Renault F1 TEAM

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Istencsászár
#331
Alonso köszönetet mondott

Fernando Alonso vasárnap a futamot követõen a hivatalos bajnoki ünnepségen megköszönte a Renault és a Michelin munkáját. A mai napon a Renault enstonei gyárát is meglátogatta, hogy köszönetet mondjon.


Alonsot tapsvihar fogadta, aki meghatottságában eleinte csak annyit tudott mondani: "Köszönöm, nagyon szépen köszönöm."


"Sok újat nem tudok mesélni Nektek. Szeretnék a csapat minden egyes tagjának köszönetet mondani. Nagy szerepet játszottatok mindkét bajnoki címemben. Kemény szezon volt, szoros csatát vívtunk a Ferrarival. Végül a munkánk meghozta gyümölcsét, s ezt megérdemeltük. Világbajnokok lettünk, mert többet akartunk, mint a többiek."


"A Formula-1-es istállóknál összességében több ezer ember dolgozik. De csak egy csapat nyerhet. Az elmúlt két évben bebizonyítottátok, hogy Ti vagyok a legjobbak. Köszönöm, hogy egy olyan autót építettetek, amivel futamot lehet nyerni. Ahogyan Ti is, én is a legjobb tudásom szerint teljesítettem, hogy megszerezzük a bajnoki címet. Sikerült nekünk!"


A mondatot egy kisebb szünet követte, majd nagy ünneplés. "Mint azt mindannyian tudjátok, év végén egy másik csapathoz igazolok. Amennyiben ott nem sikerül nyernem, azt kívánom, hogy Ti gyõzzetek. Ti vagytok a legjobbak." – tette hozzá spanyol versenyzõ.


A nap végén Alonso és a Renault 540 munkatársa egy közös csoportfényképhez állt fel, majd ezt követõen a kétszeres világbajnok autogramokat osztogatott a jelenlévõk között.


Alonso a ceremónia után hazautazott, hogy kipihenje magát. Vasárnap Oviedo-ba, jövõ héten Viry-Châtillon-ba látogat.

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

#330
attól függetlenül, hogy nem értek egyet a Kossuth téren "lázadókkal", ez azt sem jelenti, hogy az Országházban élõkkel egyet kell értenem...

én inkább azokat nem értem egyik oldalról sem, akik nem tesznek semmi, hanem csak várnak, hogy történjen valami, majd ha nem a kedvük szerint alakulnak az események, akkor jönnek az okosok, akik elõre megmondták...

(mióta fotóriporternek tanulok, azóta a bûnözõket is jobban megértem, mint a politikusokat)

http://gaborszantai.co.uk/

Lteebee
#329
Én erre mindig csak azt mondom, hogy 2millió zászlót ráz a parlament elõtt, 8millió meg otthon van és éli az életét, vagy élné, ha hagynák.

Ha valaki nem hangoskodik egy antitopicban, attól még van véleménye.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#328
vagy Õ fotózott😊

http://gaborszantai.co.uk/

#327
Hidd el, Nekem jövõre semmi bajom nem lesz a Renault F1 Team-mel, inkább a McLaren-nel...

Autóért nem tudok rajongani, csak személyért...

Autóként Megane II Grandtour dCi-t használok, és a következõ egy 2.0-es Laguna dízel kombi lesz, ha minden összejön...

http://gaborszantai.co.uk/

Istencsászár
#326
Biztos pipíl...

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

Istencsászár
#325
Hogy Kinek van nagyobb tábora? Lehet nem azok vannak ám többségbe akik a másik ellen vannak... Alonso és a Renault 2szer is elverte a Ferkát, ha tavaly nemis közvetlenül, idén 100%ban legyõzte és ezt senki sem veheti el tõlük és ez a világ legnagyobb baja most 😊) de hát ezvan.

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

#324
nem találom Fisico-t...

http://gaborszantai.co.uk/

Istencsászár
#323

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

#322
ezért mentél el az F1 topicból?😊

hmmm...
okos😊

Nem vitatkozhatsz a tényekkel, arányaiban a Renault F1 Teamnek nincs nagy támogatottsága, ami most még egy elég nagy spanyol szurkolói csoporttal csökkenni fog...
Én erre tettem a #320-ban megjegyzést, nem a munkájukra...

(alapvetõen a McLaren, a Ferrari és a Renault is szépen kivette a csalásokból idén a részét)

http://gaborszantai.co.uk/

Lteebee
#321
"azt nem értem, hogy az ilyenek, miért nem akkor csaholnak, mikor karnyújtásnyira vannak, hanem egy nick mögött bújva, az interneten..."

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#320
és ez kb. a világon is ennyi embert érdekel😊

http://gaborszantai.co.uk/

Lteebee
#319
Szép munka, megint.

Grat!

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Lteebee
#318
Ja, most látom.

Kölcsön kinyír...

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Istencsászár
#317
37

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

Lteebee
#316
Hány kört bírt a Ferrari?

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Lteebee
#315
Szerintem nem biztos, hogy jobbak szárazon.
Schumachernek x másodperc elõnye volt, soha nem tolja neki ilyen helyzetben.
Legalábbis az utóbb 4-5 év ezt mutatja.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Istencsászár
#314
Szépen ment, sajnos megint elszúrták a csapatnál... Sokat hibáznak és ez a Vb címbe kerülhet, de fejlõdtek és jobbak szárazon, sõt gyorsabbak voltak... a gyõzelem nem a pilótákon múlott. Fisco végre bejött dobogóra.

Gyűjteményem, eladó játékaim : www.jatekaim.hu / Totti / Microsoft Xbox 360 + MS Wireless Racing Wheel & Sony PSP 3004 & NES

Lteebee
#313
Kiváncsi vagyok, miért lesz ma Alonso faszparaszt az f1 topicban.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Punker
#312
lál

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

Lteebee
#311
Alonsot szoktatják a renault-s szerelõk a meklárenes munkamódszerekhez.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#310
admintopic?😛

http://gaborszantai.co.uk/

Punker
#309
nem tom, valami új csóka.

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

Lteebee
#308
Melyik?
Amelyik nekem is bepampogott?

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Punker
#307
ma közölték hogy fiatal vagyok 😊

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

Lteebee
#306
Jó ötlet, nekem már elfogyott a türelmem.
Néhány kis újreg mindig beugrik, de a normálisabbank tûnõk is le-leállnak kis
"mákkirályozásra".

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Punker
#305
ha szétcsapok köztük se sírhatnak mind kivágom 😊

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

Lteebee
#304
Kicsit beleolvastam f1 topicba, de láttam, hogy a mercibuzik és a ferraribuzik felváltva verik saját és egymás nyálát és folyamatosan Alonsot fikázzák.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

Punker
#303
nem, eldurrant a motor.

A Föld IQ szintje állandó, csak mi vagyunk egyre többen \"Tanulok, mert egy idő után a tanulásba fektetett munkám meghozza a gyümölcsét, és mint tudjuk a gyümölcsből pálinkát lehet főzni!\"

Lteebee
#302
Nem néztem.
Mi volt?
Massa tette a dolgát?

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#301
Nézzetek be ide:Elõre F-1

1950-Napjainkig
V8
#300
Sztem igaza van...Fisico nagyon béna sztem;D

!SCANIA!Simply the best! \"Köd előttem, a többiek utánnam\"

#299
Alonso a csapattársát kritizálja

A Formula 1-es világbajnokság címvédõje úgy véli, elkélt volna a segítség csapattársától.

Fernando Alonso szerint Giancarlo Fisichellának is fel kellene nõnie a feladathoz, mert segítség nélkül nagyon nehéz lesz megvédeni a vb-címet. Míg Magny Cours-ban a Ferrarinál Felipe Massa sokat tett Michael Schumacher gyõzelméért, addig Fisichella csak a vert mezõnyben szerepelt, esélye sem volt, hogy bármiféle segítséget adjon csapattársának.

- Schumacher számára óriási elõny volt Massa munkája, nélküle sokkal nehezebb dolga lett volna. Sajnos nem mindenki tud elõnyt kovácsolni abból, hogy van egy csapattársa, aki segít neki a versenyeken, én például rendszeresen egyedül vagyok, mindenféle segítség nélkül – kritizálta udvariasan Fisichellát a spanyol.

http://gaborszantai.co.uk/

V8
#298
Azt nagyon díjaznám<#smile>

!SCANIA!Simply the best! \"Köd előttem, a többiek utánnam\"

#297
még nincs aláírva...
ez olyan bizonytalan, mint a fél mezõny állása😊

http://gaborszantai.co.uk/

Jeff Gordon
#296
szóval a 2.megállapitás helyes.

The only speedometer is in your head.

Jeff Gordon
#295
ez igy lesz. viszont az egész mezönyt a japánok látják el gumival...

The only speedometer is in your head.

#294
én igazán attól félek, hogy sokminden fog az gumiszállítón múlni...

- Ha a Michelin marad, akkor McLaren/Renult lépéselõny
- Ha a Bridgestone marad, akkor Ferrari (esetleg Toyota/Williams) elõny
- Ha a Pirelli lenne a kiválasztott, akkor lenne fair a dolog...

jövõre a papucson több múlik majd, mint az autón...

http://gaborszantai.co.uk/

Lteebee
#293
Kimire ráférne már valami használható versenyautó!

Kérdés, hogy mit csinálna egy Renault-val.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#292
Heiki, Mark, Kimi...

az elsõ kettõnek Biatore a managere, így Õk lennének a reális választás...

Igaz Mark szívesen maradna a Williamsnél, Heiki pedig nem idegenkedik a WRC-k világától...

http://gaborszantai.co.uk/

V8
#291
Most akkor ki lesz a renyónál Fisicon kívül?

!SCANIA!Simply the best! \"Köd előttem, a többiek utánnam\"

Lteebee
#290
Simán odatette most is a kocsit, ahogy Monacoban is.
És a visszafordítóban sem csúszott ki.

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#289
biztos megcsúszott ebben a körben...😛

http://gaborszantai.co.uk/

#288
szerintem ez lényegtelen , mindenki máshogy ünnepel

ennyire "kerülte" a tavalyi falat<#gonosz1><#beka3><#ejnye1>

http://www.sg.hu/cikkek/75599/feladta_wow_os_eletet_a_valosagert ------- MMORPG rajongóknak: \"Ne feledd, minél királyabbul fest a karaktered, annál szánalmasabb az életed.\"

#287
viszont a legszebb gyõlemi mozdulatot most csinálta a hispán, amikor meghajolt a technika elõtt...

http://gaborszantai.co.uk/

#286
nem ott csapta neki Palik végig hülyeséget beszélt
tavaly ott hibázott ahol rosberg kiesett

http://www.sg.hu/cikkek/75599/feladta_wow_os_eletet_a_valosagert ------- MMORPG rajongóknak: \"Ne feledd, minél királyabbul fest a karaktered, annál szánalmasabb az életed.\"

V8
#285
Renault F1 TEAM<#gonosz1><#worship>

!SCANIA!Simply the best! \"Köd előttem, a többiek utánnam\"

#284
Palik is megjegyezte, hogy Alonso kerülte rendesen a Bajnokok Falát - véletlenül sem ment közel😊

MS-nek viszont jót tehetett, mert gyorsabb lett a Ferrari - a fal jobban beállította a felfüggesztést, mint a technikusai...

http://gaborszantai.co.uk/

Lteebee
#283
betonfalfóbia...

Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.

#282
szép volt ismét...

(sajnos, de el kell ismerni...)

http://gaborszantai.co.uk/