Sims 4

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#3153
Erre nincsenek szavak,olyan pocsék kiegészítő lett :(

Egyébként Rod Humble elhagyta az Electronic Arts-ot,ez egy nagy hír.ugyanis ő volt az egyik vezető fejlesztő Will Wright mellett,a Sims2,és 3-ban is (ő volt a cég igazgatóhelyettese is mellesleg!).Kaliforniában (Berkeley) nyitott újabb fejlesztői céget a Paradox Interactive,Paradox Tectonic néven.A stúdiót Rob Humble,és a korábbi Linden Lab vezérigazgatója fogja vezetni (Will Wright is odament anno).Hónapokon belül megtudjuk min fognak dolgozni.Talán egy újabb életszimulátoron?

"„A stúdió megnyitása a California Bay Area-ban a világ egyik legnagyobb játék- és technológiai közösségének szívébe kerül” - mondta Ebba Ljungerud, a Paradox Interactive vezérigazgatója. „Rod Humble és csapata gazdag élményt és egy stúdióvezetőt hoz létre, aki olyan játékokon végzett munkát, amelyek többször is alakították az iparágat. Reméljük, hogy hamarosan megosztjuk a Tectonic csapatot a földrengésről.

„A Paradox Tectonic célja, hogy nyitott, szórakoztató, szép játékokat hozzon létre, amelyek tiszteletben tartják a játékosok intelligenciáját és lehetővé teszik kreativitásukat, szabadságukat, érzelmüket és megosztásukat” - mondta Rod Humble, a Paradox Tectonic stúdióvezetője. „A stúdiószerkezetünk a modern fejlesztés legjobb gyakorlatát használja: egy lapos szervezet egy alacsony súrlódású környezetben, ahol egy magasan tapasztalt domain-szakértő csapata működik. Kiváltsága, hogy oly sok világszínvonalú kollégával újraegyesüljünk annyi tripla-A projektből, és a csapat és én örömmel csatlakozunk a Paradoxhoz, és részt vehetünk a vállalat következő növekedési ciklusának vezetésében. A minőség és a megrendelő elsődleges értékei a Paradoxot tökéletesen alkalmasak számunkra."
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2019.03.22. 20:26:18

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3152
//www.youtube.com/embed/6CQ9Gccjs4c
Xifoman
#3151
No, módosítottam a csoport beállításán, úgyhogy a titkosból zárt csoport lett. Most már megtalálhatod amikor rákeresel... Szóval jöhetsz jelentkezni... és persze másokat is várunk!<#hehe>
Xifoman
#3150
Az fontos, hogy az Évszakos kieg előtt kijött frissítéssel egy csomó újabb megoldás is jött a játékhoz, így nem minden régebbi egyedi tartalom fog megjelenni a játékodban. Tehát meg kell várni míg a készítője frissíti az általa készített cuccot az Évszakos patch-hoz.
Xifoman
#3149
Azért nem tudsz belépni, mert amúgy titkos a csoport. Írtam, hogy privátban küld el az email címet, amellyel beszeretnél lépni, és azzal foglak majd aktiválni. Utána már be tudsz lépni a csoportba!<#hehe>
#3148
Köszönöm a tippet! A gond nem azzal volt. De a tanácsod miatt jobban belenéztem a leírásba. Így azt hiszem megtaláltam a problémát (ami egyébként elég nagy szívás, mivel így rengeteg oldalt kell újra átnéznem). Tehát a legtöbb ilyen kérdőjeles hiba a hajaknál jött ki, és az volt a gond, hogy amit én leszedtem az csak 1 színváltozat volt, és kell hozzá az eredeti haj is, hogy működjön (ezt ugye linkelik a leírásban). Mostantól mindig figyelni fogom a leírásokatXD
#3147
Én úgy tudom hogy meg kell nézni melyik kiegészítővel kompatibilis az adott cucc,ruha..stb.Ha nincs fent az a kiegészítő ami kell hozzá,akkor ezek a hibák jönnek elő amiket felsoroltál.Szerintem TSR-en irják melyik kieg kell hozzá.A játékon belül a galériában is minden cuccnál ott van egy kis ikon hogy melyik kiegészítővel kompatibilis egy adott épület,ruha,vagy tárgy.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3146
Sziasztok! Remélem tud valaki segíteni. Egyedi tartalommal kapcsolatos gondjaim vannak. Feltettem a Sims4-et töltöttem le hozzá egyedi tartalmat, amelyek közül pár darab hibás. Van 1-2 olyan ami konkrétan "láthatatlan" (ez nem annyira gond, majd kitörlöm), és van elég sok olyan ami látszik a választó kis képen, de a sim-en nem jelenik meg. Helyette fekete és piros lesz, a fején meg 1 nagy kérdőjel. Sajnos több órás keresgélés után sem találtam erre a hibára még csak képet sem, nemhogy megoldás. TSR -ről szedtem le az összes tartalmat. (Minden kiegészítőm megvan, ami az adott tartalomhoz kell!) Valaki esetleg tudja, hogy ez miért van? Előre is köszönöm! Szép napot.
#3145
Szia! Be akarok lépni a csoportba, de a hivatkozás hibás lehet... :/
Xifoman
#3144
Most már saját disco klubom is van. A logója saját gyártású... Na, a nép is bent van. Mehet a buli! <#buck>



Xifoman
#3143
Okés, örülök, hogy sikerült! <#hehe>
#3142
Köszi, volt egy kis kavar de már jön le
Xifoman
#3141
Akit esetleg érdekel az jelentkezhet a Facebook-on a zárt csoportunkba a következő helyen (név, vagy email cím megadásával tudjuk felvenni): https://www.facebook.com/groups/197696454084201/?ref=bookmarks

A csoportba játékélményt, játékképeket lehet megosztani, de technikai segítségnyújtást is tudunk adni. Ja és nem csak kizárólag a sims 4 játékkal foglalkozunk hanem a 2.-3. résszel is.<#smile>
Xifoman
#3140
Először is a bolti játék tokjának a belső felén fel van tüntetve a játék egyedi aktiváló kódja. Ezt kell majd aktiválni a következőképpen:

Először a talált origines oldalról töltsd le az Origin klienset majd telepítsd fel a számítógépre. Ha még nem tetted meg.
Majd regisztrálj be az Originre, és ezután jelentkezz is be az Origin kliensbe. Utána jönnek a következő lépések:
1. A bejelentkezés után majd válaszd a menüsorból az első menüpontot, vagyis az Origin feliratú szöveget, ezen belül a Termék kód aktiválása almenüt (Ha még a régi magyar nyelvű verziót használod az Originből) Ha az újabb, angol nyelvűt használod már akkor szintén az Origin menüpontban a 'Redeem Product Code...' almenüt.
2. A megjelenő 'Enter you procut code' ablakban a mezőbe beírod a dvd tokban található termék kulcsot majd nyomd meg a Next gombot. Ha minden rendben van akkor a Sims 4 játék immár be is került a játék könyvtárába, és lehet telepíteni a játékot a lemezekről, vagy esetleg le is lehet tölteni az Originen keresztül, és így mindjárt frissíti is a játékot az Origin, így nem kell még plusz a frissítést is megvárni míg a lemezek telepítése után az is leszállingózik a gépre. :)
Utoljára szerkesztette: Xifoman, 2019.01.14. 17:20:29
#3139
Sziasztok. Lányom szeretne játszani de nem tudom telepíteni. Bolti lemezes, az origin oldal meg van de a játék könyvtár üres. Mit kéne csinálnom, hogy működjön ? ( Ismeretlenül is R.I.P )
#3138
Sziasztok.
Eddig csak olvastam a fórumot, de nem regisztráltam be.
Coolfire nyugodjon békében :(


#3137
Ez borzasztó! Nagyon sajnálom! :-(
#3136
Cool-nak tetszett a Sims4,így meghagyjuk tiszteletbeli házigazdának,gondolom evvel mindenki egyetért.Én most letettem a Simsekkel egy darabig,előtte sem játszottam,igy nem izgat,nekem a Sims4 nem nagyon jött be,a Sims3 annál inkább.Még a wirágboltit is uninstalláltam a négyesből,annyira borzalmas.A 3 után hiányzik a szabadságérzet a játékból.Kiléptél a házból,és töltés nélkül oda mentél ahova akartál,rá tudtál menni bármelyik telekre is.Világszerkesztője engem napokat,heteket lekötött,mostmár annyira nem,de hátha még egyszer kipróbálom.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3135
De azért te még ne haljál meg,ráérsz! Mindenki ráér még,de sajnos az élet hozhat kegyetlen dolgokat.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3134
sosem szoktam ideirni es jatszani a Simssel, de nagyon sajnalom, ami Cool papaval tortent:( nem sokara talalkozunk fent teso

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#3133
Nagyon fiatal volt. R.I.P.

Mindenkinek hinnie kell valamiben. Én azt hiszem iszom még egyet.

Xifoman
#3132
Igen, hiányozni fogsz , Drusza! <#szomoru1><#rinya>
#3131
Isten veled Coolfire!!! Nagyon fogsz hiányozni!!

19-én itthagyott minket Coolfire barátunk,sok boldog perceket,és órákat töltöttünk itt az Sg-n,és a facebookon is.Anyukája közölte a szomorú hírt facebookon.

Nyugodj békében Cool!<#rinya>

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3130
Hivatalos update leírások:
https://help.ea.com/en-us/help/the-sims/the-sims-4/the-sims-4-updates/
#3129
Köszönöm.

#3128
A Simsvipen mindig kiirják az aktuális patch tartalmát,csak lapozz vissza,vagy görgess lejjebb!

https://simsvip.com/

https://simsvip.com/2018/11/13/the-sims-4-new-game-patch-november-13th-2018/
Utoljára szerkesztette: Ironman2, 2018.11.18. 22:56:45

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3127
Sziasztok

Találhatok valami leírást, hogy a verziók mit javítanak, mit tartalmaz?

#3126
Köszi! Már nézem is! :-)
#3125
Négy szomszédság lesz egy térképen! A negyedik a filmstúdió,mivel az is majdnem egy városnak felel meg,de az nem bejárható kezdőknek,csak azoknak akik a szinészetet választják majd! Hatalmas a város,itt rengeteg infó,videó,és kép található az új kiegről!!! Nagyon sok tartalom lesz benne!!

https://simsvip.com/2018/10/21/the-sims-4-get-famous-sims-camp-gameplay-overviews-list/

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3124
Végre valami új! Nem viszik túlzásba a frissítéseket...
#3123
Jön a következő kiegészítő lemez nov.16-án!

//www.youtube.com/embed/fIekuG3FG7I

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3122
Nincs és szerintem nem is lesz,ugyanúgy ahogy a city livinghez és a get togetherhez sem.

A nyúl egy igazi jellem.Ott ül a f?ben,de akkor sem szívja!

#3121
Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, hogy van- e már a Season- hoz magyarosítás..
#3120
bocs, de a Sims2 enyhén szólva lefutott téma, lassan a Sims5 lesz terítéken - nem gondolhatod, hogy ezeréves dolgokkal foglalkoznak még :)

#3119
Arra értettem, hogy pl ha oda beírom a kocsikhoz, hogy Lamborghini, akkor ilyen 2007-es feltöltést rak ki, talán a hurracan ami új az jó és ennyi, már a második oldalt ilyen 2005-ös cuccokat ad ki, vovillia-nak meg volt egy oldala amire felrakta a legfrissebb modokat, és ott találhattam Countatch-t mindent ami létezik, és ez már nincs meg, ezt kérdeztem hogy ezt valahol még meg lehet találni.
Biztos jó a modthesims is, de nem érdekelnek a 2005-ös modok. :D
Vagy biztos velem van baj hogy csak olyat ad nekem ki.
#3118
<#wilting>

A nyúl egy igazi jellem.Ott ül a f?ben,de akkor sem szívja!

#3117
Milyen pocsék,és kamu oldal? A modthesims?

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3116
Igen ezeket a pocsék, és kamu oldalakat én is megtalálom, de ezek nem jók semmire. :D de azért köszi.
#3115
én csak beirtam a googléba,és ennyi volt:

http://modthesims.info/m/946010

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3114
Nem ide tartozik, de tud valaki abban segíteni, hogy a 2-höz vovilla által készített kocsikat hol tudnám leszedni? :D
Mike at home
#3113
Sziasztok
csak beköszöntem, hogy még élek :)

[allstars&#8482;] [TFT] [monitorvitéz] megeszem a vérzés tejet, kivazallak téged lóka komám! [A64 3200+, 2gb, 7600GT]

#3112
Nyugi,előbb-utóbb jönnek az autók is,úgy mint a lovakat is szándékosan kihagyták az állatos kiegészítőből.Nagyon sok bőrt fognak még lenyúzni a 4-hez.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3111
Mire vége lesz a Sims4-nek,végre kiderül hogy be is lehet rakni egy egész várost,csak hülyitették a népeket evvel a fél 3D-s megoldással.Főleg ez a nyaralós helyszín milyen szarul lett kivitelezve,mire rájöttem hogyan kell feljutni a romokhoz,eltelett kis idő.Még ott vannak a kérdőjelek is a mapon,amit azt se tudok megoldani,hogy mit jelentenek,és mikor oldódnak fel azok.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3110
Vannak kocsik,csak nem használhatod őket,előtted suhannak el.D Visszafele hogyan fejlődnének? Akkor mindenki aggastyánként születne. (Benjamin Button különös élete,ala Brad Pitt)

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3109
Én a 2-t szerettem tele rakni kocsival, volt saját lambo kereskedésem, ami napi 500.000 pénzt hozott, sokkal élethűbb tőle a játék szerintem.
Nem értem miért visszafele fejlődnek a sims-ek. :D
#3108
Minek kocsi?
Úgysem mehetsz sehova,csak a telken mászkálhatsz.

#3107
Ebben a játékban miért nincsenek kocsik?
Illetve miért olyan a nappal mintha este lenne? (tört játék)
#3106
Itt van egy kis leírás az új Seasons expansion packról,köszönjük Timeának a facebook csoportból a linket!

Katt ide!

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3105
Na akkor öröm és bódottá!! Jönnek az Évszakok a Sims4-ben is,méghozzá 1 hónap múlva!

//www.youtube.com/embed/tn0hCTyj2Kc

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11

#3104
Mivel nincs szerver,csak egymás közt lehet tolni VPN-en keresztül.

ASUS PRIME Z790-p,Intel CoreI7-12700K 3600Mhz,Gainward Geforce RTX 4060 8Gb VRAM,32GB DDR5 Kingston memory,Samsung S24D300H0 monitor,WIN 11