Meditáció

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

sz4bolcs
#815
Nem. Helyes gyakorlással nincs kívül, és belül. 😊

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#814
Hát, igen, mert direkt csináltam. De ez csak átmeneti. (Már ha halad is az ember, nem ragad ott, ahova került.)

#813
Az értelmében az is benne van, nem? 😊

#812
Nyilván igen.

#811
Elég bonyolultnak tünikez az egész. 😄 mind1 legalább valamennyivel többet tudok már.
#810
Olyan értelemben tévedtél-e már el, hogy túl gyorsan mentél túl mélyre? 😊

sz4bolcs
#809
Ha a hatásaira kíváncsi, akkor másképp válaszolok, és semmiképp sem úgy kezdem, hogy "Ha engem kérdezel" :-)

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#808
Én csakis az alapján vagyok most kíváncsi a válaszodra, amit számodra jelent, tehát nem az én definicióm szerint.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#807
Ezek is a céljai. De ha csak ezeket nevezed meg, az hiányos.

#806
A válasz attól függ, mit értünk ezalatt. És leírtam, én mit értettem alatta, a meditációval kapcsolatban.

sz4bolcs
#805
Ha engem kérdezel, akkor -felismerni az önlényeg nélküliséget, a függõ keletkezést, és a lét állandótlanságát, a szenvedés okát és mikéntjét.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#804
dez: Nem az volt a kérdés, hogy mit fed nálad az eltévedni fogalom, hanem hogy Te tévedtél-e már el.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#803
Soha ne mondd, hogy soha! 😉
Az az értelme, hogy több területen pozitív változásokat idéz elõ.

#802
Többféleképp lehet definiálni, mi az, hogy eltévedni, eltévedve lenni. Vajon az van jobban eltévedve, aki szinte céltalanul sodródik az eseményekkel, de azt tökéletesen konszolidáltan, vagy aki a keresõ útján elindult? Na de ebbe most ne menjünk bele. Úgy értettem alul a fogalmat, hogy túl gyorsan csöppen egy általa nem ismert pszichés világba.
Ha tudatosítod magadban, hogy csak te beszéled magadba a félelmet, kontrollálni tudod.
Az elnehezedõ kar, és a többi szokásos érzetek pl. hipnózisban.

SRobert
#801
Van valaminek is értelme? 😉

>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

#800
Én ehez hülye vok , és egyébként se hiszem hogz valaha kiprobálnám ,de azért érdekel , ennek a meditácionak mi is az értelme?
#799
Te tévedtél már el? Egyébként igazad van, a gondolatokat tényleg én beszéltem be magamnak, de ez nem sokat változtat.

sz4bolcs
#798
A bodhicsittáról olvastam az imént (megvilágosodásra vágyó tudat)
Meditáció elõtt hasznos ezeken a sorokon elmélyedni:

1. Az élõlények javára irányuló együttérzés az óhajtó bódhicsitta felkeltése, amin a következõképpen kell meditálni:

– Minden gyakorlási szakasz kezdetén gondoljuk el, hogy a szüleink, akiknek a mostani testünket és életüket köszönhetjük, és általában az élõlények, akiknek a száma annyi, mint az égen a csillag, mind egy szálig csak boldogságra vágynak, mégis minden tettükkel csak szenvedést okoznak. Milyen megrendíto, milyen szánalomra méltó a tévelygésük és az ostobaságuk! Pedig a világ összes élolénye között egyetlen-egy olyan sem akad, aki ne lett volna az édesanyám vagy az édesapám! Ha egy halomba összehordanám mindazon élõlények húsát, akik valaha szüleim voltak, nagyobb lenne az a Himalájánál; ha a vérüket összegyujteném, több lenne az a Csendes-óceánnál. Amikor a gyermekük voltam, rengeteget vétkeztek testben, szóban és gondolatban azért, hogy felneveljenek; ezért keringnek azóta is fel-alá a létforgatagban.

– Szüleim közül egyesek a pokolba kerültek, ahol forróság és hideg gyötri oket; egyesek a szellemvilágba kerültek, ahol éhség és szomjúság kínozza oket; egyesek az állatvilágba születtek, ahol butaságban szenvednek, és az emberek kihasználják, ütlegelik és lemészárolják oket. Közülük sokan az emberi világba születtek, de még itt is rengeteg szenvedés sújtja oket; vannak, akik a titánok közé születtek, ahol állandó harc és veszekedés az osztályrészük; vannak, akik az isteni világba születtek, ahol viszonylag gondtalan, hosszú és örömökben gazdag életet élhetnek, de végül nekik is át kell élniük az alacsonyabb rendu létformába való visszazuhanás fájdalmát.

– Szeretett szüleim tehát mindannyian a hatféle létbirodalom világai közt vándorolnak, ahol szenvedéseiknek se vége, se hossza és semmi esélyük a megszabadulásra: mily megrendíto! Mit is tehetnék, hogy boldoggá tegyem oket? Mit tehetnék, hogy megmentsem oket szenvedéseiktol? Mit tehetnék, hogy elérjék a megvilágosodást? Rám vár a feladat, hogy tegyek valamit ezekért a lényekért. Igen, nekem kell segítségükre sietnem, mert egykoron mindnyájan szüleim voltak, és ha én mindig a saját boldogságomat kergetem, miközben ok ilyen óriási nagy bajban vannak, akkor igazán szégyelhetem magam! Meg kell hát szabadítanom õket ettol a hosszan tartó, kegyetlen szenvedéstol!

– Szegény szüleim, akik alacsony létformába születtek, még az OM MANI PADME HUNG mantrát sem képesek kimondani, én azonban most szerencsés emberi létformához jutottam, testi és szellemi képességeim birtokában vagyok, ráadásul találkoztam a szent Dharmával. Most kell megragadnom tehát az alkalmat, hogy tegyek valamit szüleim, az összes élolény érdekében. Boldoggá kell tennem oket egy idore, legalább ideiglenesen meg kell oket mentenem a szenvedéstol, végül pedig hozzá kell segítenem oket a megvilágosodás eléréséhez. Ezért hát mindaddig, amíg a létforgatag ki nem üresedik, mind testileg, mind szóban, mind pedig gondolatban törekszem az üdvre és erényre, s a mélységes bódhiszattva-cselekedetek gyakorlásába kezdek!

– Ekképp gondolkodjunk! Ez volt tehát az óhajtó bódhicsitta, az élõlények javára irányuló együttérzés felkeltése.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#797
Az életnek van ilyen veszélye, de inkább tulajdonsága, és épp (többek közt) ennek felismerésére használatos a meditáció. Ami keletkezik elmúlik.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#796
Hogy függ össze az életkorral, hogy mész-e pl. tm-re? Lehet, hogy elszalasztasz egy lehetõséget! Ez olyan, mint a nyelvtanulás, felnõtt korban nehezebb. Azokat a gondolatokat valószínû te "beszélted magadba", mert szokatlan volt az érzés. Megbolondulni szerintem nem lehet, csak kicsit eltévedni, ha túl mélyre mész túl gyorsan. Azért is jó egy igazán gyakorlott személy segítsége, hogy ne tévedj el a hirtelen meghódított területen, és fokozatosan haladj. Veszteség lenne, ha emiatt inkább abbahagynád, ellenkezõ esetben sok hasznát láthatod majd.

#795
Ja és enyhe besüppedés érzés meg a kezem elnehezülése szokott lenni alapból is, de most sokkal nagyobb mértékben volt.

#794
17 éves vagyok, úgyhogy egyelõre nem megyek ilyen tm-re meg tanfolyamra. Amúgy amikor volt az az érzés olyan gondolatok jutottak eszembe hogy meg fogok bolondulni tõle, vagy meghalok, meg ilyesmi. Tudom elég hülyén hangzik így, de akkor ezek cikáztak a fejemben. A meditációnak van ilyen veszélye?

#793
Talán érdemes lenne valamilyen mester, vagy más gyakorlott személy útmutatását kérned. Pl. a TM (transzcendentális meditáció) vallásfüggetlen.

#792
Nem csak egy bizonyos alfa szint van. Különféle mélysége és kiterjedtsége lehet. Utóbbi azt jelenti, mennyire kiterjedten lesz domináns az alfa-tevékenység az agymûkédésben. Amit megtapasztaltál, az az, amikor kezdesz mélyebbre menni, és az állapot kezd kiterjedtebb lenni. Itt kezdõdik az igazi meditáció. 😊

#791
Nem tudom, van-e erre kimondottan gyakorlat. Illetve, buddhista meditáción belül lásd #785... De többféle meditációs technikával is el lehet érni, csak idõ kérdése.

#790
Hello!
Én egy-két hónapja gyakorlom a meditációt, az utóbbi idõben sajnos ritkábban. Azt hiszem sikerül elérnem az alfa szintet már elég hamar. Viszont elõbb olyan furcsa dolog történt velem meditáció közben. Már régebben is történt, de akkor szinte egybõl kinyitottam a szemem, most becsukva tartottam de nem mertem sokáig. Nem tudom leírni az érzést. Hanyatt fekve szoktam meditálni általában, olyan érzésem volt mitnha besüppednék az ágyba, és a testemet olyan furán éreztem. A szívverésem felgyorsult és féltem is, elég rossz érzés volt. Az egyensúlyérzékem meg nem tudom milyen volt, de nem normális. Nem tudom mire vélni ezt, de nem mertem sokáig így maradni, mert olyan félelmetes volt. Mi lehet ez?

sz4bolcs
#789
Te erre milyen gyakorlatot használsz?

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#788
Ezt akartam közölni korábban...

sz4bolcs
#787
amúgy alany és tárgy is megszûnik. 😊

csak figyelem

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#786
Tök aranyos az a kislány, aki van azon az oldalon a képen. Így kéne az ovisokat nevelni. "Gyerekek!: Délutáni meditáció következik" 😄
Ilyen korban még meg lehet tanulni egyenes háttal lótusz-ülésben, vagy zazent ülni. 😊

Ja ez a leírás így hiányos, szerencsére aki kíváncsi rá, csinálja...

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#785
sz4bolcsnak:
[/i]"A meditáció második szintjét szanszkritul vipasjaná-nak, tibetiül laktong-nak nevezik. Ebben az esetben nem formán meditálunk, hanem magára a tudat természetére tekintünk – ezért nevezik a mély felismerés gyakorlatának. Anélkül vagyunk tudatosak, hogy tudatosságunknak bármilyen tárgya lenne – így a felismerés és a megértés spontán bontakozik ki.[/i]
wikirõl
(Mondjuk sok kiegészítést igénylene ez a lap.)

sz4bolcs
#784
Zen buddhista mesterek nem ismerték a stick szót. 8)

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#783
Géza 😄

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

péder
#782
<#worship>

Nem csodálatos, hogy a munkád milyen értéktelen, amikor fizetésemelést kérsz és milyen értékes, ha szabadnapot?

SRobert
#781
Nem rossz! 😄DD

>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

péder
#780
fának😊

Nem csodálatos, hogy a munkád milyen értéktelen, amikor fizetésemelést kérsz és milyen értékes, ha szabadnapot?

SRobert
#779
behhehe 😉

>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

Dying Soul
#778
Én azt hittem, hogy e kettõ közül kell választanom. 😉

SRobert
#777
😊
Láthatóan egyik sem helyes megoldás. 😊

>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

Dying Soul
#776
Inkább azzal, mint az igazsággal.

SRobert
#775
Tehát szembeszegülsz a valósággal? 😊))

>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

Dying Soul
#774
Én talán nem nevezném botnak.

SRobert
#773
Shuzan felemelte a botját:
- Ha ezt botnak nevezitek, szembeszegültök az igazsággal. Ha nem nevezitek botnak, szembeszegültök a valósággal.
Nos, minek nevezitek?

>:] Hiábavalóság, minden csak hiábavalóság...

sz4bolcs
#772
Maximum meg-nem-fogalmazni lehet. 😊

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#771
Kaputlan kapu, biztos ellentmondásos.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#770
Én ezt tudom (nem véletlenül meditálok, elmélkedés helyett - persze nem csak ecélból), de mintha amit mondasz kicsit ellentmondana önmagának...

sz4bolcs
#769
Egyszerûbben szólva dez:
Léten és nem-léten gondolatokkal nem lehet túllépni, mert ezek úgy, mint a halmazok és azokkal való azonosulás, megkülönböztetésbõl, és ragaszkodásból származnak.

"Ha belátjuk, hogy a halmazok valótlanok,
Az én képe eltûnik.
Ha pedig az én képe eltûnik,
Többé nem állnak össze halmazok. "

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#768
Szív szutra szerint:

"Ezért, Sáriputra, az ürességben nincs alak, nincs érzés, nincs gondolat, nincsenek emlékek, nincs tudat. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test, tudat. Nincs hang, szag, íz, tapintás, tudat minõségek. Nincs látószerv addig, hogy nincs tudatosságszerv. Nincs tudatlanság, nincs a tudatlanság megszûnése addig, hogy nincs öregség és halál, nincs az öregségnek és halálnak megszûnése. Nincs szenvedés, keletkezés, megszûnés, út. Nincs tudás, nincs elérés, nincs nem-elérés."

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

sz4bolcs
#767
A dharma nem megérthetõ addig, amég halmazokhoz ragaszkodunk, mert a dharma nem megkülönböztetett nézet. Mégis ki ismerné fel minden dolog éntelenségét, a halmazok ürességét? Nem elég elgondolkodni azon, hogy mi az én, és megállapítva, hogy "én vagyok", vagy "én nem vagyok", mert attól a ragaszkodás megmarad.
Mire gondolsz, mi több kéne? A nirvana feltételektõl mentes, nem elnyert, akkor helyes azt mondani, hogy valami megértése által érhetõ el?
A dharma egészen addig megkülönböztetett nézet marad, amég valaki el nem éri a megszabadulást, olyan, mint a sokat emlegetett tutaj, ami átkelésre, és nem megõrzésre való. Elmével, és gondolattal nem megragadható valódi tartalma (nézd meg pl. a zent, vagy a koanokat), akkor pedig hogy lehet világmodell, vagy teoria?
Így is lehetne? ..ahogy a dolgok vannak, semmi manasz alkotta cicomával


kellemetlen élmény: figyelni a légzést, majd elveszteni a figyelmet, és mikor újra felfigyelsz rá, olyat tapasztalsz, mint ha nem lenne légzés.

Punk tudósok bebizonyították, hogy létezik 4. akkord.

#766
Milyen kellemetlen élményekre gondolsz?