Mass Effect 3

Oldal 1 / 460Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#22963
A Mass Effect Legendary Edition magyarítás v2.0 (javított és átdolgozott verzió) már letölthető a Magyarítások Portálról!
Kijavítottam több ezer helyesírási/elgépelési/nyelvhelyességi hibát mind a 3 rész és az összes DLC szövegében.
Más-más készítette a hivatalos/nem hivatalos magyarításokat, ezért a szöveg nem teljesen egységes.
Ebben a magyarítás csomagban ezeket a kisebb-nagyobb eltéréseket egységesre írtam át.
Ezenk kívül a Portálon már elérhetőek a nem hivatalos patchek magyarításai is mind a 3 részhez.

#22962
oh, ok. Azt nem tudtam.
#22961
Originen már 2,5 éve is meg lehetett venni őket DLC packban.
#22960
Igazából azért lettek ingyenesek, mert megszüntették a Bioware pontokat. Eddig azokból lehetett megvenni. Szóval a Dragon Age esetében is ugyanez a helyzet.
#22959
Gondolom most hogy a LE is bagóért megvehető, a régi DLC-knek nem igazán lenne vásárlóereje. (én 2,5 éve vettem meg őket, a DLC-k eleve csak Bio Pontból voltak megvehetőek, utána meg berakták Origin Store-be, sztem az volt az első akciós vásárlási lehetőség, mert amúgy Originen nem túl gyakori az akció) Az ME 2-höz meg ezek a minDLC-k (fegyver meg alt kinézet pakk) már akkor is jártak a játékhoz, amikor megvettem a dobozos változatot
Papa01
#22958
Sziasztok!

Az Origin kliensben ingyenesen letölthető jó néhány ME3 és ME2 DLC!

ME3:
Citadel
Leviathan
Omega
Groundside Resistance Pack
Alternate Apperance Pack 1
Firefight Pack

ME2
Aegis Pack
Alternate Apperance Pack 1
Alternate Apperance Pack 2
Arrival
Blood Dragon Armor for ME2
...
Az ME2-höz nagyon sok van nem gépelem be mindet.. 😊

Elindítod a klienst - My Game Libary - Kiválasztod a játékot - Extra Content fül (A sárga Download nyomógomb alatt a szürke felületen) - Az adott DLC-n Get it Free! Éljen! 😊

If you ask me, you do what you want... :) Intel Xeon E5-2678 v3, 12-Core, 3300 MHz (33 x 100) | 32 Gb RAM | Geforce 1660Ti 6Gb

#22957
Plusz szerintem eredetileg a DAt is elakarták vinni valami online-looter irányba, csak az Anthem után visszakoztak (szerencsére).
PiszkosFred
#22956
Az egesz studio kicserelodott azota mar vagy ketszer, vagy karriervaltas, vagy valami maganeleti/ceges szarsag derult ki valakirol, stb. - ne csodalkozz! 😊

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

lwb
#22955
Ja, annyi fog jönni kb. A maximum-maximum esetleg egy remaster még, mondjuk DAO remaster vagy DAI next gen update vagy ilyesmi. Ennél többet ebben a generációban nem nézek ki ezekből.

#22954
DA 4-et illene már, 3 éve bejelentették 😄 (tuti volt legalább egy újrakezdés ott)
lwb
#22953
Hát, amilyen ütemben jönnek ki ezektől a nyugati AAA rpg stúdióktól a játékok, nem is várok semmit sem erre a generációra. Egy DA a max. Előző generációra is csak egy MEA futotta és egy next gen vezió a DAI-ból. Ez is több, mint amit a Bethesdának sikerült összehoznia mondjuk.

Nekem úgy tűnik, hogy ezek a stúdiók ma már mindent csinálnak csak játékokat nem. Legalábbis jó játékokat biztosan nem.

#22951
Omegat elotte es utana is haborus allapotok kozt latjuk, mert hat az Omega mindig is egy koszfeszek volt😄
Citadellat csak az elso reszben latjuk ostrom elott es utan is. (3dikban pont mas helyszineken van mindig a lovoldozes es a normal elet, raadasul nagy rombolas ott sincs, csak par koromfolt)

Jo lett volna viszont Thessiat haboru elott latni, vagy Illiumot az invazio utan. Mind3 resz teljesen mas helyszinekkel operal, meg a Citadella is mindig ujra van rajzolva.



A csapattal kapcsolatban, az ME2 szinte teljes egeszeben a csapatrol szolt, szoval nem csoda, hogy ez lett az erossege. Az ME3-nak viszont mas a fokusza. Persze ott is jo lett volna ha annyi energiat forditanak a csapattagokra, de akkor vagy mashol kellett volna sporolni, vagy 2x ekkora lett volna a jatek.
Es nyilvan nekunk fogyasztoknak egyertelmuen jobb a 2x akkora jatek, de sajnos nem realisztikus elvaras. En jobban orulok hogy cserebe egy nagyszeruen kidolgozott Krogan vagy Quarian/Geth konfliktust kaptunk cserebe.
A legtobbet amit tehettek volna az az, hogy ha pl az ME3-bol 1-2 tortenet-epizodot atmozgatnak ME2-be, es cserebe par karakterepitos kuldetest atvisznek ME3-ba hogy kiegyensulyozottabb legyen.

#22950
Citadellát mindhárom részben láthatjuk, ostrom után is ugye. Aszári szülőbolygón is járunk a reaper támadás közben. DLC-ben az Omegát foglaljuk vissza. Illetve egy rakat olyan helyszínen járunk, ahol valami jó nagy gebasz van, hullák mindenütt, vagy éppen támadás van, szóval nem volt így hiányérzetem.

Ami a 3. részben nekem hiányérzet, hogy a második rész csapata az sokkal durvább és izgalmasabb. Konkrét pofára esés volt, mikor visszamentem Jackért, és kiderült, hogy az iskolásokkal marad. Azért a legnagyobb csatába a legnagyobb emberi adeptussal álltam volna fel. Meg hát ott volt Miranda, a génfejlesztett szuperember, Mordin, a legdurvább szalárián tudós-kommandós, aztán Samara vagy Mordin, mindkettő kegyetlen durva, aztán a drell orgyilkos, aztán még van egy Grunt is, aki szintén a fajtája legjobbja.

Ehhez képest 3. részben van egy Ariánk, aki hozzájuk fogható. A többi csapattag az persze, átlagosnál jobb, de ilyen Ashley, meg Garrus, meg Vega, meg ilyenek. Még a Javikot mondanám, de ő is csak egy hibernált proteán katona. Meg hát a mentális support az ami még hiányzott. Rajtunk a reaper hadsereg, és akkor nincs egy Mordin, egy Samara, egy Miranda a csapatban, aki intelligenciával, bölcsességgel, hittel támogatni tudna. Ariára meg Garrusra persze lehet számítani, de ennyi.
#22949
Nekem egy hianyerzetem van ezzel kapcsolatban. Sajnos mind3 resz teljesen uj helyszineken jatszodik. Oriasi cizzert hagytak ki azzal, hogy nem raktak be egy korabbi helyszint ujra, csak most mar lerombolt formaban.
A vilagvege hangulatnak jot tett volna, ha latjuk ugyanazokat a helyeket fonykorukban, es az invazio utan is, feltette volna a koronat.

#22948
A harmadik résznek zseniális az a világvége hangulata. Hogy minden fronton törnek előre a reaperek, egyre kisebb a mozgástér. Menekültválság idején játszottam vele, és akkor lementem a Citadella kikötőjébe, és elvegyültem a menekültek között, hallgattam ahogy keseregnek, és arra gondoltam, hogy szegények csak időt nyertek. A pusztulást nem kerülhetik el. És én sem. 😄
PiszkosFred
#22947
En szinten imadom a sorozatot, annyira, hogy azonnal elorendeltem a remastert, ahogy lehetett. Ugy, hogy kozben megvan Originen (dlc bundlekkel egyutt), megvan Steamen, es megvan dobozosan az egykori magyar (hu/cz) kiadasu ME1 is (meg a CD Projekttol, mint kiado).

Hiaba, a TES vilaga mellett ez az egyetlen olyan szeria, amelynek barmelyik reszet barmikor, barhol eloveszek es szorakoztat, lekot, meg akkor is, ha szinte minden szegletet, minden elhangzott parbeszedet vagy lejatszodo jelenetet, stb ismerem, ugyanugy, mint az itteni forumozok tobbsege (na oke, ME1-es Citadell maszkalasokat annyira nem szeretem a jatek elso negyedeben).

Sot, par ev kihagyas utan kepes voltam az elmult egy hetben lenyomni a time limited Beached expediciot a No Man's Skyban, hogy meglegyen a Normandy SR1 fregatt 😊 Ertelme? A vilagon semmi 😄 De csak ideiglenesen volt elerheto, es ereztem magamban azt, hogy kell. FOMO effektus? Szinte biztos, de akkor is meglett. Egyszoval en az a fajta mass effect balek vagyok, akinek a penzere az EA szamithat. Meg akkor is, ha egy Andromeda nevu szorny jon szembe az emberrel nehanapjan, bar ahogy kiduhongte magat az ember, akkor azert megtalalhato abban is az, ami miatt erdemes vegigjatszani. Ujra es ujra elovenni mar nem annyira, de egy (felbevagott) sztorinak elment.

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#22946
Hat ez az a kiveteles eset amikor mar megjelenes elott pontosan tudod mit veszel, mert ez egy marhajo jatek akkor is ha semmit se javitottak rajta😊

Technikailag foleg az ME1 miatt eri meg, ME2/ME3 amugy is jo volt, kevesbe latszik a javulas.

Fenrir
#22945
Én meg fogom venni mert még egy utolsó kalandra szeretnék menni a Shepard-ömmel és kipróbálnám, hogy mennyivel lett "jobb" az ME1 és 2 a 3-hoz képest. Az utóbbi félkész játékok megjelenése miatt viszont már nem vagyok hajlandó megjelenéskor semmit sem megvenni, tényleg várni kell kb fél évet, hogy összerakják játszhatóvá.

A halál csupán a kezdet...

#22944
En is torrenteztem annak idejen. Szoval ez kituno alkalom hogy bunbano magatartast tanusitsak.


Nyilvan aki mindent megvett mar korabban, annak nem nagy uzlet. De akinek nincs meg, annak soha nem volt meg ilyen olcso hogy mindent megvegyen, es raadasul jobb minosegben kapja meg.
Ettol fuggetlenul az aki ezzel jatszott 10 evvel ezelott, az most mar legalabb 25-30 eves, most kezd el jol keresni, szoval 60$ az mar nem egy nagy kiadas.

#22943
Nekem megvan az összes DLC, de akkora fanboy vok, h megjelenéskor megvettem a Legendaryt. <#zavart1>
MerlinW
#22942
Szintén. Anno megvettem az összes részt, minden DLC-vel. Kizárt hogy még egy fillért is adjak érte. Persze elsősorban nem is nekünk készült, hanem az új generációnak.

[merlinw.org]

Kmarha
#22941
Ezt így elsősorban nem azoknak adták ki, akiknek minden megvan.
Nem árultak zsákbamacskát, tényleg megmondták, mit kapunk a pénzünkért. Én akkoriban torrenteztem a dolgokat, később mikor pénzem lett volna, elég macerás volt összerakni, egy teljes triológiát. Ezzel a lehetőséggel, egy kattintással megvagyok, ráadásul amúgy is újrázni akartam valamikor az élményt. Nekem pont jól jött.

Mindenki másnak, fél év, pár év múlva, meglesz a megfelelő ár érte.
Utoljára szerkesztette: Kmarha, 2021.05.24. 22:47:16

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

#22940
Nekem ez most úgymond pont jól jött. Megvan ugyan az eredeti trilógia, de még egyszer sem játszottam végig (mindig volt valami más 😊) és egyik DLC se volt meg. Szóval nekem már megérte. Az viszont sajnálatos, hogy a Days Gone majdnem egyidöben jött ki vele PC-re, ami miatt most megint hanyagolom az ME-t. 😄

Acer Predator Helios 700, i9-9980HK, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 2070 8GB, 2TB SSD, 1TB HDD, Win 11 ASUS Rog Strix G17, AMD Ryzen 9 7945HX, 64GB RAM, NVidia GeForce RTX 4080 12GB, 6TB SSD, Win 10

Fenrir
#22939
Én imádom a ME triológiát (kövezzetek meg, de a ME: Andromeda is bejött), de 60 eurót ezért így nem adnék, főleg, hogy külön-külön minden játék minden DLC-vel megvan. Még várok pár hónapnyi peccset és majd egy jó kis leárazást Steam-en. 30 euró már megfelelő ár lenne nekem.

A halál csupán a kezdet...

#22938
Jó előre elmondták mik lesznek benne. Én épp ezért nem vettem meg. Majd valami nagyobb akcióban.
#22937
Tenyeg tul magasak az elvarasaid, mert ezerszer el lett mondva jo elore, hogy NEM valtoztatnak semmit, nem dolgoznak at semmit, nem kerul be egy masodperc uj kontent sem.
Ez mindig is egy egyszeru grafikai update-kent volt reklamozva, es ezt maximalisan teljesitette.

Maximum a bugok miatt lehet panaszkodni...

#22936
Én alaposan utánanéztem, h mit kapunk a remasterrel, szal nem csalódtam és élvezem. Pár évente végigviszem a trilógiát, szal tök jó most kicsit szebb grafikával. ME1-et végigvittem. Jelenleg ME2 relatív elején vok. Tetszett, h javítottak valamennyit a játékmeneten, habár a Mako és a mellékküldis bolygók domborzata, még mindig katasztrófa. Nekem az igazából a bajom, h volt már olyan bug a 2. részben, ami az eredetiben is benne van és nem patchelték ki. Az, amikor társ vagy Shepard a fedezékből rossz felé bújik ki és kicsúszik, majd vissza, amikor abbahagyod a célzást. Valamint volt pár crash az 1. részben, ami az eredetiben sosem fordult elő. Minden alkalommal akkor crashelt, amikor a társak felszerelését próbáltam változtatni a Normandyn a szekrényeknél. A másik bug, ami szintén új pedig az, h a 2. részben néha elmegy a zene az Omegán, amikor vkivel elkezdek beszélni. Quick save és reload megoldja a problémát.
Mindent összevetve, nem sajnálom, h kiadtam rá a pénzt. Bugokat leszámítva jelenleg ez a legjobb módja a trilógia végigjátszásának.

Szerk: Pár dolgot hiányolok, amit belerakhattak volna a 2. részbe meg van egy apró változtatás, ami nem tetszik. Szívesen láttam volna sisak elrejtés opciót. Főleg, h némelyik katasztrofálisan néz ki. 😄 A másik meg, h Kelly Chambers kinézetét megváltoztatták a 2-ben és úgy néz ki, mint a 3-ban, ami nagy kár, mert a 2-ben nagyon cuki volt eredetileg. A 3. részes kinézete és frizurája nagy downgrade. 😄
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2021.05.24. 14:09:35
#22935
Van más is aki csalódott a Legendary Editionben? mármint mindenhol röpködnek rá a 8-9-10 pontok de messze nem lett olyan nagy szám. vagy a többségnek baromi alacsony igényei vannak vagy nekem túl magasak, de ez a trilógia több törődést érdemelt volna

grafikán sok helyen látszik az előrelépés, főleg a ruhák, páncélok, karaktermodellek sikerültek jól (az arcok már kevésbé, sőt udina meg anderso kifejezetten hányás) meg a fények, textúrák sok helyen szebbek lettek és ennyi, azért a ME1 pályáitól továbbra se esik le az ember álla, a 2007-es grafikát feltolták 2015 szintre kb.
elvileg bugokat javítottak több százat de jó pár ugyanúgy bekerült
balanszoltak, csiszolgattak de az M.I. olyan hülye, hogy rossz nézni
ó, fotó mód, mekkora újítás már ezért megérte kiadni egy ilyen kiadást...
meg javítottak a makon, bár nekem a régivel se volt bajom
ja meg miranda seggéről levették a kamerát, 2021 legnagyobb problémája megoldva ezzel

átdolgozhatták volna a kasztokat, új képességeket rakhattak volna be, új páncélokat, fegyvereket, nekem hiányoznak az újítások. de ha már magas elvárásaim vannak akár egy fél órás plusz kampányt is eltudtam volna képzelni shepard előéletéről, na akkor mondanám 10 pont ezek tényleg beleadtak apait anyait és kedveskednek a játékosoknak

én vagy 8x végigvittem a trilógiát és messze nem akkora élmény... mondjuk aki nem vette elő 10 éve annak lehet nagy előrelépés de az meg nem me fan 😊

lwb
#22934
Mondjuk Carano ... Hát nem tudom. Nem a qanonos faszságai miatt, de egyszerűen nem szép az a nő. HC kb bárkit megkaphatna Hollywoodban, ennél jobbat is tudna szakítani sokkal.

Carano pedig maga alatt vágta a fát. Huszonnyolcszor lett neki szólva, hogy fogja már vissza magát, ha továbbra is a Disney arca akar maradni. Nem fogta. Ez lett a vége, nem tudom sajnálni. Milliókat fizettek (volna) neki, ha képes úgy tenni, mint minden más celeb és vigyorog a kamerába, meg azokat a lózungokat ismétli, amit a neki milliókat fizetők elvártak. Az diktálja a zenét, aki fizeti a cigányt, ahogy a mondás tartja.

Az egész hisztiben meg a legviccesebb dolog az volt, hogy akik most piedesztálra emelik Caranot, azok ugyanazok szó szerint, akik a Cara Dune karakter megjelenésekor a Mandalorian "woke garbage"-nak meg feminista propagandának nevezték. 😄 Ne ülj fel ezeknek a megmondóembereknek, ezek a botrány miatt kattintásokból élnek.

#22933
Ettol nem kell tartani😊 Barmilyen hulye otlethez lehet talalni 1, 10 vagy akar 100 Tweetet is, mert idiotak mindig vannak. Szoval ilyeneken aggodni mindig lehet, ha nem tanulod meg ignoralni ezeket. Ezen kivul pedig ahogy latom nem letezik ez mint problema. Persze minel tobbet beszel rola valaki, annal nagyobb az eselye hogy elkezdenek komolyabban is beszelni rola, szoval azt ajanlom ne is emlegesd, ne adj otleteket senkinek😄

Cavill pedig biztonsagban van, amig van annyi esze hogy ne posztoljon semmi szelsosegesen megosztot nyilvanosan... Ilyenert senkit sem rugtak meg ki. Olyan szokott lenni a szerzodesben hogy social mediaban miket nem posztolhat (nekem is benne van, pedig csak informatikus vagyok), de olyan hogy a multban kikkel nem kellett volna randiznom olyan nem😄

PiszkosFred
#22932
Nyugi, nem fogok, egy nem ertek hozza, ketto, nem is erdekel, harom, nem is erint 😊 Csak szembejott velem az ES hire a twitteren, miszerint mar trend a #cancelhanrycavill es pislogtam, hogy mostmiafaszvanmarmegint. Remelem, hogy igazad lesz es megall par idiota tweetnel a dolog, mert kedvelem Cavillt, valahogy egyike az utolso "emberi" szinesznek, akinek drukkol az ember. En legalabbis mindenkeppen...

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#22931
Gina Carano is csak a szelsojobbosoknal tema, Henry Cavill pedig meg ott sem😄 De komolyan, meg ha rakeresek se nagyon talalni errol semmi, 1-1 random Tweeten kivul. Szoval nem, egyaltalan nem tema, es a szelsojobb semmit sem akar csinalni vele...

De ha ebbol politikat akarsz csinalni, akkor ne az ME topikban csinald legyszi...

PiszkosFred
#22930
Az megvan, hogy az elmebaj most ott tart, hogy az amerikai sopredek most ki akarja csinalni Cavillt, csak mert anno randizott Gina Caranoval, es hat a "trend" most odaat ezeknel az, hogy "a Ginat aztat nem szeressuk, dogoljo' meg, de akkor a Henry is, mert randizott vele"...
Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2021.02.25. 21:24:35

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#22929
En kizarolag egy valakit szeretnek eloben latni kozuluk, Yvonne Strahovski😛

lwb
#22928
Film vagy sorozat, ha minden igaz. Adam Baldwin, Martin Sheen, Seth Green ... Azért Cavill jelenleg nagyobb név. Sheen régen persze sokkal nagyobb név volt, de ő már öreg és ez inkább amolyan jutalomjáték neki. A többiek soha nem voltak akkora sztárok, mint Cavill most.

Ettől még örülnék, ha valakit előszednének közülük a sorozatba/filmbe.

lwb
#22927
Hale nem is játszotta el Shepardot, csak a szinkronhangját adta. Egyébként meg azért jó dolog, ha gamer, mert akkor pontosan tudja, érzi a karaktert, végigtolta a trilógiát, tudja, mi lesz, mi a karakter sorsa. Sokat számít szerintem.

#22926
Film, vagy ME4 jatek karakter hangjat fogja adni? ME1-ME3 is tele volt sztarokkal...

De ha mar film, akkor ennek csak sorozatkent lenne ertelme. Egy Babylon 5 szeru terjedelemben es strukturaban nagyon jol mukodne...

#22925
Mondjuk az, h gémer nem fontos szempont. Esetleg a játék rajongóinak lehet szimpatikus az, h olyan valaki játssza a főszerepet, aki gamer. De például Jennifer Hale bevallottan nem gamer és ez semmit sem vesz el az alakításából, mint FemShep.
lwb
#22924
Nem tudtam, hogy ebből is lesz film, de HC jó Shepard lenne. Gamer és jó színésznek is.

PiszkosFred
#22923

“Yesterday is over. Tomorrow is yet to come. Today is yet unknown. Let's go!”

#22922
Hat iranyitasba az animacio az eppen nem tartozik bele.
Az iranyitas peldaul a billentyukiosztas, HUD, fegyverek hasznalata. Ezek kozul nehany trivialis. Masok kevesbe trivialisak.

Itt foleg 2 dolgot latok amik egysegesites utan kialtanak, viszont nem feltetlenul trivialis.
- A fedezekrendszer hasznalata. ME1-ben sokkal kevesbe voltam rakenyszerulve a fedezekekre, es a hasznalatuk sem volt olyan termeszetes, szoval sokkal kevesbe hasznaltam, es ez eleg komoly kulonbseg jatekstilusban. Ez lehet akar trivialis is, de lehet hogy az ME1 tereptargyak megvalositasa egyaltalan nem tamogatja megfeleloen a valtoztatast, ehhez a kodot kene latni.
- Fegyverek es kiegeszitok. ME1 nagyon inventory jellegu volt, es sok ido elment a takaritassal, hogy 20db ban ugyanabbol a kiegeszitobol es masik 10 ugyanannak az egyel gyengebb valtozatabol... ME2-ben ez teljesen eltunt. ME3-ban visszajott, de egy sokkal kifinomultabb valtozatban.
ME1 es ME3 kompatibilis lenne ebben a vonatkozasban, de akkor az ME2 logna ki a sorbol.

MerlinW
#22921
Nem tudom mit értesz irányítás alatt, de ha a mozgásanimációról van szó, akkor az kb mindend érint. Az összes használható tárgy interakcióját, karaktermodelleket, ruhamodelleket, hitpointokat, stb. A játék forráskódja meg UE3-ban van, így el lehet képzelni, ha ismered az engine-t (ami ingyenesen letölthető ugye).

[merlinw.org]

lwb
#22920
Boxon GPU mellett is -10% lesz.

Fenrir
#22919
Steam-en persze még teljes árú.

A halál csupán a kezdet...

lwb
#22917
Van gameplay, de most jelentették még csak be egy hete kb hivatalosan. Májusig még jön egy rakás, ez biztos.

#22916
Arva kocka sem??? Van egy csomo gameplay. Minimum Eden Prime es Virmire gameplayjel mar talalkoztam az ME1-bol.

#22915
Ami miatt rossz érzésem van, hogy 2 és fél hónappal a megjelenés elött egy árva kocka gameplay nincs az első részről, ami a legkritkusabb pontja az egész felújításnak. Ha ehhez hozzáadom a jelenleg Bioware-t és a kiadók igazmondási képességeit, úgy érzem jogos az aggodalmam.

W11 x64, AMD Ryzen 7 5800X3D, 64 GB DDR4 RAM, GF RTX3060 12GB

#22914
Hat pont ezert, ha ugyan az, akkor miert adnal ra ki $60-at? Ingyen nem fogjak osztogatni, azert megiscsak dolgoztak a felujitason.

Nekem siman meger ennyit, mert nem volt meg eredetiben. Es azota felnott egy uj generacio, akik 10 evvel ezelott nem jatszottak vele, nekik is megeri. Akinek pedig mar eddig is megvolt az nem a celkozonseg.

Oldal 1 / 460Következő →