Minimal/Techno/Tech-House/House/Deep

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

ascii
#1443
Én 3 fõ hibát emelnék ki a szervezésbõl: bejutásnál a listások megint szoptak a sorbanállással, a ruhatár az szintén vicc, illetve 2fokban izzadtam poloban rohangálni nem egy életbiztosítás.
Plastikmanre érkeztünk, így az csak bemelegítésre volt jó, joformán csak a ledfalra flesseltem, zeneileg ez most nem jött be, de lehet csak a bejutás/lecuccolás-parán kattogtam. Utána még Coxot hallgattuk, majd átmentem Sashára, és szépen ott is ragadtam, végül nem bántam meg, persze talán csak beyert sajnálom, de már hallottam rengetegszer. A burnben az elõadóktól a nem megszokott veretést hallhattuk, voorn néha idegesítõ is volt, de azt idõt legalább ökörködéssel elverhettük, majd dandyrõl budaira vánszorogtunk át (közben voltam negyedóra spektren, szintén nem jött be), és ott a végén mi történt? miért lett negyed órával a vége elött lehallkítva, elszállt a technika, vagy szándékos? Így egy félbesikerült levezetés történt, és némi ürességgel távoztunk. Taxitársaságoknak külön gratula, h nem tudtak kocsit biztosítani, a hiénáknem meg riszpekt, h dögölnének meg.
Ezt a gecisok turistát már egyre nehezebben viselem el, a sok divattrendi fingom sincs ki zenél tipusu emberektõl a hideg kiráz, a 6 pohár sört egykézben a tánctér kellõs közepére bevivõ emberkéket meg hidegvérrel lemészárolnám.
Az ismerõsöket lehetetlen volt fellelni, egy idõ után már errõl le is mondtam.
Összességében azért jól érzetem magam, de ehhez a 3 lány társasága is közrejáccot, akikkel az éjszakát töltöttem.

:Pislog, mint Overdose a szántásban:

R4VII
#1442
Bónusz 😄 Spektre (Y) Plastikman (Y) Adam Beyer (Y) Sasha (Y) 😄

\"Ha Ábrahám gyermekei lennétek,akkor úgy cselekednétek, ahogy Ábrahám....Ti apátoktól, az ördögtől származtok.\"-János 8 [39,44]

OrioN the S
#1441

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1440

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1439
<#eljen>

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

SLICK
#1438
ajjajjajjj 😮OO

OrioN the S
#1437
fuhh geccó.

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1436

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1435

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1434
hát... 3-4 elõadó volt jó az aréna 1-ben de amúgy csalódtam :S kommersz volt. aréna 2 viszont nagyon tuti volt!!!

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

ascii
#1433
este ki támad?

:Pislog, mint Overdose a szántásban:

Myrddraal
#1432
Hali!

Van 1 db eladó elõvételes jegyem a szombati Telekom Bónusz feszt-re! Esetleg ha vkit érdekel az írjon pm-et, köszi!

R4VII
#1431

\"Ha Ábrahám gyermekei lennétek,akkor úgy cselekednétek, ahogy Ábrahám....Ti apátoktól, az ördögtől származtok.\"-János 8 [39,44]

OrioN the S
#1430
új Format B 😊 ♥



Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

ascii
#1429
cassy is elmarad! 😞

viszont ezek talán biztosak:
November 4. Péntek / Brian Sanhaji - live (CLR)
December 23. Péntek / Lucy (Stroboscopic Artefacts)
Január 21. Szombat / James Ruskin (Blueprint) + spec. guest

:Pislog, mint Overdose a szántásban:

ascii
#1428
Cassy @ Cinema Hall 11-11-04

:Pislog, mint Overdose a szántásban:

#1427

OrioN the S
#1426
alap. nagyon zúzda lesz 😊

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

#1425
menni kéne

#1424
#1423
itt van a következõ party:

http://a38.hu/?p=programok&id=2718

#1422
fasza volt nem gyen gén a buli

OrioN the S
#1421
isten volt

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

Adaaam
#1420
Na, közben megtaláltam 😊

everything's better with music

Adaaam
#1419
Ha valakinek meglenne a lissat and voltaxx - the sunken bells of ibiza(original mix)akkor dobjon már egy pm-et, köszi!

everything's better with music

#1418
ma pan-pot!

Adaaam
#1417

everything's better with music

ascii
#1416
hát szíven ütött, hogy a Seth Troxler buli elmarad 😞

:Pislog, mint Overdose a szántásban:

OrioN the S
#1415
<#eljen><#eljen><#eljen>

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

ascii
#1414
Comming soon: Raresh, Troy Pierce, Tale Of Us, Reboot, Sascha Dive, Robert Dietz, Jamie Jones, Butch, Art Department, Lee Burridge, Mendo, Thugfucker, Alex Picone
@ Cinema Hall Budapest



ez meg a kolzsvári midi club októberi fellépõinek névsora:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

:Pislog, mint Overdose a szántásban:

#1413
Jön valaki szombaton Pan-pot -ra ?

OrioN the S
#1412

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1411
DEC 3, 2011 - HUNGARY - BUDAPEST - ELLEN ALLIEN - BPITCH VS. BORDER COMMUNITY @ MILLENARIS - WITH JAMES HOLDEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1410

szombat, 22:00 - vasárnap 25., 7:00

Helyszín:
Kashmir Underground

A Minimal Affairs 2. része szeptember 24.-én a Kashmir Undergroundban kerül megrendezésre.Mivel az elõzõ bulinak meglepõen nagy visszhangja volt, 😉 úgy gondoltuk rádobunk a tûzre még egy lapáttal:
Line Up:

GAGA
SHOELACE
Chillax
Seer

Ez a line up magaáért beszél 😉 de akinek ez nem lenne elég:

Techno Stage :

Simon
Soundhammer
Flash - X
Gizmo

A club kashmir egy felújításon esett át, ezzel kölcsönözve a bulinak egy sokkal igényesebb estét.

"A Slágeres minimal-tól, a legveretõsebb Techno-ig"

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

#1409
SLICK
#1408
UP!



OrioN the S
#1407
Isu & Dork (Technokunst) VS Dr Zoidberg & Subotage (NVC)

Instant

Holnap ekkor: 22:00 - vasárnap, 5:00

Nem nehéz kitalálni mire is utalhat az elnevezés –Instant Versus! Havonta jelentkezõ szombati kultúrestünk keretében nívós hazai klubcsapatok küldöttjei verekszenek egymással! A párbaj fegyverneme természetesen a hangtartomány, a helyszín pedig a Mole Hall!
A belépés ingyenes!

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1405
2011.12.26.-Hairy Presents: Troy Pierce (Items & Things) @ Cinema Hall

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

Lazarus
#1404
Jó, mi is 😛 Koponyás túlméretezett fehér pólóban nyomtam. Vékony magas "érdekes" táncú gyerek 😊
OrioN the S
#1403
fent azon a "híd" 😄 részen

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

Lazarus
#1402
Vasárnap hajnalban ott voltunk mi is. Így már értem miért vagy kiakadva 😄 Hol szoktatok lenni melyik részen?
OrioN the S
#1401
szombaton vért szarunk

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

#1400
én pont 3l3ktro groovet fogtam ki mikor voltam 6 honapja..eszméletlen ami zenét játszik ott
OrioN the S
#1399
szombat délelõtt meg majdnem vasárnap hajnalba, de nem volt erõm 😄 inkább Wittekindre raktam félre magam 😊

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

Lazarus
#1398
Mikor voltál? 😊
OrioN the S
#1397
hát érdekesek 😊 mintha ott gyûjtenék az iq fightereket meg a tahókat. :\

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

#1396
a társaság már tréé? elég rég voltam
OrioN the S
#1395
coroba már csak a zene jó :\

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

OrioN the S
#1394
én épp nosztalgiázgatok 😊

Elvesztem a show útveszt?iben. Soha nem láttok többé tiszta lelketekkel. Tudod, mi múlunk, nem az id?.

#1393