Dopeman

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Lord Nomak
#52
Akkor most legyen rá büszke hogy eladott nem tudom mennyi lemezt ? A lényeg még mindig az, hogy semmit sem ér szvsz.
Plusz mibõl is él amióta elkezdte ? A 8. kerületes hülyeségekbõl. Ha a rózsadombon élt volna mirõl irná a szövegeit ? Mert a szar életrõl nem tudna.

#45: Igen a célközönség a magyar rapper csapat akik fekete rappereknek képzelik magukat meg úgy öltözködnek. =D Természetesen minden müfajban minden énekesnek, dj-nek, rappernek stb. megvan a célközönsége és ebbõl él meg, de tudni kell váltani a témák között. Dopemannek pedig nem igazán megy. Természetesen számomra Dope a legértékelhetõbb a magyar zenei társadalomból, mert benne látok annyit hogy nem csak szöveget ir de még értelmes is, habár néha nem látszik rajta =DD

Meg nem azért 22 éve élek a 8. kerületben és ott nevelkedtem, most akkor én is kezdjek el dalokat irni ? Tehát.. Egy kis fantázia nem árt a zenei világban, fõleg hogy a 8. kerület már közel sem olyan mint tiz éve volt. És soha többet nem is lesz olyan, de mindig a nyócker meg a hasonló dolgok, szvsz aki nem járt ott vagy nem él ott és nem lát mögé lófaszt sem tud, csak az ilyen Dopeman, Ganxta és hasonló emberektõl hall róla.

The power to believe in yourself. That will become the power to change fate.

hunbasser
#51
hmmm,most olvastam egy kommentet youtubeon,és ez tényleg így van...


Kicsi12345tyson (1 month ago) Show Hide
+14 Poor comment Good comment
Marked as spam
Reply | Spam
Ha,nincs Dope akkor most, se Majka,Tyson,L.L Junior,Ogli g Fekete Vonat,TKO se, lenne.

ReaL MaDRid x siempre

báttyó02
#50
beszteszt
ezis országház fantomjárol T.T

Pierre Van Hooijdonk - Djibril Cissé - Go Gunners - F.F.F -

báttyó02
#49
istenem te miröl beszélsz? nem tudok mondani erröl adatokat,nem is fogok utánanézni,de nyakam rá hogy magyar hiphop témában dopeman ottvan a legtöbb lemezt eladott emberek között

Pierre Van Hooijdonk - Djibril Cissé - Go Gunners - F.F.F -

hunbasser
#48
naaaa,azért kicsit túlzás ez 😊 vannak olyan számai,ahol a szövegre jobban épít,de vannak elég jó kis funkys számai.

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#47
eeeeennyii...😊

ReaL MaDRid x siempre

gabber_saviola
#46
"A Legnagyobb rappert Pityinger Lacinak hívják,
És a legnagyobb rappert jó sokan szídják,
A legnagyobb rapper 74-ben született,
És a kibaszott nyolcadik kerületbe nevelkedett"...

Én is azok közé tartozom, akik egyre gyakrabban néznek Magyar bajnokikat, és szerintem is egyre több a jó iramú, élvezetes mérkőzés.

tigeroo
#45
nem ez a lényeg, más a célközönség!

ha könyveket adna ki azt ki olvasná? hát nem a "srácok az ucccán"...
muszáj adnia a gengszterreppert, hogy nevelje a fiatalságot, és ez szerintem jó.
tudod, kellemeset a hasznossal. és inkább ezt halgassák az emberek mint mondjuk ogli-g vagy mittomén...:l
Lord Nomak
#44
Gengszter.. Fail.

Dopeman jó szövegeket ir ennyi, de a zene meg szar. Ha könyvet és verseket adna el lehet jobban megélne belõle. Tehetséges ezen a téren az egy dolog. De magában a zenei iparban nem igazán helyezkedik el, ahogy egy magyar sem. Én tiszteletben tartom mindenkinek a munkásságát még ha nem is tetszik nekem, tehát nem bántani akarom a nagy fanokat.
Fõleg hogy Dopemannek sem volt arany élete, mert van 2 olyan ismerõsöm aki gyerekkora óta ismeri õt, és meséltek ezt-azt. De ettõl függetlenül a jó szövegirói képességén kivül nincs más neki, noh ez a lényeg.

The power to believe in yourself. That will become the power to change fate.

tigeroo
#43
c-c-c...

remélem majd máskor megérted,ez van ehhez is felkell nõni mint az életben sokmindenhez.
hunbasser
#42
te is szánalmas nyomorék vagy,szerintem kurvára nem érted a szövegeit meg õt sem.

ReaL MaDRid x siempre

utgyuru
#41
szánalmas nagy nyomorék, gáz szövegekkel...
Eredeti gengszter - ne röhögtess
Na meg õ kicsit messze áll a funkytõl

nem tudom hogy milyen jövője lehet Magyarországnak de maradok mert érdekesnek tűnik :D

tigeroo
#40
hát igen , az austin powers-es téma csak ront a helyzeten😄
hunbasser
#39
ne parázz...te jóó ég 😄Dd az egy vicc.de még az eredeti szám,a stricitánc is a leggyengébb számai közül való,az csak annyiban jobb,hogy az eredeti szöveg van meg,és nem az agyoncezúrázott,átírt szöveg.

ReaL MaDRid x siempre

asfa
#38
igen valoban a zene az tetszik.. én is annyiban adok igazat,hogy megmondja a frankót nem bújik meg csak néha túl nagyot mond, emellett én is a régi zenéit tisztelem inkább! de van legalább aki megmondja, aki kiáll a véleményéért és ha szarság van akkor is, egyidõben evvel gondoskodó családapa, csak már van mikor túl sokat képzel mondom.. de igazad van a dolgok tulnyomo többségében

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

autoszimulator
#37
Mindenféle bántás nélkül kérdezném, tök komolyan: a manapság látható videóklippjük, a ne parázz, az csak szerintem botrányosan szar, vagy a dopeman fanok is így gondolják? 😊

.: mobilize.hu :.

báttyó02
#36
<#eljen>

Pierre Van Hooijdonk - Djibril Cissé - Go Gunners - F.F.F -

hunbasser
#35
a nincsen köztünk csicskában inkább a zene a jó,nem a szöveg.

egyébként ott van a srácok az ucccán,ott például nem magáról beszél,mikor azt mondja,hogy "zsarolás,drogok,minden jöhet,és ölök is ha a meló jól fizet".sokan nem értik dopemant,azért mondják rá,hogy mûmájer,etc.
"ha szívok is öcsém,hát biztos nem füvet" "fiam,te csak szívjad a zöldedet,köcsööög" ezek meg mind tanítójellegûek,és míg sok rapper arról rappel mennyire jó is drogozni,õ pont hogy azt mondja,hogy ne.

meg õ legalább mindig megmondta hogy mi a véleménye a mai politikai helyzetrõl,most is megmondja.

ReaL MaDRid x siempre

tigeroo
#34
na kezdem hallgatni

a zenei alap nemrossz😊
'80s rulz
asfa
#33
a lopni nagyon jó száma fõleg a mondanivaló miatt.. sokaknak egybõl az jön le,hogy mekkora szar ember,hogy arról rappel,hogyan lop meg téged, de miután behivták egyszer egy tv-s showba nem emlékszem már hova pontosan ott álltak neki,hogy mit képzel,hogy gyerekeknek rappel a lopásról meg stb.. és annyit mondott,hogy azért teszi mert amig minket meglophatnak, addig mi mér ne lophatnánk.. és ebben igaza van.. nincsen köztünk csicska értelmetlen egyébként mondanivalóra nem tetszik, viszont alapjaiban sosem volt szar Dopeman, és rengeteg mondanivalója volt, hangsúlyozom,hogy volt...

S ha úgy érzed, senki sem szeret; De az élet mégis megy, Te akkor is szeress

hunbasser
#32
hallgasd meg a mit érez jézust,meg hallgasd meg a pénz + a egót,ezeknek tényleg jó szövege van,és mind igaz.aztán a színház is elmondja ám,hogy mi is a helyzet,ilyen a srácok az ucccán is,most készül belõle klip,kíváncsi leszek rá.egyébként a szövegei jók,az alapok jók,magyarán jó zenéje van,nekem ez a lényeg.

ReaL MaDRid x siempre

báttyó02
#31
am az én és a kisöcsém az pont az a mostani poppos szar

Pierre Van Hooijdonk - Djibril Cissé - Go Gunners - F.F.F -

báttyó02
#30
ez hülyeség
régen volt mondanivalója,hallgasd meg a viritsd a lóvé szövegét pl
a mostani számok nagy része meg egy vicc komolyan
most az eredeti gengszter c. számán kivül szinte egyik se ér a régi zenék közelébe
a lopni c. szám az csak egy volt azon az albumon,ott az egész nagyon jol össze volt rakva
de nekem fõleg a ganxstás idõkbeli muzsikák jönnek be

Pierre Van Hooijdonk - Djibril Cissé - Go Gunners - F.F.F -

hunbasser
#29
hát,szerintem pont a virítsd a lóvét,meg a lopni,meg az én és a kisöcsém a populárisak meg ezek 😊

nem tudom mi van,nem nézek mostanában zenecsatornákat,de az új albumáról nem nagyon hallani számokat se viván,se rádióban.

ez kicsit más,de pl a D.O.P.E.M.A.N.,meg a dumm dumm meg ezek elég funkys számok,amik a régi idõkre emlékeztetnek.régen eléggé érzõdött ganxsta hatása,sokat rappelt a drogokról,nõkrõl,most meg inkább ganxstának üzen,politikáról rappel,világról rappel,gyerekérõl,8.kerrõl,stb.

ReaL MaDRid x siempre

báttyó02
#28
ujabb albumai szar populáris gecik
2002ig voltak jó zenéi,országház fantomja album meg az egyik legjobb

ezek voltak a jó zenéi,nem ezek az uj poppos szarok





Pierre Van Hooijdonk - Djibril Cissé - Go Gunners - F.F.F -

hunbasser
#27
nem kamu szövegeket ír,tényleg a 8-ban nõtt fel.jó,lehet,hogy túloz néhány számában,de hát melyik rapper nem...? a szövegeit pedig õ írja,97-ben is már õ írta,és nagyon jellemzõek a szövegei,rá lehet ismerni,hogy "ezt bizony Dopeman írta".

ReaL MaDRid x siempre

Rockynhooo
#26
hát kinek mi, amúgy nagy kamu szövegek, amit sztem nem is õ ír :\ vagy ha igen azt is lopja.

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

hunbasser
#25
majkához már semmi köze...

akármilyen féreg szerintetek,akkor is nagy zenéje van

ReaL MaDRid x siempre

Rockynhooo
#24
nevetséges féreg egy ember 😄 meg a majkapapa meg a gyökér haverjai is

\"Az a baj Ogli-G annyira gengszter mint a tekn?sbékám!\"

tigeroo
#23
délután úgyis tételt másolok, majd átrágom magam az albumon, ráérek😊
hunbasser
#21
a mit érez jézust ne hagyd ki,mert szöveg alapján szerintem az eddigi legjobb mûve.egyébként szerintem az összes szám jó rajta,a stricitánc nekem annyira nem tetszik,meg a két száma,ahol a Shabaam Sahdeeq-kel meg a Delagodoval nyomja.meg még a szeretlek kislányom nem bejövõs,a többi mind nagyon jó.

ReaL MaDRid x siempre

tigeroo
#20
na akkor megsasolom az eredeti gengsztert
hunbasser
#19
sokszor a szövegeiben is meglátszik,hogy inteligens,mert választékosan beszél,ahogy mondtad,és feltûnik,hogy használ olyan szavakat,amiket egy átlag rappertõl nem hallanál,de lehet,hogy egy átlagembertõl sem.

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#18
a telep csicskája szerintem rendben van,én az Alias Pityinger fiúkkal nem vagyok kibékülve meg a Magyarország rémálma I.-el,a II. szerintem sokkal jobb lett 😊

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#17
hát,nem tudom...majkán mit lehetett lehúzni? kis csíra volt csak,inkább a szárnyai alá vette,és pont ezért tud most is rappelni.egyébként lehet,hogy a kutya nem foglalkozott volna vele,és úgy járt volna mint a többi való világos...aztán MárkyPapa meg a tehetségkutatóját nyerte meg,így fedezte fel,szerintem nem tud annyira a csávó,de egynek elmegy.õrajta is nem tudom mit lehet lehúzni,mert ha lenne pénze,akkor valószínüleg többre vinné.õt is inkább csak híresebbé tette,mert szerepeltette a Telep csicskáján,amúgy a kutya nem ismerné.aztán ott van 2arc,õrá is a Telep csicskáján figyelhettünk fel,mert elõtte csak egy eléggé rossz minõségû lp-je volt(amit sajnos még nem hallottam,de be kellene szerezni,annak ellenére is,hogy recseg össze-vissza 😊),mondhatni,hogy az ismertségét köszönheti részben Dopemannek.aztán ott van a fekete vonat,tko,mc ducky(bár õ eléggé gyenge eresztés volt...),szóval sokmindenki köszönhet neki sokat.

az pedig hülyeség,hogy a kartelt õ csak ugródeszkának használta.ganxsta hívta be,nem pedig úgy nyalizott,hogy na,akkor most én hadd legyek már benne légyszi."a többieknek a két szép szeme nekem a vakerom volt a belépõm a kartelba tesó,miért engem hívtál,hogy az enyém a meló?"
inkább ott õt használták ki.látható,hogy õ most is boldogul egyedül meg a tesójával,de a kartelrõl nem hallani semmit,ez az "új" lemeze meg nulla...meg tényleg lopja az összes szöveget ganxsta,mert nem jó szövegíró,amíg Dopeman volt ott,addig elfogadható zenéjük volt.

ReaL MaDRid x siempre

tigeroo
#16
tudtam hogy te nyitottad😊

amúgy nem hallgatam sohasem dopemant, a viván ment párszor a zenéje plusz interjúkban láttam.

amúgy nagyon intelligens ember szerintem, ezt a zenéjébõl nem szûrném le, de amikor beszélget akkor látszik hogy értelmes (jól fogalmaz, érthetõ, nem használ közhelyeket) szóval szimpatikus a csávó.
meg volt egy mûsor amiben a házukat mutatták be hát akkoris kellemesen csalódtam bennük. a házban mindenütt képek a családról, látszik hogy törõdik és szereti a beteg tesóját (nemaz hogy a kamera miatt pózol egy sort hanem ugyanúgy "ugratta", nevettette stb.)
Törölt felhasználó
#15
Az új albuma szerintem nagyon jó lett. A telep csicskája és a Pityinger fiúk lemez után kezdtem temetni Dope-ot, de igencsak odabasszott ezzel a Mr. Pityinger albummal.
Csabesz6
#14
én nem szeretem.De hunbassernak elnézem😄.

\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"

karikusz
#13
meg jól le is húzta Õket, meg mindenkit akit lehetett, ezért maradt egyedül...

Az autósjáték őrültek lapja!! : www.autosjatekok.hu A te oldalad: www.automotorcenter.hu

hunbasser
#12
és borsodi gyerek alatt kit értesz? 😄 MárkyPapát vagy Majkát? mert mind a kettõt õ vette a szárnyai alá,és megadta nekik a kezdõlökést.

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#11
nem majmolom,idézem õt...ha nem tûnt volna fel.

ReaL MaDRid x siempre

karikusz
#10
...és jött a Borsodi fenegyerek, és elpáholta... 😄😄

Szánalmas vagy ezzel a majmolással...

Az autósjáték őrültek lapja!! : www.autosjatekok.hu A te oldalad: www.automotorcenter.hu

hunbasser
#9
na,akkor most jöjjön egy kis funkysabb téma is 😊

Dopeman - A legjobb

Dopeman & Ganxsta - A 8 + a 13

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#8
miért engem nevezel kalauzhalnak?
mikor azok még mindig melletted úsznak
és jobb úgy a busznak hogy kiszállt a dopeman
a hétvégén így több marad a zsebben.

meg egyébként is "én írtam te mondtad",na most akkor ki akaszkodott rá kire? ki írta a szövegeket? "mikor volt a kartel a toppon? - 99"

köszöntem szépen 😊

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#7

ReaL MaDRid x siempre

vmvr
#6
De mégis a legbámulatosabb a kalauzhal
Ráakaszkodik egy nála sokkal nagyobb dögre
Húzatja magát és élõsködik körülötte
Nincsen semmi dolga csakis úszni az árral
És megvárni amíg felhúzza õt a domináns hal
Ügyes a kis geci, mert mindig odakapaszkodik
Ahol megy a szekér, így sokáig él
Nincsen benne semmi szégyen, amiért egy
Élõsködõ szar, nagyon tudja mit akar
Ha elveszti a fonalat és már majdnem meghal
Új áldozatot keres a kalauzhal

😉

de hogy Dopeot idézzem: 'lehetünk spanok vagy ellenségek, de ha még mindig van valami gond, akkor szedjétek össze magatokat, és hagyjátok a szókaratét. számomat tudjátok, megtaláltok. és ha nem tetszik valami, mehet öcsém'

A_:S?D_A:?SD

amúgy jó zenét nyom dopeman, talán rá is mondhatjuk, ha nem ide születik, akkor világhírû(?)

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix

hunbasser
#5
"aztán érkezett a gengszter,a Zana Zoli
aki kábé olyan eredeti mint egy kamu Rolex"

😉

ReaL MaDRid x siempre

hunbasser
#4
a topik kérésre nyittatott meg 😄

a magyar hip hop élet egyik legkülönlegesebb és legegyénibb alakjáról van szó azt hiszem.

a funky alapjaival és az életet elmesélõ szövegei nagyon ott vannak.a karteles idõk után kicsit komolyabbra vette a figurát,és elfelejtette a pénzt,a drogokat,a nõket,elkezdett többet rappelni a politikáról és persze a 8.kerrõl.egyik kedvencem 😊

ReaL MaDRid x siempre

vmvr
#3
döglégy for prezident

\" Blues is easy to play, but hard to feel...\" Jimi Hendrix