How I Met Your Mother (TV)

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4231
Szerintem a legjobb megoldás ez volt. Én nem vártam semmit, egyszerûen csak kíváncsi voltam, hogy az írók által megálmodott történetnek mi lesz a vége (és az elõre felvett jelenetek alapján tudták jóelõre). Azt hiszem az egész teljesen ésszerû volt, elég csak a lánya által mondottakat megismételni: "semmi értelme nem volt csak úgy elmondani ezt, mégis mi a francért mondat el ezt a részt, anyu alig szerepelt". Szerintem a sorozatban megszokott írói trükkökhöz, ötletekhez és egyediséghez hû lezárást kaptunk. Én teljesen el tudtam fogadni, és az évek óta nyilvánvaló Robin-Ted viszony is méltó helyre került. Igen, ezt így kellett felvezetni, és így lett értelme.

#4230
nekem is ez volt az érzésem, az utolsó részekkel kapcsolatban

amúgy

a vége hasonlított a 'Mindenképpen, talán' végére, csak ott mást kezdtek az anyával, de a happyend megoldása stimmel. Sajnálom az anyát, megkedveltem a pár rész alatt. Azokat a rossz részeket leszámítva az elmúlt ~2-3 évadból, jó volt nézni ezt a sorozatot, persze elõbb-utóbb véget kellett érnie. Tuti lesz olyan, hogy újranézem az egészet (pár részt kihagyva).
<#sir>

"a takarítón? az ?rület határát súrolja, aztán a légifolyosót mossa föl"

ReszegKoldus
#4229
Nekem tetszett.
Bár talán nem kellett volna ennyi résznek az esküvõrõl szólnia, így a vége elég "sûrû" lett.

“Well, if crime fighters fight crime and fire fighters fight fire, what do freedom fighters fight?”

precision
#4228
Érdemes megnézni az utolsó évadot így a finálé tekintetében? Én az utolsó évad elsõ részének elsõ perce után abbahagytam, nagyon elment tõle a kedvem :)

Bazinga!

ronihun
#4227
lehangolóan szar volt a vége, de a Barney-Ellie jelenet szép volt, nálam az volt az egyik pozitívum, a másik az anya

...

rastaman
#4226
meglepett a vége. totál nem ezt vártam. csalódás. örülök, hogy vége. az elsõ pár évad viszont nagyon tetszett, de újra nézni biztos nem fogom. ennyi.

szabii98
#4225
jaj de kísért a spoiler gomb megnyomása. NOOOO!!!

I met God. She's black

#4224
9 évad alatt kb. 178-szor vágott ilyen fejet Robin, mikor meglátta Ted-et, aztán nem lett belõle végül soha semmi. Ennél jobban már tényleg nem tudták volna elb*szni.<#rinya>

Egy csápokkal kapaszkodó fénygömblélek. Három részből álló, ötdimenziós.

ronihun
#4223
Nagyon csalódott vagyok. A sorozat tény, hogy már nem volt a régi, de én még mindig vártam hétrõl hétre, és voltak jó pillanatai, kicsit klisés és erõltetett volt már az utóbbi évadoktól kezdve, de még mindig nem tudtam nem szeretni. Már korábbi részeknél is éreztem, amit szoktam a finálék elõtt, hogy egyre több megható momentum jól sikerült az íróknak, és tényleg érdekel a sorsa a szereplõknek. Az évadzáró felépítésével nem volt különösebb gond, jó is, hogy végigvittek a következõ éveken. És ami plusz pont volt (elõször), hogy kicsit kiléptek a korábbi világból és valamennyire behoztak valóságos elemeket, ami szomorú vagy nem, de ilyen az élet. Gondolok itt pl. R+B válásra, vagy Barney becsúszott gyerekére, de még az is végül egész jól sült el, el is tudnám hinni Barneyrõl, hogy egy gyerek meg tudja változtatni. És a lényeg, Ted és az Anya szerelme. Basszák meg, de komolyan, kilenc éven keresztül vártuk, Tedet megismertük eléggé annyira, hogy tudjuk, hogy ez lesz a világ legnyálasabb, de ugyanakkor legszorosabb szerelmi kapcsolata. Elfogadtuk, fõleg, hogy Tracy mindenkinek szimpatikus volt szvsz. Lett volna ott vége az esernyõ alatt, ami szerintem lefedte a sztorit, mindenki sorsa eldõlt, így vagy úgy és a címszereplõ és a fõszereplõ szerelme szép, ez van. Engem speciel az is bántott, hogy megölték az anyát, aki egy évadon át szerepelt összesen, és ezzel hitelét is vesztette, amit szerintem jól felépítettek. A vége meg dühítõ, hogy az egész sorozat Robin és Tedre volt kiélezve, és a gyerekek borzalmas 6 éve felvett reakciója. Sajnálatos, és tönkre vágja a sorozatról az emlékeimet. <#szomoru1><#levele>

...

#4222
wow

ProGabe
#4221
Muter-nap van a http://comment.blog.hu/-n

Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.

#4220
igen <#sir>

"a takarítón? az ?rület határát súrolja, aztán a légifolyosót mossa föl"

szabii98
#4219

I met God. She's black

#4218
Nagyon sajnáltam, hogy a legfontosabb jelenetet (Robin-Ted) ilyen gyorsan lezavarták. Sokat vártam tõle, mert pityeregni akartam alatta, és szerintem nem jól kezelték az egészet a végén. Fõleg úgy, hogy gyak 3-4 óra telt el azóta, hogy Ted "elengedte" a lányt. Mindegy, azért jó volt.

VinylToy
#4217
Még nem láttuk a finálét, de ezután a rész után azt mondom, bárhogy is alakul hiányozni fog.

"Mondtam az orvosomnak, hogy két helyen eltört a lábam. Erre Ő azt mondta, hogy ne menjek arra a két helyre többet."

#4215
Egyébként amikor a gyerekeknek beszél a jövõben, elhangzik valamelyik gyerek szájából az a szó, hogy "Dad"? Mondjuk amikor rákiabálnak, vagy valami?

Készítõként simán megjátszottam volna, hogy nem, és csak a végén derülne ki, hogy hát valóban az õ anyjukról beszél, csak az nem egyenlõ Ted végsõ csajával:D

Darthmushroom
#4214
két rész nem adják le egybe? vagy attól még lehet a finálé dupla rész?

I will never be blue, I don't need no guns and I'd rather walk alone! MUFC

ressy14
#4213
Robin "I do"-ja nem kellett volna már a végén, remélem nem folytatódik ez a szál tovább.

Dum spiro, spero.

#4212
Már a rész elején gondoltam hogy ez volt az oka a hirtelen "oké, te nyertél, maradunk US-ben" résznek, de így is nagyon tetszett ahogy körbejárták a nyomozással. Ismét zártak le régi dolgokat és továbbra is mókás volt:)

#4211
Az eheti rész nekem nagyon tetszett. (kivéve az utolsó 2 percet)
Remélem a maradék 2 is legalább ilyen szintet fog hozni.

#4210
Meg amikor Quinn és Barney szivatták a többieket, akkor is. Bár szerintem azok csak szájrapuszik voltak, így gyak. hivatalosan most elõször, nem?

#4209
Tényleg jó rész volt.

Az elsõ évadban már smároltak, mikor megnézték a zenekart az esküvõre, egy gimis bulin.

ProGabe
#4208
Hihetetlen, de tényleg jó volt

Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.

oliwwer
#4207
Ez tényleg nagyon jó rész volt
#4206
Nagyon jó volt az új rész, végignevettem!

Jim Morrison
#4205


ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

[HUN]FaTaL
#4204
Igen.

http://goo.gl/gd6Zi5

szabii98
#4203
holnap akkor új rész, ugye?

I met God. She's black

#4202
Az NBC-n téli olimpia van, azzal a nézettséggel senki nem tud versenyezni, inkább ismétel a többi csatorna. :)

REAL MADRID

Jim Morrison
#4201
Ja hogy 3 hete volt a HIMYF vagy mi?:D upsz

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

[HUN]FaTaL
#4200
Az a múltheti rész :D Most nem volt új rész.

http://goo.gl/gd6Zi5

Jim Morrison
#4199
Jó, hogy az utolsó részt egymás után néztük meg, legalább nem drámai jelenettel hagytuk félbe... viszont az eheti rész végén amikor Robin elszállt D:

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

stargatelost
#4198
Na a HIMYD spin-offot (ami nem spin-off, csak a koncepció lesz ugyanaz) se nagyon kell néznem szerintem... Greta Gerwig lesz a fõszereplõ, az anya, aki mesél. Van néhány színésznõ, aki számomra annyira csúnya, nem szép, hogy nézhetetlen a képernyõn... õ is ezek közé tartozik...

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"

#4197
Látszik, hogy már nem nagyon akarnak költeni a sorozatra. Engem nagyon zavartak a közeli felvételek és a futópadon sétálás a tengerparti zöld háttér elõtt elég gagyi volt :D

REAL MADRID

tigeroo
#4196
hú, biztos fogja a fejét most hogy befutott sorozat lett, mennyi gázsitól elesett:D
Jim Morrison
#4195
:D
NPH-t heterova tette volna az tuti :D

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

ProGabe
#4194
Hóli sit, eredetileg Jennifer Love Hewitt lett volna Robin!
http://www.reddit.com/r/IAmA/comments/1wwql1/we_are_carter_bays_and_craig_thomas_creators_and/cf61mfa

Ha csak belegondolok már félig feláll <#banplz><#banplz>

Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.

ressy14
#4193
Nekem picit sok volt az összes kötõdés 20 percben összesûrítve, ez a rész alapján a sorozat inkább tûnik tündérmesének, mint sitcomnak :D

Dum spiro, spero.

stargatelost
#4192
El sem hiszem, de ez egy JÓ rész volt! Nyilván közrejátszott ebben az is, hogy nem kellett a teljes unalomba fulladt (sõt, rühellt) brancsot nézni, valamint Cristin Milioti-t is jó nézni, mert aranyos és szép :) Az évadok során eldobált utalásokat is jól helyreillesztették :)

A vége volt erõltetett, Tednek simán beszélgetést kellett volna kezdeményeznie a csajjal, meg átmennie. De hát ugye még nem találkozhatnak...[/spopiler]

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"

FZoleee
#4191
Kifejezetten jó rész volt a 200. :)
#4190
nem feltétlen poén, de valami olyasmi.

ProGabe
#4189
Szóval az a poén, hogy egy karakter nem poénos? :S

200. rész jön:
http://www.youtube.com/v/4RM8e2UJkho&fs=1&rel=0&color1=0x4E7AAB&color2=0x4E7AAB

Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.

#4188
ez szerintem nem olyan poénosnak akarták szánni. Robin szokott ilyen szarokat ellõni, ha megfigyeltétek a sorozat során.

inkább a történet kezd érdekes lenni...

ProGabe
#4187
"The phrase, 'talk to the hand cause the face ain't listening' doesn't work for you because the hand is on your face"

A fenti idézet az egyik legrosszabb mondat, amit poénnak szántak és én valaha hallottam sitcomban. Egyszerûen hihetetlen. Simán kihagyhatták volna, de ezek szerint nem érzik a készítõk, hogy mennyire szar. Elkeserítõ, mert azt hittem, hogy legalább az utolsó pár részre összeszedik magukat.

Na, már csak 3.

Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.

#4186
wat

ProGabe
#4185
Az évad nézettsége eddig elég jó:

On CBS, How I Met Your Mother returned to a 3.0, up three tenths from its last original's 2.7 adults 18-49 rating.


Errõl a részrõl meg ennyit:


Mondjuk majd 9-re pontozni bármelyik részt ebbõl az évadból, hát, már-már hányingerkeltõ :D

Let me tell you something my friend. Hope is a dangerous thing. Hope can drive a man insane.

tigeroo
#4184
hm hát ez igen. mintha ilyen 10 éves srácokat bíztak volna meg hogy figurázzanak ki vmi nindzsasztorit:D komolyan, erre van igény?
LoSA
#4183
Ez a 14. rész nagyon gyenge volt... <#wilting>

precision
#4182
eddigi összes rész = 1-8 évad összes része

Bazinga!