Mágneses pajzsot kaphatnak az ûrhajók

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Pharaoh
#57
Mirõl beszélsz? A Marson jártak, ez pontosan dokumentálva is van.

"A Haunibu-3 kemény leszállást hajtott végre a Marson, majdnem összetörött, aztán végigcsúszott a sziklás talajon, míg meg nem állt. A hajtómûvek kijavíthatatlanul tönkrementek, de a legénység túlélte az eseményeket. Mindez 1946 januárjában történt. A becsapódás-jellegû marsraszállás nemcsak a tachion hajtómûvel elégtelenségébõl adódott, közrejátszott a mars kisebb gravitációs tere, a tachion-hajtómûvek így kevesebb energiához jutottak"

#56
Most nézem csak a honlapot, aranyilaci barátunk állapota sokat romlott az elmúlt években. Tényleg kár, hogy bezárták az OPNI-t.😞

#55
A súlyos paranoid-skizofrén aranylaci honlapján szereplõ képek mióta számítanak eredeti NASA-felvételeknek? Mellesleg beszélj már a mestereddel, mert szerinte a II. VH-ban a nácik már jártak a Holdon, de utána 25 évvel az amcsik mégse?

Éberség, minden gyanús!😊

#54
Gondoltam én is hozzászólok már ehhez a fényes eszmecseréhez.
1: Az Apollóknak az egyik oldala megvastagított volt direkt emiatt.
2: Holdraszállásról ne vitázzunk.
3: Az ûrhajósok a saját tisztított vizeletüket isszák.
4: Jó lesz ez pajzs. 30 év múlva.
#53
Ó nem, nem szponzorálom sajnos, de te még megteheted.
Ön után, felség!

Kara kánként folytatom tanításom.

#52
De bocsáss meg nekem,(vagy ne) ó te Magasságos Szerénység, hogy meg mertem szólalni a te általad fizetett, szponzorált fórumon, és te ezt szellemed mindenható ragyogásának elnyomásaként éled meg!

Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube

#51
Mert te vagy itten a fõ Chuck Norris, aki mindig, mindent kibaszottul jól tud...

Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube

#50
Meg nemcsak a Mars terraformálásához kellene ez, hanem arról nem is beszélve, hogyha pl.: adott esetben a napszél letakarítaná az egész Földrõl a légkört, akkor azt ölbe tett kézzel néznénk? Vagy megpróbálhatnánk-e adott esetben tenni valamit is ellene?... Van aki azt mondja, hogy a Marssal is ez történhetett. Lehet, hogy nemcsak azon kéne agyalni, hogy egy szr ûrhajót hogyan tudnának megvédeni a napszéltõl!...

Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube

#49
"Talán pontosan ezért kéne lefúrni elõször Föld magjáig, egy szondát küldeni oda! "

Miért nem kezded el te?

Kara kánként folytatom tanításom.

#48
Gzson:
kozmikus sugárzás # háttérsugárzás,
de utóbbi része elõbbinek.

Szerintem ne add fel, hátha sikerül visszatérned a logikus gondolkodás talajára.
Drukkolok neked.

Kara kánként folytatom tanításom.

#47
Talán pontosan ezért kéne lefúrni elõször Föld magjáig, egy szondát küldeni oda! És akkor, ha arról többet megtudnánk, hogy itt pontosan hogyan mûködik, akkor arról is többet tudnánk, hogy a Marson mi lehet... És ha ez megvan, akkor lehet, hogy egyszerûbb lenne belepiszkálni a mágneses mezõ természetes mûködésébe, ha szükséges lenne. Meg nem mellesleg ugye a földi pólusváltásokról is többet tudnánk.

Bajtársak kitartás! - Jogos Önvédelem, youtube

#46
az elõzõ dzson-nak akart menni

#45
Valamit alapból rosszul csinálsz. Miközben nézed a képet gondolkozol, ezt nem így kell! Ha az eszedet használod, sosem fogsz rájönni arra, amire Dzson <#idiota>

Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/

#44
Ja, én is úgy látom hogy a szonda takarja ki a lábát, az a tükrözõdõ fémes felület...plussz ha jobban megnézed az árnyékon látszik hogy ott a lába...
de még mindig nem értem, hogy ezek a képek miért cáfolnák a Holdra szállást?😄
..akkor ezek szerint a képek a Földön készültek, és nem odatolták a kocsit, hanem trélerrõl baszták le és úgy fényképezték? plussz fél láb hiányos próbababát vettek ki a kölcsönzõbõl? ...asszem ez már nc kategória

#43
Hát igen, innen származnak a butaságok, prekoncepciókból (tudod mit jelent ez a szó?). Pl. azt hiszed, hogy 4 független felfüggesztése volt a holdjárónak, ami nem igaz, a kerekek teljesen merevek, az egyenletlen terep miatt egyidõben csak 3 érinti a talajt. Lehet hogy vicces, de pofonegyszerû, biztonságos megoldás, ráadásul hazánkfia mûve, magyar fejlesztés.

Megnézed te a képeket amiket belinkelsz? Egy olyan ûrhajós van rajta, aki a jobb lábát térdben 45-fokos szögben meghajlította. Annyira elmeszesedtek a térdkalácsaid, hogy el sem tudod képzelni?

A sugárzásra meg az árnyékolhatóságára térjünk vissza ha befejezted az általános iskolát. Biztos vagyok benne, hogy a Faraday-kalitka még része az elektrosztatika tananyagnak.

Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/

Pharaoh
#42
A lábát nem emelte fel, hisz a láb belsõ oldala és a lábfeje megvan. Inkább az elõtte lévõ szonda vagy mi takarja el és azon tükrözõdik a hold talaja ezért olyan, mintha ott nem lenne semmi.

A keréknyom meg szerintem az árnyékban van vagy takarja a kerék mert, kanyarodott, parkolt majd megállt és egyenesbe hozta a kereket.

#41
HOL A KERÉKNYOM? a kerék alatt, nem egyenletes a terep, a holdjáró döcög.
Fuggetlenul attol hogy docog valami nyomanak meg kellene lenni. Szerintem.
Persze lehet hogy a kep akkor keszult amikor az urhajosok eppen leemeltek a trelerrol. Rendszam hijan nyilvan nem mehetett a sajat kerekein.

MIÉRT HIÁNYZIK A FICKÓ LÁBÁBÓL? mert felemelte és éppen tesz egy lépést.
Sosem volt meg rajtam ilyen urruha de szinte kizart hogy olyan szogbe fel tudja emelni hogy ne latszodjon. Persze lehet hogy fellabu volt es az USA-ban mar akkor ugyeltek arra hogy a holdkompot is meg tudjak kozeliteni mozgasserultek. Sot a NASA alkalmazta is oket. Biztos az adokedvezmeny miatt.
Dzson
#40
Döcög a 4 független felfüggesztés?

Hova emelte fel? 80fokos szögben a háta mögé?

De írj még "cáfolatot", hadd röhögjünk rajtad <#hehe>

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#39
HOL A KERÉKNYOM? a kerék alatt, nem egyenletes a terep, a holdjáró döcög.
MIÉRT HIÁNYZIK A FICKÓ LÁBÁBÓL? mert felemelte és éppen tesz egy lépést.

Ezek elég gyengék, linkeljél még be páran, hadd röhögjünk rajtad <#hehe>

Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/

Dzson
#38
A NASA blablát, csak a kellõen tájékozatlan emberek veszik be.
Némelyik elég meggyõzõ tud lenni, ha kizárjuk az információszerzésbõl a világ többi részét.

Vitázz ezekkel a HIVATALOSAN A HOLDON KÉSZÜLT képekkel:

HOL A KERÉKNYOM?


MIÉRT HIÁNYZIK A FICKÓ LÁBÁBÓL?

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

valamit
#37
ha már nincs mozgó vasmagja a Mars-nak, akkor így talán lehetne a kellõ minimális mágneses teret biztosítani

http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f

Dzson
#36
Mert annak olyan a ferkvenciája amit a rácsos fémlap pont árnyékol (radarhullám generátor volt a mikrosütõ alapja). De a napnak "kissé" más a sugárzása.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

Pharaoh
#35
Épp a mikrosütõ arra példa, hogy egy vékony fémlemez, sõt fémháló is képes leárnyékolni a mikrohullámokat.

#34
Az összeesküvés-elméleteket, csak a kellõen tájékozatlan emberek veszik be.
Némelyik elég meggyõzõ tud lenni, ha kizárjuk az információszerzésbõl a világ többi részét.
Mi olyan hihetetlen a holdraszállásban?

(egyébként tényleg rádfér egy kis wiki)

&#8222;Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.&#8221; Konfúciusz

Dzson
#33
Eléggé kevered.

A kozmikus sugárzást a háttérsugárzásra mondják, de nekünk itt a Nap és annak a sugárzása a lényeg (nem a napszél mert az megint más). Bikoémiai hatása pedig egy kemikáliának lehet (bioKÉMIA), itt maximum biofizikairól beszélhetünk - dugd bele a kezed egy mikrosütõbe.

Rádfére valóban az a gugli meg a vikipédia. 😊)))))))

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#32
Házi feladat:

1. Mi a kozmikus sugárzás?
2. Mi a napszél?
3. Milyen biokémiai hatásaik vannak és hogyan lehet védekezni ellenük?

Az internet (Google.com, Wikipedia.org stb.) szabadon használható.

Kara kánként folytatom tanításom.

Dzson
#31
Persze, mert

1: nem mentek a holdra, 350Km-s geostacionárius pályán voltak a kabinnal.
2: a hold - föld távolság odavissza 800EZER km.

750km-en túl nem mehet élõlény, megsül (ott ér véget a magnetoszféra védõ hatása kb.).

És még ott az üzemanyag kérdés is, mivel ez elhasználódik fékezés és manõverezés közben, a kis szar kabinuk fizikailag képtelen lett volna még a hold gravitációból is kiszakadni (az automata egységek töredék súlyúak voltak, nem vittek embereket meg egy bazi nagy holdkompot).

Meg még a sok egyéb anomália, fotók amin nincs meg a holdon sétáló ûrhajós egyik lába, a holdjáró keréknyomainak teljes hiánya a képeken, ilyesmik.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#30
Lál ... gyerekek a Holdraszállók valamennyire védve voltak a sugárzástól.
- ad 1. Nagyrészt a kompban ücsörögtek ami ugye fémötvözet, illetve gondolom szigetelt is volt.
- ad 2. a Föld mágneses burka, ha nem is teljes mértékben, de védi a holdat is.
- ad 3. Az ûrséták, felszíni séták nem voltak hosszabbak 2-3 óránál.
- ad 4. Az ûrruha sem papírkartonból készült.

Szóval valamennyire védve voltak, persze így is kaptak sugárdózist rendesen.

Ami pajzstechnológiát illeti... Csak annyit tudok mondani, hogyha teszla munkái nem merülnek feledésbe, illetve nem hal meg olyan korán ,talán már mindenféle pajzstechnológia létezne most. Tesla már régóta agyalt olyan kísérletekkel a századelõn, melyek lehetõvé tették volna a Star Trek-ben vizionált pajzsokat.

szerintem nem lehetetlen az elkészítése. Energiaellátása sem lenne gond. Napenergiával bármikor indukció alatt lehetne tartani a mágneses tekercseket. Az intenzitást meg önmaga beszabályozza.. Ha a napszél erõs, több áram folyik át a pajzs generátor tekercsein, ergó megnöveli a kimeneti teljesítményt. aztán mikor a pajzs miatt csökken a sugárzás kevesebb lesz a pajzsba jutó áram, így gyengül a pajzs. Szerintem kivitelezhetõ és gazdaságosabb mint 4 uszdányi vizet fellõni az ûrbe 😊)
Dzson
#29
"Az 1960-as és 70-es évek Apollo ûrhajósai voltak az egyedüli emberek, akik elhagyták a Föld természetes erõterét, a magnetoszférát. Egy Apollo küldetés általában 8 napig tartott, az asztronauták pedig a puszta szerencsén kívül semmi egyébnek nem köszönhették, hogy elkerülték a viharokat és épségben tértek vissza bolygónkra."

A magnetoszférán kívül már tök mindegy, hogy vihar van vagy nincs. Pár óra alatt mikróban párolt asztroNOták lesznek.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

Dzson
#28
Akkor hogy is volt az a holdutazás meg a holdséta, kedves NASA? <#felkialtas>

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#27
Én is vízburokra gondoltam, és szerintem olcsón meg is valósítható, bár egy darabig eltart.
PL. a vizeletet lehetne használni, amit az ûrhajósok termelnek, összegyûjteni egy az ûrhajót teljesen körülvevõ tartályba. A gyûjtést már most elkezdhetnék az ûrállomáson lévõk. <#taps><#pias>
#26
szabad kérdezni, hogy mit csinálnál egy olyan szerkentyûvel, amit vizionalizáltál? azon kívül, hogy kimerítené a föld és mars minden nyersanyaglelõhelyét, megoldhatatlan mennyiségû logisztika kéne hozzá. és bármi agyonvágna amit a marson megérintesz és fémbõl van?
kozmikus sugárzás nagyja ellen jó lenne ha az ûrhajó utaskabinját 2-3 méter vastag vízburok venné körül, de már ez megoldhatatlan a jelenlegi technológiai színvonalon. pontosabban megoldható, de mondjuk úgy, hogy nem éri meg..

\"The voices are back... Excellent.\"

#25
Senki nem tévelyeg. Két külön téma.

NEXUS6
#24
Olvashgattam a cikket, de nem jön le, hogy miért lenne extra nehézség a forgó mozgásból eredõ erõhöz alkalmazkodni. De mindegy, a kisérleteket elvégezték és pozitív eredménnyel.

Amúgy élettani szempontból alapvetõ fontosságú a mesterséges gravitáció kialakítása, hiszen a legkeményebb edzés mellett is gyakorlatilag járásképtelen állapotba kerülnek 1 év alatt az ûrhajósok. És habár nem nagyon mondják ezt így ki, de maradandó károsodást szenvednek, csontritkulás/izomsorvadás és talán keringési rendszer szempontjából is, és a sugárzás sem piskóta ami ennyi idõ alatt éri az embert.

Amúgy az Apollo 16 és 17 repülése között volt egy olyan napkitörés, ami talán a legnagyobb volt az ûrrepülések történetében. Minimum enyhe-közepes sugárbetegséget kaphattak volna, hányás bõrpír miegymás ha akkor repülnek.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#23
A Marsnak van természetes mágneses tere, igaz hogy nem túl erõs, de a felszín nagy részét megvédi. Itt inkább a bolygóközi utazás veszélyeirõl van szó.

Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/

#22
hééééééééééé el ne tévedjetek. a mágnesesség hol egyenlõ a gravitációval?

azonkívûl csak arra lennék kiváncsi, hogy az a bazi nagy mágnes nem keveri-e össze az ûrhajó szuperérzékeny berendezéseit és hogy vajon honnan veszi az energiát? mert nem valószínû, hogy permanens szupermágnesekrõl lenne szó...
#21
Elvileg bármit lehet, ha van hozzá elég pénz. Valamit, valamiért. :-)

Kara kánként folytatom tanításom.

valamit
#20
Nem lehetne a Mars felszínén a szélességi-hosszúsági körökhöz hasonló módon elektormágneses vonalakat kiépíteni és azzal biztosítani annak a felszínén a kellõ mágnesességet? Persze nyilván sokba lennének az órási kábelek amik elektromágnesként szolgálnának, meg komoly erõmû is kellene a folyamatos fentartásához, de elvileg lehetne?

http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f

#19
Föld mágneses terébe van az ûrállomás bõven.

#18
Akkor a nemzetközi ûrállomást még nem érte ilyen? mert úgy tudom, hogy mindig van legénysége az ûrállomásnak, és olyanról még nem hallottam, hogy valaki belehalt volna ebbe

Just avoid to falling into the hands of terrorists.

#17
Pontosan megfogalmazva nem azt hozzák létre, hanem helyettesítik a gravitációs erõt.

#16
Remélem nem hülyeséget írok. De az nem attól függ, hogy mennyire van "bepörgetve" lakótér? Magyarán centrifugális erõvel hozzák létre a mesterséges gravitációt. Olyan ûrhajókat, ûrállomásokat csinálnának, mint egy körhinta vagy egy búgócsiga.

ziipp
#15
Egyszer régen a Fókuszban volt egy riport egy formáról, aki 5 másodpercre bárkit eljuttatott a lebegés állapotába. Épített a repülõgépébe egy 3x3-as gumiszobát, majd az utasokkal együtt zuhant pár száz métert.

#14
Kicsit még olyan, mint akit bedrogoztak. :-)

Kara kánként folytatom tanításom.

#13

Kara kánként folytatom tanításom.

#12
Két hét nem a világ.
Mindenesetre, az az oka annak, hogy az Apolló után nem volt újabb nagy durranás.
Az összeesküvés-elméletek kiagyalói persze összehordanak mindenfélét, pedig az ûrutazások megtorpanására nagyon egyszerû magyarázat van: betojtunk a veszélyek miatt.
Az ûrállomások szerepe épp ezeknek a veszélyeknek az alapos kutatása. Inter alia.

Kara kánként folytatom tanításom.

#11
egy 4 éves SG cikk a forgó test gravról : http://www.sg.hu/cikkek/33154/hogyan_viszonyulnank_a_mesterseges_gravitaciohoz

#10
de az nem a földi gravitációval egyenlõ , ha fölugranál egy olyan körbeforgó testrõl a térbe maradnál és nem zuhannál vissza.

De kipróbálnám xD

#9
Elég merészek voltak, hogy mindenfajta védelem nélkül kiküldték a holdra az asztronautákat. Mi lett volna, ha nincs szerencséjük?

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

NEXUS6
#8
Az is megvan, csak forgatni kell a lakóteret.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs