Haditechnikai Topic
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
A nyugat 400 eve gyarmatosítasból él, most is erről szól a dolog pont úgy ahogy Graham szenator 12 billiója Trump egyezménye vagy britek 100 éves szerződese.
Ráadasul az elemi logikát nelkülözitek.
Ez a topik a legyőzhetetlen NATOról a lathathatlan legyőzhetetlen F35ről meg a kőkeményen kikepzett NATO katonáról akit vasat szarik.
Ha az ukranok kapitulálnak akkor az orosz hadsereg aminek minden katonaja a nyugati sajtó szerint ketszer meghalt es mar csak a mosogatogepekből kiszedett csipeket tesz a gyalogsági ásókban, megtámadja a legyözhetetlen NATOt es ötször nagyobb lakosságú nyugati blokkot?
Eleve mi szarért lenne erdemes ezt futottak még kategoriaju europai bagazst megtámadni.
Ukrajnába es Oroszországba erdemes menni, mert ott van teljes periódusos rendszer,de Europába minek.
A miért lett volna szüksége kérdést értelmezni sem tudom, amikor a SZU teljes történelme során mindig reménytelenül le volt maradva hajtóműfejlesztés terén. Ajándékban kapták a MiG-15 erőforrását is, saját erőből az akkor pont úgy nem ment volna. A Szu-22-es anyagban benne volt az is, hogy az AL-21F is olyan volt szovjet szemmel, hogy egyesével jelölték ki, hogy melyik gép kapja a soron következő hajtóművet és export Szu-22-be az M4-ig nem is került. De a SzU a teljes hidegháború alatt turbojetes csapásmérőt gyártott, amikor az F-111A turbofan hajtóművel repült harci bevetést 1968 áprilisában. A Szu-24-es is 1993-ig egy olyan hajótművel gyártották, amit a jenki 1968-ban pofán röhögött volta. Nem érzed, hogy mekkora butaságot sikerült kérdezned, de igen nagy arccal?
Amúgy nem tudom mire vélni a követelőző hangnemet attól, aki rendszeresen mocskolódik és képes volt olyan marhaságot írni máshol, hogy a Szu-22 kabin mögötti infracsapda töltet kivetők azok színes rakétákat lőttek ki adott meghibásodást jelezve. Ezek után nem lep meg, hogy erről sem tudsz, hogy az azonos típusjelzés ellenére az TV3-117 az milyen háttérrel bír.
A TV3-117 az 1965-ben titkosszolgálati műveleten keresztül beszerzett, komplett gyári, új bedobozolt amerikai General Electric T-58 alapján épített gázturbina volt. Az amerikai hajtómű tanulmányozása tette lehetővé, hogy az új hajtómű 50 %-kal nagyobb teljesítménnyel, 20 %-kal kisebb üzemanyag fogyasztással üzemeljen, mindezt 10 %-kal kisebb tömeg mellett
Ezt fejtsd ki!
Amúgy nem értem, hogy mikor űrkutatásban vezettek a ruszkik, akkor repiparban miért nem ment? Azért az űrrepülés nem az a megoldjuk erőből dolog, ami mondjuk egy harckocsinál még beleférhet, de egy rakétánál már nem.
Nyilván tök mindegy, hogy 300 vagy 3000 km-re háborúznak tőlünk.
Oroszország picit több országot támadott meg, mint Ukrajna. Némileg több nukija van. Pötit skizofrénabb.
Az megvan, hogy a fegyvereket nem a katonák tervezik? Ahogy a tűzoltó autót sem tűzoltók. :-)
Molninál ott van "elfogultság" a nyugat irányába, ahol az vezet, pl az utóbbi ~40 év repülése. De pont úgy "megvédi" egy régi MiG-23-as "műszaki becsületét", mint egy új nyugati madárét.
Lehet kepeszteni, de Oroszország kb sehol sincs modern fegyverek tekintetében. Ha nem vinne el mindent a korrupció, meg a nuki fegyverkezés, akkor talán utolérték volna Európát, de így kb scifi. Kis pénz, kis foci.
Lehet, hogy egyeik sem, csak az optikád szar? XD
Amúgy technikailag pontosan látszik az, hogy mennyivel voltak a szovjetek a jenkik mögött. Az, hogy te ezt nem tudod és érted, arról én nem tehetek.
* Elég csak megnézni a F-106 kontra Szu-7/9-et, de még a későbbi Szu-15-öt is ki lehet röhögni egyes téren, egy 7 évvel későbbi gépet. Olyan szutyok paramétereket sikerült összehozni, hogy a kontrasztot magyarázni se kéne, ha ismernéd. (Patreon extrában volt ez.)
* A szovjet "minőség" jenki szemmel nézve, de még sokszor rosszabb optikával sem létezett soha. De az is elég beszédes, hogy a CW lokátoros KUB majd 10 évvel az amerikai HAWK után készült el.
* Az összes első generációs szovjet SAM a jenkiktől ajándékba kapott SCR-584-en alapult, a Volhov volt az első, ami ettől eltért, mert az már 6 cm-es technológiát használt. De amúgy a szélesnyalábú antenna design is a teljes SA-2 családnak a Lewis scanner-en alapult.
* A MiG-15 hajtóművét a balfasz angolok adták el, anékül szánalmas kis vadászgépük lett volna, mert közelében nem volt még szovjet hajtómű. A szovjet hajtómű fejlesztés mindig a jenki után kullogott. Sokkal.
* Az R-3Sz soha / istentudja mikor született volna meg az ajándék AIM-9B nélkül. Konkrétan maga a szovjet tervező hívta a rakéta tervezés egyetemének, hogy az volt nekik az ajándék. A szovjetek totál más úton jártak, ami kb. soha nem működött.
* Az R-23R az ajándék AIM-7-ből született meg, amit Vietnámban szereztek.
* Az AL-21F lelőtt F-4 hajtóművének farvizén született.
* A helikoptereknél is a generációs ugrást jelentő hajtóművet műveleti úton szerezték be. Az se saját kútfő volt.
* Aztán loptak NSZK-ból újabb AIM-9 változatot, a már hűtött infrafejest.
És ez a sorminta sok helyen. Ezt csak nagyhirtelen fejből.
Semmiféle elfogultság nincs. Ismeret. Az van. De hát aki olyan faszságokat képes idehányni, amit te tettél, annak hiába magyarázom...
Utoljára szerkesztette: militavia, 2025.12.18. 16:31:05
Én ezt a háborút pont úgy nézem, mint anno az irakit. Semlegesként, mert nem mi háborúnk. Kb. tökmindegy hogy Tisza másik oldalán melyik ruszki zászló leng egyik se volt soha barátunk. Ruszkik.
A hozzád hasonló fegyver és egyenruhát életében nem látott netes fegyverprospektus szakértőket, meg nem sokra tartom. Megszoktam nézni a videóidat de egyértelműen elfogultak a nyugati csodafegyverek iránt. Aki pedig ezzel szemlélettel megy egy háborúba az hamar megdöglik.
Valamiért mégis ide, a tökéletlenekhez vándorolnak az emberek, nem hozzánk vagy a ruszkikhoz. :-)
Saját légtér felett miért miért nagy durr fegyverrel kószállni?
Szerintem meg hamar el lennének zavarva. Ez katonai, nem pedig politikai szitu. Kb csak háború idején történik meg. Az olaszországból hozzánk érkező amcsi helik nálunk töltik a géppuskáikat. Nem A2A rakéta, hanem mezei 7.62-es. Nyilván nem attól félnek, hogy egy helivel elfoglalják mondjuk Szlovéniát...
Kérlek adj már erre egy linket! Milyen vadászok? Mert orosz biztos nem. NATOn belül is tollak nélküli rakétákkal lehet max repkedni.
Hogy ez hogy jön a csúcs katonai fejlesztésekhez, azt nem teljesen értem.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Angol kormánymédia nettó propaganda .
A BBC, mint szabvány már felejtős.
Putyin gépét pedig vadászok kísérik át alapból is az országok felett.
Tegnapi ukrán hír hogy szutyok bombáik kínai raketahajtóművel 192 km távolságba értek célba.
https://defence-blog.com/russia-shows-new-jet-powered-glide-bomb/
Szintén ukrán hír, hogy 6% csökkent a Patriotok eredményessége az orosz fegyverek ellen.
https://www.unian.ua/weapons/efektivnist-patriot-v-ukrajini-vpala-do-6-igor-romanenko-nazvav-prichinu-13159350.html
Nem kell rálőni,elég ha vadászgépek kényszerítik leszállásra,és elfogják...bár az elnöki gép úgyse szállna le,mert úgyse lőnének rá az általad kifejtett okok miatt
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2025.10.21. 20:33:34
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Nettó casus beli, mindezt úgy hogy támadó szegi meg a nemzetközi jogot, tehát még 5. cikkely sincs.
15 már vezetnek, és többiben is legtöbbször ők másodikok.
Keress rá dark factories.
NYT
https://archive.md/YJinp
Egyetlen adat. Az USA évente 45 000 gépészmérnököt képez. Kína 350 000. Mindezt úgy hogy a legjobb műszaki egyetemei pl Pekingi Egyetem a MIT és CALtech el a topon van
https://www.texspacetoday.com/china-enters-new-era-of-dark-factories-with-no-lights-no-workers/
más kérdés h egy bmw szintű autó ott is hasonló áron megy,de az olcsó dömpinggel megfogtak egy jó piaci segmenst...a kicsi elektromos autóik iszonyat jó áron vannak,még ha nem is minőség szokszor,arra pont jó h városban elkavirnyázz vele
mint pl egy dacia spirng,elektromos esőkabát kb 9-10 milla újonnan,egy byd seagull hasonló kaliber 3.3 milla forint kínában...az más kérdés h mire ideér az országba 8 lesz belőle...vámok adók szállítás stb,szét vagyunk szopatva
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
hogy ki jöhet utánna azt nem tudom,egy oroszország szakértő lehet meg tudná mondani...remélem nem medvegyev,mer az már elitta a maradék agyát is
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
A nyugati fegyvereknek sokkal több gondja van zavarással."
Ezt mire alapozod? Mert mikor jöttek az orosz videók, hogy milyen profin tudnak PGM-et szórni, azon kb soha nem volt találat és mindig többett dobtak. Pedig ott is kecskepásztorok voltak. Nyilván sokkal szarabbul szerepel a nyugati PGM is EW zavarás közben, de mikor azon röhögtünk, hogy Garmin GPS-el navigálnak a pilóták Szíria felett, akkor mire alapozod a "jobban teljesítet"? Most meg az a hitech, hogy alu gépekről, Mekkelekes szárnyas bombákat dobálnak messziről és utána menőn leborítanak. Kis mázlival nem lövi le őket a saját légvédelmük.
Nagy általánosságban szerintem az amcsik messze minőségi és mennyiségi fölénybn vannak. Az Eu minőségi, de minimális mennyiség mellett. Kínát meg fene sem tudja, tippre amcsikat közelítő mínőség valós tapasztalatok nélkül.
De ha egy valódi közép / nagyhatalom elengedne 300-400-as BGM-109 Salvot, azt lehetne pislogni, hogy az orosz finomítói kapacitásból mi maradna és miből finanszíroznák ezt az erőlküdést. Csak, hogy érezzük a nagyságrendet, Trump egy koszos Szíriára pukkantott el, ha jól emlékszem egyszerre valami 60+ ilyet.
Sok volt megint a militarypornó.
.
Iván havonta gyárt le 100 nál több rakétát, és ott van mögötte a brutális kínai termelési kapacitás. A nyugatiból finomítói kapacításból se sok maradna, főleg úgy hogy Európa konkrétan már most beleállna a földbe ruszki energia nélkül.
Miből gondolod, hogy nehezebb legyártani a Szingapur és Korea után 3. legmagasabb robotizációval rendelkező Kinának
napi százas akár ezres szintet rakétakból, ha képes erre csúcs kategóriás elektronikával rendelkező autók esetén?
Nyugaton nem csinálták, mert a cél a profit maximalizálás volt az egyedi gyártásból. Kína viszont másképpen gondolkodik.
EWben pedig Ivánék is topon vannak.
Ráadásul egy szóval nem mondtam azt hogy ruszkik nyernek. Azt mondtam, hogy nyugat 80 éve nem háborúzott olyan ellen aki vissza is tudott lőni. Innentől fogalmunk sincs milyen lenne velük egy konvencionális háború. Ráadásul faszság az egész a világ legpotensebb atomhatalma ellen ezen filózni.
Már mint milyen légvédelmi kitelepülés? Milyen békeidős légvédelem? Teljes harci lázban égnek. Ennyit tudnak. Nem véletlenül gépeket és nem földi légvédelmet küldött a többi ország a lengyelekhez.
Meg kellett volna hallgatnod Ficot.
Nincs légvédelmük az atomerőműveik körül.
A NATO légvédelem alapja az a koncepció, hogy a szart is kibombázzuk belőled, ha próbálkozol.
Az a kevés NATO légvédelem ami volt ott ég Ukrajnában. A pótlás pedig még az ukrán igényekre is kevés. Friss hír, hogy prioritás listát csináltak a fegyvereikről az amerikaiak. Nekik sincs elég.
Utoljára szerkesztette: aksurv2, 2025.09.23. 08:22:49
Oroszország 12 millió km2 és a világ legjobb felderítésével rendelkező USA adja az adatokat az ukrán (NATO) csapásokhoz. Tavasszal egy hétre leálltak odabaszott rendesen az ukiknak, nem véletlenül vallotta be tegnap Costa EUs korrifeus, hogy ez volt az ára az Európára totálisan előnytelen vám megállapodásnak.
A NATO cirkáló rakéta mennyisége pedig a kanyarban sincs az orosz és mögötte álló koreai és kínai képességekhez, kapacitásokhoz képest. A NATO egyetlen valódi fölénye a légierő, de az se támadott még meg soha orosz minőségű légvédelmet, úgy hogy közben ki volt maga is téve mélységi csapásoknak.
Amikor, ha ott egy valódi középhatalom is megemelné a seggéd, akkor az ilyen FPV drónos bohóckodásnak igen hamar vége lenne / súlytalanná válna. De hát ameddig az egyszeri gyök2 állampolgár arról fantáziál, hogy dróóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóón mindenre is, de nem esik le neki, hogy miért kellett huzalvezérlése váltani (mert az EW kifekteti a drónok tetemes részét), meg hogy elhasználtak állítólag 1-2M+ drónt, de valahogy még mindig van harcjátmű és nem halt meg mindenki, akkor nem esik le, hogy mennyire piszkosul alacsony a hatékonysága ezenkek a vackoknak?
Egy valódi középhatalom full spectrum EW, valódi anti drón drónnal, AHEAD lőszeres AAA támogatással meg F-35-tel odafent megfelelő erőkoncentrációval akkora maflást keverne le, hogy Szása Moszkváig csúszna vissza a taknyán. Mert, ha a GBAD fel van számolva, akkor olyan mértékű tűzerővel lehet megtámogatni egy dd/ho méretű VALÓDI MANŐVEREZŐ erőt, amit holmi vicces huzalvezérlésű drónok nem hatnak meg. Jelenleg egy WWI style féle hadviselés zajlik ott, csak mások az eszközök. A jelleg ugyanaz.
De ha egy valódi közép / nagyhatalom elengedne 300-400-as BGM-109 Salvot, azt lehetne pislogni, hogy az orosz finomítói kapacitásból mi maradna és miből finanszíroznák ezt az erőlküdést. Csak, hogy érezzük a nagyságrendet, Trump egy koszos Szíriára pukkantott el, ha jól emlékszem egyszerre valami 60+ ilyet.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
Meg ukrajnaval sem birnak el mikozben a gazdasaguk full war economy modban dohog es 30%-a a gazdasagnak hadi kiadas mig a masik 30%-a olaj kitermeles es az ukranok sikeresen verik eppen szet az olaj/gaz infrastrukturat. Kina tamogatja az oroszokat, mert szo szerint szabad rablas van. Barmit kerhetnek a supportert kulonben az orosz gazdasag osszecsuklana.
Putyin nem fogja tul elni a haborut. ha kivonul gyengenek tunik es megeszik otthon a farkasok, ha tovabb nyomja akkor meg 1 millio oroszt belekuld a husdaraloba es azt mar nem tudja videkiekkel megoldani. a moszkvai es St Petersburgi fiatalokat is be kell vonni ahol a legnagyobb supportja van. Politikailag ezt sem eli tul.
Minden heten ujabb Orosz milliardos veszti el a fejet, a vagyonat, a csaladjat vagy mindet egyszerre.
"Whether you Kill or get Killed it is just a way to Kill time" Zaraki @ Bleach #36 SC SQ42: "Give in to the Hype, It is worth it" https://robertsspaceindustries.com/enlist?referral=STAR-NVZF-5CZF
1. Eleve az, hogy "drónkorszak" túlzás. Az egyelemes bohóckodásból van levezetve minden.
2. Azért ezt is túlzásnak érzem, hogy majd méregdrága lézer oldja meg a kérdést, amit az első szitáló eső hazavág. A drónt meg nem érdekli.
ha működik,akkor kb a drónkorszak végét jelenthetik. Persze kérdés a tűzgyorsaság,a pontosság elvileg megvan
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Annyira cuki, hogy a környezetet sem ismered fel. Kb. olyan szintű érvelés sikerült lenyomni, hogy egy alvó katonát le lehet lőni barakkban. Téééééééééééééééééééényleg. Nahát.
Szépen felmondtad az orosz propit.
Bár tömörebben simán csak kurva ostoba vagy.
Ki voltak rakva fegyverek élménylövészetre, folyt a biztonsági oktatás.
A harcos megszólalt.
Óo, én már minddel lőttem.
Minddel? Hol?
Hát a Call of Dutyban.
Nyomod a nyugati fegyveripar PR kiadványainak faszságait, és úgy gondolod, hogy mindent is tudsz a fegyverekről.
A flame oka az mondat volt, hogy lószart nem érnek az FPV drónok az F35 által uralt környezetbe.
Akkor már játsszuk újra a BHDt v. az Outpostot úgy, hogy a csúnya gonosz szakállasoknak fpv drónjai vannak te meg föléjük küldhetted az F35ket. Esetleg próbáljuk elképzelni Kabulban a NATO csapatokat amikor városi környezetben megszálló feladatok alatt jöttek volna madárkák. Miután most tanulja nyugati világ az FPV uralta gyalogsági harcviselést erős muhhaha, hogy lófaszra se jók.
Szimmetrikus háború. Megint nagy faszság az, hogy a jelenlegi határok mellett a nyugati stealth technológiával lenne bármilyen esély győzni a világ legerősebb atomhatalma ellen, tehát már itt megállt a dolog.
Egy teoretikus szimmetrikus háborúban is alap az, ami a fegyveres közelharcban van. A megszerzett képességeid 30-50% tudod hozni valós körülmények között.
A lengyel drón esemény világosan mutatta, hogy NATO jelenleg letolt gatyával tudna fogadni egy masszív dróntámadást és ezek csak fegyvertelen drónok voltak nem pedig kombinált támadás. Az külön gyönyörű, hogy mára kiderült az is, hogy egyetlen komoly kárt egy NATO gép által kilőtt rakéta okozta egy családi házban. Mindez annyira orosz propaganda, hogy Merz hasonlókat nyilatkozott a Politicoban.
Tehát lennének mélységi csapások.
Abban pillanatban pedig, hogy minket is elérnek mélységi csapások a saját képességeink is elkezdenek drasztikusan csökkeni.
A NATO erős, de a ruszkik is azok, ráadásul mindegyik atomhatalom. Végtelen szűklátókörűség a katonai felsőbbrendűségünkben hinni és a politikánkat ez alapján folytatni. Borítékolható a pofára esés.
Erről a szemléletről vitatkoztunk ha esetleg nem ment át, nem pedig a ruszki technika minőségéről.
Utoljára szerkesztette: aksurv2, 2025.09.17. 11:54:06
Konkrétan elég sok balfaszra emlékeztetsz a HTKA.ru-ról.
Igy bután halunk meg.
Ellenben szét röhogik a lengyeoek magukat, hogy teljes epségbem vannak mindenhol, pl csirkeól tetején.
Nekik már megvan a véleménye arróp,hogy hogyan jutottak ilyen messze az orosz drónok. Platón.
A cui prodest kérdést nem szoktad feltenni?
Miert vekónyítjak el vonalat a NATO hadbalépéséről? Ugyanis ha a NATO egy 3. ország felett megtámadja az oroszokat, az bizony hadbalépés, nem pedig védelmi intézkedés.
Per Aspera Ad Inferi.