Érvek az analóg fotográfia mellett
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Szerintem részben hülyeség. Ha úgy nézzük, egy tájképnél is elõfordul(HAT), hogy az analóggal is rá mozdulnál egy speckó eseményre, ami nem elõre tervezhetõ. Hirtelen megjelenik az égen egy sas, és máris kapod elõ. Az analóggal meg vacilálsz, mert CSAK 24/36/xx képet tudsz? NEM, fogod, és lövöd azzal is (de legalább rá készülsz), és leszarod, hogy már elõbb már készítettél errõl a tájról egy képet. Ha meg nem veszed elõ legalább azért, hogy hátha mégis jobb lesz, mint az elõzõ, akkor meg nem vagy fotós. Szerintem.
A másik, hogy digivel is meg KELL tanulni ugyan azokat az alapokat, mint az analóggal. A gyermekemrõl se tudok egyforma képeket készíteni, azaz, ki kell várjam azt az EGY pillanatot, amiért érdemes ellõni a gépet, és ilyenkor totál mindegy, analóg-e, vagy digi. Pedig még csak fekszik egy helyben, max hasra fordul. Mégis, igaziból pár pillanat az, mely egy fotóból KÉP lehet, a többi csak kattintgatás lenne. Persze, olyat is szoktam, de inkább várok türelmesen, hátha elkapom a megismételhetetlen pillanatot, mert annak van csak igazán feelingje. Szerintem. :-)))

#19
A filmes korszakban kezdtem el fotozni, a digitalis "forradalom" idejen lettem fenykepesz es most valahogy ugy erzem, van igazsag abban amit az oreg mond (meg 30 sem vagyok es ma mar foleg digitalis technikat hasznalok, szoval nem hiszem, hogy ez befolyasolna a velemenyemet). Sokfelekeppen le lehet irni azt, hogy mi veszett el a digitalis technika berobbanasaval, de nehez lenne visszaadni a ket elmeny kozti kulonbseget.. ki kell probalni: meg lehet kapni filmet es vegyszereket, sot dragabban, mint valaha. 😊
Direp.hu
#18
A cikk alanyán látszik, hogy elszállt felette az idõ. Jókat mond és igaza is van a maga nemében, de a digitális fotózás már másról szól. És ezt nem szabad elfeledni!
Érdekes példásul, hogy ma ugyanúgy a fotós kezében van a _teljes_ képkidolgozás folyamata, mint a fényképészet születésekor, csak ma nem vegyszereket kell kutyulnia, hanem számítógéppel, meg nyomtatóval babrálnia. Ezekhez ugyanúgy kell érteni, fõleg, ha komoly minõségre törekszünk. Van egy könyvem, ami csak a FF fotó nyomtatásról szól: kb. 200 oldal, és nagyon sok infó van benne. És még hol van ez a színestõl?
Minden változik és ez jó. Érvényes ez a fotózásra is, de nem kell azt gondolni, hogy most már értéktelen lesz minden fotó. Más lesz. A filmes fotózás meg fog maradni a lelkes, érdeklõdõ amatõröknek, a mûvészeknek, az igényesebb profiknak (a 9x12-es síkfilm felbontása 100 megapixel legalább, ráadásul ekkor méretû képszenzort senki sem fog gyártani). A digitális technológia meg egyre jobb lesz (már ma is bõven jó az amatõröknek) és ezzel is fognak értékes képeket alkotni.
Persze, fotózni ugyanúgy meg kell tanulni! Ez nem az eszköztõl függ.

FOTÓS KÉPZÉSEK és workshopok kezdõknek (ha most vettél DSLR-t), haladóknak (fõleg stúdiótechnika): profi oktató, fotómûterem a legmodernebb eszközökkel, kis csoportok – www.fotoskepzo.hu
#17
olyan szaga van ennek elõttem, mintha neki nem a kép, hanem maga a fényképezés okozta volna az örömet, és attól volt valami mûvészi, hogy körülményes volt. Precíz testtartás... pfff meghallgatnám, ki tanítja a fotósulikban az állvány használat helyett a "menjünk le hídba a fotózáshoz" címû elengedhetetlen kelléket. Az analóg fotózás egy olyan szükséges zsákutca, mint a kézírás a klaviatúra feltalálása elõtt. Pár évig izgi volt, de már épp elég volt. Nemsokára már a digitális fotózás is elavult lesz és a gépelés helyett is csak gondolatátvitel lesz.. és? Akkor meg majd azt fogjuk fikázni? Neki a gépi fejésû tej se lehet elég jó a kézi fejésû mellett, lefogadom.. Más a testtartás a kézi fejésûnél... nem lehet olyan jó tej az...
#16
....ugyan, csak ki kell venni a memóriakártyát......
Sok igazság van benne amit ír. Sokkal hamarabb ellövöm a képet én is a digitálissal, sõt azonnal 10-et 20-at mert nem számít. Ez a nem számít jelenik meg a képek minõségén, tartalmán, beállításán másoknál is. Analóggal azt mondtuk, csak egyet fotózz de az legyen a KÉP, és amikor elkészült nem is folytattuk, mert tudtuk, hogy jobb már nem lesz. A film minõsége és egyéb blalblákat meg zhagyjuk. Egy fotó nem attól jobb, hogy élesebb, vagy színeseb, hanem mert él, mert mond, vagy van benne valami. Viszont nem igaz, hogy a digitálissal ne lehetne ilyet csinálni, hiszen csak az eszköz változik, csak kicsit a könnyebb miatt nehezebb.
Nem vitatkozom, csak igazam van. (Dunning-Kruger)
#14
No mi van, papi nem találta meg a bekapcsológombot, s errõl máris cikk születik ? <#nevetes1>#nevetes1>
Szerintem csak simán technosznob az illettõ.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
#12
Komponálni digitálissal ugyanúgy lehet. Más kérdés h sokan igénytelenek hozzá. De aki nem, az most is odafigyel erre.
#11
Ha az esemény megismételhetetlen, azt riportfotónak hívják 😊
Egy jó fotót viszont meg kell komponálni, rendezni, stb.
Egy jó fotót viszont meg kell komponálni, rendezni, stb.
LZ forever
#10
Az analóg gépeknél jóval nagyobb dinamikaátfogást el lehet érni, mint a digitálisnál. Van persze HDR, de az nem 1 kép. A másik, hogy sok helyen van fémdetektor, de pl. egy lyukkamerát simán bevihet az ember, senkinek eszébe nem jutna, hogy egy ilyennel is lehet megfelelõ minõségû fotókat csinálni.
Az viszont a halálom, mikor valaki feltölt egy alulexponált, mosott képet valahová, és telirakja copyright feliratokkal, meg vízjellel, mintha valami fantasztikus kép lenne... az ilyeneknek kell analóg géppel elkezdeni fotózni, majd ha megértett mindent, jöhet a digitális.

#9
Régen minden jobb volt!!! 😉
#8
Álló és változatlan képeknél igaz csak az állítás bármelyik oldalon.
Ha az esemény megismételhetetlen, akkor ugyanúgy fontos az, hogy azonnal kell jó képet készíteni, mint régen.
A mai profi digitális gépek profi kezekben jobb képet képesek készíteni, mint a régi analóg gépek.
A kompakt gépek meg nem ez a kategória...

#7
+ még valami: kevesen veszik a fáradságot, hogy elmélyüljenek régi fotóalbumokba, amit mûvészek alkottak. Pedig hosszú távon sokkal jobb kialakítani azt a szemlélet, hogy tökéletesre törekedünk már az elsõ kattintáskor. Vajon jobb lesz-e a meglátása annak, aki 100-at exponál, aztán otthon kiválogat 10-20-at, amit jónak lát, mint aki csak 10-et lõ, de azt felkészülten és tökéletesen.
LZ forever
#6
Számomra az analóg fotózás a fekete-fehér filmeket jelenti. Tessék kipróbálni, majd összevetni digitális másolatokkal. Teljesen máshogy reagál a fényviszonyokra a ff film, mint a szenzor. A RAW kidolgozással meg ne jöjjenek, akárhogy állítgatja az ember, mesterkélt marad a dolog..
LZ forever
#5
Ha nem elég jó szakember ahhoz, hogy képes legyen a fejlõdés követésére, akkor jobb is ha visszavonul😊
#4
Azt is tudomásul kellene venni, hogy a fotózás nem csak mûvészet, hanem egyszerûen dokumentálás is. Nem kell minden családi képben a mûvészi értéket keresni.
Egyébként meg digitális géppel is lehet manuális módban fotózni, és akkor megint fontos mindaz, ami a szóban forgó úriembert már nem érdekli.
Az elõhívás pedig most sem olcsó, csak nincs rá szükség ahhoz, hogy megnézd a képeidet. A Photoshop meg még drágább ;-)

-- http://www.heidoc.net/
Patel úr motivációjának 50%-át az jelentette, hogy milyen drága lesz majd az elõhívás?
Hmm.
Akkor vegye kézbe a digigépet, exponáljon, majd minden kattintás után ejtse le 30 cm-rõl. Még egy aprót bele is rúghat. Garantáltan drága lesz minden kattintás és visszajön a motiváció.
Hmm.
Akkor vegye kézbe a digigépet, exponáljon, majd minden kattintás után ejtse le 30 cm-rõl. Még egy aprót bele is rúghat. Garantáltan drága lesz minden kattintás és visszajön a motiváció.
... így lesz az „elérhetetlenbõl”, luxuscikkbõl kommersz, persze ez nem baj, hiszen így sok olyan emberrõl is kiderülhet, hogy tehetséges, akinek a régi világban esélye sem lett volna erre. Új stílusok születtek, hála a digitális fotózásnak. Én személy szerint jobban szeretek a témára koncentrálni, mint azzal babrálni, hogy helyesen állítsam be a gépet 😊
AMD A10 7850K; 16 GB Kingston HyperX DDR3 1866; GA-F2A88XM-DS2