SG: Hatvan
Oldal 1 / 7Következő →
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#323
Amúgy LED-ek oda nagyon jók, ahol eddig 20. századi energia takarékos ló... voltak.
Tehát ami rosszabb, mint eddig volt: Főúton csak a hídnál van már nátriumlámpa, másik pedig
az elszomorító egyházi harangjátékok, amit ugye minden órában mindenkinek hallgatnia kell. Tűz és füst effekt kellene még sok házra,
hogy még jobb legyen az összkép. Én úgy gondolom, nem a vallás határozza meg az embert. Mert ez kb. olyan, hogyha én is ezt hallgatom,
akkor hallgassátok ti is, mert ezt kell. Én ezzel határozottan nem értek egyet. Harangjáték önmagában jó, de akkor legyen vidám, vagy valami.

#322
Nátriumlámpák ötletét egyébként országosan támogatnám. Mondjuk csal a színekkel, de tényleg képes olyan hangulatot árasztani, ami páratlan más megoldásokkal szemben.
LED meg hozzákapcsolódik az életünkhöz, de ezen belül is megkülönbözhetünk több kategóriát.
Pl. a régi hagyományos piros-zöld-sárga led. Szemet egyáltalán nem zavarja.
Aztán ott vannak a nagy fényű LED-ek, amelyeket beleépítenek már különféle műszaki eszközökbe, monitorokba, sőt, a modernebb autók műszerfalát is sok esetben már felváltotta az LCD kijelző, ami akár LED-es háttér-világítású is lehet.
Hídnál lévő világítás összességében azért jobb, de teljesen mindegy a nátriumoknál, milyen lámpatestet kap, a lényeg, hogy világítson szépen. Az Esősebb-párás, hidegebb időszakokban szépen megvilágítják a horizontot, (kevesebb megy ki az űrbe), de nyugodt fényük van, ha nincs eltúlozva. Tehát a forgalmasabb vonalaknál hasznos.

#321
A nátriumlámpák sajnos nagyon hiányoznak Hatvanból. Az lenne jó, ha ledes lámpák átkerülnének a kisebb forgalmú utcákba, vagy
valahogy lecserélődnének szintén energiatakarékos nátrium lámpákra. Egy hátránya van a nátriumlámpának, többször kell benne égőt cserélni. De világ egyik legjobb találmánya.
Az ilyen dolgok nálam pedig abszolút nem valóságosak, és nem is lesznek azok:
//www.youtube.com/embed/0J6XKhn8LgY
valahogy lecserélődnének szintén energiatakarékos nátrium lámpákra. Egy hátránya van a nátriumlámpának, többször kell benne égőt cserélni. De világ egyik legjobb találmánya.
Az ilyen dolgok nálam pedig abszolút nem valóságosak, és nem is lesznek azok:
#319
Örülök, hogy egyre több helyre ültetnek fát, ez fontos is, természetvédelem szempontjából is, és levegőtisztítás szempontjából is.
Bízom benne, hogy országosan követendő példa lesz ez. Klímaváltozásra nagy figyelmet kell fordítani, az esetleges erdőtüzek megelőzésére is, pl. szakaszos ültetéssel, hogy esetleges tűznél ne legyen nagy a kár.
A mostani óraátállítás megszüntetése, és a nyári óraszámítás megtartása szintén nagyon jó ötlet, és örvendetes, hogy mindenki támogatja.
Ha problémás, hogy 8 óra körül még sötét van, akkor lehetne mondjuk egy félórát ugrani, és ennyi.
Amit viszont továbbra is valós problémának tartok, sőt, ez a valós probléma, pl. "heli" féle dolog ugyebár,
hogy sok kisembernek 3-4 műszakos munkarend van, nagyok meg nem tesznek ez ellen semmit.
Pedig már egyre több kisembernek elege van ebből, csak csinálja, mert nem tud jobbat. Ez a megszokott.
Hogy lehetne ezen változtatni?
Lenne egy csapat állandó éjszakás, mint ahogy az árufeltöltők is éjszakába járnak. Több pénzért.
A többiek pedig délelőtt/délután dolgoznának.
Biológiai óra gyilkos a 4 műszak és a 3 műszak, sőt a 12 órás 2 műszak is az. Emberek kimerültebbek lesznek,
az egészségükre hatással lesz ez, több évet öregednek egy alatt, stb. De senkit nem érdekel, mert ők eljutottak jobb helyre, sőt.
Kisember nem szól, szociális mintát követi, munkaidőn kívül iszik, cigizik, és sok esetben a kollégáival b..., akivel meg nem, azzal meg háborúzik.
Utoljára szerkesztette: TothLaci, 2016.11.16. 16:48:04

#318
Visszatérve a csajokra... egyáltalán nem rosszak bizonyos térségből. Viszont én megmaradok "csak" modell kategóriánál, legalább is őszintén remélem. Elég durva bennfentes információ, aki érti, szó se róla.
Fák ültetését országos szinten támogatom, lehetőleg olyan fák kerüljenek ültetésre, amelyek valóban bírják a klímaváltozást, és a tornádót, és lehetőleg maradjanak a helyükön, tehát elsődleges helyen például ne Nógrád megye, vagy Borsod-Abaúj-Zemplén szerepeljen lehetőleg.

#315
Inkább akkor felutazom Pestre, és iratkozok levelezőre, mint hogy szerződést kössek (a hatvani) Bosch-al.
Továbbra sem tartom jó megoldásnak a költségtérítéses szakokat, elég is lesz maximum az államnak aláírni.
(miszerint csak akkor kerülne pénzbe a képzés, ha bukok/ott hagyom, illetve kb. annyi ideig dolgozhatok utána Mo-n, amíg tartott a képzés)

#313
Nem is tudtam eddig, hogy indul BME-VIK Hatvanban!!! Csak egy a gond: Költséges.
325 000 Forint/félév. Ez megegyezik kb. egy pár AKCIÓS ScanSpeak 32W/4878T00 hangszóró árával. Ez nem kevés.
Azaz: Az lenne ám az igazi, ha pl. államilag támogatott képzések is indulnának. Akár informatikai akár villamosmérnöki kar.
Ha valami miatt BME nem partner ebben, ott van még a Kandó is, úgyis sokat járnak a Boschba gyárat-látogatni...
2017. szeptemberétől erre kéne törekedni. Nem hinném, hogy költséges képzés akár frankón elindulna, ha minimum számot el is éri, később tuti lemorzsolódik.

#312
Láttam már. Kész nosztalgia a Google StreetView, és ez jó.
Az én igényeimnek megfelelő kinézetű városhoz is sokkal közelebb áll az egész, mint előtte. Viszont sajnálom, hogy sok nátriumlámpa megszűnt, és a harangjáték stílusa sem passzol az ízléseimhez, szerintem ez csakis falon-belülre jó.
Én továbbra is abszolút fejlett üdülő övezetben látok fantáziát, és szerintem nem csak én. A híd példája nagyon jó, a hidat kell továbbépíteni bizonyos tekintetben, melyben bizony benne van az élményfürdő elképzelés is, amely Tesco-Zagyva között helyezkedne el.
Hídról kiváló rálátás lenne a strandra, strandról pedig jól látszana a Mátra, közben csomó zöld növény, stb...

#311
Nézz be Google mapsba, hogy nézett ki a főtér mikor a googleautó fotózott és nézd meg ma hogy néz ki! Van hova előre, de az ütem parádés.
#310
Minőség számomra azt jelenti, amit már nem tudok ...ni. De ez is szép teljesítmény, tényleg, nem ismerek még egy ilyen várost, amely ilyen gyors fejlődésen ment volna keresztül...
#309
Azért remélem, képben vannak a Nászok a helyzettel, nem csak az igazi német minőség győzedelmeskedik.
Aki okos ember, az bizony sok dologra képes. Én leírtam a véleményemet, észrevételemet, azzal a céllal, hogy javuljanak
a körülmények. Aztán vagy így lesz, vagy nem, ez nem az én ügyem.
Visszatérve az éjszakai kivilágításra: Jó lenne mindenhol olyan, amilyen a hídnál van. És ezzel egyet is értenek szerintem a nászok.
Szólni kéne a családnak, hogy cseréljék le a ledes, hideg fényű lámpákat olyan nátrium lámpákra, amilyenek a hídnál is vannak. A másik lámpa is jól néz ki, ami a bicikliútnál van.

#308
Első dolog, amit szeretnék olvasni a hírekben: Lehetőleg minden folyamatosan ott dolgozót átvesznek közvetlenül a gyárhoz.
Rengeteg dolgozó megfordul ott, és mindenkinek megvan a (maga) véleménye. Legyen ez az első változás. Névre szóló munkaöltözék elég lenne 5 hónap után...
Műszaki területen már sokkal korrektebb beszámoló született.
És még valami: Meg lennék tisztelve, ha local médiától még rejtett asszociálva sem kapnék esetleges fenyegetéseket, stb...
Nem hinném, hogy én vagyok az itt, akinek számít a véleménye, én csak a jobb/korrektebb környezet kialakításának vagyok a híve, nem pedig a rombolásnak. Ami pedig a véleményt illeti bármilyen témában, egy biztos: sokkal többen vannak. akik többet tapasztaltak, mint én.

#306
Főleg a kórházat támogatják, jobb esetben a Boschos (tehát nem egészen a Boschban dolgozókat, mert nem ugyanaz, sok külsős cég miatt) dolgozók gyerekeit, némelyik rendezvényeket, és ilyeneket.
Támogatással nincs is gond. Viszont nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezek a dolgok mögött is érdekek húzódnak.
Olyan marketing féle érdekek... Ez a cég pontosan tudja, hogy nyerjen ki minél több pénzt, ezt is segíti a rengeteg stréber, meg a protekciós nagy góré... Így felesleges is lenne értelmetlen sok pénzt áldozni a modernebb technológiákra, tehát látszik, profitorientált, és ez eddig nem is gond. Hanem onnantól kezd az lenni, hogy emberek többségét kicsavarják, mint a vizes ruhát. Pénz jelentős többsége meg ugye nem marad itt, még arra sem, amire kéne. (nagyobb gyártócsarnok, kicsivel több fizetés, mindenki Boschos dolgozó stb...)
Másik gondom pedig az, hogy még pofán is ütik a dolgozókat a mindenféle marketing dumával...

#305
mit kaptak a hatvaniak?
̊ ̊̊ ̊̊̊ ̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊ ̊̊̊̊̊̊ ̊̊
#304
Ráadásul mindenféle ASIC/tranzisztor/szenzor importált holmi, főleg Kínából. Szóval gyakorlatilag nincs itt semmi látnivaló, csak az összeszerelés megy.
Moldolási minőség sajnos egy kész vicc. Ilyennel már csak főleg a kínai alkatrész hamisítók dolgoznak, köszönőviszonyban sincs pl. az on semiconductor/TI/AD/LT minőségi termékeivel. És ezt szerelik az újabb BMW-kbe, stb... Szerintem életveszély ezt így csinálni, de ugye vannak tőlem sokkal okosabbak, és persze egyetértők, akik szerint jó van ez így.

#303
Ami pedig a legmodernebb technika kijelentést illeti, abszolút nem állja meg a helyét. Az összes sorra igaz.
Hol van az 5,7, 10nm-es node? EUVL technika a chipgyártáshoz? Az, hogy van ASIC beültető gépük és mutogatnak wafer-eket a számunkra nem létezik lehetetlen videón, hát ne haragudjatok, ez jó vicc :D
Csomó beültetett chip sem mai gyártás. De itt ugye nem is ez a lényeg. Stabil legyen.
Szóval vagy ultramodern dolgokat gyártunk, vagy tesztelt, stabilakat. Vagy az LCD műszerfal összeszerelésre gondoltak? :D
Vagy az okos ablaktörlőre? Ahhoz strébernek sem kell lenni, itthon legyártható ilyen simán.
Vagy a vezérlőchip moldolására? Néhány technológia drága. (mellette igen kockázatos, de ezt már ők tudják)
Szóval nem modern. Persze ezt csak a hozzáértők tudják megcáfolni.

#302
Elmúlt napok eseményeihez azt tudom hozzáfűzni, hogy addig jó a városnak, míg a lelkes csattogás megy.
Nekem meg továbbra is az a véleményem, hogy ha Németországi Körülmények lennének itt, sok vezető fejében, dolgozók fizetésében, és ha csak! annyi teljesítményt várnának el, amennyit kint, akkor egy nagyon jó hely lenne. De csak ismételni tudom önmagam: 4-5x nagyobb teljesítmény elvárás darabszámban, kb. ennyivel kevesebb fizetés a kint lévő állapotokhoz képest, és csomó stréber, ez a hatvani gyár, és ezért van itt az egyik legnagyobb telephelye, persze ha valaki ezt nem tudná.
És igen, valahol felháborító, mivel a fene menne ki Németországba, én biztosan nem. De hát Érdekre tervezve. :)

#301
Példás a karácsonyi adományozás a Gyártól. (persze igaz, hogy ennek az összegét is főleg a 4 műszakba járó operátorok teremtették meg)
És sokkal-sokkal jobb, mint pl. egy a "minden rendben van" munkavédelmi "szakértői" papír. Főleg, ami a levegőmérésnél zajlik.
Hiába mártogattam szó szerint qrva erős mérgező gázokba azt a berendezést sunyiban (ami papírja szerint is extrém), ezt senki nem látta,
így rendben volt ez is... Gyárban pedig ilyen esetet körleveleztek, hogy bemérték, és minden rendben van... Igen, volt ilyen. Munkavédelmis őszinte véleményét is kikértem... szerinte gyakorlatilag csak 3 dolgot mérnek azon... Úgy, hogy tanuljon mindenki, senki ne akarjon operátor lenni, főleg nem 4 kemence mellett dolgozni szisztematikusan 4 műszakban, karácsonykor is és persze újévkor is.

#300
Szerintem nem komolytalan. (viszont ennek az eredménye biztosan az lesz)
Amúgy továbbra is azt mondom, több munkahely kellene még. Hihetetlen, hogy 4 műszak elkerüléséhez komoly diploma kell.
Ha meg már megvan a diploma, szinte biztos, hogy Hatvan csak egy lépcsőfok. (kevés pénz+sok túlóra+felelősség)

#299
4 magánszemély az usában. Ezek ugyanazok lehetnek akik beperelték az egyik mikrohullámú sütő gyártót, mert nem volt ráírva a mikróra, hogy macskát nem szabad mikrózni, mert kipurcanhat. :) Komolytalan.
#297
Azért óvatosan a tömjénezéssel, elég sok hatvaninak van azért úgymond gyakorlati tapasztalata ott. Illetve persze elméleti tapasztalata is. (ha rákényszerül) Általában jobb a gyakornoknak és a laborban dolgozó kollégáknak. Nyugisabb még a raktári környezet, tehát azok, akik ezeken a területeken górék, általában nyugisabb környezetben vannak. Jó a hely azoknak a főnököknek is (amiből több féle van, azaz normálisak is vannak köztük!) akik torkukszakadtából üvöltöznek a kollégákkal, ugráltatják őket, és a "jó" oldalra kényszerítik őket. Szóval nagy terület, szabványokkal, változó természetű kollégákkal és néhány darab jó hellyel, pozícióval amit nem szabad elcserélni semmire.
#296
Látom, már a Bosch marketing koncertet rendezett a hatvani kórház javára. Szükség is lesz rá, ami azt illeti.
De akkor már azt is megfogalmazom, hogy mik azok a lépések, amiket a dolgozók érdekében (is) meg kellene tenni:
- 3 hónap délelőtt/3 hónap délután/3 hónap éjszaka (biológiai órát kellene jobban tisztelni, nem a binbamot)
- Diákokon kívül mindenki Bosch alkalmazott legyen.
- Próbaidő után saját munkaruha mindenkinek, ne pedig 3-4 hónap után harcolni egy köpenyért, mert tényleg nincs sehol sem.
- (nagyon kötelező) Ünnepnapok után tisztelni meg az éjszakás kollégákat azzal, hogy nem hajnali kettőre hívjátok be őket.
Vannak még ötleteim, de az itt felsoroltak sem ártanának összességében kezdésnek. De ahány ember, annyi szokás...

#295
Az egyik legnagyobb gond a világban az (tekintsünk el most teljesen ettől a helyzettől, ami itt van a környéken),
hogy az objektivitást mindig felülírja az érdek. És ha ügyesen sérted valakinek az érdekeit,
ott csak nyomokban lesz megtalálható az objektivitás, miközben elég erőteljes támadásnak leszel az áldozata.
Sajnos eléggé g.nya dolgokra képes az érdek. És ha nincs mögötted támogató, már el is buktál.
Tehát mindig csak abban a körben szabad mozogni, ahol senkinek az érdekeit nem sérted. Viszont a gyár nem ilyen.
Mert ha jól dolgoztál, a műszakváltó társaid fognak keresztbe tenni neked, hogy az ő helyük minél biztosabb legyen.
Legjobb tényleg az lenne, hogy egy lottónyeremény, aztán ügyesen eléldegélni egy pálmafás, szinte lakatlan szigeten.

#294
Nem vagyok nagy élet-tapasztalt, felelősségteljes gondolkodásom sincs meg, viszont most már lapokban, médiákban, stb... olvashatjuk a háborúskodást. Én csak úgy tudnék korrekt véleményt írni, ha nem ezekből kellene tájékozódnom. Tehát korrekt véleményt erről nem tudok írni. Annyit viszont lemerek írni, hogy Szabó Zsoltnak köszönhetjük a fejlődést, így őt támogatom, mint akármelyik hatvani.
Viszont a média ne uraljon engemet. Kitudja, milyen trükkös fordulatokat vethetnek be. Pl. kamubalhé, mert most máshova mennek fejlesztési pénzek, stb. Csak egy példa volt, amit én találtam ki. De nézhetjük a vállalati kommunikációt is, stb... amit azért már objetkívebben átlátok szvsz... :D
Utoljára szerkesztette: TothLaci, 2015.10.13. 14:08:42

#292
Látom, már elkezdődött... de azért engem senki se vonjon be ebbe. Beszéljünk továbbra arról, hogy mi kéne a környéknek:
- Még több munkalehetőség.
- 3 és 4 műszakos helyeket teljes mértékben átalakítani, olyan 3 hónapos ciklusokká.
Tehát: három hónap délelőtt, három hónap délután, három hónap éjszaka. És, hogy miért? Természetesen a hatvaniak, környékbeliek egészségéért. Nem tudom, mennyien támogatják, de ahogy most van, az hosszútávon tönkre vágja az embereket. Ember szervezete kb. 4 nap után szokik hozzá az éjszakás műszak vállalásához, de ugye akkor meg délelőtt jön, stb...
Vagy egy másik alternatíva, ami nem mindenkinél válik be: ha mérnök valaki és több nyelven tárgyalóképesen beszél
(pontosabban németül/angolul emberséges tárgyaló hangnemben beszél, magyarul pedig... szerintem mindenki tudja)
vagy esetleg van egy nagy fejes ismerőse a cégnél, aki bejuttatja hosszútávú biztos pozícióba, akármennyit is bukik a cég ezzel vagy éppen jól ért a kollégák letaposásához, tudja, kinek kell megfelelően csattogni, stb...
Na mindegy, én csak úgy szeretek véleményt bármiről is leírni, amit teljes mértékben átlátok, ezért adom inkább ezeket az ötleteket.

#291
Szerintem megállapodtak abban, hogy ezt a szoftvert telepítik a vezérlőkbe, és abban is, hogy minden ezzel kapcsolatos balhét a vevő visz.
És ez így is történt. Tesztelésre biztosan nem írunk ilyen szoftvert. Itt ugye csak egy a lényeg. A pénz. Úgy gondolom, senkinek nem mondtam újat. Viszont az a sok marketing duma, miközben tudjuk, hogy mi megy... kissé kivágja a biztosítékot. És itt nem csak az van, hogy nem tetszik... Hanem az is, hogy nem igazán van alternatíva, és ha már érsz valamit a cégnek, áldozat vagy, mert az övéké vagy, és amit ott megkapsz összeget, arról igen nehezen tudnál lemondani. És ugye ezt ki is használják.
Mindenhol így megy... vagy még rosszabbul, szóval nem hiába szorgalmazom az ez irányú fejlesztéseket, így többen járnának jól, azaz megélhetés szempontjából a hatvaniak is, ha minden jól van kivitelezve. (mondjuk erre garanciát nem tudok adni, ha én döntenék ezekről)

#290
Fejlesztéshez kértek egy szoftvert, amivel különböző helyzeteket tudnak tesztelni. Megkapták. Nem a beszállító hibája ami történt.
#289
Ha annyira okos lenne a "cég", még az ostoba A vevő kérésére sem csinált volna ekkora baromságot.
Kedvenc márkám a VW, de valahol megérdemli ezt a dolgot. Jobban haragszom viszont arra a cégre, amelyik a vevő kérésére bármit megcsinál, miközben ugye a lehetetlent is túlszárnyalják, ami miatt most az egész magyar gazdaságot komolyan veszélyezteti.
Ide minél több, erős munkahely is kellene, mert nem árt, ha van választási lehetőség a hatvaninak is ugyebár. Régen, mikor indult, sokkal jobb volt.

#288
Nincs alternatíva, nem tud minden település wellness központ lenni, most csak drukkolni lehet, hogy mégsem olyan nagy a baj, mert ha igen, akkor Hatvan megint az az üres kis porfészek lesz, ami 20 éve volt.
#287
http://index.hu/gazdasag/ado_es_koltsegvetes/2015/10/01/vw_csalas_magyar_gdp_gazdasagi_hatasok/
Íme csak egy példa a korábbi vitához. De tudok még dolgokat. Elég erős dolgokat.
Viszont csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy fontos, hogy a város több lábon álljon. Ha meg másnak nem annyira fontos ez,
azzal csak úgyis a környék szívja meg, mint ahogy az ország is általában, de mindegy...

#286
Egyébként pedig nem vagyok senki mellett és senki ellen sem. Szóval kb. senki földjén vagyok, mint ahogy minden területen eddig is.
Viszont fontosnak tartom, hogy a város fejlődjön, és ne legyen több hülyeség sem.
Senkit nem akarok védeni, de ismerek olyan nagy céget, ahol valóban 100x rosszabb főnökök is vannak, és valóban 100x rosszabb dolgok is megtörténtek, mint ami ellen most összefogott az egész Heves megye. Nem volt szép, amit a polgármester tett, de ő még teljes mértékben javíthat a dolgon... azzal az együttműködéssel, amit kérnek tőle.
Ami pedig a vadászatot illeti: Továbbra sem támogatom ezt a hobbit. Viszont ennek semmi köze nincs a fejlesztésekhez, csak annyira, hogy a kastélyt kicsit át kellene változtatni más irányba: Opera terem, történelmi kiállítás, esetleg luxus szálló.

#285
"Ügyfeleink iránti elkötelezettségünk miatt, bizalmuk megőrzése érdekében jelenleg nem áll módunkban nyilvánosságra hozni további információt a Volkswagennel fennálló üzleti kapcsolatunkat illetően."
"Már a botrány kitörésének napján azt mondták, hogy a szerződéses kötelezettségük alapján csak azt szállíthatták, amit a Volkswagen kért."
Számunkra nem létezik lehetetlen.
Bosch - Életre Tervezve. (és például külsős munkaközvetítők érdekeire is)
Tehát továbbra is az a véleményem, hogy városnak szüksége van még több munkát adó cégre, és lehet hosszútávon növelni a bevételeket,
ha valamiben ezenkívül még jelentősen is kiemelkedik.

#284
Szóval az cég, amelynek nagyon fontos a környezetvédelem és az emberek védelme, még tesztelés céljából sem gyárt le egy ennyire jelentős
csaló szoftvert, és pláne nem tölti fel több millió autó vezérlőjébe. (mert ezt is ők csinálták, ebben biztos vagyok). Programnak van egy típusszáma, amely a soron lévő dolgozóknak nem sokat mond. Azzal töltik fel, amit "fentről" utasítanak nekik. Más program, ennyit tudnak. Csalásról csak a nagy fejesek tudtak és a program fejlesztői. (és a vevő, aki ezt kérte)

#283
Egy kis érdekesség a VW botrányból:
"Ha a 12 márkát összefogó autógyártó vállalat nem tesz eleget a kérésnek az október 7-i határidőig, a KBA bevonhatja a csalásban érintett valamennyi autótípus engedélyét, azaz megtilthatja a német utakon való közlekedést az említett járműveknek.
A Bild am Sonntag úgy tudja, hogy a Bosch-csoport - amely egyebek között a világ legnagyobb autóipari alkatrész-beszállító és autóipari technológiákat gyártó vállalata - készítette a botrányt kiváltó szoftvert. A Bosch állítólag tesztelési célokra készítette a 2007-ben leszállított programot, és figyelmeztette a Volkswagent, hogy "illegális" lenne feltöltése eladásra szánt autókba. A Volkswagen azonban a figyelmeztetés ellenére is 2007-től kezdve beépítette az EA 189 típusú dízelmotorok vezérlőprogramjába a csalást lehetővé tévő szoftvert.
A Volkswagen egyik szóvivője az AFP hírügynökség érdeklődésére közölte, a vállalat hamarosan nyilvánosságra hozza németországi akciótervét, és bejelenti, hogy reményei szerint mikor kezdik el az érintett járművek visszahívását javítás céljából."
Tesztelési célra sem készítünk ilyen szoftvert. Az önmaguk átverése lenne. Ők megcsinálták pont erre a célra a szoftverüket, aztán mossák kezeiket. Mint mindig.

#282
Hát a vadászatot sosem értettem, mi abban a jó? Ha én lennék a miniszterelnök, biztos beszüntetném.
Vannak ettől sokkal érdekesebb, értelmesebb hobbik is, ha pedig valaki éhen-döglés szélére kerül, inkább menjen
át önfenntartóba, mint a nagyszüleim, ha az lehetséges, vagy ha éppen nem bízik meg szupermarketekben.
Vadászok és halászok is addig gyilkolják összességében! az állományt, amíg azok meg nem szűnnek. Tehát ez nem kreatív hobbi.

#281
Azért remélem, senkinek nem olyan komoly teher, hogy azt szeretném, ha valóban fejlődhetne erősen a város a továbbiakban is.
Ami pedig az ifjúságot illeti, beleértve a volt osztálytársaimat is. Sosem volt meg a valódi közös összhang.
Pontosabban: Én a minőséget szeretem, többi pedig azt, amit megtud szerezni! Úgy, hogy meglennék tisztelve, ha továbbra is csak
azokat az elektronikai alkatrészeket kapnám meg postán, amikért fizettem Ebay-en és Paypal-en (előzményük ott van!),
és amitől nagyon kíváncsiak lettek a postai dolgozók az utóbbi időkben.<#rolleyes>#rolleyes>

#279
Szomorú ez a hír, bízom benne, hogy rendbe jön.
Visszatérve a fejlesztésekhez... Polgármester úr hülyeséget csinált. Legalább ne tömjénezze. Elhiszem azt, hogy
nehéz úgy dolgozni, hogy közben a kollégája mindig Zsolt visszajelzésére várt, miközben neki is rengeteg dolga van,
viszont visszaélt a helyzeti előnyével, így elég nagy bizalomvesztés okozott bizonyos -jelentős- körökben.
Ráadásul a karrierista önéletrajza sem mutat túlságosan szépen, és interneten fellelhető beszámolók alapján.
Én azt szeretném, ha ez a háború lecsendesedne, és engedne mindkét fél. Szabó Zsoltnak és kollégájának az összes
pénzről tudnia kell, mi hova ment, feltéve, ha tényleg ennyire szükséges a városfejlesztés. Azt is el kell fogadni, amit Zsolt diktál...
Különben leshetjük a médiaháborút... és, hogy őszinte legyek, se nekem, se más hatvaninak nincs szüksége erre.
Szóval rendezzék az ügyet, de semmikép ne nyilvánosan. Aztán legyenek fejlesztések... olyanok, amiket ők jónak látnak.
Amúgy is itt a sok menekült, Magyarország kiközösítése nagy összefogással zajlik szinte minden vezető és ország részéről,
franc se tudja, hogy később honnan lesz pénz... Mindent most kell megcsinálni, amíg lehet.

#278
Az államtitkár kórházban van a hétfői autóbalesete után, engem most az aggaszt, nem a több lábon állás. :(
#277
Amúgy azért vetettem fel egy zalakarosihoz hasonló strand ötletét, mert ha esetleg szeretnénk a bevételeket növelni a turizmusból,
akkor valószínűleg ez lenne a legjobb alternatíva erre.
A Tesco és Zagyva közötti területet feltölteném+vasúti felüljárót alakítanék ki, a területen lenne a nagy strand, mellette "hotelplázával" és szépen kialakított parkkal. Plázát hasonlóképen kellene kialakítani, mint a westendet és a hilton hotelt. Lenne 3D-s mozifilm, McDonalds, és jó néhány üzlet. Azt nem tudom, mennyire lenne jó az üzlet, csak adom az ötleteket, mint akinek csomó pénze van Dubaiból.

#276
További együttműködéshez meg kellene szüntetni a legerősebb fájó pontokat. A most csatlakozott karrieristák szerintem máshol is jól...
megállják a helyüket, miközben folytatódhatnak városban a jelentősebb fejlesztések.

#275
Minden beruházás leállt, szóval ez a keménykedés nem szolgálja a város érdekeit, csak egy ember hiúságát.
#274
Azt nem tudom, hogy a gyárban lévő fejlesztéseknek ehhez mennyire van köze.
Viszont mindkettőnek van marketingje, érve a jó a dolgok mellett.
Szabó Zsolt rengeteg jó dolgot tett Hatvanért, és a környékért... Neki köszönhetjük a fejlődést, és mindazt, ami megvalósult az elmúlt 5 évben. Azt is tudjuk, hogy megy ez a gyakorlatban. Illetve azt is tudjuk, hogy a sikeres vezetők nem mindig kegyesek az alkalmazottakkal.
Viszont valószínűleg Horváth Richárdnak nem jött be, hogy már az ő vezetése alatt is Szabó Zsolt dirigál, hivatalban lévő emberei Zsoltot tekintik főnöknek. Így ebből valószínűleg elege lett, és azt mondta... sz.rok én bele, én vagyok itt most úgy is a polgármester, ha azt akarom,
hogy úgy menjenek itt a dolgok, ahogy én szeretném, akkor leváltom ezeket a s.ggnyalókat. És megtette.
Mondjuk én továbbra is úgy látom, hogy a gyáron belül azért jobban csattognak a nyelvek. Sajnos. Persze ehhez hozzájön az is,
hogy nincs sok alternatíva a környéken, valaki a hitelét fizeti, valaki egyetemi tanulmányait a gyerekeinek, valaki építkezni akar... Szóval
van elegendő ok a csattogásra, és az örökös s.ggnyaló verseny megrendezésére és folytatására a gyáron belül és műszak után a gyáron kívül egyaránt.
Én inkább a kiegyezést találnám jónak, mindkét fél engedjen... Hogy továbbfejlődhessen ez a város. (nem úgy, mint egy átlagos ezentúl, hanem sokkal jobban)