KOZMOSZ

Távol tartom magam a túl mély vitától, de a "pillangohatás", nézõpont kérdése. Mert ha egy égitest /melyrõl esetleg még tudomásunk/ összeütközne pl. a Holddal, valamely hatást kifejtve ezáltal, ez az esemény az Universum szempontjából lényegtelen. De ki tudja milyen események láncolatát indíthatja el.😊)

Az elsõ égitestek sugárzása
2006. december 22., péntek, 8:41


A Spitzer-ûrteleszkóppal a Világegyetem távoli részében lévõ, és ezért annak korai állapotát képviselõ objektumokat tanulmányoztak. Az Õsrobbanás után mindössze 400-700 millió évvel létezett csillagok észlelése az úgynevezett sötét idõszak végét jelölheti.


Alexander Kashlinsky (NASA GSFC) és kollégái már régóta vadásznak az Univerzum legelsõ sugárzó égitestjei után. A jelenlegi észlelések során öt égterületrõl készítettek több száz órányi megfigyelést az infravörös tartományban.

Az így rögzített õsi infravörös sugárzás enyhén egyenetlen eloszlásban az égboltnak szinte minden részérõl érkezett. Megfigyelése nehéz, ugyanis nagyon sok közeli elõtérobjektumot is megörökítenek a mérések. A pontos eredményhez utóbbiak sugárzását le kell vonni az adatokból - tehát az összes elõtércsillag és közelebbi galaxis sugárzásától "meg kell szabadulni".

A technikailag nehezen megvalósítható, hosszas feldolgozás ezúttal sikerrel járt. A mûveletek után visszamaradt sugárzás a közel 13,7 milliárd éves Világegyetemnek nagyon õsi, a kezdet után kb. 400-700 millió évvel jellemzõ állapotából érkezett. Ezzel gyakorlatilag a tõlünk nagyságrendileg 13 milliárd fényévre lévõ égitesteket vizsgálták. Az infravörös sugárzást az õsi objektumok eredetileg még az ultraibolya és az optikai tartományban bocsátották ki, de a sugárzás a Világegyetem tágulása miatt az infravörös tartományba tolódott el.

A megfigyelt objektumok pontos mibenléte egyelõre nem ismert, csak annyi biztos, hogy a legelsõ képzõdmények némelyikét sikerült elcsípni. Eddig két lehetõség jött szóba: vagy nagyon korai, több száz naptömegû, extrém nagy csillagok lehetnek, avagy fekete lyukak, amelyek anyagot kebeleznek be környezetükbõl és ezáltal erõs sugárzást produkálnak.

Elméleti megfontolások alapján a Világegyetem legelsõ csillagai között rendkívül nagy, akár 1000-szeres naptömegû égitestek is lehettek. Ha a sugárzás ilyen objektumoktól, azaz õsi csillagoktól ered, akkor azok õsi galaxisokban koncentrálódhatnak. A most megfigyelt csoportosulások viszonylag kicsi, nagyságrendileg kb. egymillió naptömegû galaxisok lehetnek. Ezek késõbbi összeállásával születhettek a ma ismert, nagyobb csillagvárosok.


Bal oldalon az egyes elõtércsillagok láthatók az Ursa Maior (Nagy Medve) csillagkép irányába rögzített felvételen. Jobbra pedig a végeredmény, amelyet az elõtércsillagok és elõtérgalaxisok levonása után kaptak: a legtávolabbi égitestek sugárzásának eloszlása. (NASA/JPL-Caltech/A. Kashlinsky (GSFC))

Az alábbi ábrán néhány fontos megfigyelés összegzése látható, amelyek a Világegyetemet az Õsrobbanás után különbözõ idõtartammal, eltérõ állapotokban mutatják. Balra a COBE mûhold által rögzített mikrohullámú háttérsugárzás, és annak kisebb szabálytalanságai láthatók. Középen a Spitzer jelenlegi megfigyelése áll, jobbra pedig a Hubble-ûrteleszkóp HDF felvétele igen távoli galaxisokról. Az alsó skálán az egyes megfigyelt objektumok megjelenésének idõpontjai látszanak a Világegyetem fejlõdése során. A jelenlegi Spitzer-észlelés az elsõ csillagok születése elõtti, ún. sötét idõszak végét jelölheti.


Néhány megfigyelés és a neki megfelelõ idõpont, amely a Világegyetem fejlõdésének eltérõ állapotait képviseli (NASA/JPL-Caltech/A. Kashlinsky (GSFC))

A most azonosított objektumok abszolút értelemben rendkívül fényesek, és különböznek minden ismert, a környezetünkben lévõ, napjainkban megfigyelhetõ égitesttõl. A további vizsgálatuk segíthet a legelsõ galaxisok, és talán azok extrém nagytömegû csillagainak kialakulását megérteni. Ehhez elsõsorban a következõ generációs James Webb ûrteleszkóp nyújt majd fontos adatokat..

Kereszturi Ákos

Természetesen hallottam róla... Asszem mondanom sem kell, hogy nem hiszek benne. Legalábbis jelentéktelen dolgok szintjén semmiképpen. Az nyilvánvaló tény, hogy mindennek van kiváltó oka, de nem áll minden mindennel összefüggésben. Én így gondolom. 😊

"Másrészt meg szerintem nincs jelentõsége, mivel nem hinniém, hogy az univerzum léptékével mérve bármit is befolyásol az amit én most éppen teszek."

Ugye Te is halottál a "pillangó hatásról"?😊

Jah, érdekes az egész, meg külön jó, hogy érthetõ is.
Mondjuk én pont azt látom, hogy kivételek tulajdonságilag kivonják magukat az "össz" alól. Persze lehet azt mondani, hogy az univerzum maga az egység, de ez viszonyítás, felfogás és nézõpont kérdése. Az olyan jellegû vitákat meg feleslegesnek és értelmetlennek tartok, amik arra irányulnak, hogy amit én most itt teszek az kihatással van az egészre. Egyrészt persze, hogy igen, ez nem vita kérdése, mivel hozzátartozom az univerzumhoz, így hatással vagyok egy apró részére. Másrészt meg szerintem nincs jelentõsége, mivel nem hinniém, hogy az univerzum léptékével mérve bármit is befolyásol az amit én most éppen teszek.

Az információk javát én is a neten szerzem, mert azt tartom a legnaprakészebbnek. Aztán még van egy-két újság amit néha megveszek, vagy a tartalmát megnézem szintén a neten. pl. Élet és tudomány vagy a 3.éverzed. Az utobbit külön kedvelem, mert laikusok számára is érthetõen próbálja tálalni a tudományos dolgokat. Viszont néha sajnos pontatlanul, nem árt máshol is utána olvasni. A tv-t sem vetem meg, de csak úgy tévézgetni nem szoktam, csak célirányosan tv-zek.

Igazad van!
De ha igaznak vesszük az õsrobbanást, mint egy zero-t, abban az esetben az akkor létezõ "tiszta" energia hatással van bármely ma létezõ energiafajtára. Tehát NEM kezelhetem tök külön a gravitációt, és tök külön az elektromágneses vonzást. Vagyis mindkettõ /sõt minden energiafajta/ hatással van a másikra.

Az atomok belsejében nem gravitációs, hanem elektromágneses erõk mûködnek. Ugye az atommag protonjai pozitív, az atommag körül keringõ elektronok negatív töltésüek. 😉

És igen, azt állítom, hogy az elektromágneses erejük nagyobb, mint az általánosan érzékelhetõ gravitációs erõ. Csak gondolj bele, hogy miért tud egy atomokból felépülõ palló például megtartani a Föld gravitációs erejével szemben. Az atomok elektromágneses erejének legyõzéséhez gigantikus gravitációs erõre van szükség, ilyen például egy fekete lyuk belseje, ahol minden anyag (így az atomokat felépítõ elemek is) elvileg megsemmisül.

Ugye nem haragszol, ha vitázok?
Te azt mondod, hogy az atomok belsejében levõ gravitáció tökre független a teljes univerzum gravitációjától? Hm.........érdekes!!

S talán ez magyarázatot adhat arra a tényre, hogy habár a világegyetem összeségében tágul, vannak benne kivételek, melyek végül is nem vonhatják magukat az "össz" alól. Ezt azért merem mondani, mert az universum egységes egész. Még az is, hogy Te most esetleg olvasod e sorokat, hatással vagy a világegyetemre.

Talán Te is találsz benne érdekeset:universum

Még csak annyit, hogy sokan a TV-t divatból nem nézik, mert az a "sátán" mûve. Pedig az is csak egyfajta médium, akárcsak a könyv, és mindkettõt fel lehet használni különbözõ célokra. Lsd:gyõzsike só

A TV-t csak azért hoztam fel, mert én spec /amit tudok/ az idõmbõl adódóan a NET-rõl, és TV-bõl merítem. Az olvasás embert követel, és, hogy legyünk õszinték nem is olyan naprakész. Szinte naponta dõlnek, és keletkeznek új tézisek.

Az én tudomásom szerint az atomok nem nõnek, illetve a közötte lévõ távolság nem növekszik az univerzum tágulásával. Az alapvetõ tétel az, hogy az atomokban mûködõ elektromágneses erõ, de még a csillagok és a bolygók közötti gravitációs erõ is erõsebb, mint maga az univerzum tágulásának ereje. Legalábbis a mai körülmények között.

PhysicsWeb
PhysicsForum
Science Van
Usenet Physics FAQ

Ezek szerint keveset nézek tv-t. 😊
Erre nem tudok Neked mit mondani, mert akkor ezek szerint egyáltalán nem vagyok képben ezzel a dologgal kapcsolatban. (meg sok mással sem) Én ezt csak nagyobb egységekre tudom elképzelni, mint pl. a galaxisok vagy esetleg még a naprendszerek, de már egy bolygó szintû egységre nem igazán. Mert ha itt is tágulásról beszélnénk, akkor eleve nem illik a képbe az, ahogy a bolygók meg a naprendszerek keletkeznek. Arra gondolok, hogy ezek összeálnak valamibõl, és nem szétesés következtében keletkeznek/tek. Ez az atomi szintû távoldás meg számomra tényleg új. És, hogy ez a törvény mennyire általánosítható azt sem tudom. Talán CIFU többet tudna hozzáfûzni, lényegesen tájékozottabb nálam.

A Sprectum-tól kezdve a Discovery-ig elég sok helyen foglalkoztak vele.
De egy általános törvény alól egy kis rész sem vonhatja ki magát. Ha a világegyetem tágul, akkor az az egészére érvényes, nem?

A Big bang elmélet nem állít olyasmit, hogy elõtte "nagy semmi" volt, az csak arra (egy elméleti) válasz, hogy jött létre a ma ismert univerzumunk. Hogy mi volt (ill. volt-e egyáltalán valami is) a big bang elõtt, az már egy külön kérdése a kozmológiának.

Hát, ezt az atomi szintû távolodást én még nem hallottam, persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehet így. Én személy szerint magában az õsrobbanás elméletében sem hiszek, legalábbis azon részében semmiképpen, hogy elõtte volt a nagy semmi.

Az idõ peig tényleg nem folytonos, hanem diszkrét. Tudják is a legkisebb egységét, asszem 10E-44s😊 Legalábbis most így tudjuk, de ez már elég régóta áll.

Ezeken a más törvényeken én is gondolkodtammár. Milyen lehet egy másik univerzum, ahol mások a fizikai törvények?

Lehet, hogy igazad van. De mivel az univerzum összessége a világegyetem grvavitációjának összessége, ezeket nem lehet egymástól függetlenül kezelni. Vannak tudósok, akik vitatják az idõ folytonosságát. Talán az is elképzelhetõ,hogy más idõ-tér törvények is vannak, melyek nem zárják ki az eddigiek jogosságát, sõt kiegíszitik azt.

Az hogy a világegyetem tágul nem feltétlenül jelenti, hogy az atomok is mindenképp messzebb kerülnek egymástól. Az átlagtáv persze nõ, de az egybefüggõ szikladarabok egyben is maradnak, hisz a saját gravitációjuk megmarad. Viszont szépen ki fog hûlni minden, mert nem keletkezik több csillag. Tehát esélyes, hogy a távoli jövõben a világegyetem csak nagyon távoli feketelyukakból fog állni.

Talán lenne egy kérdésem. A most uralkodó elmélet szerint a világegyetem egyre gyorsuló tágulási szakaszban van. Vagyis kb 100 milliárd év múlva az maguk az atomok is irdatlan távolságban lesznek egymástól, s tovább-tovább. Nem mond ellent ennek az a tény, hogy eközben a galaxisok anyaga a közepükben levõ feketelyukakba zuhan. Vagyis nem távolodik. Ugye értesz?
Talán még egy. Ha volt õsrobbanás, miért egyforma a tágulás a tér minden részén, és miért ugyanakkora a háttérsugárzás. Csak azért, mert az átlagos robbanásnak van középpontja, és a "legszélsõk" távolodnak a leggyorsabban.

Fokozatosan fejlõdõ galaxisok
2006. december 15., péntek, 8:33



Elméleti megfontolások alapján már régóta feltételezték, hogy egy galaxis fejlõdésére a környezete is erõs hatással van. Elsõ alkalommal sikerült azonosítani ilyen összefüggést kiterjedt méretskálán is.

A csillagvárosok fejlõdése összetett folyamat. Az elmúlt években sok példát találtak arra, hogy az egymással kölcsönható galaxisokban komoly átalakulások történnek, néha robbanásszerûen heves csillagkeletkezést elindítva. A csillagvárosok összeolvadására és szétszakadásra is sok példa akad.

Az idõ elõrehaladtával változik a csillagok megoszlása egy galaxisban: a nagyobb égitestek rövidebb életûek, ezért idõvel nõ a kisebb égitestek aránya. Az akítv csillagkeletkezést mutató galaxisokban sok a nagytömegû és nagy energiakibocsátású, egyben rövid életû csillag - ezek durva közelítés alapján jellemzõen kékes színt mutatnak. Velük ellentétben az idõs galaxisok csillagai között sok a kisebb tömegû és energiatermelésû, ezért hosszabb életû, sárgás, vöröses árnyalatú objektum.

Az általános tendenciák felmérésére francia és olasz csillagászok az ESO VLT mûszereivel és a VIMOS spektrográffal végeztek kiterjedt megfigyeléseket. A három évig tartó program keretében több mint 6500, eltérõ távolságban lévõ galaxist vizsgáltak, egészen 9 milliárd évvel ezelõtti idõpontig.

A munka során néhány viszonylag egyszerûen vizsgálható paraméterbõl következtettek az egyes csillagvárosok jellemzõire. A távolság és a teljes energiakibocsátás mellett fontos jellemzõ volt a szín is, amely a fentiek szerint az égitestek között a fiatal csillagok gyakoriságára/ritkaságára, és ezzel a csillagkeletkezés intenzitására utal.

Az eredmények alapján a galaxisok fejlõdésében nem csak a keletkezéskor jellemzõ, induló paraméterek számítanak. Kiderült, hogy az egyes csillagvárosok környezete is fontos szerepet játszik. Másként fejlõdik egy csillagváros a sûrûbb (galaxisokkal zsúfolt) és másként a ritkább környezetben.



Az NGC 1232 spirális galaxis a 8,2 méteres ANTU teleszkóppal.

A felmérés egyértelmûvé tette, hogy a heves csillagkeletkezés a sûrûbb galaktikus környezetben gyorsabban emésztette fel a csillagvárosok gázanyagát - ezért az ilyen helyszíneken korábban volt intenzív a csillagkeletkezés, mint az izolált galaxisokban. Az is kiderült, hogy a nagyobb galaxisokban is hasonló jelenség zajlott le: a gázanyag ott is gyorsabb ütemben alakult csillagokká, mint kisebb társaikban.

Elméleti megfontolások alapján már régóta feltételezték, hogy egy galaxisra a környezetének jellege is erõs hatással van. Ez az elsõ alkalom, hogy a fenti összefüggéseket ilyen kiterjedt méretskálán is sikerült azonosítani.

Kereszturi Ákos

Nagyon érdekes dolgokat írtatok! Folytassátok a nézõpontotok fejtegetését csak please nem személyeskedjetek! Mindketten jókora tudás birtokában vagytok, osszátok meg másokkal is!

Most nagyot csalódtam benned😞

Lehet sok okos dolgot tudsz írni, de látom te sem bírod belátni ha hülyeséget írsz, inkább sértegetsz😊 Ezt azért tõled nem vártam volna.

Najó, hülyíts mást a marhaságaiddal...

Én voltam a hülye, hogy reagáltam a próbáltam a hsz-edre. Többet nem fordul elõ.

Én csak felhoztam az embereket, te keverted bele, hogy hülye módon egy telefon teherbírását egy emberhez hasonlítottad😊

Ha minden pontjára hat a gyorsulás, akkor az szabadesés, és nincsen belsõ erõ, ami kárt okozhatna(ejtõernyõzz, meglátod). A gond épp akkor van, ha csak a test egy részét éri a gyorsulás (pl katapultálásnál a fenekünket). Ekkor ugyanis a test tehetetlenségnél fogva ott maradna, míg a seggünk gyorsulna, így az ellentétes erõk összenyomják a csigolyákat, és lenyomják a vért a lábunkba. A telefon hasonló, a két oldalát nyomom össze. Bár az igaz, hogy nem pont ugyanazon részeit éri a terhelés.

Ne és én mit írtam? Hogy a belsõ szerkezetre is hat erõ. A csatlakozási, rögzítési pontoknál. Érted már, miért nem lehet a gyorsulást úgy szimulálni, hogy ráálsz a telefonodra? 😊)

Az embereknél a 10G sem a merev csontvázat terheli, hanem elõször a vért nyomja ki a fejünkbõl->ájulás, aztán a belsõ szerveink zúzódnak. És egy merev eszköz nem a vérre, vagy a szintén laza szervekre, inkább a csontra hasonlítanak.

Az embereket már te keverted bele a témába, azt mondjuk nem értem miért, de ha már szóba kerültek... 😊

A "merev eszköz" nem hasonlít az emberi szervezetre, sehogy. 😊

"Azért hogy meg se kottyan nekik, az erõs túlzás. 3-7kg-ot vesztenek a testsúlyukból egy verseny alatt, és komolyan kifáradnak."
A tárgy szempontjából ez gyakorlatilag ugyanaz.

"A külsõ burkolatot terheled csak, a belsõ szerkezetet nem. A gyorsulásnál a belsõ szerkezetre is hat az erõ. "
Ha minden pontjára hat a gyorsulás, akkor az szabadesés, és nincsen belsõ erõ, ami kárt okozhatna(ejtõernyõzz, meglátod). A gond épp akkor van, ha csak a test egy részét éri a gyorsulás (pl katapultálásnál a fenekünket). Ekkor ugyanis a test tehetetlenségnél fogva ott maradna, míg a seggünk gyorsulna, így az ellentétes erõk összenyomják a csigolyákat, és lenyomják a vért a lábunkba. A telefon hasonló, a két oldalát nyomom össze. Bár az igaz, hogy nem pont ugyanazon részeit éri a terhelés.

Az embereknél a 10G sem a merev csontvázat terheli, hanem elõször a vért nyomja ki a fejünkbõl->ájulás, aztán a belsõ szerveink zúzódnak. És egy merev eszköz nem a vérre, vagy a szintén laza szervekre, inkább a csontra hasonlítanak.

A forma1-es pilótákra folyamatosan 3-4G hat 1,5 órán keresztül. És meg se kottyan nekik.

Azért hogy meg se kottyan nekik, az erõs túlzás. 3-7kg-ot vesztenek a testsúlyukból egy verseny alatt, és komolyan kifáradnak.

6-7 meg nem olyan sokkal több, bár ekkora erõ hatására már lehet kevésbé tudnának odafigyelni.

Nem csak az odafigyeléssel van a probléma. A megnövekedett terhelés exponenciálisan több megterhelést jelent. A vadászgéppilóták legjobbjai is csak 10-12G-t viselnek el pár másodpercig, megfelelõ öltözékben. A katapultáláskor 22-25G körüli erõ éri õket néhány század másodpercig. Ez általában mindig rövid idejû eszméletvesztéssel, és gerinc ill. nyaksérüléssel jár. Ez utóbbi miatt a katapultált pilóták általában hónapokig rehabilitáción vesznek részt, mielõtt újra repülni engedi õket. Egy vadászpilóta esetében a második-harmadik katapultálás után általában már egészségügyi okokból leszerelik õket. Kivételt a berepülõpilóták jelentenek, egyik-másik akár 6-7 katapultálás után is repül még.

kb 700G-nek felel meg(70kg/100g).

Ez nem gyorsulás. 😊
A külsõ burkolatot terheled csak, a belsõ szerkezetet nem. A gyorsulásnál a belsõ szerkezetre is hat az erõ.

Egyébként az emberi rövid idejû gyorsulási rekord 300G felé van. Ütközésnél.

Megint: idõtartam. Roppant rövid idõ esetén még ez is túlélhetõ talán (nem próbálnám ki azért).

Tervezik a legnagyobb rádióteleszkóp-rendszert
2006. december 11., hétfõ, 8:30


Közel 3000 kilométer átmérõjû rádióteleszkóp-rendszert tervez közösen az ASTRON és az IBM. Az eredmények segítségével talán mélyebben pillanthatunk be az Univerzum fejlõdésébe.


Napjaink egyik vezetõ csillagászati kutatóhálózata, az ASTRON és az IBM közösen tervezik az eddigi legnagyobb rádióteleszkóp elkészítését. A két szervezet együttmûködése nem újkeletû: korábban a Blue Gene R névre keresztelt szuperszámítógép elkészítésében is együtt dolgoztak már. Utóbbi az alacsony frekvenciájú rádióhullámokat vizsgáló, és a mûködését már megkezdett LOFAR rádióteleszkóp-rendszer adatait dolgozza fel, napjaink átlagos számítógépeinél lényegesebben gyorsabb ütemben. A hálózatban viszonylag egyszerû és olcsó rádiótávcsövek vesznek részt, és a beérkezõ hatalmas adatmennyiség feldolgozásához kell szükséges nagy számítástechnikai kapacitás.

Az IBM a még nagyobbnak tervezett új teleszkóprendszer hardveroldalának megvalósításából veszi ki a részét. Õk tervezik és készítik ugyanis az új hálózat antennái által vett jeleket feldolgozó mikrochipeket. A szilícium-germánium alapú, úgynevezett SiGe8HP technológiával készülõ processzorok több mint 200 GHz-es frekvencián mûködnek majd. Igen jó a jel/zaj arányuk, kevés energiát igényelnek, és emellett költségkímélõ eljárással készülnek. A prototípus létrehozását 2007-re tervezi az IBM.

A tervezett rádióteleszkóp-hálózat teljes átmérõje 3000 kilométer lesz, és mintegy egymillió különálló antennából áll majd. Ezek együttes felülete az egy négyzetkilométert közelíti. Tekintélyt parancsoló méretére utal az SKA rövidítés is, amely a Square Meter Array, azaz a négyzetkilométeres hálózat szavak kezdõbetûibõl áll össze.



A Hollandia területén lévõ LOFAR rádióteleszkóp-rendszer vázlatos szerkezete teljes kiépítettségében, amely az új hálózat változatának tekinthetõ (ASTRON)

A rendszer felállításának egyik lehetséges kezdeti helyszíne Hollandia, közel a már ott található és hasonlóan sok elembõl álló LOFAR-rendszerhez. A tervek szerint az SKA innen egészen a Párizstól délre lévõ Nancy távolságáig nyúlik. Ausztrália és Dél-Afrika is szóba került, mint lehetséges helyszín. A hálózat iránt egyébként az internet terjedését támogató befektetõk is érdeklõdnek, a sok távcsövet összekötõ vezetékek ugyanis az internet mindennapi használatába is bevonhatók.

A tervezett rendszer fõ vizsgálati célpontjai a fiatal galaxisok és általában a korai Világegyetem egyéb objektumai lesznek. A rendszer által készített megfigyelések segítségével a láthatatlan tömeg jellemzõire is következtethetünk majd. Az eredmények segítségével talán mélyebben pillanthatunk be az Univerzum fejlõdésébe.

Kereszturi Ákos

A forma1-es pilótákra folyamatosan 3-4G hat 1,5 órán keresztül. És meg se kottyan nekik. 6-7 meg nem olyan sokkal több, bár ekkora erõ hatására már lehet kevésbé tudnának odafigyelni.
A mobil meg nem élõ szövetbõl készült, tehát nem kéne az emberekhez hasonlítani. 100G-n se történne vele semmi. Akár rá is állok, azt is kibírja (ha neccesen is), és az kb 700G-nek felel meg(70kg/100g).
Egyébként is gyakorlatilag (ilyen szinten) mind1 mennyi ideig hat rá, mert nem fárad el az anyaga, mint az embernél.

Egyébként az emberi rövid idejû gyorsulási rekord 300G felé van. Ütközésnél.

hallotam valami olyasmit hogy a mai számitógépek sokkal sérülékenyebbek a kozmikus sugárzásra mint pl a 10 évvel ezelõttiek, azért mert gyártásnál már nagyon kis mikronnal készülnek.

Az MSL-en lesz "kommersz színû" szûrõ is, bár hogy õszinte legyek, nagyon meglepõdnék, ha az eddigi felvételektõl élesen különbözõ színeket kapnánk vele.😊

Nemtudom hol hatna 6g gyorsulás, szinte minden ûrjármûnél 3-4g a max ami engedélyezett indulásnál(nem csak az emberesnél), ûrsiklónál is 3g-nél visszavesznek az fõhajtómûvek tolóerejébõl, és 3g-n maradnak, energia-nál is így tették, szal inkább 3-4g-t kell kibírniuk, de azt egy sima olcsó gép is simán kibírja, sztem a 6g-t is, ha nem lötyögõsen van összeszerelve, és nem selejtes.

És a szondákban meglévõ mûszerek is sima mûszerek(ugyanúgy készülnek), csak megfelelõen le vannak árnyékolva a sugárzás ellen, amit egy sarki boltban megvett fényképezõvel meg lehet tenni.

Azt még akár egy ember is kibírja.

Sima ruhában egy átlag ember legfeljebb néhány másodpercig. Egy jó kondicióban lévõ vadászpilóta G-ruhában elviseli talán egy-két percig, aztán õ is elájul.

Ha leejtem a mobilom akár 100G is hat rá a földetéréskor, és mégis mûködik tovább😊

Egy ezred másodpercig. Ha 100G hatna rá 1 másodpercig, már kissé érdekesen nézne ki. 😊

Jó persze a rendes mérésekhez rendes mûszerek kellenek, de azért egy tényleg valós színû kép kedvéért felküldhetnének egy színes kamerát is. Az is lehet profi, de a célnak akár egy egyszerû is megfelel.

Egyébként meg mi az a 6G? Azt még akár egy ember is kibírja. Ha leejtem a mobilom akár 100G is hat rá a földetéréskor, és mégis mûködik tovább😊

És az hogy viseli az indításkor fellépõ 3-6G-s gyorsulást, a Marsig tartó utat, a kozmikus sugárzást, a szélsõséges hõingadozást és egyebeket? És képes lesz legalább 4-5 évig hibátlanul mûködni? 😊)

Ha ilyen egyszerû lenne, akkor a bolygókutató szondákba se drága, speciális célhardware-t szerelnének, hanem elbattyognának a sarki szám.tech boltba, vennének egy mobil CPU-t, egy MicroATX alaplapot, meg aplikálnának rá egy folyadékhûtést, amelynek a radiátorát a szonda külsõ felén helyeznék el. 😊

Ma már pár dekából megoldható egy jobbfajta valós színû kamera(szedhenek ki egyet egy mobilból😊), szal remélem a kedvünkért a következõ járatra felpakolnak egyet.

Nem is olyan régen az NWO topicban merült fel a kérdés, vagyis nem is merült fel...

A "leleplezés" az volt, hogy a NASA képein nem ugyanolyan színû a Mars felszíne, sõt, a roverek színkalibrációs mûszerén "tetten érhetõ", hogy a NASA "akarattal megtéveszti" a lakosságot arról, hogy is néz ki valójában a Mars felszíne.

A Mars Roverek PANCAM-jai monokróm képeket tudnak csak felvenni, és egy-egy szûrõ található a két kamera elött nyolc-nyolc különbözõ értékkel. Tehát a képek nem egy-egy felvételbõl készülnek, hanem különbözõ szûrõkkkel készült képekbõl mesterségesen hozzák létre õket. A NASA oldalán lévõ képek alatt is olvasható, hogy milyen szûrõkkel készültek (természetesen a kiemelet képeknél jegyzik ezt csak meg, az ömlesztve felpakolt képeknél általában nincs odaírva). A NASA a kék-piros-zöld szûrõvel készült képek alá is azt írja oda, hogy megközelítõleg valós színû kép.

Az "egyszerûen fényképezni" szöveg egy kissé mókás, több okból is:

1.: Az "egyszerû" digitális fényképezõgép is csak monokróm CCD-vel rendelkezik. Ha egy CCD-s, akkor ha jól tudom a prizmával felbontott fényt egymás után engedik rá (piros/zöld/kék), és így gyakorlatilag három felvételbõl csinál egyett a videokamera ill. fényképezõgép. A 3CCD-sek esetén a három alapszínnek már egy-egy dedikált CCD-je van. Namost a valós színû képhez ugye 3CCD kellene ez esetben, ami egyfelõl drága mulatság, másfelõl 3 alkatrészt jelent egy helyett és végül 3CCD az csaknem 3x annyi energiát is kér.
2.: A tudósok számára nem elég a "hagyományos" kép. Különféle spektrumokra kiváncsiak, az infravöröstõl az UV tartományig. Ezt úgy lehet megoldani, hogy a CCD elé raknak egy olyan berendezést, amely az éppen szükséges szûrõt (v. szûrõket) rakja a CCD elé, így csak abban az adott spektrumban érkezõ fényt fogja látni. Namost ebbõl következik, hogy a fix spektrumú kamera nem az igazi megoldás (a hagyományos digi fényképezõgépek pedig ilyenek).

Nem igazán vágom én sem, de szerintem valami olyasmi lehet a dologban, hogy az a kamera nem egy hagyományos digit kamera, hanem valami spéci cucc, amin azért lehet(kell) a különféle hullámhosszúságú fényszûrõket használni, mert így tudják leginkább elemezni a légkör tartalmát. Ezért, gondolom a szabad szemmel látható tartományt is úgy kell külön beállítani. Aztán lehet nem így van. 😊

Kék napnyugta a vörös bolygón
2005. július 15., péntek, 8:01


A Spirit a vörös bolygón töltött 489. marsi nap (sol) estéjén (2005. május 10-én) panorámakamerájával látványos fotót rögzített egy marsi naplementérõl. A látóhatár már beleharapott a "kékesen" nyugvó napkorongba, amelynek mérete kétharmada a Földrõl láthatónak. Az elõtérben a Jibsheet névre keresztelt szikla körvonalai sejthetõk.


Most induló, A hét csillagászati képe címû sorozatunkban minden pénteken egy szép, ugyanakkor tudományosan is hasznos felvételt mutatunk be, valamely aktuális csillagászati témához kapcsolódva.

A Földön az égbolt színeit a légkör erõsen befolyásolja. A színek kialakulásában az ún. Rayleigh-szóródás játszik kulcsszerepet, amely a nagyjából fehér napfény összetevõit eltérõ mértékben szórja: a szóródás mértéke a fény hullámhosszával (pontosabban annak negyedik hatványával) fordított arányban áll, azaz minél rövidebb a hullámhossz (a látható tartományban minél kékebb a fénysugár), annál több szóródik belõle. Az eredetileg fehérként indult fénybõl a kék nagyobb része kiszóródik a légkörben, ezért kék az ég. Ugyanakkor ha reggel vagy este nézünk a Nap felé, sokkal több vöröses fény jut a szemünkbe, mivel a kék nagy része útközben már kiszóródott. Ezért vöröses a nyugvó vagy kelõ napkorong.

A Marson is hasonló a helyzet, de ott a ritka légkör miatt kevés fény tud szóródni, ami elméletileg mély ibolyaszínû, kékesfekete eget eredményezne. Ugyanakkor sok por is lebeg a légkörben, amirõl visszaverõdik a fény, fényessé téve a nappali égboltot. A por a benne lévõ vasoxidok miatt vöröses színû, a szemcsék ezért elsõsorban a vöröses árnyalatokat verik vissza. A marsi égbolt így rózsaszínû napközben. Itt tehát nem fényszóródással, hanem fényvisszaverõdéssel találkozunk.

A látvány napnyugta és napkelte környékén megváltozik, ekkor elõtûnik a Nap körüli halvány kék derengés. Utóbbit szintén a por hozza létre, de nem a fényvisszaverõdés, hanem a fényszóródás révén. Ekkor a porszemcsék mérete már fontosabb szerepet játszik, mint a színük. A porszemek egy meghatározott mérettartományban a fentiekhez hasonlóan elõszeretettel szórják a kék színt. Mivel a lebegõ por általában apró szemcséket tartalmaz, sok kék színt szór. Amikor a fény hosszú utat tesz meg a poros légrétegen át - tehát ha a Nap közel van a látóhatárhoz -, kékes udvar övezi. Utóbbi megpillantását az alacsony napállás is segíti, mivel csillagunk gyengülõ fénye ekkor már nem nyomja el a halvány kékes derengést. Ez okozza a vörös bolygó kék naplementéit.

Ha ekkor a Marson állnánk, fura látvány tárulna elénk: a szóródás miatt kékes udvar övezi a Napot, az ég más részei viszont a vörös porról visszavert, fõleg vörös szín miatt halvány rózsaszínen tündökölnek. Amikor nagyon sok por van magasan a Mars légkörében, a naplemente utáni vagy napfelkelte elõtti szürkület (illetve pirkadat) hosszúra nyúlik: több mint két órán keresztül is tarthat, mivel a látóhatár alatti Nap sugarai is még sokáig megvilágítják a magasan lebegõ anyagot.


A fentihez hasonló képeknek esztétikai értékük mellett tudományos hasznuk is van. A szakemberek az alacsony napállásnál készült képek alapján a légkörben lebegõ por magasság szerinti eloszlására, sûrûségére következtetnek.

És egyszerûen fényképezni miért nem lehet? 😊 egy digitális fényképezõ képe is kb olyan amit az emberi szem lát. Mit kell akkor szûrõzni?

továbbra is jól néz ki...

Nemi infó a képhez:
A fotózás során a robotgeológus 750, 530 és 430 nanométer hullámhosszúságú fényszûrõt használt. E szûrõkombináció eredményeképpen olyan felvételek születnek, amilyent hozzávetõlegesen az emberi szem látna, ám a színek kissé eltúlzottak.

Csillagontó csillagváros
2006. december 1., péntek, 8:45


Egy magányos, mégis heves csillagkeletkezést mutató galaxis.


Az NGC 1313 jelû objektum egy küllõs spirálisgalaxis. Közel 15 millió fényév távolságban található, a Reticulum (Háló) csillagképben. Megjelenésében kissé emlékeztet Tejútrendszerünk legnagyobb kísérõgalaxisára, a Nagy Magellán-felhõre. Alakját ugyanis egy központi küllõ és abból kiágazó, kissé szabálytalan spirálkarok uralják.

Az úgynevezett csillagontó galaxisokban a Tejútrendszerre jellemzõnél nagyságrendileg ezerszer gyorsabb ütemben születnek az égitestek. A statisztikák alapján évente akár száz naptömegnyi csillagközi gáz is csillagokká alakulhat, alkalmanként igen kompakt, de nagytömegû halmazokat alkotva. Az ilyen aktivitás elsõsorban két galaxis ütközése és anyaguk egybeolvadása során jön létre. Az ESO VLT mûszereivel és a rájuk szerelt FORS-1 detektorral az NGC 1313-at tanulmányozták.

Az új megfigyelések alapján a galaxis centruma - amely körül a belsõ régióban tanulmányozott égitestek keringenek - nem esik egybe a galaxis küllõjének centrumával , ahogy elméletileg várható lenne. Míg a legtöbb spirális csillagvárosban a spirálkarok mentén keletkeznek az új égitestek, az ütközõ galaxisoknál ez sokkal bonyolultabb. Az ütközéseknél az összetalálkozó felhõk vonalában, alkalmanként az árapálytorzulásoknak megfelelõ helyeken születnek az égitestek - az NGC 1313 esetében érdekes módon elsõsorban a küllõ alakú, közel egyenes belsõ térrészben kerül erre sor. A jelenség okára egyelõre nincs magyarázat.

További furcsaság, hogy a központi, heves csillagkeletkezést mutató régió területén egymástól 0,77 ívmásodpercre két erõs röntgensugárforrás helyezkedik el. Az erõs sugárforrás egy-egy fiatal, közel 20 és 10 naptömegû csillaghoz kapcsolódhat, amelyek közül legalább az egyik kettõs objektum lehet, és társával erõs kölcsönhatásban áll.

A fentiek fényében jogos az elképzelés, hogy a galaxis heves kölcsönhatáson megy keresztül - ugyanakkor helyzete nem utal erre. Egy magányos csillagváros, azaz nem tagja egyetlen galaxishalmaznak sem. Ezzel ellentétben a legtöbb hasonló kölcsönható galaxis közeli szomszédokkal bír, amelyek némelyike a központi objektumba olvadva sûríti össze az ott lévõ gázt, és indítja el a heves csillagkeletkezést.

Talán egy régebben lezajlott ütközés következtében torzult el az NGC 1313 spirálkarjainak alakja, és indult el belsõ régiójában a csillagkeletkezés. Az alábbi felvételen aktív csillagkeletkezést mutató területek és onnan kiinduló, táguló szuperbuborékok is megfigyelhetõk. A zöld szín az ionizált oxigént mutatja, jelezve a legforróbb, nagytömegû fiatal égitesteket.



Az NGC 1313 központi régiója az egyik 8,2 méteres VLT teleszkóp felvételén.



A fenti képen bemutatott központi részt övezõ tágabb zóna, ahol jobbra lent egy eltorzult spirálkar, fent pedig valamilyen diffúz, esetleg kidobott anyagfelhõ látható (ESO)

Kereszturi Ákos

Meg nem született galaxisok
2006. november 29., szerda, 12:54


Egy új szimuláció alapján számos olyan sötét anyagcsomó lehet a Tejútrendszer közelében, amely nem fejlõdött galaxissá.


Az elmúlt évek elméleti modelljei alapján sokkal több apró csillagvárosnak kellett keletkeznie a Világegyetem kezdeti idõszakában, mint amennyit jelenleg látunk. A hiány magyarázatára több elgondolás is napvilágot látott. A szakmai körökben legnépszerûbb változat szerint szép számmal léteztek ilyen törpegalaxisok, de azok nagyobb része más galaxisokba, például a Tejútrendszerbe olvadt bele.

Egyes szakemberek szerint azonban ez sem oldja meg a problémát. Jurg Diemand és Piero Madau (University of California, Santa Cruz) a NASA egyik szuperszámítógépével futtattak le egy szimulációt, amely a láthatatlan tömeg viselkedését szimulálta. A Világegyetem anyagának nagyobb részét kitevõ láthatatlan vagy sötét anyag ugyanis döntõ szerepet játszik a fénylõ, látható anyag összesûrítésében, így erõsen befolyásolja a galaxisok keletkezését.

A több mint 300 processzorból összekapcsolt szuperszámítógép több hónapon keresztül dolgozott a kalkuláción, amelyben a láthatatlan tömegbõl képzõdõ anyagcsomók hierarchikus összeolvadását, növekedését vizsgálták. A modell kiindulási paramétereit a WMAP-szondának a Világegyetem korai állapotáról készített legfrissebb mérései szerint választották meg. A szimuláció az Õsrobbanást követõen kb. 50 millió évvel indult, és 234 millió képzeletbeli objektum kölcsönhatását tanulmányozta 13,7 milliárd évnek megfelelõ idõtartamon keresztül.

A modell alapján a Tejútrendszer mai halojában (a Galaxis korongját övezõ gömb alakú térrészben) sok ilyen kisebb anyagfelhõ maradt. Bizonyos hányaduk annyi normál gázt vonzott magához, hogy késõbb hagyományos galaxisokká fejlõdött.

Az eredmények alapján nagyságrendileg öt, egyenként 30 millió naptömegû ilyen sûrûsödést, valamint sok kisebb csomót várhatunk a halo belsõ tartományában. Ám jelenleg ebben a zónában mindössze egyetlen ilyen anyagcsomót ismerünk, a felbomlóban lévõ Sagittarius-törpegalaxist. A Tejútrendszer tágabb környezetében is több törpegalaxis várható: a ma ismert 15-höz hasonló anyagcsomóból a szimuláció alapján közel 120-nak kellene lennie. A nagy kérdés: ha tényleg ilyen sok volt belõlük, hová lettek?

Mint fent említettük, egyes modellek alapján ezek mind nem olvadhattak a Tejútrendszerbe. Elképzelhetõ, hogy nem is alakultak hagyományos galaxisokká, hanem láthatatlan csomókként maradtak fent. Ha a legelsõ csillagok ultraibolya sugárzása erõsen felforrósította a gázt, elképzelhetõ, hogy egyes láthatatlan csomóknál a normál gáz nem tudott az összesûrûsödni. De azt sem zárhatjuk ki egyelõre, hogy bizonyos csomóknál ma még ismeretlen jellemzõk akadályozták meg a gáz összesûrûsödését.



A Tejútrendszert övezõ halo képe kb. 3,4 milliárd évvel ezelõtt, a láthatatlan anyagot narancsos színnel jelölve (a kép számítógépes modell alapján készült). Az ábrázolt 2,5 millió fényév átmérõjû zónában sok kis csomó figyelhetõ meg, amelyeknél lényegesen kevesebb törpegalaxist ismerünk a közelben (J Diemand/M Kuhlen/P Madau/UCSC)

A szimuláció alapján Galaxisunk belsõ vidékén is sok a láthatatlan tömeg alkotta anyagcsomó, amelyek idõnként a korong alakú fõsíkon is áthaladnak. A modell alapján tehát a Tejútrendszer láthatatlan anyagból álló haloja messze nem homogén, és közel 10 ezer darab, néhány ezer fényév átmérõjû jelentõs sûrûsödést tartalmazhat - amelyeknek egyelõre a nyomát sem látjuk.

Kereszturi Ákos

Hogy csinálod meg?

1.: Jelenleg egyetlen ûrállomás kering felettünk, tíz éve készül, és "csak" 200 tonnás jelenleg (teljesen készen sem lesz több, mint 400 tonna a mostani tervek szerint), hathatós emberi beavatkozással épült az ûrben és az erõforrása napenergia. A Mars-bázisnak gigászi mennyiségû energiára lesz szüksége, így a napenergia (amely a nagyobb Naptól való távolság miatt amúgy is kisebb hatásfokú) nem jöhet szóba. A jelenlegi erõforrások közül csak az atomenergia merülhet fel. Az ûrállomás még így is jópár száz tonnás kell hogy legyen. Egyben megépíteni nem igazán lehet, tehát vagy a Föld körül kell megépíteni, vagy a Mars körül, kisebb részegységekbõl. Ha a Föld körül építjük meg, akkor alkalmasnak kell lennie arra, hogy elviselje a Föld-Mars utazást. Ha a Mars körül építik meg, akkor a te elképzelésed szerint emberi beavatkozás nélkül kell erre sor kerüljön. Erre még nem biztos, hogy képesek vagyunk (nem megvalósíthatattlan, de példa még nem igen volt rá).
2.: A rendszert felügyelni és karbantartani kell, hiszen nem rövidtávú eszközrõl beszélünk. Eddig a legtartósabb ûrbéli eszközök is csak 10-15 évig mûködtek megbízhatóan (a külsõ bolygók felé küldött Voyager vagy a Pioneer szondák rendszereinek jó része is tönkrement már) karbantartás nélkül. Szóval fejlõdni kell ezen a téren is, de folyamatos karbantartásra mindenképpen szükség lesz. Ezt a legegyszerûbben úgy lehet megvalósítani, ha egy állandó személyzetet helyezünk el rajta.

Ezen kívûl még egy apróságra hívnám fel a figyelmet: ez a bolygóközi szintû lézer-tolásos rendszer a gyakorlatban még nem bizonyított elv. Nagyon szélsõséges szintû precizitásra van szükség a mûködéséhez, tehát nem feltétlen szerencsés az elsõ lépéseket ilyen bonyolult rendszerekkel megtenni.