Feminizmus

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Gregorius
#41
Nekem volt egy igazán feminista osztálytársnõm Azok, amiket itt leírtok, semmi ahhoz képest, amit õ csinált. Gyakorlatilag minden helyen hangoztatta eme álláspontját, akár megalapozott volt, akár nem. Igazából egy fiúnak az volt mellette az érzése, hogy legszívesebben elbújna a sarokban.
Persze az jól esett neki, ha elõre engedted az ajtóban, vagy kicsit figyelmesebb voltál vele, mint ahogy azt az ember egy nõvel teszi. Azt is elvárta, hogy a férfi végezze a nehéz munkát.

Ezek mind rendben is vannak, és valahol éppen ez a lényege az egésznek, de kicsit furcsának találom, hogy úgy akarnak egyenjogúak lenni, hogy közben az ellenkezõjét is elvárják. Ezt csak úgy felvetettem, mint gondolatot.

(Még annyi mindent akartam mondani, de ebben a kései órában míg leírtam ezt a pár sort, már ki is ment a fejembõl. Talán holnap eszembe jut...) :)

Gnihtyreve daer nac elpoep emos. Dluoc ydaerla R143u4r, NospmisRemoh dna. Gregorius\' Corner (http://www.gregoriuscorner.com)

Z
#40
ezzel nagyjából egyetértek, mert legyenen egyenjpgúak a nõk, de akkor csinálják is meg (vagy inkább merjék bevállalni) a férfiak részérõl elvárt/bevett/egyenértékû dolgokat a mindennapi életben.

Hogy a nõk az erõsebb nem-nos ezzel nem értek egyet. Ha ez valakinek nem tetszik, akkor el lehet kezdeni beszélgetni róla egy sör/kávé/tea, stb mellett, de kb könyvet lehetne írni a nõi és a férfi nem elõnyeirõl, valamint hátrányairól az életben megjelenõ (munkahelyi/otthoni/stb) szituációkban.
Bár szerintem nem erõsebb-nem, hanem az adott helyzetben jobban megfelelõ nem, vagy megfelelõ személy.
Az, hogy nõ visz el vacsizni, még ok, kis csecsebecse (minek nekem csecsebecse) nem kell, különben is mi az a csecsebecse? Egy figyelmes apróság az nagyon jó elhet kétség nem fér hozzá (ha ilyesmire gondoltál, akkor legyen csecsebecse...)
Õ kisérget haza-hát ne is haragudj, azért ezt nehezen tudnám elképzelni. Azért vannak olyan dolgok, amiben nem jó, ha a nemek közti különbségek elmosódnak...

Harcos feministákkal (ha ilyenek, amilyennek leírtad õket, akkor) szvsz nem is kell törõdni. (Szerencsére?) még nem találkoztam harcos feministával, úgyhogy még az is lehet, hogy jófejek!

Én pl. kifejezetten örültem, amikor nõi fõnököm lett. Semmivel sem rosszabb, mint egy férfi fõnök.


písz en láv!

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

#39
no de azt se felejtsük £, hogy komoly kapcsolatban (együttélés pl.) a kassza közös... a nõk is szoktak venni ajándékot, hazakísérés annyira nem fárasztó ;)...
#38
Ott a pont

Itthagytam a forumot! Ne irj privatot!

#37
igen, ezek a viselkedések is szexisták, £ kell ismerni..
Mike
#36
a harcos feministákban meg azt nem szeretem, hogy ellenségnek tekintik a férfiakat, legszívesebben kiherélnék mindet, és ivartalanul szaporodnának

[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray

Mike
#35
szerintem a nõi egyenjogúságot onnan kéne kezdeni, hogy a nõ visz el étterembe vacsizni, vesz nekem minidg vmi kis csecsebecsét, üveg piát, szivart, õ kisérget haza, nem én õt, õ visz haza autóval, és még sorolhatnám

ha már ennyire nagy egyenjogúságot akarnak, és a nõk az erõsebb nem, akkor rajta

[A64 3200+, 2gb ram, 9800GT] SE Xperia Ray

#34
nem csak abban tudják felülmúlni õket és tény, hogy sok dologban eredményesebbek a férfiak, mint a nõk - viszont ez kevésbé jön ki (max havi vérvesztésben és gyerekszülésben ;) - nah, ez kicsit durva volt, corri)... Ettõl függetlenül nem érzem túlzottnak a nõk egyenlõségre vágyását ;)
ThePartyFace
#33

Háboruzni a békéért olyan mint szeretkezni a szüzességért!

#32
Nekem van egy elméletem. Mostanában a legtöbb országban patriarchális társadalom van. Miért is? Mert a nõk a gyengébb nem? Nem. Mert a férfiak féltik a tekintéjüket. A férfiak csak fizikai erõben tudják felülmúlni a nõket. Ezzel élnek vissza a férfiak, mindig és mindenkor. Megalázzák a nõket, hogy ne érezzék a nõk magukat feljebb valónak, és férfiak megukat tenyészállatnak. Az illemtan is arra tanít hogy elsõsorban az idõsek és nõk a fontosabbak. Tehát az illemtan egy matriarchális társadalomból maradt ránk? Szerintem igen. A vezetõjük biztos egy bölcs öregasszony volt. És szerintem a férfiak megunták hogy csak két dologra jók, szaporodni és megvédeni a szaporulatot. Ezért elnyomásban taszították a nõket a fizikai erejükkel. És ezt még ma is látni. ((A pornó filmekben is. KI hányszor látott igazán elélvezni egy nõt egy filmben?)) Lehet hogy tudatalatt csináljuk, lehet hogy nem. De érdemes azon elgondolkodni, hogy miért nem akarják hogy egy nõ legyen a vezetõ. Csak azért mert nõ?
Szerintem ez nevetséges kifogás!!!
Ha nõk lennének a vezetõk szerintem nem lenne annyi háború.

Sir Quno Jedi
#31
Nomeg a fantáziád is elragadott már messzi tájakra...hmmm...

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

Kata
#30
"Bár a sokkal jobban szeretem a fiúkat, de ez nem elfogultság kérdése e témában. :)"

Hiába, késõ van, már gépelni sem tudok, nemhogy épkézláb mondatokat írni. :)

[/cserf][/fülünyúl]

Bandew
#29
"Ettõl vagyunk emberek."

De hisz a nõk nem emberek.

One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.

shaba23
#28
le a matriarchális világnézettel :)
viva la rezisztanz
hamár a nõk elnyomásánál tartunk...
gondolom, mindenki látott már pornófilmet...soha nem a férfinak torzul el az arca, nem az õ fejét nyomják lefelé, vagy kapaszkodnaka hajába...

Általánosít: az összes pornográf alkotás célja "a férfi maszturbáció és a nõk még kiszolgáltatottabbá, megalázottá tétele, megerõszakolásuk, lealacsonyításuk, megcsonkításuk, feldarabolásuk, megkötözésük, felpeckelésük, megkínzásuk, legyilkolásuk".
#27
én férfi létemre - ez nem puncsolás vagy megalázkodás - sokkal többre tartom a nõket, mint a férfiakat: nõben legfeljebb érzelmi téren csalódtam, férfiakban az élet majd minden pontján...

http://gaborszantai.co.uk/

Kata
#26
Hömm. Ez igaz, van ilyen is. De van amolyan is. Szóval a topik korrekt címe feminizmus-hímsovinizmus lett volna. Személy szerint sosem értettem meg sem a feministákat, sem a hímsovinisztákat. A férfi és a nõ is ember, mindegyik lehet okos, vagy buta, agresszív vagy szelíd, szóval a jellempaletta mindkét félnél ugyanaz lehet. Ettõl vagyunk emberek. Az, hogy valaki feminista, vagy hímsoviniszta, szvsz már a viselkedészavarok közé tartozik. Én személy szerint nem tartom sem többnek sem kevesebbnek sem a férfiakat, sem a nõket.
Bár a sokkal jobban szeretem, de ez nem elfogultság kérdése e témában. :)

[/cserf][/fülünyúl]

Bandew
#25
AMúgy azt is utálom, ha lenézik a nõket.
Lássuk be, hogy egyes dolgokhoz jobban értenek mint mi férfiak, mi pedig néha nagyon elvakultak vagyunk.

One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.

Bandew
#24
Nekem inkább a nagyfokú komplexusokból van elegem!
Pl:
-Drágám, légyszíves hozz nekem egy doboz sört a hûtöbõl.
-TE ROHADT FÉRFISOVINISZTA SZEMÉTLÁDA!!!

One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all... and in the darkness bind them.

I.C.ram
#23
Nekem semmi bajom azzal, hogy a nõk egyenjoguak. Gyõzzön a jobb. Bizonyítsuk be, hogy jobbak vagyunk :)
#22
jah, milyen jo volt még amikor a barlangban ült és õrizte a tûzet, fözött mosott takarított, és néha a copjuknál fogva beljebb dobtuk õket és csináltunk néhány gyereket

Tuvok
#21
Nem tudom mirõl beszélsz, nálunk itthon teljes nõuralom van :)

Pyx
#20
:D

ugy értem hogy engem nem zavar ;D

Have no fear of perfection - you\'ll never reach it.

#19
Pyx szeretia szadomazot:D

[TFT] hi ok pú sry etc.. zsal... Huá™ hogykellkistéemetirni™ stb... amugymek nem írok alá semmit a zügyvédem nélkül szal...

I.C.ram
#18
Arra van eszed, mi?

Ki mondta, hogy felállhatsz?? Négykézlábra és csaholj, nyûvíts, te kutya!

;)
nemcsakfeel
#17
jaja, meg a negy egyenlõségre való törekvés. mi az hogy egyenlõség? vegyenek vissza a pofájukból, mert annyira nagyra tartják magukat. Persze amikor dolgozni kéne sír a szájuk. Csak mindíg a kedvezmények..
Ne reklamáljanak, meg politizáljanak, hanem maradjanak otthon takaírani a házat meg a kölyköket lökdösni jobbra balra.

*hihi ** *

Nyers
#16
Igaz.

My Life for Freedom!

#15
Feminizmus.. BAH! Igyis a nok iranyitjak a vilagot...

Itthagytam a forumot! Ne irj privatot!

Pyx
#14
ha egy nö megüt egy féfit, az jo :)

Have no fear of perfection - you\'ll never reach it.

mukika
#13
Neked milyen billentyûzeted van??? Sehol egy ékezet! :D

Zoli007
#12
Nem idegesitem fel magam csak furcsallom, ha egy no megut minden ok nelkul egy ferfit a TV-ben akkor az jo, ha forditva van eroszak. Erdekes, legalabbis en igy latom.

Egy id?ben annyi pornó volt a gépemen, hogy Windows Datacenter Edition-t kellett használnom.

Dzsini
#11
azért az szomorú valahol, hogy van, aki egy reklámon fel tud idegesedni...

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

Z
#10
áh! a reklámkészítõk külön állatfaj! :))))

fölösleges felidegesíteni magad

az életben úgysem minden érvényesül abból ,amit a reklámokban látsz/hallasz(bár egyre több) hehehh

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

Zoli007
#9
Talan, mert eredetileg a reklamokon cseszodtem fel.

Egy id?ben annyi pornó volt a gépemen, hogy Windows Datacenter Edition-t kellett használnom.

Z
#8
hehe: lassan tangát kell hordanunk? :))

azért szerintem nem ennyire vészes a helyzet


lál: "lekur nekik egy pofont"

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

Zoli007
#7
Az lehet, hogy forditva gondoljak, de lattal mar olyan reklamot, ahol ferfi ut not?

Egy id?ben annyi pornó volt a gépemen, hogy Windows Datacenter Edition-t kellett használnom.

Dzsini
#6
egyrészt a fiúklányokba kellene, másrészt érdemes mondjuk az értelmezõ kéziszótárt megtekinteni, hogy mi is az a szó amit használsz...

If your idea of "beauty" is narrow, you will rarely see it unless you live a sheltered life and avoid new experiences. The moment I stop having fun with it, I'll be done with it.

Punker
#5
igazad van

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

Punker
#4
ezt miért nem a fiúk/lányokba nyitottad?

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idõ után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsbõl pálinkát lehet fõzni!\"

Zoli007
#3
Nagyon erdekes, hogy a nok, csajok mindig sirnak hogy el vannak nyomva, bezzeg a TV-ben, reklamokban meg mindenutt a ferfiak le vannak alacsonyitva. Nem vagyok himsoviniszta, de ami sok az sok. Meg a viselkedesuk is, felkurjak az ember agyat, osztan meg csodalkoznak, ha valaki lekur nekik egy pofont. A ferfiak is, basszus, egyre nyalasabbak, bar lehet csak en vagyok maradi.

Egy id?ben annyi pornó volt a gépemen, hogy Windows Datacenter Edition-t kellett használnom.

Z
#2
#2

ez flém téma lesz...

Amit nem tudunk az erkölcsök útján megtenni, azt nem szabad a törvények útján megtennünk. A fehér ember nagyon ért a pénzcsináláshoz, csak ahhoz nem ért, hogyan kell elosztani.

Tuvok
#1
A nõk fordítva gondolják :)

← ElőzőOldal 2 / 2