Az európai városok 90 százalékában káros a levegõ
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#23
"mások használják az autót"
Erre írtam, hogy:
-- El lehet költözni a szép tiszta helyekre, jaaa persze ott más, sokszorta nagyobb gondok vannak, és rögtön kiderülne, hogy az egész PM-baromság mennyire néhány úrigyerek rinyálása
-- Ha az autóellenesek nem akarnak költözni, akkor költözünk mi. DE DÜHROHAMOT KAPOK ATTÓL, HOGY UTÁNUNK JÖNNEK, ÉS A NAGYNEHEZEN BELAKOTT KÖRNYÉKÜNKET IS TÖNKRE AKARJÁK TENNI, A NAGYNEHEZEN LÉTREHOZOTT EGZISZTENCIÁNKKAL EGHÜTT.
Én itt kijelentem, hogy felvállalom az autózás összes káros hatásait a saját lakókörnyékemen, annak leírhatatlan elõnyeiért cserébe.

#22
Gondolkodva olvass, ne gyorsolvasással.
Azt írtam (és fenntartom) hogy a 70-es években az az 1 millió (kicsivel több) AKKORI autó akár 30-szor több káros anyagot bocsátott ki, mint a maiak, és NEM szénmonoxid volt a fõ gond, hanem az ÓLOM (!!!), aztán ciklikus szénhidrogének (benzolszármazékok), de volt korom is bõven, aztán nitrogénoxidok, AZBESZT (az AKKORI fékekbõl), szóval nem ártana gondolkodni.
Nem azt írtam, hogy általános volt, hanem azt, hogy a Ráékóczi út minden délután 4-6 között bizony araszolgató autókkal volt tele.
Ezt nem a neten olvastam, hanem a saját szememmel láttam és az orrommal éreztem, mivelhogy ott laktam 3 évig. Nem kötelezõ hogy elhidd, az nem változtat a tényen.
A porszívóról: megnézem, hogy hány ember használ vizes porszívót.
Nomeg megkérdezném, hogy szerinted -- EZ PÉLDA -- ha valaki 4 órán át szív mondjuk 10 mikrogramm/köbméteres koncentrációt, vagy 1 órán át 40 mikrogramm/köbmétert, akkor nem ugyanaz a terhelés? Sõt, az iparban nagyobb koncentráció rövidebb ideig sok esetben (anyagból) rosszabb, mint ugyanaz az integrált terhelés hosszabb idõre elnyújtva.
A porszívó bizony komoly koncentrációt hoz létre, de ezt nem mérik, mert nem illene bele az autóbetiltósdi tervekbe.
És nem csak a porszívó, de a söpörgetés, különféle kõmûvesmunkák és egyéb építkezéssel járó munkák.
Kevesebbet kellene rinyálni sok embernek.
Ami igazán káros az egészségre, az a szegénység, a kilátástalanság, a DOHÁNYZÁS (mégse hullanak a dohányosok sem, mint a legyek), az alkohol, és még sok minden, ami általában együttjár a szegénységgel és a kilátástalansággal (ami az utóbbi 20 évben rohamosan növekedett)
Ha megnézzük a korábbi történelmi korok embereinek ÁTLAGOS életkorát (nem az uralkodókét) akkor láthatjuk, hogy pl. a 10ezer évvel ezelõtt élt ember ABBAN A SZÉÉÉÉP TISZTA KÖRNYEZETBEN, PM-lófaszoktól mentesen élt kb. 30 évet, és az élete siralmas volt a maihoz képest.
Más: a lakosság az idejének nagyobb részét nem az utcán tölti, hanem zárt helyen (jaaa, tudom: a klimatizálás ellen is harcolnak ám a görnyedezvédõk) tehát az utcán mérhetõ károsanyag koncentrációkat nem 24 órával kell megszorozni.

#21
Megértelek, én is jól tudom milyen a tömegközlekedés. De az életcél kifejezés akkor is túlzás.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
#19
Nem akinek autója van, hanem aki városban lakik, és ha kinézel az ablakon láthatod, hogy MÁSOK használják az autókat. Vagyis egész nap szívod a szmogot. És nem egy autóét. Értelmezés... És, nem nem ér fel, az autó környezetszennyezõbb mint egy porszívó. Szerinted nem?
Izé, kapcsoljuk ezt a két részmondatot egymáshoz: "komolyan nem tudom, kit akarsz hülyíteni azzal, hogy" ...és... "A porszívózás meg csak fél óráig tart nem egész nap" - tehát a kijelentésed logikája azon alapul, hogy az autózás egész nap, folyamatosan zajlik, tehát ha valakinek autója van, az felér egy felelõtlen, 48 darab vérszomjas porszívót folyamatosan üzemeltetõ mocskos szemét környezetszennyezõvel.
#17
A bûz és Pm érték nem ugyanaz. A porszívózás meg csak fél óráig tart nem egész nap, hahó! Ráadásul lehet venni olyat készüléket ami semmit nem bocsát ki, mivel vizes alapon mûködik. Választás kérdése, az autók nem.
70 évek... komolyan nem tudom, kit akarsz hülyíteni azzal, hogy 60-70 években annyi autó volt mint ma, vagy hogy általános volt a dugó. Te tényleg elhiszed, hogy akkor amikor 5 évet kellet egy autóra várni, zárva voltak a határok, szóval akkor több autó volt mint ma?

Bár a törekvés dícséretes, a probléma megoldására irányuló próbálkozások szvsz. nem vezetnek a probléma megoldásához. A régi jármûvek bezúzása, újak gyártása és az ezzel járó szennyezés már önmagában közelíti azt, amit a régiek megtartása által lennénk kénytelenek elviselni - legyen az új autó a távolkeleten és az erõmûnél szennyezõ lítiumaksis-villanyos, vagy a mifelénk népszerû, lokálisan mérgezõ modern dízel. Tudja mindenki, aki haladt már utóbbiak mögött akár autóval - de motoron ülve fõleg orrbaver a felismerés - hogy attól, hogy valamit nem látunk, még nagyon is ott van. Jó eséllyel sokkal károsabb formában, mint eddig.
Az ilyen tanulmányok mögött mindig az autógyáros lobbi koszos kezeit keressük, mert rajtuk kívül nem sokak érdeke, hogy a megfelelõen mûködõ öregebb gépeket a "fejlõdés" címszó alatt alkotott értelmetlen, hibás szabályozás miatt kénytelenek legyünk újakra cserélni.
Gondoljatok bele, ez a folyamat egyébként önmagától is lezajlik, amortizációnak hívják, a régi gépek idõvel maguktól is kikopnának, csakhogy a fejlett és fizetõképes országokban a motorizáció aránya már egy ideje akkora, hogy természetszerûleg csökkenne az igény az új termékekre. Ezt pedig az amúgy is válságtól sújtott autóipar nehezen viselné, nagy pénzek mennének a kukába, nagy befektetõk a kisebb villába, nagy márkák a történelemkönyvekbe. Adja magát a megoldás: rendelünk néhány ijesztõ tanulmányt, amit aztán ártatlan arccal lobogtathatunk a különféle döntéshozók orra elõtt. Zseniális, egyúttal baromi káros egészségre, gazdaságra és a népek maradék ép eszére. De ez van...

#15
Az elõzõ hozzászólásban csak néhány példát írtam a tömegnyomor-közlekedés csodáiból. Így is túl hosszú lett.
Ismétlem: én már sokszorosan körbeutaztam a Földet (képletesen, vagyis itt, Magyarországon belül, különféle útvonalakon.) vidék-Budapest és vidék-vidék viszonylatban egyaránt.
24 évig jártam 30 km-rõl dolgozni, busszal.
Ennyi.

#14
Hogy eltúlzom a fontosságát?
Nos, ha nem elég az, amit sok millió embernek az autóra szánt áldozatáról írtam, akkor pár kiragadott példát is láthatunk.
Az emberek életének menete erõsen különbözik. Nekem az jutott, hogy körbelaktam már az országot, és az összes rokonaim szanaszéjjel kerültek.
Utaztam hetente egyetemista koromban (elõször a szüleimhez, késõbb a feleségemhez), 7 évig építkeztem 140 km-rõl, úgy, hogy az elsõ 4 évet autó nélkül csináltam végig.
Volt, hogy otthagyott a busz mert annyira televolt. Mert mindenki péntek délután és vasárnap délután zúdult rá a tömegközlekedésre, amikor én is.
Számtalanszor rettegtem, hogy eléri-e a busz (az utolsó busz) a csatklakozó buszt, vagy ott kell aludnom egy padon. (a menetrend szerint pont egyperccel nem érte volna el, de a gyakorlatban elérte)
Volt, hogy nem tudtak visszaadni az 500-asomból, és csak egy másik utas segítségének köszönhetem, hogy tovább tudtam utazni. (a 70-es évek végén az Ady 500-as volt a legnagyobb címlet)
Hányszor volt, hogy már majd bepisáltam, mert a busz a 3,5 órás úton csak 1 helyen állt meg, és a kora reggeli buszhoz indulás elõtt kávét kellett innom (ismert hatás)
Hányszor volt, hogy az esõben álltunk a megállóban (a TÖMEG) és a busz késve jött (amelyik Budapestre megy tovább). Aztán a buszsofõr elordítja magát: "10 percet tartózkodunk!" és leszáll kávézni. Mi meg ott nyomorgunk az esõben, egymás szemét szurkálva az esernyõkkel... a sofõr SOHA nem jött vissza 8 percnél hamarabb
Kezdetben a wc-k a buszmegállóban ingyenesek voltak, ha csak pisált az ember. Késõbb fizetõs lett, és egyre durvábban. Engem ez rohadtul idegesített. Hogy képzelik, hogy egy hugyozás annyiba kerül, mint egy sz..rás? (ha autóval vagyok, megállok amikor csak akarok)
Hányszor cipeltem súlyos cuccokat a másfél kilométerre levõ buszmegállóig...
Jól megizzadva, büdösen értem oda.
Hányszor izzadtam végig az utat nyáron, mert az ablakok lehúzhatatlanok, a tetõablakok miatt meg mindig NYÁVOG egy két ökörf*sz utas..
A buszokon az ülés szélessége (nem a támla, hanem a HELY szélessége) 47 cm (megmértem!) egy átlagos férfi vállszélessége pedig 50 cm. Ha a karjaimat KÉNYELMESEN magam mellé engedem, akkor a két könyököm 55-60 cm-en fér el.
Késõbb valamelyik átkozott disznó kitalálta, hogy egy vastag csövet "kell" végigszerelni az ablak alá vagy elé (az emelt üléseken elé, az alsó helyzetû üléseken pedig ALÁ) hadd törje az ablak mellett ülõ utas vállcsontját!
Ha egy férfi és egy nõ ül egymás mellé, akkor kényelmesen elférnek. De kér férfi szenved. A karok (könyökök) valéahogyan nem férnek el, és ez egy 3+ órás úton rohadt kényelmetlen, fõleg ha már ezredszer éli át az utas.
Valami oknál fogva a férfiak mindig férfi mellé, a nõk pedig mindig nõ mellé ülnek.
Hányszor ült mellém dagadt büdös fickó, aki aztán széttárja a lábait, a combját nekinyomja az enyémnek, a buzi büdös ku**va annyát, pofánköpjem vagy lehányjam... az összes kellemetlenségf között ez a legundorítóbb (meg a büdös cigány .... nem túlzok, a jelzõ NEM költõi, némelyik tényleg iszonyú büdös)
Hadd ne soroljam a tömegközlekedés "élvezeteit". Az építkezés külön sztori-sorozat lenne.
Amikor az építkezésünk (130+ kilométerrõl, vidék-vidék viszonylatban, vonat nincs, busz átszállással, mint említettem) a 4. évet is betöltöte, akkor döntöttünk úgy, hogy kell egy autó. Akkor is, ha csak 60-nal tud menni, és lejtõn felfelé tolni kell, de AUTÓ legyen!
Megvettük, 1982-ben. Olyan is volt. Rossz nevû keleti autó, 250ezer km-rel, 25ezer forintért. De nekünk a SZABADSÁGOT JELENTETTE.
Azóta is van autóm, mert LEÍRHATATLAN AZ A KÜLÖNBSÉG, AMI EGY AUTÓS EMBER ÉS EGY AUTÓVAL NEM RENDELKEZÕ MOZGÁSI SZABADSÁGA KÖZÖTT VAN!
Nem túlzás: a különbség majdnem akkora, mint egy járni tudó és egy tolószékes között.
A mostani autóm 10 éves astra kombi 174ezer km-rel. Nem luxus, akkor használom, amikor kell. És van Budapest bérletem is, ha nem cipelek sokat vagy nem kell túl sok átszállással menni, vagy nem nagyon késõn (ld. közbiztonság) akkor BKV-val megyek.
De az autómról rohadtul nem akarok lemondani (másik 7 millió emberhez hasonlóan), inkább kijjebb költözök.

#13
Tehát Budapest alapján extrapolálsz az országra. Az alapján a Budapest alapján, ahonnan azóta közel félmillió ember költözött el.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
#12
Alig volt autó? Honnan veszem?
Nos én 1972-ben kezdtem az ELTE-re járni, és a Rákóczyút 5.-ben volt a kolesz. (Astoria szállóval szemközt)
Délután 4-tõl 6-ig be volt állva a Rákóczy út. (akkor még 2x2 aszfalt sávos volt, mert középen ment a 44-es villamos a Déli pu.tól a Keletiig.)
Büdös volt, igen. Ki lehetett bírni.
A PM-2,5 -rõl, meg a PM-10 -rõl.
Korábban csak PM-10 volt. Úgy látszik, azt már MEGSZOKTÁK az emberek (= sajtófogyasztók, birkák, stb)
Ki kellett találni valamit. Valami újat, hátha egy kicsit felkapják a fejüket, mert a megszokott mantrák (amelyek mögött nem áll igazi igazság) idõvel elveszítik a hatásukat.
Ahogyan a reklámok is, ott is mindig újat kell kiagyalni.
Egy kérdés: szoktál porszívózni?
Saccold meg, hogy egy félórás poszívózás milyen PM-2,5 -öt generál a szobában.

#11
ilyenkor jön az, hogy DE 400 km hatótáv mire elég, hiszen köztudott hogy naponta minden ember 400km-et megy... á nem ám ennek a tizedét SEM :)
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
#10
Õ, neked az életed célja? Nekem csak egy eszköz. Azért gondold át mit írsz. Kissé elragadtattad magad.
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
#9
A megoldas viszonylag egyszeru, at kell allni a foldgaz uzemu autokra. Olcsobb, nem kormol mint a dizelek es ha szukseges lehet hozza szintetikus metant eloallitani. Raadasul ha egy elektromos hajtaslancban van az egesz, akkor lehet konnektorrol is tolteni (ez munkaba jarashoz eleg), tovabba sokkal konnyebb vezetni es jobban gyorsul allo helyzetbol.
Egyebkent en szemely szerint szoktam erezni azt a szmog szagot ami olyankor jon elo, amikor a kod raul a varosi porra. Eloszor nyugaton talalkoztam vele tobb evtizede, aztan ahogy jottek be a modern nyugati autok es lett egyre tobb dizel ugy jelent meg nallunk is. A regi jarmuvek szep nagy kormot gyartottak, az nem maradt meg a levegoben, bar az is zavaro, de nem annyira egeszsegtelen. (bar nekem mar martak meg a boromet regi mozdonybol szarmazo koromszemcsek, de ugyebar ez csak a mozdony 10-20 meteres korzeten belul hat, utanna lehull a foldre) A finomszemcses korom, amit a modern porlasztok es katalizatorok okoznak viszont a levegoben marad es ettol kellene megszabadulni. Jelenleg London vagy Parizs levegoje telen olyan mint 100 evvel korabban, amikor meg szennel es szemettel futottek. Ez mar akkor sem volt egeszseges es azota sem lett jobb, csak most mar az autok okozzak.
Egyebkent akit zavar az autozas jovoje, az olvassa el ezt a tesztet:
http://totalcar.hu/tesztek/2013/10/23/tesla_model_s_p85_2013/
Most meg high end, de par ev es a legkisebb bevasarlokocsi is ilyen hajtast kaphat. (kevesbe luxus belsovel, de azonos mukodesi elvvel) Nekem teljesen megfelel egy olyan auto ami hang nelkul mozog, a padlo alatt van a sulypontja es allohelyzetben is maximalis a nyomateka (meg elol-hatul is csomagtartoja van).

#8
"30-40 évvel ezelõtt, amikor 1 - 1,5 millió zsiguli, skoda, moszkvics, volga, wartburg, trabant, 20+éves-nyugati-roncs, és még kitudjami ontotta a bûzt, NEM HULLOTTAK AZ UTCÁN AZ EMBEREK, MINT A LEGYEK!"
Gondolom az részletkérdés, hogy akkor szinte alig volt autó utakon, most meg annyi van, hogy a dugó természetes jelenségé vált. Most sem hullanak az emberek az utcán mint a legyek...
"Az egész PM baromság direkt úgy van kitalálva, hogy ne lehessen ellenõrizni a saját érzékszerveinkkel. Vagyis azt mondanak, amit akarnak."
Nem tudom, te ezt honnan veszed, hiszen nem tudod ellenõrizni... lehet, hogy igaz? ;) De nyugi, olyan nincs, hogy az összes meteorológiai állomást, egyetemet, meg kutatókat akik naponta rutinszerûn mérik - nem beszélve a gazdaság szereplõirõl, no meg a zöldekrõl -, szóval pénztárcájukat elnézve, nagyon valószínûtlen, hogy mindenki a kormány pénzel. :)

Hát igen..mert a hájfejû parasztnak, muszáj 2-2.5 tonnás 20-25 litert elpöfékelõ szarral gurigáznia a városban...a többi maki meg veszi a rákkeltõ dízelt, hát taps...
Sokmindent szerintem nem tudsz tenni..ahhoz nagyon sok embert össze kellene szedni, és meg egyezni..mert erõszakkal fölösleges.

FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
#6
A gépelési hibák becsúsznak amióta ezt a szar billentyûzetet használom, ráadásul ideges is vagyok ettõl a tengenyi aljas ostoba gyalázattól, amit ránk kényszerítenek és hazunak, hazudnak, hazudnak, és hozzák az újabb rohadéktörvényeket, most már a behajtási díj is komolyan fenyeget.... Hova menjünk, ahol végre békén hagynak ezek? Dögöljön meg, rohadjon szét az autótalanított területük, azokkal együtt, akik ezt kiagyalják, törvénybe iktatják, dicsérgetik a sajtóban, elhallgatják az ellenvéleményeket, és a tényeket is, kényszerítenek és demokráciáról hazudoznak, dehát ez nemcsak az autózást sújtja, hanem már mindent, amit a szorgalmas dolgozó emberek létrehoznak, megálmodnak, szeretnének elérni, mindent, a közbiztonságtól a szólási szabadságig...
#5
Elképesztõ, ahogy ezzel a tengernyi büdös hazugsággal nem állnak le, sõt egyre jobban nyomják az agyunkba, egyre több médiában.
Szinte szóról szóra ugyanezta cikket olvastam a MNO-n is.
Sajnos, az emberek többsége annyira nem gondolkodik, hogy mindent benyal, amit elég sokszor olvas vagy hall.
A pénzuraéûlmi rendszer által legyûrt országokban (az ottani "elit"-nek nevezett banditák ezeket az országokat "fejlett" országoknak hívják a sajtóban)
Van valami évrõl évre fokozódó autóellenes baromságáradat.
Természetesen nem a saját 3 tonnás luxuautóikat csesztetik és tiltogatják ki mindenhonnan, hanem a mi középkategóriás használati eszközeinket, amelyek a luxustó nagyon messze vannak, viszont létszütgségleti eszközként funkcionálnak.
Az egész PM baromság direkt úgy van kitalálva, hogy ne lehessen ellenõrizni a saját érzékszerveinkkel. Vagyis azt mondanak, amit akarnak.
30-40 évvel ezelõtt, amikor 1 - 1,5 millió zsiguli, skoda, moszkvics, volga, wartburg, trabant, 20+éves-nyugati-roncs, és még kitudjami ontotta a bûzt, NEM HULLOTTAK AZ UTCÁN AZ EMBEREK, MINT A LEGYEK!
Ezt már sokan leírták sok helyen, de úgy látszik (az itteni hozzászólásokból is) hogy nem elégszer.
Bárki, aki autósként egy ilyen régebbi autó után megy az utcán, az orrával is érzi a bõdületes különbséget a régi autóból kijövõ gázok és a mai modern autók között!
A mai autól 50-szer kevesebb bûzt és gázt bocsátanak ki, mint a régiek, és a fejlõdés még nem állt meg.
Nem az autók betiltása a megoldás!
Ma Magyarországon majdnem 3 millió személyautó van, ezek többsége családi használati eszköz. Vagyis 7-8 millió ember, az ország lakosainak túlnyomó többsége tagja olyan családnak, amely az autózás mellett szavazott.
Ha ehhez hozzávesszük azokat is, akik PILLANATNYILAG nem vettek, de tervezik, vagy azokat, akik vennének, ha lenne pénzük, akkor kijelenthetjük, hogy az emberek 95%-a az autózás mellett szavaz.
Mert ez szavazás, ÉS NEM IS AKÁRMILYEN!
Nem egy nyomorult X odarakása egy papírra, komoly áldozatvállalás nélkül -- NEM!
Ez a "szavazás" azt jelenti (a legtöbb család számára), hogy éveken át "töpörtyût eszik a család", nem mennek nyaralni, nem ruházkodnak, stb, hogy azt az autót meg tudják venni!
Sok millió (vagy sok százezer, kinek mennyi a sok) forintot adtak ki rá, és BOLDOGAN!
NAGYON FONTOS ÉLETCÉL EZ, HA ENNYI PÉNZT ÉS ENNYI LEMONDÁST TESZÜNK MEG ÉRTE.
És ennek az értéksorrendnek (a lakosság 90%-a számára) OKA VAN!
Rengeteg olyan hely van az országban (és egyre több lesz), amely nem közelíthetõ meg autóval. AZ AUTÓELLENESEK MIÉRT NEM KÖLTÖZNEK ILYEN HELYRE? Ahelyett, hogy a "mocskos, büdös" levegõt szívják?
Jaaa, hogy ott nincs elég munkahely, meg rosszak az egyéb körülmények is?
Hát igen, lehet. De:
1.) Nem mindenütt. Egyre több a sétálóutca, ahonnan az emberek többsége menekülne, ha tudna, és ezeket a lakosság megkérdezésének a TELJES MELLÕZÉSÉVEL jelöli ki az önkormányzati barombanda. (konkrétan tudom)
2.) Ha mégsem költöznek az urak, akkor ezzel elismerik, hogy a "büdös levegõ" (idézõjelben) a legkisebb probléma egy lakóhely kiválasztásánál, ennél sokkal lényegesebb szempontok a közeli jó munkahely, a jó közlekedés, az orvos-ovoda-iskola-bolt-stb ellátottság, a közbiztonság (ne ragozzam) és még sok más szempont.
3.) Ha õk nem költöznek, akkor költözünk mi! DE AZT ELVÁRJUK, HOGY NE JÖJJENEK UTÁNUNK AZ ÉLETÜNK CÉLJAINAK GYILKOSAI, HOGY AZ ÚJ HELYÜNKÖN IS TÖNKRETEGYÉK AZ ÉLETÜNKET ÉS A LAKÓKÖRNYÉKÜNKET!!!!!
De sajnos nem ez történik. Ha veszünk egy lakást, jó messze a fizetõparkolós disznógyalázatdögbaszórohadék zónától, néhány év múlva azt vesszük észre, hogy a szennyzóna elérte a lakást. Nincs hová menekülni, nincs biztosíték semmire, hogy nem tesznek tönkre minket a szánalmas kisebbség, akiknek a hangját a szennysajtó az ezerszeresére erõsíti.
Pf... hiába írjuk, mondjuk, falrahányt borsó.
Az õrület és a szenny lepi el ezt a világot.
Azt meg lehet figyelni, hogy az autótalanított területek hogy döglenek be néhány év alatt, elköltözik onnan a középosztály, maradnak a szegények, a nyugdíjasok, de azok nem tartanak el egy boltot, elköltöznek a boltok is, aztán jönnek a szarb..ó önkormányzatok a kirakatok rendbetételének az ötleteivel...áááá dögöljenek meg.

Kíváncsi lennék, pl. Budapesten ez a bizonyos PM2.5 mibõl áll össze. Szerintem nagy többségét a gépjármûvek okozzák, ott is fõleg a dízelek.
én ezen mosolyogtam egy jót "amihez azonban az eddigieknél komolyabb törvényeket kell megalkotniuk" ezek olyan törvényt alkotnak meg ami jó a zsebüknek szarnak az egészséges világra.
a cigit is csak 9-10 év múlva akarjak betiltani :D úgy hogy a légszennyezés is ráér meg vagy 20-30 evet :(
#1
Egyszerûbb, olcsóbb és képmutatóbb betiltani a cigarettát, mint megoldani a légszennyezés problémáját.