Csak a legjobbak legjobbika kaphatja meg a Nobel-díjat

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

NEXUS6
#12
És már csak 1 gondolat. Milyen tudományos eredménynek mekkora a jelentõsége?

Hahn Nobel-díját bizonyos szempontból jogosnak ítéljük, hiszen az atomenergia korszaka innen indult. Csakhogy ezek a kutatások Németországban kb elméleti szinten maradtak a háború végéig, miközben az amcsik 1-2 év alatt akkora ipari hátteret raktak mögé, mint az egész autó gyártás. No még békében sem lett volna képes erre, de amcsiban is csak a VH alatt voltak meg erre az erõforrások.

Ha nincs háború talán soha nem jön létre az atomipar, Hahn Nobel-díjja meg megy a kismillió másik, minimális gyakorlati haszonnal sem járó, köznapi ember számára értéktelen kutatás mellé.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#11
Eltekintve attól, hogy a 30-as években rengetegen menekültek Európából Amerikába élükön Einsteinnel így az nem számított egyedinek. 44-ben még valszeg semmit sem tudtak a csoport mûködésérõl ezért ítélték Hahn-nak kizárólagosan. Meitnert Németországban gyak bújtatták, csak azért tudott maradni, mert osztrák állampolgár volt, de csak az Anschluss-ig. Gyak az intézetben sem tudták, hogy Hahn-ék mivel foglalkoznak. A náci propagandának is ciki lett volna, pláne 44-ben. Hahn is csak 46-ban tudta átvenni.

Ha jól tudom ráadásul Higgs megjutalmazása azért is érdekes, mert az utóbbi évtizedekben pont õ pártolt át egy másik elmélet oldalára.

Ne kekeckedni akarok, csak jelzem, hogy a tudósok is emberek, saját történettel, véleménnyel és hibákkal, a díj meg valami korcs egyensúlyt próbál találni az egyes ember élete és az elvont tudományos eredmény között. Ez tudományos módszertani szempontból is leheteglen, de láthatólag a díjjat odaítélõ bizottság nem is törexik erre;D

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

wraithLord
#10
Eltekintve ettõl az extrém esettõl - hogy elmenekült -, általában mindig a projekt vezetõje kapja a Nobel-díjat, pedig legtöbbször egy egész kutatócsoport gyûri a projektet. Pláne mostanában, amikor kevés területen lehet egyedül elérni valami komolyabb eredményt.

Vezetõn azt értem, aki az adott tudományos közlemény(ek) utolsó szerzõjeként szerepel.
Ez még nem is hangzana furcsán, de sokszor a "projektvezetõ" egy kiöregedett professzor, aki gyakorlatilag csak menedzseli az egészet, tehát anyagilag lehetõvé teszi a kutatást, mert úgy gondolja, ilyen irányba is lépni kellene valamit...
NEXUS6
#9
Ugyan ennél a sztorinál maradva, Otto Hahn 1944-ben az atommag hasításért megkapta a Nobel-díjat, amivel csak az volt a gond, hogy a projektet gyak Lise Meitner vezette. Aki az utolsó pillanatban elmenekült Németországból, de közvetve magfizikusként irányította a radiokémikus Hahn munkáját, aki kicsit sarkítva, mint vegyész technikus/labor asszisztens csinálta meg az elképzeléseit.

Meitner ezért a munkájáért soha nem részesült a díjból, pedig gyak az életét kockáztatta.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#8
mikike, a tudományban a tévedés is elõrehaladás. Mivel kiderül hogyan NEM mûködik valami. Igen tévedhetnek mert nem jól értelmezik a bizonyítékokat, de legalább veszik a fáradtságot értelmezni :) és ezt díjazni kell.

mikike
#7
:0
dehát egy szent tudós hogyan tévedhetne?
hiszen bizonyítékokkal dolgozik!!
ezért is jó, ha az ilyen fórumokon az értelmiségiek köpködik azokat az eretnekeket, akik kételkedni merészelnek az ilyen szent emberekben **

A hiedelmeid teremtik a valóságodat. - Seth

NEXUS6
#6
Azért elég érdekes ez a Nóbeldily dolog. Nem mai keltezésûek a problémák vele.

Most olvastam, hogy anno '38-ban Enrico Fermi megkapta a neutron besugárzással létrehozott új radioaktív elemek létezésének kimutatásáért, és a lassú neutronok által indukált magreakciók kapcsolódó felfedezéséért.

Namost mire kézbe kapta kiderült, hogy semmiféle lassú neutronokkal létrehozott új magasabb rendszámú radioaktív (transzurán) elemet nem hozott létre, csak kicsit trehány volt az eredmények visszaellenõrzésekor. 1-2 hét különbséggel a németek most már leellenõrzött körülmények között megcsinálták az urán mag hasítást, Szal Fermit kicsit ciki helyzetbe hozták, még jó hogy addigra és azóta nagyjából senkit nem érdekel.

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#5
Há ja az iradalmi nóbel díjet mennyivel jobban megérdemelte vóna mán a Kovács Patrícija, mint a Kertész Imre.
#4
Amióta a béke Nobel-díjat a Fekete Házban makogó csimpánz kapta meg, az irodalmit meg Imre Kertész, azóta a faszát elvágta nálam ez a remekbebaszott testüreg!<#gunyos1>

iSS!

#3
Az a lényeg mikike, hogy te és a sok barátod akik a fejedben élnek tudják az igazságot más nem számít.
#2
Ritka, hogy valamilyen elméleti munkát még az elmélet kidolgozója életében tudnak kísérletileg igazolni és az elmélet kidolgozója kapja a díjat és nem a kísérletiek. Ez azért üdvözlendõ. Az kevésbé, hogy a nyugati világ arról nem tud, hogy a Higgs elmélet alapjait az 50-es években, 10 évvel Higgs-et megelõzõen Magyarországon már kidolgozták. Novobátzky Károly volt az úriember. Csak ugye a vasfüggöny nem engedte az ilyen jellegû híreket se ki se be.

Akit érdekel a Higgs mezõ-részecske közérthetõ, de nem áltudományos magyarázata:
http://www.youtube.com/watch?v=tvZOb3629y8

Mikike: kezeltesd magad.
mikike
#1
hát igen!
ezek éhbérért dolgozó szent emberek, akik sosem tévednek, megérdemlik a díjat, a dicsõséget, és a sok pénzt
halleluja testvérek!

A hiedelmeid teremtik a valóságodat. - Seth