Real Zaragoza SAD

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Matthew Prosac
#26
Nagyon izgalmassá tette a visszavágót, de kiesett a Real

A vártnál jóval nagyobb izgalmak közepette jutott a Zaragoza a labdarúgó Spanyol Kupa döntõjébe, a visszavágón ugyanis csak nem kis nehézségek árán tudott megõrizni valamicskét az elsõ mérkõzésen szerzett ötgólos elõnyébõl.

A 6-1-es elsõ mérkõzés után inkább csak formalitásnak tûnt a visszavágó – körülbelül egy percig. Akkor Cicinho egy elé pattanó labdából 19 méterrõl óriási gólt lõtt César hálójába, a Madrid pedig eszeveszett rohamokba kezdett.

Már az ötödik percben tovább faragott hátrányán a Real: Ronaldo még nem tudta lekezelni a labdát a tizenhatoson belül, az érkezõ Robinho azonban laposan a hálóba bombázott. Ekkor már kicsit kezdhettek aggódni a Zaragoza hívei.

A csapat játékosai azonban nem aggódtak eléggé, így aztán egy remek madridi akció után nyolc méterrõl Ronaldo is a hálóba perdíthetett – már csak két gólra volt a feltámadás, és lendületben volt a Real!


A lendület pedig vitte elõre a madridiakat (régen játszott ekkora lelkesedéssel és alázattal a királyi gárda), sorra dolgozták ki a helyzeteket, ám a szerencse a vendégek mellé szegõdött és César is bemutatott néhány nagy védést, így a 72-28-százalékos labdabirtoklási arány ellenére nem esett újabb gól az elsõ félidõben.

A második játékrészre végképp bekkelni állt be a Zaragoza: a védõk szorgosan vagdosták el a labdákat a tizenhatos környékérõl, és Milito illetve Ewerthon igyekeztek helyzeteket kialakítani – mérsékelt sikerrel.

A játékrész elsõ negyedórájában a Madrid mezõnyfölénye is meddõvé vált, sokat járatták a labdát, de átadásaikba (illetve Robinho esetében inkább hosszas cselsorozataikba) mindig hiba csúszott. A 61. percben azonban Roberto Carlos egy remek csel után tizenhétrõl bivalyerõs lövést küldött a léc alá – 4-0!

Amit nem sokan hittek volna, bekövetkezett tehát: egy gólra került a továbbjutástól a Real. A madridiak rohamoztak, a zaragozaiak romboltak tovább, aztán a 75. percben el is dõlhetett volna a továbbjutás, Ewerthon azonban hiába lépett ki és lõtt a hálóba, a játékvezetõ – tévesen – les miatt érvénytelenítette a találatot.

Az izgalmak pedig fokozódtak. Ronaldo nagyjából egy méterrõl, éles szögbõl emelt a kapu fölé, Beckham távolról kanyarította rá veszélyesen a labdát, majd újból a kétszeres aranylabdás lõtt César kezébe. Végül a négyperces hosszabbítás utolsó pillanataiban már cicázott a madridiakkal a Zaragoza, és gyenge játékkal is megõrizte a megmaradt soványka elõnyt. A fõvárosiak hiába nyújtották az utóbbi idõk egyik legjobb teljesítményét, végül búcsúzni kényszerültek a kupából.

forrás: NSO

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

DJ Bee18
#25
3-0 10 PERC UTÁN
MEGBÁNJA HOGY MEGSZÜLETETT

HALA MADRID Real Madrid | Fifa Award - Best Club XX Century

Matthew Prosac
#24

hát õt tényleg nehéz utolérni.

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

Matthew Prosac
#23
Egy kis házi góllövõlista az ínyenceknek.. 2-en húzzák a csapatot..

1 Diego Milito - 17
2 Ewerthon - 15
3 Oscar - 4
4 Sergio García - 3
5 Cani - 3
6 Ponzio - 2
7 Savio - 1
8 Gaby Milito - 1
9 Movilla - 1
10 Generelo - 1

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

#22
OKS !! nem annak szántam csak :P oén<#eplus2><#hehe><#alien>

REAL MADRID

Matthew Prosac
#21
nembeszólni mert rendszabályozás lesz!<#hehe><#kacsint>

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

asfa
#20
aha-aha :)

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

#19
ok haragszom! <#szomoru1><#eplus2><#eplus2><#worship>

REAL MADRID

Matthew Prosac
#18
nyugi gyerekek. most értem haza. tudjátok szombat este van...<#ravasz1>
egyszóval nem tudtam követni az eseményeket... esetleg haragudjatok meg rám

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

#17
hát igen Prosac kollega ugy gondolta jó poén! <#ejnye1>

akkor most énis nyissak majd olyan topicokatt akik elverik a barca t? :DD

REAL MADRID

asfa
#16
hát ja!nyilván azért mert 6-1-re legyõzte a Realt!

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

#15
sztem itt a fórumon nincs itt olyan aki hû de nagy drukkernek valotta volna magát, ezt a topikot sztem csak a szimpátia miatt nyitották ki

asfa
#14
amikor vesztésre áll a csapat senki sem ir? <#fejvakaras>élõ példa a divatdrukkerekre!

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

#13
erre énis kíváncsi lennék!

REAL MADRID

DJ Bee18
#12
mitõl lenne beképzeltebb bármely nagy csapatnál?

HALA MADRID Real Madrid | Fifa Award - Best Club XX Century

GanXstaZoleeWrk
#11
beképzelt biznisz real jol ki lett fingatva :DDDD gz a zaragozanak :)

GanXstaZolee#2709

#10
Megérdemlik a "nagycsapatok"

A zseni nem lehet tekintettel az egyszerü emberekre!

#9


A MUMUSOK <#sir><#eplus2>

REAL MADRID

szanics
#8
Gratula, tengermély tisztelet, maximális respekt a Zaragozának!
Kiütni a Barcát és a Realt egymás után a kupából, na ez rendben van! :D

FORZA ROMA! Irány a BL-gyõzelem!

Matthew Prosac
#7
"vasfegyelmet" kérek! <#vigyor1>

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

asfa
#6
ja eléggé :|

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

asfa
#4
szép eredmény bár nagyon sajnálom a Realt mit csináltak? <#wow2>

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

gabber_saviola
#3
kinyitva, és lehet viselkedni

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkõzés.

McFrost
#2
nemá

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

Matthew Prosac
#1
Fõként a Real és Barca drukkerek kérésére.
Szép volt a mai meccs fiúk! jól összeállt a Milito Ewerthon csatárduó! <#worship>

FT Zaragoza <6 - 1> Real Madrid
15' <1 - 0> D. Milito
22' <2 - 0> D. Milito
34' <3 - 0> D. Milito
38' <3 - 1> J.C. Baptista
56' <4 - 1> D. Milito
60' <5 - 1> Ewerthon
83' <6 - 1> Ewerthon

Örök favorit: Manchester United ||| Erõs szimpátia: Chievo, Zaragoza, Rayo Vallecano. ||| Mérsékelt szimpátia: Barcelona |||

← ElőzőOldal 2 / 2