Python nyelvû programozás

← ElőzőOldal 2 / 2

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#31
Attól függ mit programozol.

Ész nélkül mindent OOP-ben programozni pont olyan idõ(pénz stb)pazarlás, mint egy komplexebb dolgot nem-OOP-ben írni.
A hatékonyság pedig nem mellette szól, a kisebb, egyszerûbb weblapoknál. Márpedig PHP-vel nem csak webáruházat, meg portált lehet készíteni.

A pythonnak az a baja, hogy halva született nyelv. Eleve nem is értem, hogy minek kellett ez bármihez is, vagy minek erõltetik bármelyik játékra, hogy ebben kelljen programozni. Aki már a python szintaxisát megérti, az tud C-ben is programozni. És az ott van, elfogadott, ismert, népszerû nyelv. Ráadásul több ponton olyan háklis a python, hogy a C-hez képest még bonyolultabbnak tûnik a mezei halandónak.
Hegi90
#30
Héj héj fiúk nem kell összekapni! (bocs: lányok se kapjanak össze). Ez a topik nem arrol szol hogy ki tud többet és ki nem. Akit érdekel az majd ugyis utánanéz dolgoknak, nem kell ennyire durván és agresszíven kioktatni a többit. Ha meg nem néz utána, így járt. Majd tanul belõle -vagy nem-. Kösz a helpeket és a "bíztatásokat". Pascalba bele is kezdtem már tudok egy csomó dolgot (lelkes nyub vagyok). Idézõjelet is alig tudok írni mert mindig az aposztrófra áll a kezem :P. ZilogR így tovább, és full igazad van.

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

Me0w
#29
PHP-ban is lehet OOP nélkül programozni.

Lehet, de nincs sok ertelme. Foleg ahogy az ember atter PHP5-re :)

Together we'll fly someday...

ZilogR
#28
Azért ne értsd félre, nem akartalak ezekkel a hozzászólásokkal megbántani!



Anno, amikor én tanultam programozni, még a kis vidéki iskolák nem juthattak IBM(-kompatibilis) számítógépekhez, így maradtak a jól bevált Commodore-ok és szerencsére nekünk jutott a HT1080Z-bõl is 1db. Általános iskolában alig vártuk a tanítás végét, h bekunyeráljuk magunkat egy-egy órácskára, h "gépezzünk" egy kicsit. A gyári játékok még nem voltak annyira közkézen és nagyon sokat foglalkoztunk a különféle programok megírásával.

A BASIC-ben való gondolkodástól a mai napig nehezen tudok megszabadulni - olyan lehet ez, mint nem magyar nyelvû területen magyarul gondolkodni, de más nyelven megszólalni.

Másik alternativa az assembly volt: akik negyedikes korukban (tehát 10 évesen) belecsöppentek a számítógépek és a BASIC világába, nyolcadikra (négy év múlva) eléggé felnõttek a feladatra, h akár önállóan is elkezdjenek assembly-vel foglalkozni. Ez volt a Home Computer-idõk végének a legszebb évei: az igazi scenerek (ahogy ma mondanák) abból a társaságból kerültek ki és szerencsére idõben beköszöntött az olcsó PC-k korszaka, hogy mire ezek az emberek egyetemre kerültek, már tudtak mivel dolgozni otthon is.

Én nagyon késõn jutottam saját számítógéphez, de egyetemen volt lehetõségem buherálni kicsit. Nekünk (BME) szerencsére PASCAL-t tanítottak, majd jött a VizilóBA..IK és azóta csak azt nyomják (persze én is szeretek benne programozni azért ;) )

A hálózatok, majd a web megjelenése jócskán kirántotta az ember alól a talajt, nem beszélve a kismillió új termékrõl a piacon: ember legyen a talpán, aki el akar igazodni a lehetõségek között manapság.

Maradtam a szûkebb szakterületemnél (gépészet) és csak olyasmire választok programnyelvet, ami érdekel, vagy aljas szándékom van vele - pl.: python fordítóval lehet sis állományt készíteni Symbian alá - na, ezért tartom én megtanulandónak magamnak a Pythont.


A pedagógiához: anno azok lettek programozók fõként, akiknek volt tehetségük és szorgalmuk. Sztem akkoriban amikor az én pályám startolt, nem látták sokan a perspektívát ezen a területen. Ma, amikor nem is a belbecs a lényeg, hanem a külcsíny, könnyû megélhetésnek néz ki a programozói hivatás. Épp ezért anno az ment programozónak, aki tehetséges volt és kitartó, ma az, aki úgy gondolja, ebbõl röhögve meg fog élni - öt év alatt majdcsak összekapar egy kis tudást.

A Hello World is ezt sugallja számomra: aki a C fordítóját készítette, õ kezdheti úgy a könyvét, hogy Hello World!

Csak hogy érezze mindenki a tudás és az önbecsülés súlyát: a NavNGo fejlesztõje most hirdetett felvételt programozóknak. Egy nagyon jó programozó egy ilyen hirdetés láttán gondol-e arra, hogy ezek néhány éve egy szobában alapították a céget ketten, szinte szellemi tõkébõl. Ha én jó programozó vagyok, akkor akarok-e nekik dolgozni?

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!

a_n_d_r_e_w
#27
"A C++ a C alapjaira épül (OOP kiegészítéssel + pár finomság). Ha nem objektumorientált módon használja az ember helyettesítheti a C-t (de egyébként felülrõl kompatibilis vele)."

Igen ezt is tudtam, köszönöm. Ettõl függetlenül sok könnyítést tartalmaz, és bizonyos szabályokat nem értelmez annyira szigorúan, ergo szerintem teljesen felesleges C-t tanulni C++ elõtt, mikor C++ -ban is el lehet sajátítani a struktúrált programozást.

One Vision. One Purpose.

a_n_d_r_e_w
#26
"Teljesen mindegy, egy pontatlan oktatástechnikai tanácsot adtál.
Objektumorientált módon gondolkodni, objektumorientált programozást elsajátítani mindaddig nem tud, míg a struktúrált programozás alapjait el nem sajátítja. Ezért kezdenek Logo-val, Basic-kel, Pascallal, vagy esetleg C-vel."

Még mindig nem nézted meg kinek válaszoltam. Majd azután oktass ki, köszönöm

One Vision. One Purpose.

#25
Bár ha úgy vesszük, akkor kicsit objektumorientáltan programozok már phpben, mert pl a mysql lekérdezéseket objectekbe fetchelem, de ezt én még nem nevezném annyira OOP-nak, a VB az igazi OOP szerintem, ahol szinte minden kódot objektumokhoz kapcsolva kell megírni.
ZilogR
#24
...értem én a pedagógiáját is, persze. Mondjuk engem nem tapsolt meg a család, amikor elõször tudtam bilibe tojni ;) Hát igen, én még kemény idõkben tanultam programozni (és bilizni ;) :DDD )

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!

ZilogR
#23
:((( Micsoda szégyen... ;) Persze ettõl még lehet nem szeretni - olyan ez, mint a Valentin nap. Persze ha valaki akarja azt is kiírathatja, h "Lenn a délibábos Hortobágyon/Megakadt a szemem egy kislányon." :P

De azért nem vagyok nagyon butus, mert ez kapásból nem tudtam, izntit?

Amúgy BASICban mindent le lehet programozni, de semmit sem érdemes. A wikipedia-ban az is biztos benne van, h ezt ki mondta - de ettõl függetlenül, h ezt sem tudom, ezt a mondatot jobban szeretem. :P ;)

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!

Dj Faustus
#22
A "Hello, world!" egy "látványos" (Éljen én is ki tudok írni valamit a képernyõre,, egy általam írt program segítségével!) módja a programozás elsõ lépésének. Utána az idézõjelek közé más szöveget beírva, már rá lehet jönni hogyan mûködik a print (write, stb...).
Azért pont "Hello, world!", mert Brian Kernighan és Dennis Ritchie a C programozást oktató könyvükben (1978-ban!) az elsõ példaprogram ez volt.
Bõvebben: Itt.

Dj Faustus
#21
"#9: nézd meg kinek az üzenetére válaszoltam"
Teljesen mindegy, egy pontatlan oktatástechnikai tanácsot adtál.
Objektumorientált módon gondolkodni, objektumorientált programozást elsajátítani mindaddig nem tud, míg a struktúrált programozás alapjait el nem sajátítja. Ezért kezdenek Logo-val, Basic-kel, Pascallal, vagy esetleg C-vel.

"szerintem a C++ könnyebb mint a C"
A C++ a C alapjaira épül (OOP kiegészítéssel + pár finomság). Ha nem objektumorientált módon használja az ember helyettesítheti a C-t (de egyébként felülrõl kompatibilis vele).

""Basic az egy szar""
Ha az, akkor miért ezt a nyelvet választották a 8 bites mikroszámítógépek (ZX81, Homelab, Commodore, Spectrum,...) fõ nyelveként a 80-as években és miért nem a C-t? Remek hobbiprogramozó nyelv (én is azzal kezdtem).

"Aruld mar el nekem legyszives hogy programozol PHP-ban ha elveted az OOP-t?"
PHP-ban is lehet OOP nélkül programozni. Javascriptben már könnyebben összefutsz az objektumokkal. Java-ban meg még könnyebben.

"az asm az mi???"
Assembly. Egy igen gépközeli nyelv, a CPU gépi kódjához nagyon közeli programozási nyelv. Nagyon kompakt, gyors kis programok írhatóak vele, csak nehéz (legalábbis az elõbb említett nyelvekhez képest). Bõvebben: Wikipedia

ZilogR
#20
Rashi Gupta: Mindentudó PYTHON
Kossuth Kiadó 2003.

Lemész a Mûegyetem Központi Könyvtár szakolvasó alagsorba és leveszed a polcról. Azzal indít, h hogyan kell beszerezni és feltelepíteni. Azután Hello world (amit én ROHADTUL UTÁLOK, minek ezt a f@sszágot majmolni, h ez az elsõ program mindenhol...) és utána nemtommi, de keress rá weben.

Ha van egy Nokia6600-d, arra is van Python fordító, a forum.nokia-rol leszedhetõ ingyen. Ilyen topicot már én is indítottam.

*Zsebszámológépet keresek!* Ha van eladó CASIO, Hewlett-Packard, Texas Instruments számológéped, küldj privát üzenetet! Programozható típusok el?nyben! Ócskaságok, hibásak is érdekelnek!

Hegi90
#19
Mondtam én olyat hogy a html az programozás? Én meg akarom tanulni a nyelvet. lol....

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

a_n_d_r_e_w
#18
#9: nézd meg kinek az üzenetére válaszoltam

#12: szerintem a C++ könnyebb mint a C, kevésbé szigorú, ugyanakkor nem kötelezõ benne egybõl OO programozni, az alapokat ugyanúgy meg lehet tanulni.

#13: "Basic az egy szar" na ennél a kijelentésednél kezdtem el gondolkodni, hogy akkor vajon miért is akartam én neked segíteni. A Basic egy tökéletes magsszíntû nyelv, gyors és produktív. Egyetlen hátránya, hogy egy idõ után az ember észreveszi a korlátait, de egy hobbiprogramozónak ezzel nem lesz gondja.

One Vision. One Purpose.

Me0w
#17
Aztán legutóbb a PHP-t tanultam meg, jelenleg abban programozgatok aktívan.

Aruld mar el nekem legyszives hogy programozol PHP-ban ha elveted az OOP-t?

Together we'll fly someday...

Me0w
#16
A Basic egy igen remek nyelv, kar leszarozni mert nem fogod fel a lenyeget. A PHP es Java is hasznalhato honlapok eloallitasara, mig az elobbire inkabb az utobbira ez kevesse igaz. A HTML nem programozasi nyelv, hanem leironyelv, a programozashoz semmi koze nincs.

Together we'll fly someday...

Hegi90
#15
az asm az mi???

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

Hegi90
#14
Most nézem van is egy ilyen ecdl-es pascalos könyvem itt rögtön mellettem. Talán ezzel könnyebb lesz elkezdeni mint a fõsulis jegyzetetkkel.

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

Hegi90
#13
Azért python mert (tényleg) nagyon sokan mondták azt kezdõ nyelvnek. Pascal az nekem vhogy nem jön be de megprobálkozok vele vhogy. PHP, java, ezeket nem honlapokhoz szokták használni? Basic az egy szar. Majd ha hazajön anyám akkor elkezdek foglalkozni a html-lel meg a pascallal. Õ tud mint kettõ nyelven. Meg javán is. Meg még egy csomón. Mondjuk sztem pascalt hamarabb elkezdem, mert van hozzá egy tonna anyagom. És ha hazajön anyám akkor meg html. Kösz mindent! Lehet még írni nyugodtan.

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

#12
pedig amíg a C alapjait nem tanulod meg, a C++ egy szenvedés lesz.

amúgy ez fura, h a Pascal megy neked, a C meg nem, pedig sztem nagyon hasonló a kettõ, a C bonyolultabb ugyan. jó, tegyük hozzá, h nem mindegy, melyik C változatot tanulod; pl: a Visual C egy borzadály. a Borland C az jó, csak sajna elavult egy picit

nekem anno a C++ volt szopás, pótzh-n egy halvány kettessel átdobtak :-)

Neca eos omnes. Deus suos agnoscet.

#11
Bridge Commander modding pl pythonban megy, évekig csináltam... ez a nyelv egy kalap szar. Bármi mással szivesebben proramozok, még ASM-ben is, csak ezzel ne.
#10
Programozni tudok, nem azt szeretném megtanulni, hanem komolyabb nyelveket.
Javascriptet azért szeretnék tanulni, mert weblapokat is szerkesztek, és ahhoz jól jönne komolyabban is tudni.
C(++)-t meg azért, mert jelenleg az a "legjobb" nyelv.
Dj Faustus
#9
"Kezdj el objektumorientáltan gondolkodni, esetleg kezdj el ehhez egy kis Visual Basicet "
Amíg nem tudja az alapvetõ programozási struktúrákat (változók, szelekció, iteráció, stb...), addig hiába kezd objektumorientált dolgokkal - nem fogja érteni. Nem csoda, hogy az objektumorientált nyelveket mindig csak utóbb tanítják.
Tehát elõször struktúrális programozás (Basic, Pascal, esetleg C - de azt inkább második nyelvnek), és utána objektumorientált (Visual Basic, Delphi, C++, Java,...).

"Még a javascript olyan"
A Javascript szkriptnyelv (lazább, mint egy programozási nyelv, nem is alkalmazások fejlesztésére jó). Ráadásul objektumorientált. Tetejébe még böngészõfüggõ.
Programozás tanulására nem ajánlom.

#8
VB-t már tanulgattam, de ahhoz is csak 1 jó leírást találtam, de az még VB4-hez készült, és nem is volt egészen teljes.

Bár azóta leszedtem valami jónak tûnõ leírást, csak még idõm nem volt átnézni.

Amúgy OOP nem a kedvencem, sorosan szeretek gondolkozni.

Dark Basic nem OO. Olyan, mint a sima basicek, csak tele van mindenféle 3d parancsokkal.
a_n_d_r_e_w
#7
Hát szerintem ne is erõltesd a C-t. Kezdj el objektumorientáltan gondolkodni, esetleg kezdj el ehhez egy kis Visual Basicet (darkot nem ismerem, de szerintem az is az). Ha az megy, akkor c++ vagy java, esetleg c#, de akkor meg inkább visual basic :)
JavaScript meg meg egy kcsit korlátolt, böngészõfüggõ, stb, nekem nem jött.

#1:
Tanuló nyelvnek én is a Basicet ajánlom (ráadásul VB alatt még jól is jön az ismeret), tényleg érzõdik rajta, hogy eleve annak szánták, én annak idején néhány commodoros könyvbõl tanultam meg, dos alatt :)
Ha már van fogalmad magár a programozás elméletérõl, akkor vágj neki alacsonyabb szintû nyelveknek.

One Vision. One Purpose.

#6
Hát nekem a c megtanulása nem nagyon akar menni.
Az alapokat tudom, meg minden, de valahogy még semmi értelmes programot nem sikerült vele összehoznom. Egyszerûen túl sok az elmélet a tananyagokban hozzá, alig van gyakorlati dolog, hogy akkor most csináljunk valami hasznos dolgot is.

Sok nyelvet tanulgattam már. Elõször talán a Pascalt, azzal sikerült is sok érdekes, értelmes programot összehoznom, kb 12-13 évesen.
Aztán kicsit a régi basicet, meg a Dark Basicet(3d játékkészítésre készített basic), azzal is csináltam sok jó dolgot.
Aztán legutóbb a PHP-t tanultam meg, jelenleg abban programozgatok aktívan.

A c-t már sokszor megpróbáltam, aztán a PHP tanulása után sikerült elkezdenem rendesen, akkor már a PHP-vel szinte teljesen azonos szintatika simán ment.

Még a javascript olyan, mint a c számomra talán, 20x álltam már neki megtanulni, de még mindig nem sikerült(persze 1-2 alapvetõ dolgot azért tudok, ami a php mellé kell). A javascript olyan bizonytalan nekem, egyszer mûködik a kód, egyszer nem, van hogy soha nem jövök rá miért, szóval olyan bizonytalan az egész. És semmi normális leírást nem találok.

Én a tutorial formájú leírásokat szeretem, tehát rögtön a lényegre tér, és az elméletre is rendesen kitér, de csak a maga idejében.

Sajnos ilyen leírást se c-hez, se js-hez nem találtam még, talán ezért megy olyan nehezen a megtanulásuk.

Úgyhogy ha valaki tudna esetleg, akkor plz mutasson.
Jobb lenne, ha magyar lenne, de angol is tökéletesen megfelelne.
Dj Faustus
#5
"Erdekes, a tanarom azt mondja, Python a legjobb tanulo nyelv. Hat, nem tudtam egyeterteni vele. :)"
A Logo-t és a Basic-ket (ez utóbbi ráadásul magyar találmány) eredetileg például pont oktatásra fejlesztették ki. A Pascal is eléggé elterjedt tanulónyelvként. A C pedig egy csomó nyelv "õse".

De ha már kígyózni akar az ember:
Prog.hu
Gérard Swinnen : Tanuljunk meg programozni Python nyelven
Raphael Marvie : Bevezetés a Pythonba példákkal
Python tutorial

#4
basicet

meg a googlet

nm

http://www.lohere.net - a MagyarChan

atomboy
#3
Erdekes, a tanarom azt mondja, Python a legjobb tanulo nyelv. Hat, nem tudtam egyeterteni vele. :)
Hegi, van egy jo pdf, most nem talalom, de holnap megkeresem.

BF2 100K 131K 133K TDU2: atomka

Dj Faustus
#2
Inkább ne Pythonnal (de ide írhatnám a PHP-t, az ASP-t, vagy a Java-t) kezdj.
Logo (na jó ez nagyon gyerekeknek való), sima Basic, Pascal, vagy sima C. Több anyag érhetõ el hozzájuk és sokkal inkább "tanulónyelvek".

Hegi90
#1
Hi! Szeretnék megtanulni ezen a nyelven programozni, de sajnos nagoyn nehezen találok érthetõ anyagot (egyáltalán nem). Programozás terén elég kezdõ vagyok. Mit ajánlotok?

ADATA 16GB XPG V1.0 1866MHz | ASUS Z87-K | CORSAIR CX750M | GIGABYTE GTX770 2GB | INTEL Core i5-4670K 3.40GHz | SAMSUNG 120GB 840 EVO | WD 1TB Caviar Blue | COOLERMASTER Hyper 612S

← ElőzőOldal 2 / 2