Halál után
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Na látod ebben az egyben igazad van.
Valóban a Föld matematikai középpontjában zéro a földi garitáció.
De csak a földi!!!
Kétféle halál van: klinikai és biológiai
A biológiai halálból még NEM JÖTT VISSZA SENKI.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A klinikai halál pedig, amiről te beszélsz, igazából "csak" egy igen mély "eszméletvesztés"
Ilyenkor az agy egyes területei még aktívan működhetnek, s okozhatnak egyesek számára álomképzeteket.
A tudósok rengeteg klinikai halálból visszahozott embert kérdeztek ki, és az esetek 90 százalékában más-más élményekről számoltak be, sőt jelentősen sok volt közöttük, akik semmire nem emlékeztek.
Illetve egy "ember" támadott fel a biológiai halálból: JEZUS
Már, ha igaz(?!)
"Amit betettél a Nappal kapcsolatban- engedd meg hogy ne reagáljak. Ezt a labdát" elengedem"
Szerinted hazudok?????
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.01.21. 01:27:23
Az a bolygó amelyik még nem vált belsejében aktívvá" nem tartalmaz felszabadult energiát, akkor annak csak a felszínét ért sugárzások okozta feszültség válthat ki némi gravitációs vonzerőt.
Viszont az olyan bolygó milyen a Földünk is vagy a Szaturnusz, már aktív bolygók belsejükben energia szabadul fel és a benne maradó Fekete energia kisugárzása biztosíthatja a gravitációs erőt.-- A Földünk esetében azért mérhetnek minden helyen más gravitációs erőt a műszerekkel, mert különböző a kéreg vastagság, azon kívül egyes helyeken kéreg alatt is lehet még nagy tömegű víz is és ezek csökkentheti a kisugárzás erejét.
Ezt tapasztalatból is tudom, volt ahol pillanatok alatt eltűntem egy föld alatti barlangban, viszont volt ahol nem. Vagy megálltam pillanatra és eltűntem a föld mélyébe holott egy tó tetején voltam előtte.--Viszont amikor a Föld belsejébe indultam-- igaz én a saját udvarunk földjét vettem indulási pontnak -- kikötöttem valamelyik óceán vizének tetején és érdekes módon még volt időm megcsodálni is álltam és nem tűntem el-- a nagy tömegű víz leárnyékolta valamennyire a gravitációs erőt.--- Biztos, hogy óceán tetején voltam mert onnan indultam és bizony egy kéreg repedéssel találkoztam és ott gyorsultam fel és zúgtam tovább, de egy ideig semmit nem láttam, csak a hihetetlen száguldást érzékeltem.
Amit betettél a Nappal kapcsolatban- engedd meg hogy ne reagáljak. Ezt a labdát" elengedem.
Nagyon részletesen leírod tapasztalásaid a Föld belsejéről, működéséről.
Azonban itt jön egy csavar. Mit szólsz ahhoz, ha én is le fogom írni az én személyesen megélt tudásomat a Nap belsejéről, ahol már többszörösen is jártam. Sőt ellentétben veled, aki a magba nem tudott bejutni, én azonban igen.
Mi a véleményed az egészről, hinni fogsz nekem???
Mellékesen szerinted mi a gravitáció?? ("biztosítja a szükséges" gravitációs erőt")
Viszont ha valakik akik valójában egészségesek, de valamilyen traumás ok miatt meghaltak és sikeresen újraélesztették őket, az után az átélt újraélesztés után egy ideig fellazulttá lett bennünk, a Fehér energia hálózatuk amit nyugodtan l nevezhetünk "Szellemi lélek energia" hálózatnak. EZ képes elhagyni újból és újból a testet és fénysebességgel vagy még ennél is többel bejárni az egész világot, amitől még erősebbé válhat és több ilyen kilépés után, már elég erős feszültségű és gyorsaságúvá válva, már nyugodtan lemehetnének a Földünk MAG-jáig is.-- S legalább három, egymást nem ismerő, emberrel ezt kipróbálnák, akkor igazolhatnák azt, amit még ma se tudnak a geofizikusok!!
De miután hazaértünk a a kisebbik azzal lépett be a lakásba hogy "nem mondom meg hol voltunk mert nem szabad, de és sorolta hol voltunk,- milyen ruhában voltak és hogy hívták őket"" Emiatt nagyon megvert az apám és azért is vert főleg mert nem sírtam, csak kiabáltam "ne bánts!! S mivel nem sírtam, azt hitte nem bántam meg és megígérte, hogy reggel folytatja verésemet amíg meg nem bánom. Én viszont amikor már mindenki aludt felkelletem kabátot és cipőt vettem a hálóruhára és világgá mentem ki a NYugati pályaudvarra és elindultam a legnagyobb havazáskor a sinek mellett, hogy keresek magamnak egy lakást és élek egyedül, de nem birnám ki hogy ismét verjen.--
--- Egy vasutas talált rám ahogy elaludtam egy hóbucka tetején--- kórház- majd intézet. Csak később tudtam meg hogy ahova felmentem a gyerekekkel, az a férfi jelentette fel és ő miatta került a család nehéz helyzetbe. A kórházban pedig az derült ki, hogy azért nem tudok sírni -- mint ahogy most se, bármilyen fájdalom ér! -- mert 5 éves koromban felrobbant a vaskályha aminek az ajtaja nyitva volt és én ott álltam előtte pont az arcommal volt egy magasságban a nyitott ajtó és a kétszeres robbanás nagyon megégette az arcomat nyakamat a fejem tetejét is érintve majd meggyulladt mögöttem a fotel is.-- S az égéstől a könnymirigyeim sérültek egy szerencsém volt hogy jó volt a reflexem és becsuktam a szemem -- de maga a szemhéj és a szem körvonalának sejtjei megégtek.
Igaz bejöttek hozzám a szüleim, de mivel haragjának okát nem ismertem,-- csak sok év múltán tudtam meg -- az elszenvedett nagy fájdalom miatt, amit az égés és a kezelés okozott, nagyon haragudtam, hiszen én csak azt akartam hogy a kicsik örüljenek a sok szaloncukornak és csokinak-- Így amikor megkérdezte Tőlem a tanácsi-gyámügyes hogy hova szeretnék menni ezek után, azt feleltem "haza soha többé, inkább intézetbe" -- részbe viszont jó döntés volt hiszen nem mindegy, hogy egy semmi jövedelemből, hány gyereket kellett eltartaniuk.-- én viszont állami gondozott lettem szóval nem kerültem többé pénzbe.-- hát ennyi az élet regényem legeleje hiper fizikus -- különben én minden pártoskodás utálok, mert mindegyik csak a hatalmat akarja megszerezni az ideológiát amit valának az pedig hazug sóder a köbön!!
Joggal kérdezheted most, hogy miért emeltem ezt ki? Mert az sugárzik ki a Földünkből és az biztosítja a szükséges" gravitációs erőt. De elvileg nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy lepattannak, ide-oda csapódva s Itt áramlanak közvetlenül előttünk, és időnként végbemegy egy kölcsönhatás is, amit akkor érzékelhetünk ha a tenyerünket tartjuk egy ideig akár a föld felé akár a légtér felé --- erre sóderolják a reikisek azt, hogy az univerzum sugarait adják át a betegeiknek-- mert a tenyerükön érzékelik ezt a feszültséget, csak épp nem adnak át semmit- az csak tévhit amit beléjük dumáltak a drágán megfizetett tanfolyamokon.
A lényeg a Fekete Energia itt áramlik a Földünk izzó felbomlott láva folyamba és befelé haladva az egyre sűrűbb láva örvényekbe amelyeket szabályosan körbe forgat és kifelé nyom a kéreg felé. Miután viszont kisugárzik a kéregfőlé majd még kijjebb, akkor ismét zárt láncot alkot ugyan úgy ahogy a Fehér energia amit magnetoszférának neveztek el- abból a téves elméletükből kiindulva, hogy kölcsönvették a magnezit tulajdonságát amely kizáródik és mágnesességet sugároz.
Eleve a Földünk felbomlásakor energia keletkezik és ez hatalmas hő keletkezésével megy végbe-- DE a felszabadult energiának kettő töltése van egy negatív és egy pozitív töltése és mivel ez a két különböző energia nem viseli el egymást természetszerűen, így már a Föld belsejében különváltak. A Fekete pozitív töltés maradt a forró izzó anyagba, a Fehér pedig hozzákötődve a Higanyhoz a Föld közepére jutott le. S ott alkották meg együtt a MAG-ot..-- De valószínűnek azt tartom, hogy a Fehér egy idő után azért is kizáródhatott, mert a atom- fizika törvénye van bele kódolva, az energia -tudatba.
Na most ahhoz, hogy MAGot alkothassanak a Higannyal, eleve Térre volt már szükség. Vagy is ez is azt bizonyítja, hogy a Földünk belülről kifelé, a kéreg felé bomlott fel fokozatosan és idővel így alakult ki a MAG körül, kb. 2500-3000 km széles Üres-Tér. DE bizonyíték lehet az is hogy valamikor nem csak a Föld tömege volt kisebb, de a gravitáció ereje is hiszen még nem volt annyi Fekete energia a belsejében igy kisebb lehetett a gravitációs erő is-ezért az akkor keletkezett életek nagyobb tömegűvé válhattak, hisz a nagyobb tömeg-súly segít a felszínen maradni.--
De ha vallásos nem is vagyok, azért az Ó-kori zsidóktól maradt írások szerint, az emberi élet sokkal hosszabb volt. Na most --szidóknál kutatva-- Ők a Hold naptárt használták vagy is aszerint is egy esztendő annyi mint korunkban. De a Földünk kisebb tömege miatt sokkal rövidebbek voltak a napok-hónapok-- ezért azt számolva éltek 600-400 300-majd a végén 100 és igy csökkent a koruk-- valójában nem éltek ilyen sokáig csak a Föld kisebb mérete miatt hamarabb körbe forgott a tengelye körül.
Bár én tévednék!!!-- de sajnos valóban az igaz amivel szembesültem, és ez az igazi oka a globális felmelegedésnek és a fokozatosan egyre durvább időváltozásnak is de ez az oka az óceán vizének emelkedésének is és az egyre több katasztrófának is.-- Csak azon múlik milyen gyorsan bomlik fel a kéreg, hogy mennyi olyan anyagot tartalmaz amely ezt a felbomlást még fel is gyorsítani lenne képes-- mint amiből energiát állít elő az emberiség reaktorokban!!
De sajnos azt is tudomásul kell venni, hogy bizony a világ legfelső rétege a többnyire az igazságok töredékét teszik közzé. Azt már nem is említve hogy a történelmet is állandóan átírták és átírják.
Szóval Tamás Kocsis volt az, aki az sg. témákkal kapcsolatban írt megjegyzéseket a facéron, hogy én több témához, is hozzászóltam ---ezeket tette fel a facéron -- de nem válaszoltam egyetlen kérdésre se, senkinek eddig!--- Erre válaszoltam Neki, hogy akkor kérdezzem és válaszolok-.
De addig számomra a tudósok az én "papjaim", akik elismerik, ha tévedtek, tévednek.
Mondod. miért teszek fel kétkedő kérdéseket történéseiddel kapcsolatban.
Nos ez egyszerű. Te lehet, hogy belsőleg valóban megéled ezeket a dolgokat, de vajon bizonyítani tudod-e??
Ha én most azt állítom, hogy képes vagyok arra, hogy a Nap belsejében tegyek utazásokat, mi több már meg is történt párszor, mit feltételeznél rólam????????????
Csak őszintén:)))))
ui: Az életedben ért megpróbáltatások miatt részvétem.
Valakivel összekeversz, mert én nem Tibor hanem Attila vagyok .
Aztán meg ...
Apám kulák volt, elvették a kis válalkozását, megpróbált átszökni a határon, de elkapta a rendőrkutya, börtönbe került . Egész életében a társadalom perifériáján tengődött a politikai titkosrendőrség miat, de ennek már 40 éve, jelentősen megnehezítve az anyám és az én életemet . Úgy, hogy előtem ne dicsérd a komunizmust .
A mindentudásom meg olyan, hogy ha utána olvasok, akkor megértem a filozófia és a tudományos írásokat . Ennek az az alapja, hogy útálom az áltudományt .
<#ejnye1>#ejnye1>
Tette ezt, mert neki méltóztatott lehetősége lenni egy nem Ladát vásárolni, s közben-közben kiderült, hogy ő az új "otthonban" is csak egy megtűrt szegény menekült.
Mély tisztelet a kivételeknek!!!!!!!!!!!!!
Szégyeld magad, és remélem, hogy nem csak a volt magyarságodat fogod elfelejteni, hanem még a magyar nyelvet is.
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.01.19. 18:24:21
Egy úgynevezett volt magyar ember nem lehet ennyire gyalázatos.<#falbav>#falbav>
Legalább a múltadat, volt magyarságodat tisztelnéd!!!!
Mert mit is kellett volna tenni???
Mesélj!!!!!!!
Te aki megszöktél az esetleges megpróbáltatások elől, aki 20-szoros bért kapott, vajon mit tett a hazájáért????
MESÉlJ, MESÉLJ!!!!!!!!!!!!!!
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.01.19. 18:10:39
Egy példa, hogy értsed mire gondolok: Anno, úgy negyven éve, a bôrömet vittem vásárra, amikor megszöktem Kádár gulyáságyújától, hogy kijussak egy szabad világba. Már kezdetben is 10-20 szor annyi volt a munkabérem a tengerentúlon, mint nektek otthon, késôbb meg még több... 10 év sem telt bele, lehullott a vasfüggöny (magától) anélkül, hogy te/ti egy keresztbe szalmát is tettetek volna érte, és most a ti béretek is közel annyi, amennyi nyugaton.
Na most gondolj csak bele, ha a "fényerôk" valóban megnyitnák a "fénykaput" és mi mind ugyan abba a mennyországba kerülnénk, igazságos lenne e az ? Ha ti még a létét is tagadtátok, nem szólván arról, hogy csak rajtam mulatni jársz ide. Az meg a másik, hogy hová menekülnék én abból a mennyországból, amiben te vagy ? Mert, hogy egy percet sem szeretnék veled ott tölteni az hót ziher. Hát megmondom: Akkor inkább már a pokol. <#szomoru1>#szomoru1> <#bohoc>#bohoc>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Hogy neked más gondolataid vannak???? <#falbav>#falbav><#guluszem1>#guluszem1><#nevetes1>#nevetes1>
Ha elfelejtetted volna, e topicok gyüjtő címe: "Tudomány, technika és gazdaság", és nem az, pl hogy a naprendszerünk (szerinted) hemzseg az idegen űrhajóktól.
Többek között.
Fantáziálni persze lehet, hiszen ezen adottságok "szültek" híres költőket, írókat, na de tudományosan???
No meg nem gondolnám, hogy a buksid egy babérkoszorúra treníroznád:)))
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
nekem nincs időm se kedvem áltudományra
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Sajnos azóta tudom hogy a geofizikusok vagy csak teóriáznak a Földünkkel kapcsolatban, vagy "felsőbb utasításra" eltusolják az igazságot.!!!
A Földünk nem egy fokozatosan kihűlő bolygó, hanem épp ellenkezőleg, fokozatosan átizzó, anyaga folyamatosan felbomló, belülről kifelé haladva a kéreg felé!! A Földünk tömege az idő kezdetén sokkal kisebb volt azóta növekedett a külső tömege mivel belülről hatalmas erővel nyomódik kifelé a kéreg felé, és nagy sebességgel barra fordulón száguld körbe a Fekete energiával telített, felbomlott, izzó láva örvények! A MAG-ot kb saccolva 2000-3000 km széles ÜRES-TÉR veszi körül! Ennyivel, + a MAG tömegével nőtt a Földünk tömege!!!!
A globális felmelegedésnek, az egyre több földrengésnek és tűzhányók ébredésének az óceán- víz emelkedésének, és sajnos szigetvilágok eltűnésének illetve a lapos partokat ellepő víztömegeknek ez a valódi oka.- AZ óceán vize alulról melegszik fokozatosan és ez megváltoztatja durván az időjárást is a jövőben.
A Földünk tengelye azért képes forogni, mert az izzó láva örvények a benne rohanó Fekete energia révén nem csak körbe rohangálnak hanem hatalmas erővel a még szilárd kéregnek is nyomódnak és azt folyamatosan magukkal forgatják.--- Bármelyik bolygó bárhol az univerzumban, ha a tengelye körül forog, azt a belső felbomlása következtében felszabadult Fekete energia jelenléte, száguldása, és a láva tömeg hatalmas erejű, kéreghez való nyomódása váltja ki!
A MAG Fehér plazma szerű,, tágulni és megnyílni is képes, illetve mindent ami nem azonos a belső Fehér energiának minőségével azt eltaszítani képes. A tiszta fehér energia hullámokat viszont, bevonzza.
A Földünk KÉT Energiája TUDATOS- pontosan megfelelnek a Földünk KETTŐ LÉLEK-nek nevezhető ENERGIÁJÁNAK.-- Ha ez a két fantasztikus energia és a bolygónk megfelelő anyagi összetétele nem lett volna, akkor ma nem lenne élet a Földön!!
Szóval az élet Teremtőjét nem kellene kihelyezni az univerzum határába, és lehetetlen bizonyítással azt állítani, hogy ott található az életet teremtő ISTEN.-- eleve még azt se tudják a fizikusok és csillagászok hogy hol van az univerzum határa. nevetséges!
Szerintem az energiát nem lehet különválasztani az információtól, mivel maga az energia hordozza önmagán -hullámain vagy testes formációján az indformációkat amit önmagáról ismer illetve a környezetéről.-- Egy energia ha bármilyen okból felszabadul, egy ideig hatalmas sebességgel száguld majd visszafordul, ívet rajzolva és a SAJÁT FARKÁBA HARAP így válik minden természet alkotta energia, valamilyen formában -- a testes energia a testrészecskéin őrzi kémiai lenyomatok illetve képek formájában, az információ megőrzővé. A Hullám energia viszont feszültség rajzolatokként jegyez meg mindent.
Az elme, bármi nemű is legyen, az nem kizárólag a neuronok kommunikációjának köszönheti létét. Az elme= gondolat+ neuron információ. A gondolat épp úgy létezik és maradandó, mint a neuronok információi. Holott a gondolat nem az agyban keletkezik az agy csupán besegít aktiválhatja a gondolathoz
A tudósok végezhettek kísérletet, csupán egyedül az agy neuronjainak energetikai működését képesek ez eddig műszeresen érzékelni. Valójában a gondolat az emberi szervezetet átszövő majd a bőr felszínét is körbe rajzoló, Fehér energia hálózaton keletkezik és rögzül, mint feszültség hullámok. Az agy neuronjait csak arra használja hogy a gondolathoz képi formációkat is szerezhessen. Ha viszont, mint ahogy megtörténhet ez a Fehér energia hálózat a testen kívülre kerül-- az információit csak azzal kapcsolatban tudja felidézni, amire figyel és csak azzal kapcsolatos gondolatok kerülnek előtérbe.-- minden más mintha nem is létezne.-- Tehát a zárt fehér- energiának köszönhető, hogy a gondolat is maradandó. Sőt még akkor is létezhet, ha egy ember agyhalottá válik, de még a teste élő. Sőt a komában fekvő agyhalott gondolatainak -szellemi lelkének- a figyelmét is aktiválni lehet annyira, hogy megérti azt amit mondanak neki ha a gondolatainak része volt előtte a téma-- pl a családja már otthon van, és jól vannak.-> a komás résnyire nyitotta a szemét, elsírta magát örömében > majd egy hét múlva meghalt.
Hiába működik az agy és a test komában, ha a szellemi energia hálózat eltávozott a testből, akkor a test és az agy csupán egy vegetáló test-tömeg, csak anyagi tudattal.
Az élet épp azért volt képes fejlődni, mert a figyelmét, a természet adta egyre több információ megismerésével a szellemi és agyi tudat is fejődött. Minél több külső információ, hatás éri az életet, annál differenciáltabbá válhat a gondolkodása, érzelem világa, illetve az agyi memóriája> a személyisége is. DE sajnos nem mindegy milyen külső hatásokkal van körülvéve az élet, milyen környezeti hatásokba belevetett" mert ez nem mindig a fejlődést szolgálta, hanem többnyire a torzulását okozta, akár az állatvilágban akár az emberi faj esetében.
Hiszen az energia kiterjedése is lehet óriási, mert mint ismeretes a tér fodrozódását is egy tőlünk mérhetetlen távolságból kiindult "energia robbanással" sikerült igazolni. Ami persze magában hordozza az információt is. Hasonlatos mint a téridő.
S valóban, ha a szellemet úgy tekintjük, mint információt, akkor az csak addig létezik, amíg azt az őt létrehozó működik.
Sokan képtelenek elfogadni azt tényt, hogy az elme, bármi nemű is legyen az a neuronok kommunikációjának köszönheti létét.
A tudósok végeztek egy kisérletet.
A lehető legegyszerűbb létformától kiindulva hoztak létre mind összetettebb létformákat, közben figyelve azok a környezettel kapcsolatos viselkedéseit.
S arra jöttek rá, hogy minél magasabb fokozatra kapcsolt rá egy létforma, annál összetettebb lett a neuronok "társalgása", vagyis mintegy létrejött maga az elme.
Azonban ha csökkentették a környezeti hatásokat, ez az un elme is hanyatlani kezdett.
<#wave>#wave>
Max egyetértek veled!!!!!
De azért csak megkérdezem, hogy az általad említett Föld belsejében tett utazásaid hova sorolod???
A tudomány állása szerint a fekete lyuk tiszta energia, hiszen csak az képes végtelen sűrűséggé tömörödni, de ide sorolhatjuk a Nagy Bumm előtti állapotot is.
Na persze ez nem azt jelenti, hogy az a bizonyos szellem, illetve energia tudja, hogy én voltam a Pista bácsi.
Ahoz, hogy ezekről értelmesen lehesen beszélni róla, ahoz azt kell elfogadni, hogy a valóságan a szellem nem létezhet fizikális kötődés nélül .
<#ravasz1>#ravasz1>
Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2019.01.11. 07:24:37
Szerintetek nem kéne-e nyitni egy olyan topikot is, ami a "halál előtt"ről szól ?
<#buck>#buck>
A másik képességem a testből való eltávozást gyermekkoromtól kezdve titokban tartottam, csak a szüleim és az az egy orvos tudott róla akit az előbb említettem, akivel még a klinikába való belépésem előtt már sokat beszélgettünk-- hiszen és most megdöbbentő lesz amit írok-- a LELKEM amikor elindultam reggel a munkába --könyvelő voltam-- Mikor beértem Buda legforgalmasabb útjára és átakartam menni az úttesten, lebénult a két lábam, szóltam embereknek, hogy segítsenek, de abban a pillanatban senkit nem láttam, megvakultam. A kocsik pedig jöttek dudáltak én pedig sírtam és kiabáltam az úttesten.- Mentőt hívtak és bevittek a klinikára de nem tudták megállapítani mi a bajom--átakartak vinni az agysebészetre amit meghallottam és abban a pillanatban felugrottam kiabáltam és ismét láttam!! S ezt művelte a saját LELKEM és megismételte 3x-- a harmadik alkalommal nem kértem hogy mentőt hívjanak hanem taxit kértem -- és a Neurológiai klinikára vitt és borravalót adtam azért hogy segítsen bemennem.-- Felvittek az emeletre és leültettek a folyosón pont egy nagy kórterem előtt aminek az ajtaja nyitva volt és amelyik kórteremben főleg mozgássérültek feküdtek, akkor is épp egyet lesegítettek az ágyról bele a tolószékbe, én pedig erre a jelenetre ismét láttam, és a lábam is mozgott.
Akkor jöttem rá hogy a LELKEM direkt csinált mindent azért, hogy betegeket lássak-- Beszéltem az ismerős orvossal és Ő elintézte hogy azonnal vegyenek fel és járuljanak ahhoz is hozzá hogy tanulni fogok és egy havi nappali munka után, állandó éjszakás lehessek.
A testből való eltávozás képességet azért nem hoztam nyilvánosságra, mert az a képességem többet ért volna az oroszoknak, mint mostanság a műholdas leskelődés más országok felett. Fény sebességgel haladtam,- mindenen áthatoltam- vas kapun, beton falon, a Föld szilárd szikláin, egy eltemetett koporsó falán bele a koporsóba.-- Bárhol bármit láttam hallottam semmit nem felejtettem el.-- Ha valaki akit nagyon szerettem az ország másik felébe kórházba került és éjszaka hangosan köhögött, felriadtam álmomból halottam a köhögést, visszadőltem és a következő pillanatban a kórházi ágy mellett voltam.--- Szóval ha a ruszkik tudomást szereztek volna e képességemről akkor ha másképp nem valamilyen zsarolással kémkedésre kényszeríthettek volna-- amire én nem lettem volna soha hajlandó! -Egyébként erre a nevelő apám figyelmeztetett 9 éves koromban, hogy legyen ez a képességes örökre titok családi titok, mert a ruszkik elhurcolnának!! Egyébként Ő gépész mérnök és Ludovikás katonatiszt volt a Rákosi éra előtt. Hát ezért hallgattam el a képességem, most viszont idős vagyok és a szívem vacak-- ha a politika akarna tőlem bármit--- tehetnének nekem egy szívességet ha-ha-ha-ha. Magam részéről minden hatalom éhes párt-oskodót utáltam és ma is utálok mivel csak ideológiákat hazudnak.!!
A facérra is feltettek az unokáim a drága férjem kérésére akkor még élt szegény. Az első oldalamon Viktoria Czihaki a fotón az utolsó"" születésnapját kezdtük ünnepelni, akkor fotózott le a nagyobbik unokám bennünket épp kérdezett valamit tőlem a párom és én akkor válaszoltam éppen.--- De a halála után képtelen voltam arra az oldalra felmenni és a fotót se tudtam eddig se lecserélni. Inkább egy másik oldalt nyitott a kisebbik unokám a kérésemre ahol a mostani fotóm van Czihaki Viktoria. néven.
Az bánt a legjobban hogy a klinikai munkám közben olyan sok beteget különböző betegségből megtudtam gyógyítani-- egyedül a rákos betegeket nem,- sőt tőlük távolabb kellett lennem, mert szinte aktiválta a kisugárzásom a rafinált rákos sejteket és a daganatban, emiatt gyorsabban szaporodtak a rákos sejtek és a daganat növekedett.
De a drága férjem nem a daganat miatt halt meg, hanem azért mert a szövettanvételt ""gyakorlatlanok végezték"""" s ez csak utólag derült ki a zárójelentésben 2,3 cm daganat volt a tüdejénél és elszúrták eret sértettek a vér elöntötte a mellkasát majd a vérkeringéssel alattomos módon átjutott a rákos sejt a májba.- az csak később derült ki-- de bal oldali tüdő ökölnyire összeesett, a mellhártya pedig összegyűrődött rajta!! 4 hónapon keresztül éjjel nappal vigyázni kellett reá, különösen az utolsó hónapban mert még a fotelban se dőlhetett hátra, ha a kimerültségtől még is lefeküdt, félóra múlva a mentőt kellett hívnom mert életveszélyesen fuldoklott és ismét kórházba került. Hiába kértem a sebész, szövettan nélkül és sugárkezelés nélkül nem műtötte meg. Ki akartam vinni az országból is, de a kis kutyapecérem nem akart elmenni tőlünk és nem akarta hogy még több pénzt költsünk reá-- Pedig még a montenegrói tengerparthoz is levittük az unokámmal, ott sebészt is fogadtunk, de csórikám makacsul beült a kocsiba hogy vagy hazahozzuk vagy egyedül indul haza.-- Tulajdonképpen hogy a májban megtelepedett a rákos sejt amiatt halt meg-- a májrák sajnos ételundort okoz nem bír enni, a nem evés az pedig zavartságot idéz elő, majd koma állapotot s végül halált. Haza engedték a kórházból utoljára és a harmadik nap jöttem rá, hogy nem eszik. Kikérte a kertbe az ételt és beküldött, mert a szívem nem bírja a nagy meleget.- A tányérjáról eltűnt az étel mikor vizet vittem ki Neki-- csak épp a kutyának adta.
Éjszaka kiment és porolóval verte a villanyórát a gázórát mert: "Tele van hangyával" ezután behoztam a házba és a fürdőkádat verte, mert az is tele volt hangyával.-- Akkor már sejtettem, hogy nem a kutya beteg mert nem ette meg az ételt, hanem a férjem nem evett 2 napon keresztül mert az állatnak adta az ételt ---vagy is akkor előtte már a kórházban se evett! Reggel még megpróbáltam megetetni de nem lehetett.-- hívnom kellett a mentőt.--Délután meghalt szegény. S most itt maradtam egy felnőtt unokámmal aki dolgozik de tanul is és egy még iskolás unokámmal.-- Mind ketten fiúk-- megörököltük őket 16 évvel ezelőtt a fiatalabbnak a héten lesz a szalag-avatója, A nagyobbik ez évben fejezi be a Műszakin a sulit levelezőre fel jár BP-re. Csodálatos fiúk lettek!
Sajnálom, hogy nem tudtam számukra megszerezni azt a rengeteg pénzt amennyit fizettek volna a bemutatásaimért-- mindegyik 1 millió dollárt vagy annyi értékben Fontot adott volna a bemutatásaimért és a vállat különböző kísérletért.-- Az amerikai,- Angol, Ausztrál Szkeptikus társaságok és egy indiai kutató. Már az amerikai indult volna hozzánk és ők vittek volna ki családostul, de a szívinfarktusom miatt maradt sérüléseim miatt, kissé aggódtam, hogy vajon képes leszek e a bemutatásokra? Elég lesz -e nekik az egyetlen perc -- mert ha nem akkor kénytelen leszek a hosszabb időt vállalni, viszont akkor a szívem meg fog állni vagyis a családomtól el kell válnom és akkor végrendeletszerű kell hogy legyen a megállapodás, hogy a pénzt ők vehessék át, Sajnos le kellett mondanom mindet- vagy szerencse, mert itt maradtam a srácoknak most.--- Kettő kilépést próbáltam ki, ismerősökhöz-- de a LELKEM mire letelt az egy perc már visszatért és nagyot ütött a szívemre, inkább úgy éreztem a mellkasomra, mert szinte fel emelkedtem az ágyról és vissza csapódtam. Vagy is nem ÉN akartam visszatérni a testembe, hanem a LELKEM!!-- Erről ismertem már régen is, Öntörvényű volt mindig!!
"hogy egy olyan szintre helyezkedsz, ahonnan láthatóvá válik az ő horizontja"
Mert bizony ez a kijelentésed elég sértő lehet chiaki számára.
Valóban neked céloztam a kérdést.
Na azért arra viszont rohadt kíváncsi lennék, hogyan műveled azt a bizonyos beazonosítást.
A neten egy pocakos negyvenes pasi is lehet, ha ő úgy akarja, egy kívánatos, bájos bakfis.
De ugye ezt te is tudod??
Azt pedig bizonyára nem akarod mondani, hogy te egy sziper-szuper titkosügynök vagy, ugye??
Utoljára szerkesztette: maki85, 2019.01.06. 14:52:21
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Nem gondolatot, hanem eseményeket vezetett le. Ennyi...
Bocsáss meg neki, ha nem borul térdre külön még elôtted, és nem próbálja meg, a te értelmed szerint ezt külön megtenni.
Ha úgy gondolod, hogy azon a trónon ülsz, ahol neked mindenki jelenthet, akkor szállj le az emberek közé <#papakacsint>#papakacsint>
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
"Világuralmunk és a feletted való teljes kontrollunk végső sikere abban áll, hogy te ostoba ezt nem hiszed el" (George Bush)
Amennyiben igaz volna a "képessége", nem maradt volna titokban egy része. Bizonyíték hiányában miért írja le tapasztalatait?
Miért nem anno tette közzé az elvtársaknak?
A hiszékeny embert miért csapja be?
Valós dolog az energia, vannak tapasztalataim, de nem bizonygatom, mert nincs rá semmi, csak a szavaim.
Mellesleg hihetetlen, hogy egy 7x éves mami van a képernyő túloldalán. Csak a stílust és a reagálást kell megfigyelni.
Egy havi fizetésem rátenném, hogy nem egy beteg mami ír czihaki néven, tehát elég a faszságból.
A téma címével kapcsolatos ismereteidet írd be-- mert eddig arról egy szót se írtál.
Amit pedig betettél tőlem idézetet, azt nem neked írtam, hanem maki85-nek-- tehát ne válaszolj reá, mert semmi közöd ahhoz.!