Számítógép a fõnököm
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A gond viszont az, hogy ilyen társadalom akár most is lehetne. Hiszen mondhatni az a lényeg, (Marx után szabadon), hogy senkinek ne kelljen azért megrövidíteni az életét, mert hogy részt vesz a társadalom újratermelésében. Egyik embernek ne kelljen azért meghalnia, hogy a másik élhessen. Mert amíg kevés volt a kaja,a termék, addig kb errõl volt szó.
A gépesített, kemikalizált mezõgazdaság elterjedése óta, úgy a múlt század 40-es éveitõl a nyugati társadalmak elérték azt a szintet, hogy folyamatosan annyit termeljenek, ami minden egyes állampolgárnak elvileg elég kaját biztosít, a közegészségügy bevezetésével pedig eltûntek a népbetegségek is.
Király!
Fenét, mert Marxék egy anarchisztikus utópiában gondolkodtak, ami sajna elég kidolgozatlan volt, és amit Lenin elvtársék azért elég rendesen a saját szájuk íze szerint értelmeztek. A szabadság és a kreativitás hona helyett pedig megvalósítottak valami állammonopolista berendezkedést, amit viccesen elneveztek szocializmusnak, esetleg kommunizmusnak.
A gond ugyan is az, hogy a termékek (és termék alatt most a lehetõ legszélesebb kategóriát értem) többségének elõállítása megköveteli a munkamegosztást, azt hogy pontosan idõzített, emberekbõl álló "gépeket", szervezeteket hozzunk létre. Mert teszem azt robotizáljuk a termelést a kreatív munka kivételével, de a kedves tervezõ meg nem akar bejönni, mert xar kedve van, vagy menszesze és különben is mindenki kapja be. A termelés meg leáll.
Vagy jön egy katasztrófa, ne adj isten egy háború, mert ugye történelmi tény, hogy a magasabb technológiával nem igazán jár együtt a magasabb erkölcs is, akkor a sok kreatív egyedülálló roppant boldog emberke, mit is fog csinálni? Mondjuk intenzíven sopánkodik, ami viszont nem egy hatékony problémamegoldási módszer.
Sokkal inkább az tûnik valószerûnek, szerintem, hogy a jövõ társadalma nem lesz sokkal másabb, mint a mai. Sõt esetleg még forradalom sem kell ahhoz, hogy oda elérjünk. Lesz ugyan így, mint most egy közfeladatokat ellátó állami szektor (közegészségügy, közbiztonság, közlekedés, oktatás, katasztrófa- és honvédelem, stb) lesz egy versenyszféra, ahol az olyan termékeket állítják elõ, ami jelentõs munkamegosztást, tervezést igényel, meg lesz egy nagyon erõs civilszféra, ahol kreatívkodhat az ember kedvére, családot alapíthat fõállásban, meg kommunákban keresheti az életértelmét, vagy várhatja a világvégét kedve szerint.
Ami most nincs az az a szabadság, hogy a 3 szféra között belátásod és szabad akaratod szerint bármikor választhass!
Ez is lehetne már akár ma is, és a skandináv országokban, vagy Németországban már kezdik pedzegetni az alanyi jogon járó alapjövedelmet, ami mindenkinek bármikor jár. Mint egy 0 évtõl járó minimál nyugdíj. Ez adna egy egzisztenciális alapot arra, hogy akkor és olyan feltételekkel csatlakozz akármelyik szférához, amikor te úgy érzed felkészültél rá.
És kb ennyi.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Amúgy nem vennék rá mérget, hogy a kreativitást vagy magas intelligenciát igénylõ szakmák védve lennének a gépek elõl hosszú távon. Teljesen is le lehet másolni az embert és ha meg is értik mi mit csinál, akkor csinálhatják jobbra is, kreatívabbra, okosabbra. Kérdés csak az, hogy mennyire nehéz megcsinálni.
A gép meg szerintem nagyon egyszerûen kezeli az egészet: fáj a fogad, fronthatás van, fosol stb: ne menj be dolgozni (már amennyire a szerzõdésed engedi), õk úgyis csak a használható emberi kapacitást fogják tudni eladni. Egy ilyen rendszerrel viszont sokkal jobban ki fog bukni az, ha bemész és nem dolgozol vagy folyamatosan szar munkát végzel.
Im beginning to have less and less interest in what you think is possible or impossible. (Dr. Strangelove)
A legtöbb monoton melót már ma is lehetne robotizálni, számítógépesíteni.
Egy kreatív munkát viszont értelemszerûen nem tud hatékonyan értékelni egy számítógépes program. Szétosztani szét tudja, meg megnézi, hogy határidõre van-e válasz, de hogy az milyen, mennyit ér, azt nem tudja a számítógép eldönteni.
És mindenz azt jelenti, hogy eljön valami ipari forradalom, egyre kevesebben dolgoznak, az ember felszabadul a futószalag mellöl és mindenki kreatívkodik majd?
Ha valami szaki/politikus azt látja a makrogazdasági mutatókban, hogy csökken az aktív dolgozók száma, akkor kitalálja, hogy hogyan lehet/kell az állami szektort is csökkenteni, mert kevesebb melós, kevesebb adót jelent. Max az embereket átirányítják a gazdaság szolgáltatási szektorába. De nézzük meg Amerikát, mûködik?
Szal, hogy adózik/fizet tb-t egy ipari robot? Vagy hogy fogyaszt? Kire szavaz a választásokon?
A robotokra épülõ gazdaság, hatékonyabb lenne, ember és környezet kímélõ, csak éppen a jelenlegi gazdasági/pénzügyi/sõt politikai rendszerrel nem kompatibilis.
Ezért aztán nyugaton nem fogják megcsinálni, Kínában pl. valószínûbb.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Dolgoztál te már 5 fõt meghaladó nagyságú cégnél?
<#nyes>#nyes>
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Õk választják ki, ki legyen a vezérigazgató.
Õk eldönthetik azt is, legyen e ilyen rendszer egy vállalatnál és a saját maguk pozícióját ezzel nem fenyegetik.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
😄
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Egyebkent meg a fenti megoldasrol uniblab a manager robot jut eszembe a jetson csaladbol. (a fohos george egyebkent programozo, csak a 60-as evekben amikor a sorozat keszult ez a nev es fogalom meg nem alakult ki)
Nem ismerem ezt a kifejezést, de zseniális. Ha te találtad ki, hatalmas respect, de ha nem, akkor is pacsi, mert igazad van.
Gaming is believing.
Majd lesz a székedben analizátor, az megmondja majd ezt is.
ha a munkanélküliségi ráta átlép egy bizonyos határt (30-40%) akkor világszerte forradalmak lesznek... ergo nincs szükség 7 milliárd emberre, de a világrend hajlamos változni, fõleg ha 3 milliárd ember nekiáll gépeket rombolni, mert kenyérre sincs pénze
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
ezt komolyan el is hiszi valaki?
No comment.
Ezt is belekalkulalja?
Ez tudjatok mi ?
Digitalis fasizmus.
Mussolini tapsol a sirjaban.
On: kurva jó lesz ez, már csak az kell, hogy a beosztottak is robotok legyenek (irony off).
Gaming is believing.
Meg lehet, hogy emberekre sincs szükség. Pláne nem hétmilliárdra. Az erõforrások is végesek...tenni kéne valamit. Mondjuk valami jó kis háború, vagy vírus, vagy valami. Majd a gép reméljük kitalál valamit az ember jelentette probléma "orvoslására".
iSS!