The Strain

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#69
Igen ha Enchorstnak nem is (Bár a németországban feltűnő a ládát gépre pakoló kormányügynökök már eleve gyanúsak) de Palmernek 100% hogy van pár embere a felsőbb körökben, akik vagy tartoznak neki, vagy pedig csüngenek minden szaván.

Kicsit tényleg időhúzó volt a rész bár könyvben
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
nem tudtuk meg mi történt Kelly-vel hanem egyszer csak feltűnt mint vámpírzombi. Szóval itt legalább kiderült.


Mellesleg nagyon remélem hogy Toro eltekint az 2 és 3-ik könyv 2-2 évadban feldolgozásától mert már itt fel-fel tűnnek a komoly időhúzós részek, így hogy csak 1 könyvet dolgoznak fel. Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne ha 2-be vennék a következőket.
A másik 2 könyv se olyan hű de hosszú adaptálási szempontból.

1 könyv/évad tökéletes lenne így viszonylag hamar be tudnák fejezni.
Kmarha
#68
mondjuk cserébe gyorsan eltelt. mire kezdem volna mocorogni, hogy na, akkor most már mutathatnának valami cselekmény fejlődés (jó, a feleség története végül is ez volt, csak feleslegesen túlnyújtva), arra már vége is volt a résznek. A következő előzetese kicsit érdekesebbnek tűnik.

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

ForzaInter
#67
nem volt valami jó ez a mostani rész. felesleges időhúzó rész volt..

Yo, Bitch!

#66
Ahhoz, hogy kivonuljon a hadsereg az kell, hogy a kormány elismerje, valami nagy gebasz van. Azt meg nem tudjuk, hogy Eichhorstnak és Palmernek vannak-e emberei a kormányban, én feltételezem hogy igen.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#65
Akkor álljanak a féreghajtók és vámpírzombik közé. Majd miután megebédeltek belőlük a vámpírok mehet a féreghajtó :p

Montanosz
#64
nana, az állatvédők egyből beperelnének, a kukacoknak meg a férgeknek is joguk van egy csillagközi utazást kifejlesztő civilizációhoz DD

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#63
Napalm. Végső megoldás atom. Ha meg más nincs akkor sok millió liter féreghajtó.

#62
Elképzelem hogy egy magyar zombivámpír járvány esetén Józsi gazda a jóféle 20 literes pumpás permetezővel irtja a népet. 😊

Még a 2 millió zombivámpír esetében sem lenne késő amíg csak egy városra korlátozódik a dolog. Ha kivonul a hadsereg szerintem ha komoly harcok árán is de el tudnák takarítani őket.

Persze ehhez az kell hogy kiderüljön a dolog.
#61
Középkori lovagi páncélok közül jó párban van ezüst, vagy a páncél alatti ruha tartalmaz ezüstöt mivel szagsemlegesítő hatású. Ezért nem volt minden lovag "büdös".
De akkor már ezüstnitrát permetező.

Narxis
#60
Múzeumból vagy mittomén, csinálnak egyet, már az is több mint a semmi. 😄 De eddig a védekezésről egy szó sem esett. Am. lehetne ezekkel a lámpákkal is variálni, pl. az autóra kívülre tenni vagy 1-2-t az emberre hordozható formában.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#59
És honnan lehet szerezni ilyen ezüst páncélt? Ha egyáltalán létezik ilyen valahol a világon? 😄

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#58
Ha az internet és a telefonhálózatok halottak, a tv-ben meg ezerrel megy a süket duma meg a félretájékoztatás, akkor kötve hiszem, hogy bárkinek is sejtése lenne, hogy mi folyik a városban. 8 és fél millió ember él NY-ban, én úgy látom, hogy a járvány egyelőre még nem ért el olyan szintet, hogy látványos legyen (ráadásul este megy a vadászat, nappal bujkálnak), bár azért lehet látni, hogy kezd káosz kialakulni és üresek az utcák (főleg a külvárosi lakónegyedekben). Majd ha 2 millió zombi-vámpír fog flangálni az utcákon, azt már biztos észreveszik. Csak akkor már valószínűleg késő lesz.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

Narxis
#57
Ennyi. Akkor csak egy ezüst páncél kellene.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#56
Komoly rész volt mégis kissé időhúzásnak éreztem. De ettől függetlenül izgalmas volt.

+ Jójó tudom hogy a net + a mobilok behaltak de azért az ország többi részének csak fel kellene már figyelni arra hogy mi zajlik ott. Azért mégis nem valami istehátamögötti kisvárost lepnek el a strigoik, hanem New Yorkot.

Ha már nyakvédő. Én beszereznék egy ezüst nyakpáncélt aztán ott röhögnék nyelvüket megégető vámpírokon.

Bár tulajdonképpen bárhol belemarhatnak az emberbe, csak gondolom a nagyobb ereket jobban szeretik.

De azt megnézném, hogy mit kezdenének egy full ezüst páncéllal. Azzal még a mestert is le lehetne nyomni. 😊
Montanosz
#55
ráadásul házilag is egy nap alatt megvan, gondolj bele a konkvisztádorok pont ilyen esetre fejlesztették ki a gyapot mellényt amiben könyebben mozogtak mint a acél mellvértben és felfogta a indiánok mérgezett nyilait

de elég ha egy magas nyaku garbot bekensz faragasztoval, kemény lesz mint a kő))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Narxis
#54
Tyű ez durva volt. Én amúgy már rég kifejlesztettem volna valamilyen védőruhát, pl. golyóálló mellény és a nyakam köré meg valamilyen vas vagy kemény cucc.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#53
tökéletesen egyetértek, a mesterben én is kicsit csalódtam, félelmetesebbnek vártam
az izzó szemek rohadt jó volt aztán előjön ez..😞
nekem egy béka ugrott be elsőnek amikor megláttam 😄
szóval, igen lehetne "cool-abb" sokkal 😊

a "kommandós-vampi" az komoly de ők meg eltűntek azóta is várom h legyen valami róluk végre 😄
Narxis
#52
Sztem is egyre jobb.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#51
Szerintem is egyre jobb, de minimum tartja a szintet.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

ForzaInter
#50
Sztem meg egyre jobb, bár tény hogy elég lassú sorozat.

Yo, Bitch!

#49
Én tényleg nem akarok rinyának tűnni, de szerintem inkább egyre gyengébb az egész sorozat. Kezdődött a fantasztikus pilot epizóddal, majd utána mindegyik rész a sajnálkozással, vergődéssel telt el, hogy akkor most megmenthetjük-e az átváltozott embereket, avagy sem. Illetve sorra minden epizódban egy fontosabb karakter átváltozását és leölését kísérhettük végig. Ephraim-t megtudnám fojtani olyannyira egy ellenszenves karakter és még 9 rész elteltével sem érti meg, hogy kik ellen harcol. Nora jól néz ki, és ennyi, még antipatikusabb, mint Ephraim. Setrakian-nek meg beragadt a lemez és ugyanazt nyomja az első felbukkanása óta. Komolyan eddigi szimpatikus karakter számomra Eichorst meg a kommandós vámpír.
Ja és minden epizód végén ott volt az a maximum 5 perces jelenet ami odatett, és az embernél elérte, hogy a következő részt várja hétről hétre. A mostan Mester megjelenése is kb. ilyen volt. Ezenkívül mi történt ebben a részben? Semmi. Amúgy nekem tetszenek ezek a Nosferatu féle vámpírok, de ez a Mester inkább nézett ki egy disznófejű ork-nak mintsem vámpírnak.

Elvileg az összes évad 13 részes lesz, az első biztosan.

#48
Jó hosszú ez az éjszaka. Még mindig nem ért véget.
Maga a Mester sem nyűgözött le a végén. Persze a könyv is leírja, hogy Sardu nem egy matyóhímzés + Einchorst kinézete alapján lehetett következtetni, hogy hogyan nézhetki de nekem akkor sem tetszett. Akkor volt a legjobb amikor a nagy reveláció előtt pár másodpercig csak a szemét mutatták, de utána úgy nézett ki szerencsétlen mintha a Nosferatu filmből lépett volna ki.
Persze nem tudom mit vártam, hogyan néz majd ki. Talán lehetett volna egy kicsit coolabb.

Ettől függetlenül még mindig részről-részre egyre jobban tetszik a sorozat?

12 vagy 13 rész lesz az első évad?
Montanosz
#47
mondjuk beruházhattak volna ezüstnitrátra meg mit tom én milyen ezüst tartalmu vegyszerre is meg van ezüst tatalmu gyogykészitmény ha megfertőzödik valaki lehet az is hatásos lenne nem csak ezüst golyo a fejbe meg nyakazzzunk le minden havert))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

ForzaInter
#46
Ő a Strain Daryl Dixon-ja.😄

Yo, Bitch!

#45
Jó volt bár ez még csak egy helyi "Outbreak" volt. De egyre nehezebb lesz szemet hunyni felette.

Kíváncsi leszek, hogy lesz-e majd egy olyan városra kiterjedő járvánnykitörtés, amire már rendőrök is reagálni fognak.

+ Jó volt látni Einchorstot lábon lőve. Az a tenyérbemászó vigyor legalább egy időre e eltűnt az arcáról.

Kíváncsi vagyok hogy most csak simán pechjük volt, vagy esetleg a Mester uszította utánuk a kutyáit. Einchorst mondta, hogy az ő szemével lát szóval ez az "alsóbbrendűek" esetébe is így lehet.

Amúgy eddig hiába vámpírok meg minden de eddig inkább egy kezdődő zombi apokalipszisra emlékeztet a dolog. Egyre több eltűnő ember... Furcsa támadások és bejelentések... + a többi... Valamint ezek lények inkább viselkednek zombiszerű ragadozóként, mint csillámvámpírként.
sertrex
#44
Valószínü, hogyha az életben megtörténne valami ehhez hasonló, akkor az emberek az efféle klisékre hasonlító módon reagálnának. Először is aki először szembesülne, az bepánikolna, mert abban a pillanatban összeomlana a jól megszokot kis világa és hirtelen csak a túlélésre kezdene összpontosítani, de mivel eddig csak a kényelmes nagyvárosi életét élte nem sok minden lenne a repertoárjába. Vagyis nagy valószínüséggel bezárkózna, elbarikádozná magát. Nem mindenki nevelkedett zombi, vámpírfilmeken és ha láttak is olyat az csak a mese kategória volt számukra. Tehát nem abból kell kiindulni, hogy valaki úgy csinálja meg a hasonló történeteket, hogy a zombifilmeken cseperedett nézőt meglepje, hanem úgy gondolkodik, hogy mi történne a valóságban. Próbáld beleképzelni magadat egy hasonló szituációba, hogy te adott helyzetben hogy reagálnál. Amúgy tény, hogy jó volt a pilot és az is tény, hogy a pilotnál még egészen más sztorit vártam(én nem ismerem a könyvet), de ez hétről hétre egyre csak jobb lesz.
Utoljára szerkesztette: sertrex, 2014.09.02. 08:31:50

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

stargatelost
#43
Ő Keamy. <#papakacsint>

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"

#42
Nekem Vasiliy Fet eddig a kedvencem, nem szarozik, nem értetlenkedik, látja hogy mi van, csinálja amit kell... Én csak Igornak hívom 😄

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

Narxis
#41
Jah, ezerszer több benne a sírás. Ilyesfajta túlélős jelenetek kevés van abba is, a börtönelfoglalással le is tudták egész évadra a hentelést. Az meg nem ugyanaz ha egymást ölik.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

Narxis
#40
jaja 😄

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

ForzaInter
#39
Nekem minden rész után jobban tetszik a sorozat. Az öreg zsidó, és az ukrán a nagy arcok..😄

Yo, Bitch!

stargatelost
#38
Splinter, valaki? Nagyon sokban hasonlított erre a filmre ez a rész. Ami amúgy fasza volt, végül is, de a végén már idegesítő volt, hogy mennyire nem támadják őket a vámpírok.

Narxis: he? Ez kb. a börtön befoglalásra hasonlított, amit a TWD ezerszer jobban megoldott. De amúgy is más a kettő, itt még csak most bontakozik ki az apokalipszis (minden supply megvan, emberek fogalmatlanok mi is történik), ott meg már megtörtént, és hónapokkal utána vesszük fel a fonalat, kihalt minden.

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"

Narxis
#37
Hatalmas rész volt a mai. Ajánlom a The Walking Dead íróinak a figyelmébe. Ez egy túlélő sorozat.

Értem én, csak leszarom. :) Nem kell válaszolnod, igazam van.

#36
Ez a mostani rész gyakorlatilag minden zombi film klisét felvonultatott. Szét untam magam. A kiváló pilot után leszámítva 1-2 durva jelenetet, mintha csak ismétlődnének a részek, és mocsok lassú az egész. Nagyban vártam, hogy legyen valami a Masterel, meg a kommandós vámpírokkal, erre ezt a tipikus elbarikádozzuk magunkat szarságot benyögik. Jim-en meg sem lepődtem, minden a papírforma alapján történt. 😞

sertrex
#35
Ezt én kikiáltottam a nyár legjobb sorozatának, de az is lehet, hogy az év sorozata lesz nálam. Régen volt ilyen sorozat, hogy ennyire vártam a folytatást. Talán a 24, Walking Dead. 😊)

Egy férfi sosem nő fel, csak drágábbak a játékai.

tutituti
#34
nekiugrottam a könyvnek is,bár csak óvatosan nehogy beérjem a sorozatot.
De ez az utolsó rész most nekem is tetszett.még mindig örülök hogy az első rész színvonalát tudja hozni, pedig az aztán elég ütős volt.

A Sólyom Végveszélyben a férfiak Titanic-ja. Posztapok/zombie addict

cylonflatus
#33
Akkor ez már olyasmi lenne mint a Penge 2-ben. Még a szájuk is hasonlóan nyílik a korcsoknak.

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

ForzaInter
#32
Wow, az 1x07 vége nagyon király volt. Egyre jobb ez a sorozat, és ja valahogy ilyennek képzeltem el én is egy vámpírsorozatot.

Yo, Bitch!

#31
A védőfelszerelés egyértelműen azért van, hogy nappal is tudjanak mozogni... És hogy miért kommandós? Mert jól néz ki. 😊 Ha mindenféle más göncbe burkolóznának akkor az nem lenne olyan menő...

Nappal meg könnyebben el tudják intézni a többi vámpírt. Ők szabadon mozoghatnak az ellenfél meg nem. Aludniuk meg nem hiszem hoyy kell. Einchorst is jó pár alkalommal nappal is tárgyalt tárgyal Eldricthékkel.

Mellesleg szerintem is ezek lehetnek a "tisztább" vámpírok, akiknek nem tetszik, hogy a Mester ezekkel a ragadozó típusú lényekkel árasztja el a várost.

+ lehet hogy hosszú távon is gondolkodnak, mert ha idővel kiderül hogy vámpírok léteznek akkor ők is búcsút mondhatnak a nyugpdt életnek.
#30
Szerintem a kommandós felszerelés pont ezért kellett - na meg hogy ne lássák kik is ők - lehet valami speckós ruha a nap ellen. 😊 Remélem következő részben kiderül róluk valami. De durván néz ki az egyszer biztos:

Montanosz
#29
itt vannak a könyvek majd konvertálgatjátok mondjuk itt

konvertálás

könyvek
könyvek

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#28
lehet ezek az eredeti vámpirok és az a nosferatu-féleség csak valami idegen vagy más lény. márhogy mégse fogakkal manipulál,stb

azt nemértem mondjuk ha ezek vámpirok mit mászkáltak nappal meg minek a kommandos védőfelszerelés?

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#27
Kiadták már mind3 részt magyarul csak ott A Kór a címe. Egész jól követik a könyvet 1-2 helyen kibővítve.

red13: Szerintem az a fogazat más vámpíroknál is így van. Amikor a 2 vagy 3-ik részben Einchorst sminkelte magát és műfogsort rakott be, akkor fogazata hasonló volt.

A 7-ik rész elején jó volt amikor pali az italát szürcsölgetve egyszer csak rájött, hogy milyen kihalt a környék, kinézett az ablakon és mutatták a kihalt tájat... Kicsit hideglelős volt.
Montanosz
#26
már a sorozat mindhárom része elérhető magyarul
mondjuk én visszafogom mert a GOTnál se birtam ki ne olvassam el a könyveket és oda a meglepi néha))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

cylonflatus
#25
Ebből van könyv? Vao. Nálunk is kiadták, ha igen milyen címen? Az eredeti könyvnek is The Strain a címe? No de majd kiguglizom, csak hangot kellett adnom a meglepettségemnek.

red13: nekem is Nosferatu ugrott be egyből <#gonosz2>

Amikor eljő a Fehér Farkas tele, ne egyél a sárga hóból!

#24
Eddig kétségtelenül nagyon jó a sorozat.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#23
Meg aztán ahogy elnéztem az egész arcberendezése is amolyan Nosferatu féle, plusz ott volt az első két foga is, amin keresztül gondolom szívja a vért, ellenben ezekkel a strigoiokkal, akikből kijön az a hosszú csáp. Lehet ez egy másik fajtája a vámpíroknak, mindenesetre rohadt durván nézett ki, meg a hangja is nagyon jó volt. Pontosan ilyennek képzelek el egy vámpírt, nem szoláriumozott selyemfiúként vagy motoros deathmetalos arcként, mint ahogy az elmúlt jó 20 évben ábrázolták őket.

#22
Eléggé vámpírnak tűntek. Legalábbis vezetőjük, bár a többi tökre bebugyolált fószer is sztem az lehetett.

Ráadásul viszonylag "kedves" is volt. Úgy tűnik a vámpírok között is vannak frakciók és nem nézik jó szemmel a Mester tervét.

De ez a "bennfentes" vámpír viszonylag "emberi" volt míg Einchorst (aki szintén magas rangú vampi) úgy néz kis smink nélkül, mint aki húsdarálóba dugta a fejét...
Ki érti ezt...
Montanosz
#21
na ezek a kommandosok meg kik voltak))

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

stargatelost
#20
holy shit, ez bedurvult <#wow1><#eljen>

922044:16 SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE SYSTEM FAILURE \"I think I crashed your plane\"