Műszaki manager
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Nem vagy már annyira fiatal, az új végzettségeddel (ha elvégzed) már 30 felé fogsz közelíteni. Már legalább 4-6 éve nem nagyon kapkodnak e korosztály tagjai után (sem), aki pedig mindennemû tapasztalat híján szeretne ebben a korban érvényesülni, nos, annak két kalappal kívánok szerencsét. (Ha a 44 a korodra utal, az sem akkora gond, ismerek olyan orvost, aki elég késõn jött rá arra, hogy orvos szeretne lenni. És megcsinálta. Cél, kitartás, szerencse.)
Van pénzed? Vagy a családod/párod fog támogatni? Gyereket mikorra tervezel? Vagy már van?
Mert az az oktatói állítás, hogy nagyot esett a színvonal, az teljesen igaz, de ettõl függetlenül Nagyon kemény ám a BME. Nagyon. Máshol lehet a szerencsére alapozni, itt már nem annyira. Dolgozni ugyanis nem nagyon fogsz tudni mellette (ismétlem, nem tudom milyen tanulási képességekkel rendelkezel), így valakinek fizetnie kell a számláidat.
Az én korosztályom még megtehette, hogy kimegy külföldre (hosszabb ideig éltem/dolgoztam Németországban és Franciaországban, valamint többször több hónapot hûztam le az ángliusoknál és az oroszoknál, Szlovákia csak a pénz miatt érte meg), mert bõven volt munka mindenhol. Ráadásul még az is belefért, hogy állandóan váltogattam a munkaköreimet, mert annyira meglódult akkoriban a gazdaság. (Gyermekeim édesanyjával pont Franciaországban ismerkedtem meg, már ezért megérte kimenni. 😊 ) Ma már nagyon válogatnak a munkaadók, mert annyi a munkanélküli.
Csak azt tudom tanácsolni, hogy alaposan fontold meg, hogy mit akarsz. Irány az egyetem, ülj be, beszélgess hallgatókkal és tanárokkal egyaránt, próbálj minél több infót szerezni. Az aangolra feküdj rá, de kimehetnél a sógorokhoz is, hogy a németet is valamennyire elsajátítsd (plusz keresel is, esténként meg matek és fizika 😊 ). A szomszédból mindig könnyebb lesz hazajönni, ugyanis a tapasztalataim azt mutatják, hogy aki távolabb is megállja a helyét, az már ott telepszik le, oda fogja köti az új család stb. Ne taszítsd anyagi csõdbe a családot egy távoli országból való hazajövetellel. Ha valamelyik nyelv már most is jól megy akkor érdemes lenne egybõl külföldi egyetemet választani. Ezért is írtam, hogy a képességeiddel egyedül te vagy pontosan tisztában.
Az is lehet, hogy teljesn más áll hozzád közel, ezért ne hallgass kizárólag egy emberre (bármennyire szereted, bármennyire fontos is neked). Ez a te életed, s bár jogod van annyira elszúrni, amennyire csak akarod, a kefét enni (40-50 éven át) nem túlságosan élvezetes.
It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/
Amúgy itt van az oldal: mesterek.bme.hu
A tanterv szerint elég jónak ígérkezik. Sok tárgy az ÜTI képzések (MBA) ból van átvéve. Azt pedig konkrétan tudom, illetve az a véleményem ( mert én épp most visszamentem az MBA-t elvégezni), hogy az Magyarország egyik legnívósabb képzési programja, és itt tényleg magas színvonalon adnak valamit annak, aki tényleg azért jött ide, hogy fejlõdjön is. (persze a mûveletlen proli, akit csak a papír érdekel, azok itt is csak siránkoznak).
Minõségbiztosítás azt mint látom most nem kap akkora súlyt mint régen (ugyanis az osztatlan rendszerben volt sok minmen., illetve még volt minõségmenedzsment modul is, ezáltal gyakorlatilag ez volt Mo. legmagasabb szintû minõségmenedzsment végzettsége), de az üzleti tárgyak viszont sokat szélesítenek a látókörödön és perpillanat egy üzleti orientált végzettségnek sokkal nagyobb presztízse van a társadalomban mint egy mezei "mérnök"-nek. De ettõl függetlenül nem kell félned, így is lesz elég minõségmenedzsment, és Topár tanár Úr biztosan áll rendelkezésedre, ha a dokori képzés szintjén is akarod mûvelni.
Meg ott az opció neked is, hogy az MBA-t végezd el. Az tényleg sokat ér emberileg is, meg egzisztenciálisan is.
Szóval azt mondom, hogy mindenképp üzleti/menedzsment területen is bõvítsd a tudásod, ne tisztán mérnökin. Nagyon sokat fog jelenteni.
Vagy éppenséggel fogalmad sincs, hogy mit akarsz, csak a BME neve jól cseng?"
Teljesen konkrét fogalmam van arról, hogy minõségbiztosítással szeretnék foglalkozni, és eddig biztos is voltam benne, hogy élelmiszer minõségi és biztonsági mérnök msc-re megyek. Viszont most van szerencsém egy olyan helyen dolgozni, ahol ezzel foglalkozhatok, és a gyakorlati tapasztalataimat összevetve a tantervvel, amit tanulnék élelmiszermérnök msc-n, arra jutottam, hogy én azt nagyon nagyon nem akarom. Gyakorlatilag analitikusokat képeznek, aminek semmi köze nincs ahhoz, amit csinálni szeretnék. Éppen ezért bármennyire is szeretnék élelmiszermérnökként tovább specializálódni, úgy látom, hogy idõpocsékolás lenne. A BME pedig azért az egyetlen opció, mert Budapesten máshol nincs mûmen msc, vidékre pedig nem tudok menni, mert itt lakom.
Rosszul látod. Túl sok mindenbe kapnak bele, így pedig lehetetlen valódi tudást szerezni. (Ha megnézed a tantárgyakat, akkor láthatod, hogy igazából semmit sem tanítanak.) A mai világban a "mindenbõl egy kicsit"-féle hozzáállással nem igazán viszi sokra az ember.
Valami jobbat nem tudnál választani? (Villany vagy infó?) Képességeidet felmérted? Ha már élelmiszermérnök vagy: nem ezen a területen kellene speciálizálódnod?
Vagy éppenséggel fogalmad sincs, hogy mit akarsz, csak a BME neve jól cseng?
It\'s a definitive role-playing experience, and the only reason it can\'t be called the best game in its class is because in a sense there\'s nothing available that compares to it. /Baldur\'s Gate 2/
A BME-n az MEM-et az osztott rendszerben elvileg megreformálták ahogy olvastam és már talán tényleg ad valami tudásbeli pluszt.
Elhelyezkedési/karrier lehetõségeid biztos sokat javulnak tõle ha ez az aspektusa érdekel.
A forumnak ilyen a feelje, aki tudja csinalja, aki nem tanitja rosszabb esetben beszel csak rola pölö forumon.
Illetve tudom milyen faszmeregetes megy a szakok kozott, de ez nem meglepo, az elet minden teruleten megfiygelheto, hogy aki be van szarva (fél), illetve õt zavaró hiányosságok oldják,savazzák belülrõl az önbizalmát, az gecizéssel probálja leplezni. Ez olyan belgas,dopemanes logika, "inkabb fiam te vedd el, minthogy toled vegyek el" vilag....
A kiskutya is megugatja a levelet, ha foldszintes tacsko meretu, egy nemet dognak meg ha a valagat rugdosod akkorse csinal semmit max feledfurdul es elkezd lihegni.
Kisebbsegi komplexus.
ON
Erdekes egyebkent,hogy egyes szakok meg a sajat szakuk topic-javal sincsenek kielegulve, igy (tipikus kocka effektus) meg mas szakokera is beneznek. Hogy oszinte legyek ez eleg objektiv tanulmany.
Amugy en mernok vagyok (hangmernok) es most jelentkeztem gazdalkodasi mernoknek kiegesziteskeppen, van sajat vallalkozasom, de a statisztikakat nezve (elhelyezkedes) a forum elejen megjelolt 100-130ks fizetesek szelsosegek lehetnek a valosaghoz kepest.
reszletesen: http://www.google.hu/url?sa=t&source=web&cd=1&ved=0CBcQFjAA&url=http%3A%2F%2Fkgk.bmf.hu%2Fsystem%2Ffiles%2FDerecskei_0.pdf&ei=1x1LTNDzF6SjOJLLsJUD&usg=AFQjCNFPoHjF65K0lDvHVhlnPKXB5EuayQ&sig2=C7ruFuuyxPKQ34uiZL9q_A
a mérnök: az apro,részeltes,legobjektívebb fizikai és matematikai dolgokhoz ért. ez áll a legközelebb a tudományhoz és a legtávolabb ez áll az ember személyétõl. amit itt csinálsz az a legbiztosabb, a legkiszámíthatóbb, itt a legkisebb a felelõsség. (persze itt is van)
gazdi mérnök: irányításhoz ért, a legfontosabb dolgohoz: az emberhez,a logikához és a tényezõk(mûszaki és gazdasági) harmonizálásához
a gazdaság és managmentet végzett személy: pedig szinte az egész bolygon zajlo dolgokat átlátja a legmegfoghatatlanabb szakmák egyike. (olyasmi , mint a politika, filozofia, pszihologia számszerûen). közelítõ értékekkel számol(valószínûségi "tudomány").Itt lehet a leghamarabb lecsuszni a ranglétrán, fõleg ha a média jóvoltábol reflektorfénybe kerülsz, nagy a felelõsség és nagy a kockázat.
pontosítanék.
Egy mérnöknek többnyire fogalma sincs miért azt csinálja amit csinál(projektszinten) Csinálja, mert kell.
Szamol, be van tanítva,mint egy elore programozott algoritmus, viszont komplexebb gondolkodasra, kreativitásra képtelen, mert a részleteket hangolja össze. Olyan ez mint amikor a google térképet zoomolod, a mérnök foglalkozik a legaprobb dolgokkal, és nem látja a leglényegesebb dolgokat, talán jobb is neki. Ugyanakkor a közgazdász sem látja az apró dolgok ami szintén a leglényegesebb.
Ezek egymást egészítik ki.
A mérnök kell,az autoba sem árt egy motor, ami "gombnyomasra" elindul, leáll. (akkoris ha fal felé megy, végzi a dolgát, kockul a motorháztetõ alatt naivan)
a mérnök alig, vagy egyáltalán nincs képben milyen pénzügyi, gazdasági okból fejleszti azt amit, görnyed a mûszerek között, ehhez ért, azt annyi. A célra nem lát rá, sõt sokszor még az okra sem, kivéve ha az,hogy csiáld mert kell egy oknak mondható.
A mérnök feladata tehát ez.nehéz, hideg, számokra alapulo világ ahol gyors precíz gondolkodasu emberek dolgoznak. ( ami szigoruan korlatozott, kerekitett , és determinált, tehát csak akkor precíz ha jól van szinkronizálva a külvilággal.) Na Innen huzodik a közgazdász és a gazdasági mérnök feladata. ami már nem csak a modellezett muszaki tudomany, hanem maga a nagybetûs gyakorlat:
Kommunikacio, szinkron,, a legkoltseghatekonyabb,legnyerõbb kombinacio, az anyag kiválasztása,beszerzése, munkaerõ, apróságok amin nagy dolgok mulnak, szallitas, logiksztika, reklám, garancia, design, piackutatás, statisztika stb.
a cég, hála a gazdasági mérnöknek és a közgazdászoknak,nagyobb valószínûséggel profital, mint nem , és többet, mint amennyi neked (mérnöknek) összejönne.. kozosnevezore hozza a kg mohó elvárásait a muszaki variaciok vegtelenjeivel, ami a mernokoknek igazabol átláthatatlan , véletlenszerû vagy mindegy. Pedig fontos a talalás, az esztétika,a hipnotikus meggyõzés és az árérték-arány.
A kozgazdasz, aki csak e-mailben vagy a MM-tõl kap infot a mûszaki dolgokrol, tkp-en leszarja oket, mert egy számítógépet alig tud bekapcsolni, vagy telepíteni, nemhogy megtervezni, kiprogramozni...
tehát õk a gazdasagi helyzetre látnak rá,a politikara, ismerik a tortenelmet, az emberiseg es a jelenkor tapasztalatait, tkp-en lexikonok, a jobbak köztük nem csak beszélnek,mint a politikusok, és ferdítenek,mint egy úgyvéd, hanem piacképesen ki is számolják, majd továbbítják a gazdasági mérnöknek a tervüket,hogy ezt valósítság meg úgy,hogy életképes is maradjon, vegye észre a gyakorlati hibáit, erõsítse az erõsségeit, valamint kontrasztosan , látványosan színezze is ki õket, mondjon véleményt,majd azt támasza alá racionális érvekkel..
szumma:
gazdasági mérnöknek az jelentkezzen, akinek jók a megérzései, - és azt meg is tudja indokolni számszerûen,legalább közelítõleg, még akkoris ha nincs rá megfelelõ nyelvi szókincs e Földön, képes elviselni a kudarcokat, és mint egy bróker ha vesztésre áll, nem bepánikol és feladja, ha sülyled a hajó, hanem a veszteséget MINIMALIZÁLJA, illetve az menjen, aki nagyon jól ismeri önmagát, elképesztõen kreatív, sok emberrel beszélt életében, csak akkor hazudik, ha muszáj, képes a kisebbik rosszat választani a legnagyobbik rossz, a tétlenség helyett(ergo nem álszent, nem is szent - nem is stréber, nem is vallásos fanatikus hittérítõ).
...képes középúton maradni, és nem elveszni a részeltekben.
A piac..... a matematika..... a vasarlok figyelmen kívül hagyják,hogy te 'kedves mernok, vagy a masik 'aranyos vagy sznob muszaki menedzser, vagy a harmadik levegobe beszelo, kamugep hazugságot (történelmet) bebiflázott közgázos miben hisz,mi tetszik, mi nemtetszik neki és milyen bizonyítási vágyban vagy komplexusban szenved.
annak lesz munkaja, annak lesznek jo baratai, aki amikor belep egy terembe: NEM HASONLITJA OSSZE MAGAT MASOKKAL, hanem a munkajat vegzi, hatarozott, laza, de megbizhato, es TEAM-ben kepes hatekonyan dolgozni.
Az hogy valaki elvegzi akarmelyik szakot, nemhogy azt nem garantalja,hogy 15 evig legyen munkaja, hanem meg azt sem,hogy egyaltalan ne legyen diplomas munkanelkuli. (hmm te pedig tudsz olvasni) najo ennek nem volt sok informacio tartalma,nyilván mindeki tudja,hogy mire elég önmagában egy diploma............
Ja...
A poénkodás amugy jó, de abbol is megárt a sok. Fõleg ha a megélhetésrõl, pályaválasztásról, számlák írtásáról, kajarol, életminõségrõl van szó.
végül,hogy ne legyek álszent. Az viszi a legtöbbre anyagilag,azt fogjak imadni a csajok,(pasik) aki a legszemetebb, leghazugabb, legmocskosabbul nyomja ki az "ellenfeleit" leg-gerinctelenebb de (jol nez ki),leghosszabb nyelve van, a legerzeketlenebb, legracionalisabb, legkevesbe erzelgos.***
igazságtalan a világ....
szerintem nem az 😄
erre (***) szerintem csak egy bizonyos IQ alatt képes az ember, felette értelmetlenné válik ez a módszer. hogy miért az már filozofia nem mennék bele.......
....................................,.-‘”...................``~.,..................
.............................,.-”...................................“-.,............
.........................,/...............................................”:,........
.....................,?......................................................\,.....
.................../...........................................................,}....
................./......................................................,:`^`..}....
.............../...................................................,:”........./.....
..............?.....__.........................................:`.........../.....
............./__.(.....“~-,_..............................,:`........../........
.........../(_....”~,_........“~,_....................,:`........_/...........
..........{.._$;_......”=,_.......“-,_.......,.-~-,},.~”;/....}...........
...........((.....*~_.......”=-._......“;,,./`..../”............../............
...,,,___.\`~,......“~.,....................`.....}............../.............
............(....`=-,,.......`........................(......;_,,-”...............
............/.`~,......`-...............................\....../\...................
.............\`~.*-,.....................................|,./.....\,__...........
,,_..........}.>-._\...................................|..............`=~-,....
.....`=~-,_\_......`\,.................................\........................
...................`=~-,,.\,...............................\.......................
................................`:,,...........................`\..............__..
.....................................`=-,...................,%`>--==``.......
........................................_\..........._,-%.......`\...............
...................................,<`.._|_,-&``................`\..............
\".. meg sem próbálkozunk az átneveléssel. nem papok vagyunk, hanem átalakítók!\"
lol
ez az egész szak arra jó, hogy kitudd választani mi akarsz lenni.. csak mindezt mondjuk 4 év alatt 😊
attól nem félek, h mekibe jutok, hiszen akár egy bme diplomával is juthat oda az ember, hiszen NEM a diploma fogja megszabni, h hova jutok és mire viszem az életem, hanem az egyén.
igaz itthon ismerõs nélkül nincs munka, de az már más tészta
a lényeg az, hogy egyáltalán nem büfé szak és valamire jó is, ha egyértelmûen nem a legjobb választás, de mégis jobb mint sok más
\".. meg sem próbálkozunk az átneveléssel. nem papok vagyunk, hanem átalakítók!\"
Így a mindenbõl egy kicsi, gyakorlatilag mindenbõl a semmivé alakul. Nem azt mondom, h aki mûmenedzsernek megy, maximum a mekiben lesz mánáger, de ha valamit el akar érni, azt önerõbõl fog kelleni, mert mint írtam a képzés mûszaki része nem sok mindent ad.
Mondom ezeket, úgy, h 3 bmes, és 1 bmfes mûmenedzser ismerõsöm van. Nem bántani akarom õket, de a tényekkel szembe kell nézni.
Das Schlimmste ist, wenn das Bier alle ist!
érdekelnek a gazdasági tárgyak is, lásd feljebb -> mûmen
könnyû diploma kell tanulás nélkül -> bölcsészet -- nem mûmen (legalábbis bmf-en)
én nem bántam meg, h mûmen lettem.. megtudtam, h mi érdekel és arra megyek tovább masteren, ennyi 😊
csakhogy legyen vmi ON 😊
\".. meg sem próbálkozunk az átneveléssel. nem papok vagyunk, hanem átalakítók!\"
mondtam en egy szoval hogy az vagyok? (meg fel evig tuti nem)
erosebb erveket
=>amennyiben a fentebb feltett kérdések közül bármelyikre a "nem" választ karikázta be, ön bizony troll. köszönjük, hogy kitöltötte tesztünket.
Remélem magad is megtalálod a logikai ellentmondást. <#wilting>#wilting>
-mûszaki menedzser vagy?
"an aki ezen a szakon tanul? érdekelne a véleménye, ajánlja e vagy nem, stb. BME-s válasznak különösen örülnék, milyen a képzés színvonala?" ---> "én oda járok, mire vagy kíváncsi?"
Ja várjunk csak. Te sem vagy még mûszaki manager.<#idiota>#idiota>
mostmar sikerult olyan szintre asnod magad, hogy kizartnak tartsam hogy toled valaha ertelmes hozzaszolast olvassak barhol, amig pedig a legertelmesebb hozzaszolasodnak is 80% feletti troll-tartalma van, abszolut felesleges neked valaszonom barmire vagy elolvasni egyaltalan hogy mit gorcsolsz.
ertelmes ervek nelkuli vitakban nem fogok reszt venni. szoval ennek es az elozo kommentemnek megfeleloen: ignore on, -fav, engem itt tobbet nem latsz, keress a szinvonaladnak megfelelo vitapartnereket a homokozoban. bye.
-mûszaki menedzser vagy?
-ismersz bárkit, aki mûszaki menedzserre jár, és beszéltél vele pár mondatnál többet?
-van bármi fogalmad arról, hogy mi folyik ott, azon kívül, amit a mentoraid/seniorjaid súlykoltak beléd?
-nem trollkodsz?
-nem vagy mérnök, és nem bassza a csõröd az esetlegesen közvetlen feléd nevelt réteg képzése?
=>amennyiben a fentebb feltett kérdések közül bármelyikre a "nem" választ karikázta be, ön bizony troll. köszönjük, hogy kitöltötte tesztünket.
ennél jobban már tényleg nem tudom a te agyiszintedre leegyszerûsíteni
Amúgy egyáltalán nem az emberekkel van a probléma, hanem hogy elcseszett egy szak. És ami el van cseszve az nem jó semmire. Ami nem jó semmire az haszontalan. Ami haszontalan abba miért fektetünk pénzt? Amibe miért fektetünk pénzt...<#fejvakaras>#fejvakaras>
És másrészrõl meg teljesen logikátlan is képzésben levõ illetve még frissen végzetteket ostorozni, amikor mindkét szakterület diákjai ekvivalens helyzetbõl indultak a képzés elején frissen érettségizettként, és ugyanazon intézményben esetenként ugyanazoktól az oktatóktól hallgattak. Annyi mindössze a differencia, hogy az egyik jövõjére nézve és érdeklõdése miatt a tiszta mérnöki területet és a specializálódást választotta a másik pedig úgy látta érdemesnek ha némi üzleti ismeretekkel vegyítve általános mérnöki ismereteket hallgat hogy általános rálátása legyen a teljes iparvállalati szegmensre.
Szerintem ezen döntés miatt még senkit se kéne fikázni, mert mindkettõ teljesen elfogadható és logikus, és ettõl nem lehet A változat képviselõje butább B-nél.
Ha pedig a képzés végén tegyük fel nem megfelelõ a kimenet, az csak az oktatás minõségének a hibája lehet, de nem magának a képzésben kezdeti ideákkal odaérkezõnek. Senki sem érdemli meg hogy a szakmájáért fikázzák, feltéve ha azt elfogadható képzési ideáktól vezérelve kezdte el.
Erre ellentétes példa pl. aki kifejezetten azért megy jogi, politikai vagy gazdasági pályára, hogy papírt szerezzen minél gyorsabban és hatalomra, gyors anyagi haszonra tegyen szert anélkül hogy ici-picit is érdekelné az a tudás amit megkaphat, és a társadalmi közjó érdekében segítségével végezhetõ feladatok és felelõsség.
Saját vállalkozás nélkül is megélnék abból amit keresek gyakornokként, de ha már van affinitás akkor azt mondom ne elégedjen meg annyival az ember amennyi van, hanem hozza a maximumot 😊
PSP user n\' soon ps3 user too :)
PSP user n\' soon ps3 user too :)
Igaz itt jöhet a fikázás, hogy semmire nem jó (mert sok az olyan aki minden háttérinfó nélkül lefikáz ). De hidd el megéri azt a pénzt amit kifizetek 😊
PSP user n\' soon ps3 user too :)
az pedig senkinek nem kellene hogy ujdonsag legyen, hogy a mernoki munka altalanossagban tobbet er, es hasznosabb mint egy akarmilyen menedzsment munka. ez ugyanugy igaz mint pl az h a menedzsmentmunka meg tobbet er mint valami bolcseszvegzettseg. persze, mindre szukseg van, kellenek az emeberek ugyanugy a mcdonaldsba is, mint valamilyen komoly vallalatba. ezen nincs mit aterezni, ezek tenyek. te valasztottad azt h ilyen szakra mesz, ahogy valaki azt valasztotta h bolcsesznek megy, ettol meg nem kell mindenkire haragudnia aki ertelmesebb szakra jar. azt a bizonyos szardobalast pedig eppen a haverod kezdte.
Mellessleg:
Melyik mérnöki szakon töltöttél el egy kis idõt és miért hagytad abba? :C
Szal' el lehetne fogadni egymás hivatását, tanulmányait és közös megoldásokat találni nagyobb volumenû problémákra ahelyett, hogy itt dobáljuk egymásra a szart ( mert asszem ezt már így nevezik )
PSP user n\' soon ps3 user too :)
te es a haverod vagytok akiknek egeszen idaig egy darab ertelmes ervet nem sikerult felhozni, csak es kizarolag write-only modban dobaltok szart anelkul hogy ertelmeznetek amit irok, vagy hogy tudnatok egyaltalan hogy kikrol vagy egyaltalan mirol beszeltek.
igen, ezen a szinten szetbaszunk, mert ide meg ertelmes ervek is kellenenek, illetve ehhez is agy, nem eleg esz nelkul szargalacsinokkal dobalozni.
PSP user n\' soon ps3 user too :)
leulhetsz, egyes.
PSP user n\' soon ps3 user too :)
Csak irigykedsz rájuk amiért õk már az egyetem épületébõl kilépve igazi vezetõ pozicióban találják magukat, jaguárt vezethetnek és 10 milliót forintot raknak zsebre havonta, ezannyipénz amirõl te köcsög mérnök még álmodni se mersz és soha nem leszel ilyen sikeres!!!!!!!!!!!!!44!44444444négynégy
Rengeteg manager ismerõsõm van akik már rég végeztek az iskolában és saját országot nyitottak aminek nagyobb a dzsídípíje mint Qatarnak úgyhoyg szerintem jobbha kussolsz.
<#idiota>#idiota>