida
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Ma délután játszották az NBIII Bakony-csoportjának rangadóját a listavezetõ ZTE és a második helyezett Gyõri ETO együttesei között. A legutóbbi fordulóban mindkét csapat diadalmaskodott, a ZTE Csesztregen gyõzött, míg a gyõriek hazai környezetben küldték padlóra a Vép csapatát.
A találkozó nagy küzdelmet hozott, a mérkõzés elején jónéhány helyzet adódott a ZTE csapata elõtt, azonban ezek kimaradtak, és egy balszerencsés góllal megszerezte a gyõzelmet az ETO
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Ma este a Nyíregyháza csapata ellen mutatkozott be a hétközben kinevezett Nagy Mihály.
Sajnos ezen az estén sem örülhettek a lefújást követõen a stadionba kilátogatók, ugyanis egy gyenge színvonalú mérkõzésen, sok ziccert hibázva veszítettünk el két bajnoki pontot.
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Az NBIII Bakony csoportjának listavezetõje, a ZTE FC második együttese a hatodik helyen álló Csesztreg gárdájához utazik a következõ fordulóban, amelyet május 1-jén, csütörtökön rendeznek 17 órai kezdettel.
Hétvégén a Zete a Kapuvár együttesét gyõzte le, míg mostani ellenfelünk a Vép vendégeként, izgalmas mérkõzésen gyûjtötte be a három pontot. Ennek megfelelõen mindkét gárda önbizalommal tele várhatja az összecsapást.
A ZTE-nél még kérdéses, hogy a szombati, Nyíregyháza elleni mérkõzés elõtt kik állnak majd Dobos Sándor vezetõedzõ rendelkezésére.
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Megállapította, hogy a csapat az elmúlt hetekben nem mutatta azt a teljesítményt, ami a klubvezetés, a szponzori kör és a szurkolók részérõl is elvárható, ezért Slavko Petrovic vezetõedzõvel közös megegyezéssel a mai napon szerzõdést bontott.
Nagy Ferenc elnök a vezetõedzõi posztra a tavaszi idény hátralévõ mérkõzéseire - jelenlegi beosztásának változatlanul hagyásával - Nagy Mihályt, a ZTE FC utánpótlás szakágvezetõjét nevezte ki. A szakember az idén végzett az UEFA Pro licences edzõi tanfolyamon.
A klub nem mond le a tavaly nyáron elkezdett koncepciójának folytatásáról, a jelenlegi keret magját továbbra is meg kívánja tartani és az új szakmai vezetéstõl azt várja el, hogy a játékosokból a valós tudásuknak megfelelõ teljesítmény maximumát hozza ki, mely közönségszórakoztató játékkal és eredményességgel is párosul.
Zalaegerszeg, 2008. április 30.
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Mathieu Sprengers úr az UEFA tisztségviselõjeként az elmúlt években többször személyesen is részt vett a Magyar Labdarúgó Szövetség Közgyûlésén, tanácsaival sokszor segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség tevékenységét.
Emlékének tiszteletére egyperces gyásszünetet tartanak valamennyi magyar bajnoki és kupa mérkõzésen.
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Petrovic: - Megint kihagytuk a helyzeteket
- Ez egy tipikus 0:0-ás vagy 1:1-es mérkõzés volt - értékelt a meccs tán - Ellenfelünk helyzet nélkül rúgott egy gólt, ami teljesen sokkolt bennünket. A második félidõben csapatom mindent megtett, küzdöttünk, hajtottunk, három nagy lehetõséget is kidolgoztunk, de ezeket sajnos rendre kihagytuk. Ezen az estén az MTK bebizonyította, hogy õk a legjobb csapat az NBI-ben, szerintem megérdemelten fogják megnyerni a bajnokságot! Ezúton elsõként gratulálok nekik ehhez!
forrás(mint az elõzõnél): ztefc.hu
We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
A Soproni Liga éllovasa, az MTK gárdája látogatott Zalaegerszegre a forduló nyitómérkõzésén. Sajnos ezúttal sem sikerült a bravúr, a fõvárosiak elvitték mindhárom pontot.
A mérkõzés langyos tempóban indult, majd egy védelmi rövidzárlatot követõen találtak Vlaszák kapujába a vendégek, 0:1. A bekapott gól után felébredt csapatunk, de nagy helyzetet így sem sikerült kidolgoznunk.
A fordulást követõen a kapujuk elé szorítottuk a fõvárosiakat, de a ziccerhelyzetekben rendre elszúrtuk a befejezéseket, így maradt a vendéggyõzelem.
ZTE FC - MTK 0:1 (0:1)
Zalaegerszeg, 4000 nézõ
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Miljatovic, Botis, Polgár - Koplárovics (Zatara), Molnár B., Máté P., Davidov (Pekic) - Waltner, Meye (Balázs)
MTK: Végh - Horváth, Lambulic, Pintér, Pollák - Pátkai, Zsidai, Kanta J., Pál A. (Kulcsár) - Hrepka (Kecskés), Urbán

We\'re the Arsenal, a new generation, playing whith a style that\'ll capture the nation, this new team is a sensation, let\'s give Wenger a standing ovation...
Nagyon jól megérti egymást Pekic és Waltner
R.I.P. Franco Sensi Forza AS Roma!!
Volt valaki kint a Siófok elleni bajnokin???
R.I.P. Franco Sensi Forza AS Roma!!
Hajrá Fradi&ZTE!
http://www.peter.szmulai.hu Sok dolog egy helyen!!!
nem nagyon követem az nb1-et,de a zte a 3.helyen áll,nem?és a ztenek az nem olyan rossz hely.Magyarországon az a legnagyobb baj,h egy edzõt sem hagynak igazán kibontakozni.Angliában vannak olyan managerek,akik 15-20 éve a csapatnál dolgoznak,Ferguson és Wenger is elég rég óta ott vannak már a Manchesternél/Arsenalnál
ReaL MaDRid x siempre
A szakvezetõ volt csapata - a Pécs ellen - debütálhat szombaton a ZTE kispadján. A szakvezetõ megbízása egyelõre a hátralévõ 7 bajnoki fordulóra szól, a cél pedig továbbra is a nemzetközi kupás helyek egyikének megszerzése, vagyis a dobogós helyezés.
A Simonnal együtt távozó Dzurják József pályaedzõ helyének betöltésével kapcsolatosan holnap történik egyeztetés, ifj. Mihalecz István másodedzõ további munkájával kapcsolatban sem született még döntés, Balázs Zsolt kapusedzõ pedig Nagy Tamás kérésére a posztján marad.
Kiváncsi vagyok milyen lesz
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
A Zalaegerszeg vezetõesége az edzõváltással kapcsolatban a következõ közleményt jutatta el honlapunkhoz. "A ZTE FC zRt. Igazgatósága a mai napon értékelte a – klub ez évi eredményességét döntõen befolyásoló - Magyar Kupából történõ kiesés után kialakult helyzetet.
Nagy Ferenc elnök kijelentette, hogy a ZTE FC játékoskeretét továbbra is elég erõsnek érzi annak a célnak a teljesítésére, hogy a csapat nemzetközi kupasorozatot érõ bajnoki dobogós helyezést érjen el.
Figyelembe véve azt, hogy a csapat az elmúlt hetekben sem fizikálisan, sem mentálisan, sem motiváltság tekintetében nem mutatta azt a teljesítményt, ami a klubvezetés, a szponzori kör és a szurkolók részérõl is jogosan elvárható lett volna, a ZTE FC zRt. Simon Antal vezetõedzõvel 2007. június 30-ig érvényes megállapodását közös megegyezéssel a mai napon felbontotta.
Nagy Ferenc elnök az új tréner személyét nem kívánta megnevezni, ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy arra személyes tárgyalást követõen a legrövidebb idõn belül sor kerülhet."
Információink szerint az elmúlt hetekben többször is felvetõdött Zalaegerszegen az edzõváltás lehetõsége. Honlapunk úgy tudja, a Simon helyére a legtöbb esélye Bölöni Lászlónak, vagy Bozsik Péternek van. Bölönit az elmúlt idõkben az egyik arab országba csábították, ám nem írta alá szerzõdését, míg a volt szövetségi kapitány Bozsiknak jelenleg nincsen csapata.
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
"Az élet egy lemezjátszó, amin Isten a DJ, minden nap egy újabb beat, nincsen replay..." NKS krú
https://www.facebook.com/ferfiklubb/
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
4' <1 - 0>1 - 0> Torma
12' <2 - 0>2 - 0> Torma
85' <2 - 1>2 - 1> Waltner
hajrá,lilák!
Az idén ünnepel(het)jük a ZTE újjáalakulásának 50. évfordulóját. Ennek jegyében készült sporttörténeti munkákkal gyarapodott Zalaegerszegen a Deák Ferenc megyei, illetve a József Attila városi könyvtár. A Zegelsõk, a Tegnap(elõtt) nekik szurkoltunk és Karikák, városok, legendák címû 33 tv-interjúról, valamint az Aranyat érõ ezüst (ZTE, 1971-72) címet viselõ CD-ROM-ról a két intézmény honlapján találhatnak ismertetõket a sportkedvelõk, a talán legnagyobb érdeklõdésre számot tartó Mikrofonvégen címet kapott magnós összeállításban megszólaltatott "zetefocisták" nevét pedig az alábbiakban adjuk közre:
1957-1960: +BARNA Sándor, GÁSPÁR Géza, NÉMEH József (Bogyi), BELÁK János, MADÁR Gábor, MARANCSICS Imre, GÁSPÁR László, KELEMEN László, KOVÁCS Sándor, NAGY László.
1961-1988: BOLEMÁNYI János, DÉRI László, BALÁZS Zsolt, PROKISCH Károly, MOLNÁR László, PAPP Antal, FILÓ László, VÖRÖS István, PÉTER Zoltán, TÓTH Gyula, GÁSPÁR Gyula, LANG József, MIHALECZ István, TÓTH József (Luttya), SZIMACSEK Tibor, KOCSIS Tamás, SOÓS István, +SZABÓ Rezsõ, ANDRIS György, JÓZSI György, FEHÉR István, BITA József, SZÕCS János (edzõ.)
2001-2003: BOZSIK Péter (edzõ).
A DVD-ket az interjúk szerkesztõ-riportere, Tarsoly József ajándékozta a könyvtáraknak, ahol szeretettel várják a ZTE históriáját - az újjáalakulástól a Manchester United legyõzéséig - felidézni, illetve megismerni szándékozó szurkolókat.
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
A megállapodásnak köszönhetõen március 23-án Mainzba utazik Simon Antal csapata, ahol a Bundesliga 1-ben szereplõ és Szabics Imrét is foglalkoztató Mainz gárdájával játszik barátságos mérkõzést.
A mostani látogatást nyáron viszonozza a Mainz, Zalaegerszegen sõt, a zalaiak reménykednek benne, hogy akár hosszabb edzõtáborozásra is megnyerik a németeket.
holnap majd kiderül, hogy igazából nem a fly balaton, hanem a mit tudom én melyik kicsi játékrepülõket gyártó cég, és hogy nem is az elsõ osztályú német mainz, hanem egy mainz névre hallgató amatõr klubbal fogunk bari meccset játszani:)
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
közben vége a meccsünknek, 2-2
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
tippem: 1-0
Mint arról tegnap beszámoltunk, lejárt a ZTE Aréna hitelesítése, ezért felmerült annak a lehetõsége, hogy nem játszhatja otthon szombati bajnokiját a ZTE gárdája.
Nos, az MLSZ honlapja szerint a helyzet megoldódni látszik, és már biztosnak tûnik, hogy az eredeti programnak megfelelõen Zalaegerszegen kerül sor az összecsapásra.
Az ügyben Kisteleki István, az MLSZ elnöke intézkedett, a szövetség illetékes munkatársa holnap Egerszegre utazik, hogy elvégezze a szükséges helyszíni szemlét, és amennyiben mindent rendben lévõnek talál, hitelesíti a létesítményt.
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
Ráadásul lehet, hogy a szombati nyitómeccset is máshol kell lejátszani, mert lejárt lejárt a Zalaegerszeg stadionjának a "hitelessége".
Bõvebben itt:
Link
nevetséges
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
A román védõ, Ciprian Dianu két és fél éves, a szlovák kapus, Martin Lipcak másfél éves szerzõdést kötött a klubbal, míg honfitársa, a Ruzomberoktól érkezõ és a középpályán bevethetõ Juraj Dovicovic fél évre kölcsönbe érkezett Zalába.
Róluk eddig is ismert volt, hogy Simon Antal csapatánál folytatják, ám az olasz Sienában nevelkedett horvát csatár Besnik Ramadaniról még nem lehetett hallani. A legutóbb a macedón Vardar Skopjénél szereplõ támadó három évre kötelezte el magát.
Az igazi nagy durranás azonban Rajko Lekic leigazolása.
A 26 éves csatár 2004-ben a Silkeborg színeiben 37 bajnokin 35 gólt lõtt, ezzel dán gólkirály lett. Ezt követõen két évet a spanyol másodosztályú Jereznél töltött, ám pusztán részsikereket mondhatott magáénak, így hazatért, és Dániában az OB Odense játékosa lett. Korábban térdsérülése hátráltatta a spanyoloknál, és az OB-nél is csak egyszer jött ki neki igazán a lépés: novemberben az UEFA-kupa csoportkörében az õ duplájával verte a dán brigád 2-0-ra a holland Heerenveent.
Lekic fél évre kölcsönbe érkezett a zalaiakhoz.
JUHHHUUUU!
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
A szünetben sort cserélt a hazai csapat, ami végképp kiölte a ritmust a játékából, és a 65. percben egy büntetõbõl meg is szerezte a vezetést a ZTE. A GAK próbált tempót váltani, és mezõnyfölénybe került, de komoly helyzetet nem alakított ki. Aztán az utolsó percben a szél egy védõ kezére sodorta a labdát, újabb büntetõ, újabb gól: így aztán bravúros gyõzelmet aratott a ZTE.
G: Sebõk J., Kocsárdi (mindkettõ 11-es)
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix
A Sebõk Vilmost és Varga Zoltánt betegség, Simonfalvit és Ludánszkit sérülés miatt nélkülözõ Zalaegerszeg hamarjában hátrányba került NB II-es ellenfelével szemben. A mérkõzés nagyrészében többet támadó kék-fehérek Máté Péter révén a szünetig egyenlítettek, majd bár a hazaiak névsora a második félidõre alaposan kicserélõdött - Simon Antal két szerb és egy nigériai próbajátékost is pályára küldött -, Waltnerék fölényben maradtak. Amíg azonban a hazaiak rendre elrontották a támadásbefejezéseket, a lehetõségeivel jobban sáfárkodó Gyirmót két gyors megindulásból berámolt két gólt Pogacsics hálójába. A zalaiaknál szereplõ próbajátékosok nem váltották meg a világot, így a klubnál várhatóan megköszönik nekik a részvételt.
A ZTE összeállítása
Pogacsics - Kocsárdi (Tóth Z.), Csóka (Kütsön A.), Botis, Kádár T. (Geff) - Molnár B. (Vujovic), Máté - Ljubojevic (Nagy L.), Franciskovic (Sebõk J.), Koplárovics - Waltner, Jaksic
\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix