Dark Souls
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Arra, igen, a démon adja a kulcsot, persze csak ha meghalt 😊
Nem kötelező arra menni viszont, ahogy írták alant, a Firelink Shrinetól vezet az út New Londo-ba, ott egy kapun át Blighttown seggébe kerülsz, onnan is meg lehet közelíteni.

"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"
Arra kell menni ahol belebotlottam a goat demonba? Mert az egyi ideig el fog tartani :S
Fákjúal!
#9999
Ahogy az elején mondták lent is van egy harang, azt is meg kell kongatni. Blighttown a következő célpontod és a Depths-en keresztül lehet odajutni, amibe szerintem már bele is futottál Undead Burg felderítése közben, ha nem, akkor arra keresgélj és ahogy a neve is mutatta lefele kell menni hozzá. 😊
Van egy alternatív útvonal is, New Londo Ruins bejáratától elindulsz a Valley of the Drakes felé, átmész a szakadékon és arra lesz egy alagút, de ehhez kell Master Key. Ezzel az úttal a Depths akár teljesen ki is hagyható.

Kinyírtam a 2 tetős szörnyet, megkongattam a harangot. Hova tovább<#confused>#confused>
Fákjúal!
#9996
Fentvan valamelyik védelmet boostoló gyűrű/spell.
ITT megtalálod a magyarázatot az összes status ikonra.
ITT megtalálod a magyarázatot az összes status ikonra.
Fákjúal!
#9994
Én is elkezdtem (újra), viszont már 4x jártam úgy, hogy alacsony szinten beinvade-eltem, és a spawn ponton rögtön hárman álltak körbe, mozdulni nem tudtam... Viszont egyszer sikerült a host-nak bevinni egy halálos csapást, mielőtt lezúztak, el sem merem képzelni milyen beszólások születhetnek ilyen alkalmakon :-)
#9993
Megoldottam 😄 Nem tetszett neki a D meghajtó, úgyhogy feltettem a C-re, itt minden jó, sőőt a steam megtartotta a mentéseimet is 😊 Mentem is pár pvp kört, egész jól megy még, 4-5 emberrel sorsolt össze a gép, mindegyikkel többször, ebből az egyik lag backstabber tróger volt, ez volt az egyetlen skillje, agyon is vertem kb. 10x, míg ő engem 3x. Volt egy claymore-os majom, annak is egy skillje volt, a beszorítás és folyamatos stagger. A másik három ellenfelem elég jól harcolt, ott változatos küzdelmek voltak. Kis hangolódásnak mindenképp jó volt 😊
#9992
Srácok, valami ötlet? Újra feltettem a játékot + DSfix + DSmouse fix, jó minden, de a hang csúszik kicsit...mi a megoldás?
#9991
két dolgot nem tudok még a játékról (rengeteg egyéb mellett 😊
1. mi a fene azok a láncok vagy mik a karakterünk bőrében, ami látszódik ha pucér
2. milyen fegyvereket lehet enchantolni, mármint mágusként ? nyilván nem a simára gondolok, hanem normal magic ill. raw fegyvereket lehet "kenni" illetve mágiával bűvölni mint az orsteines videón is ?

#9990
Gyere a másikba, hátha valaki tud valamit 😄
megnéztem hallod és nem értem.nem játszóthat előtte 😄 ez tényleg a 2 után van.és valahogy fura vagy a 2 között?nem értem én sem.legalább ezt elmondhatták volna de gondolom erre is nekünk kell rájönni majd xd nem sokat változott az öreg jól tartja magát 😄 beszarás ez a from na.
#9987
Ez az amit nem értek én se. Én arra gondoltam, hogy ez a rész talán az első előtt fog játszódni, de nem, nézd meg a videót a másik topicban, már nem is egészen tudom, hogy mit gondoljak, max tippelni tudunk 😊
#9985
Ejnye te 😄 Hát a kovács az első részből 😄
#9983
Kijöttek az első gameplay-ek a DS3-ról és egy ide kapcsolódó spoiler...
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
...Andre lesz a kovácsunk az új Firelink Shrine-ban! 😊
Asszem értem miért pakol mindenki a vitára...a power within miatt..
nekem 23 pontom van rajta...
nekem 23 pontom van rajta...
Én nem szeretek gurulgatni :C Azért van toronypajzsom, hogy ha megvédjen. Manus örjöngő ötös támadása is csak háromnegyedig vitte le az endurancet 😄 Kemény vagyok de nem akarok glass canon lenni 😄
#9978
Az a nem semmi 😄 Ki volt ez? Lobos Jr.?
#9977
Valaki nemrég végigjátszotta úgy a játékot, hogy egyetlen ütés se találta el és parryt is csak az endbossnál használt, tűzd ki Te is ezt célul! 😄
#9976
Az lesz, hogy egyre jobb és jobb leszel és már nem is nagyon fognak eltalálni 😄 Persze ha igen, akkor hello van <#idiota>#idiota>
Nézd meg ezt, NG+8 Ornstein + Smough 😄
Nézd meg ezt, NG+8 Ornstein + Smough 😄
Na gyerekek, sikeresen NG+ba léptem. Őőőőőő....értem én, hogy megmaradt minden cuccom, és újra tudom vinni a játékot. De egy fullra felhúzott Black Knight armor (ami a sima játékban kb majdnem Havel armor) semmit sem ér, azért az durva. Firelink Shrinenél futok fel a hegyre, rámugrik a szerpentinről a kis koldus és olyat rámvert, hogy oda is lett a hpm 40%a. Ezt hogy? Hát mi lesz itt később?
Vagy rá lehet még adni +5-10et az armorra Ng+ban? Vagy hogy van ez? Így nagyon hamar halni fogok 😞

Úristen, köszönöm. Eddig azt hittem csak a játék 20%át nem ismerem, most kiderült, hogy legalább a 70%a még homály 😄DD
#9972
Ha nem ismeritek, nézzétek meg Zoikoikum csatornáját is, zseniális videói vannak - 10 things you didnt know about dark souls 1 és 2-höz is (tényleg nehezen észrevehetö dolgok).
#9971
Dark souls wikit olvasgatva is jól lehet tájékozódni, de a legjobb forrás mindenképp néhány youtube csatorna, ahol rajongók igen igényes formában feldolgozták a lore-t. A playlistjeik közt találod meg általában külön a Demon Souls, DS1, DS2, Bloodborne lore, gameplay, QnA, satöbbi videókat, illetve DS3 bétás dolgokat is találsz.
Ezeket ajánlom mindenképp, mindegyiknek van DS lore sorozata:
VaatyVidya, a prepare to cry sorozata nagyon tömör, minden mondatnak súlya van, de talán ez a legjobb összefoglalója a főbb karakterek mögötti sztorinak, motivációnak.
EpicNameBro
SilverMont
DaveControl
Amúgy az a meglepő, hogy a lore ~90%-a összeszedhető játék közben is, csak nem a hagyományos módon. Minden NPC hozzátesz 1-1 félmondatot, minden item leírásából kiderül 1-1 plusz részlet és aztán a rengeteg lego elemből Neked kell összerakni a nagy egészet, főleg ebben segítenek a fenti csatornák.
Na meg persze ők igazi megszállottak és a mélyére ásnak, áttúrják a játék file-jait (tudtátok, hogy van egy kihagyott boss, illetve hogy a lovagnak, aki az elején megment, aztán meghal (Oscar a neve, ez is csak a fájlokból derül ki) eredetileg sokkal nagyobb szerepet szántak?), kérdezgetik a készítőket, satöbbi, ez teszi hozzá a maradék ~10%-ot.
Illetve van még 1 2ésfél órás Dark Souls: The Movie, ami szintén ajánlott, de talán inkább csak a lore alapos megismerése után. Van a második részhez is.

Na majd a dark souls3al pótolhatod 😊
lirikTENK |XMG Neo 17 (M21), RTX 3080(16GB), i7-11800H, 64GB ram
Ezeket ti honnan tudjátok? Van egy részletes leírás összegyűjtve valahol?
Amúgy számomra, tehát az én véleményem szerint a legbadassabb, legkomolyabb karakter az Velstadt. Amikor megláttam rögtön tudtam, hogy le fog párszor KOzni. Utána pedig nyílegyenesen Ornstein. NG+ban muszáj lesz megszereznem az armorját.
Amúgy pont az tetszik a játékban, hogy olyan szinten badass (nincs rá jobb szavam) karakterek vannak beleálmodva, hogy eszméletlen.
Kár, hogy csak most vettem meg...szívesen itt lettem volna a régi pörgésnél is, amikor napi 150 üzenet érkezett és ment az aktív trécselés 😞

#9968
Pontosan, jó írás.
Illetve kiegészítem pár dologgal 😊 Artorias, amikor megvédte Sifet a pajzsával, durván megsérült, a pajzsot tartó keze pedig az állapotából ítélve több helyen eltört. A pajzsa is meghasadt, meg is szerezhetjük mindkét verzióját, a jót és a töröttet is, annak a pajzsnak nagyon jó védelme van a sötét mágia ellen. Szerintem, ha Artorias ereje teljében van, 2 ép kézzel, akkor a szart is kiverte volna belőlünk. Illetve Manusból is, ha nem vitte volna be a kicsi Sifet és nem kell megvédenie. Ciaran amúgy szerelmes Artoriasba 😊
Amúgy aki még érdekesebb, az Ornstein. Ő volt Gwyn lovagjainak a kapitánya, de az én elméletem szerint csak a 2.részben találkozunk vele, de ott már többezer éves és korruptálódott a sötétség által, mint Velstadt. Jóval gyengébb mint anno lehetett. Anor Londoból szerintem már Kalameet ottani támadása előtt lelépett, különben kibelezte volna a sárkányt, már akkor. Akivel az első részben megküzdünk, az csak gyenge illúzió, Smough- al egyetemben, de ő amúgy is egy senki, viszont annyira őrült, hogy sosem vették be a csapatba. Ő Anor Londo hóhérja volt 😊

.__.
Hátőő...én eddig úgy voltam ezzel, hogy vagyok én, egy véletlenszerűen kiválaszott egyén, aki HA tud, akkor szétvág mindenkit aki csak az útjába áll...útjába, de hogy hová megy azt én sem tudom 😄 A 2. részből okulva természetesen, mert ha emlékszel a végére, akkor ott nagyjából azért ez volt a sztori, és az már csak a képzeletre volt bízva, hogy jó, vagy gonosszá leszel.
A történetet valszeg úgy ahogy van el fogom olvasni egy bővített kiadásban, mert tényleg nem tudok semmit erről. De amíg nincsenek érezlmi szálak a karakterekhez, addig leütöm azt akit tudok, és nem akadály a továbbjutáshoz 😄 Az ng+okban majd ráérek ódázni.
Amúgy Sif a "legemberibb" az összes boss közül, még akkor is ha farkas...egy farkas azért közelebb van az emberi természethez, mint egy rothadó hadonászó hulla. De annyira felidegesített, és olyan sokszor meghaltam nála, hogy visítottam örömömben mikor sikerült legyőzni 😄
Na majd ng+ban odafigyelek jobban a sztorira. Most kb a dlc közepén lehetek, megcsinálom, aztán jöhet az endgame, és jöhet az ng+.
Jaa, és sikerült egy csomószor invadelnem már. 10ből 1szer nyertem is xDDD Nagyon boldog voltam 😄
Az invadelt embereket nézve amúgy rá kellett jönnöm, hogy nagyon nagyon sok cuccot nem szedtem még össze...

#9966
Amúgy Artorias sztoriját és Sif kapcsolódását a témához és hogy miért kell megölnünk a felnőtt Sif-et mennyire raktad össze? Mert eléggé szomorú történet.
Csak azért kérdezem, mert ebben a játékban a történetet összerakni is legalább annyira nehéz és akkora kihívás, mint maguk a bossok, szóval nagyon sokan játsszák végig úgy, hogy csak homályosan rakják össze a sztorit vagy sehogy, elsőre nálam is ez volt a helyzet, aztán újbóli végigjátszásokkal és főleg utánaolvasással egész jól összeállt, na persze nagyon sok benne a találgatás. Nagyon bízom benne, hogy egyszer majd írnak pár regényt is hozzá, ami tisztába tesz sok mindent.
Artorias Gwyn 4 lovagjának egyike (Gwynről feltételezem már hallottál, ha más nem az introban, ő egy Isten és ő vetett véget a az Age of Ancientsnek és hozta el az Age of Fire-t azzal, hogy Seath the Scaleless árulása segítségével megölte az Everlasting Dragonokat).
Ornstein, Ciaran és Gough a maradék 3 (fun fact, Hawkeye Gough, aki lelövi Kalameetet az égről valójában vak).
Artorias amúgy egy igazi hős volt, a jó oldalon harcolt, mindig hű társa pedig az ifjú Sif volt. Aztán Oolacile népe felébresztette Manust és az Abyss seregei ellepték, illetve Dusk, Oolacile hercegnője is Manus fogságába esett. Artoriasnak régebbről volt egy gyűrűje (Covenant of Artorias), amit azért hozott létre, hogy a segítségével el tudjon menni az Abyssba, hogy ott szállhasson szembe a gonosszal és akkor vissza is tért, győzedelmesen.
Úgy dönt, ismét szembeszáll az Abyss seregeivel, hogy megmentse Oolacile-t de ezúttal alulmaradt és utolsó leheletével a pajzsával védőburkot vont Sif köré, hogy legalább ő ne váljon gonosszá, de mivel őt nem védte semmi átvette felette az irányítást a gonosz és ezért vált ellenséggé. Sif-et ez a védőpajzs alatt találjuk és úgy menjtük ki (ezért is dobja azt a pajzsot, amikor megmentjük) és gazdáján akar bosszút állni, azért segít nekünk legyőzni Manust.
Később, amikor találkozunk az idősebb Sif-el és felismer (Artorias sírjánál) azért lesz olyan szomorú, mert tudja, hogy a gyűrűért jöttünk és el akarunk menni a segítségével az Abyssba (megölni a 4 kingset) és tudja, hogy Artorias is amiatt vált gonosszá, mert elment az Abyssba (ott átkozták el a fegyverét, ami miatt később alulmaradt az Oolacile-ért folytatott harcban) és nem hagyhatja, hogy mi is gonosszá váljunk. Ezért kell valamelyikünknek meghalni, Sif az élete árán is meg akar védeni minket az Abysstól, ahol a gazdáját és társát is elvesztette.

BRUHAHA <#idiota>#idiota><#gonosz1>#gonosz1><#violent>#violent><#worship>#worship>
Én is hasonlóan csináltam, csak én nem a lelket ettem meg, hanem viszonzásképp földhözcsapkodtam párszor a szerencsétlent...úgy hogy már van +2 weaponom + az armor setje xDDD
Amúgy amióta felvettem a child maskot, azóta nem jön le a fejemről. Egyszerűen úgy érzem nincs jobb nála. Viszont nagyon ronda 😞
Kéne egy olyan armor összeállítás, melyben minden egyes elem ad valami buffot. Utánaolvastam az Artorias armornak, hát elvileg egy nagy kalap kaki, csak nagyon jól néz ki 😞

Dsfix, mouse fix, Hd texture pack, flora overhaul, sweet fx, Highly Visible Health Bars.
Ezekkel azért elég jó már. Valahogy sikerült összehoznom, hogy ne szaggasson, stabil 50 körüli fpsel fut a játék, nem törik (tényleg nem tudom, hogy sikerült összehozni).
De csak 1366x768-as felbontásban játszom.

#9963
Nekem amúgy talán Manus maradt a legemlékezetesebb a kis Sif miatt. 😊
Apropó azt tudtátok, hogy ha a kis Sifet megmented, akkor a nagy Sif külön speciális entrance cutscene-t kap, amin megismer? Prepare to cry...

#9962
Nyilván ízlések és pofonok, épp ezért volt benne az összes boss a versenyben. A Looking Glass Knight 1 meccset nyert, Sir Alonne 2-t.
Nyilván van egyfajta népszerűségi verseny is az ilyen szavazásoknál, akinek az első rész a kedvenc az inkább első részes bossokra szavaz, Neked pedig feltételezem a második rész a maradandóbb élmény, ezért annak a bossai szebb emléket jelentenek.
Úgy szokták mondani, mindenkinek az marad a kedvenc souls játéka, amivel elsőnek játszott. Persze kivételek mindig akadnak.

#9961
Én nem tudom de nekem O&S abszolut nem maradando. A lassú dagi meg a vékony gyors, ezerszer ellőt párosítás. Pl a 2. részből a Looking Glass Knight egy sokkal emlékezetesebb Boss az ötletessége miatt.
Artorias nem rossz,de mintha a 2. rész Sir Alone-ja is belőle lett volna. A becsúszós támadás meg extrát sebző "feltöltött" állapot tök ugyanaz a hatás.

Aki tudja hogy nem tud semmit, az máris tud valamit.
#9960
Jut eszembe, ezt biztos értékelni fogod... ;-)
#9959
Egy kis érdekesség, most volt redditen szavazás minden idők legjobb souls játékos bossáról (Dark souls 1-2, Demon Souls, Bloodborne) és a döntőt 2(3? 😊) Dark Souls 1 boss vívta:
Ornstein and Smough VS Knight Artorias
Az összes szavazás ITT visszanézhető
Ornstein and Smough VS Knight Artorias
Az összes szavazás ITT visszanézhető
#9958
Gratula! 😊 Milyen addonokat, kiegészítéseket, packeket tettél fel végül az alapjátékon felül?
#9957
Nekem tegnap Kalameet lett meg nem kis csatában.Már csak Manus van hátra a dlc-ből...
Aki tudja hogy nem tud semmit, az máris tud valamit.
Egy laza 20 perces küzdelemben legyőztem artoriast...0 flaskem maradt, és kb 5 percig csak 1 hit kellett volna neki 😄 Remegek és izzadok...úristen A:SDASD
ez a Krazy gyerek nagyon nagyon beteg 😄 És ez a zene mögötte 😄 Konkrétan ha tehetném, ugyan ezeket csinálnám mint ez. Ugyan ezeket. Akkorákat kacarásznék a gép előtt, hogy átjönne a szomszéd 😄DSAD
5:50 A:SD:AS😄ASD:
Utoljára szerkesztette: Mr_no_NaMe, 2016.02.24. 07:45:55

#9950
Nos én 100-as szint körül aprítottam be, hasonló vt-vel, gyengébb STR-el (32-34?) mert Lightning Zweihanderrel tolom, viszont az endurancem az sokkal nagyobb, majdnem akkora mint a vitalitym ha nem nagyobb. Meg nekem van mask of the father is, szóval könnyeb kitérnem (meg grass crest shield). Viszont azt tanácsolom hogy vegyél valami könnyű armort, egy jó pajzsot, meg valami szálfegyvert, pl egy erős alabárdot. ha elkezdi azt a csapkodó comboját simán kihátrálsz előle, könnyen el tudsz rollolni előle (főleg annál a szárnyas kiáltós résznél) és agyondöfködöd😄 Első karakteremmel csak így tudtam.
Viszont ennél a havel dad-es formációban meg a földbe döngöltem.