A Kennedy-merénylet

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#52
Az ok pedig az volt, hogy Kennedy nem akart vietnámozni, illetve rálépett pár ember pöcsére. Alvilág, korrupció, kubai emigránsok, na és a FED államosítását akarta.
MerlinW
#51
Oswald egy olyan karakter, mint Laden. Kellett egy név az embereknek, hát adtak nekik.

[merlinw.org]

#50
Kenedynél jogos a konteo.
Oswald élt a SZU-ban, majd visszatért az USA-ba.,
Feltűnően széljobbos aktivitást végzett ezután.
Ez azt sejteti, hogy először a SZU-ba küldték kémkedni, majd a széljobbosokhoz.

A felvételen a lövések különböző irányokból érkeztek.

Ez egyik újságban előbb jelent meg a merénylet, mint megtörtént volna. Egy alaszkai lapban leadták a sztorit, amit kurvára elbasztak, mert az időzónák miatt, már akkor kinyomták a reggeli lapot, amikor Dallasban még meg se történt a merénylet. Persze utcára már időben került, csak a szedésre nem lehetett elég idő. Hogy értsd, már akkor kinyomtatták, amikor még Kenedy élt.
#49
Ne legyél már bolond!
Ez egy olyan összeesküvés, ahol senki nem gyíkemberezik. Ne ezzel védd a többi szokásos hülyeségeket! Oswald olyan ügynök volt, aki beépült az amerikai szélsőségesek közé. Élt a ruszkiknál is, majd visszatért az USA-ba. Ez azt jelenti, hogy ügynök volt. Rájött, hogy merényletet szerveznek Kenedy ellen, és ahelyett, hogy lecsaptak volna, odaküldték baleknak "terepi" megfigyelésre, akiket meg leleplezett volna, azokkal lepaktáltak a felettesei. Vagy nem jött rá semmire, csak a felettesei felhasználták baleknak, mert a szélsőségesek közé beépülése közben eljátszott szerepe jó előéletet biztosított az összeesküvőknek.
#48
Ugye miről van szó? Arról, hogy van egy gyanús eset, ahol a legmegáltalkodottabb antikonteós is érzi, hogy a hivatalos magyarázat (egy merénylő, gyakorlatilag indíték nélkül, aki rejtélyes gyorsasággal meg is hal) legalábbis sántít.

De hát azt mégsem lehet, hogy el kelljen ismerni, hogy a hivatalos magyarázatok néha nem egészen az igazat takarják! Hiszen az azt jelentené, hogy nem minden konteó baromság! Ez nem lehet, hiszen már érzelmi alapon egyszer eldöntötték, hogy konteó=baromság, és hát akkor meg kéne változtatni ezt az álláspontot!

Ezt persze lehetetlen belátni. Mi marad hát, hogy a feszültséget feloldja? Igen, a gúnyolódás, eltúlzás, nevetségessé tétel. Gyíkemberezés, zsidózás, laposföldezés, haha buta konteósok, ha azt hiszik, hogy Kennedyt nem egy magányos, őrült merénylő ölte meg, akkor biztos a gyíkemberufókban is hisznek, az meg nyilván butaság, tehát a konteósok buták, tehát nem kell velük törődni.
#47
Ezekkel a hihetetlenül intelligens hozzászólásokkal azért szép kis bizonyítványt állítotok a szellemi korlátoltságotokról... Csőlátású, csőgondolkodású csordaszellemű barmok. Ne gondolkozzatok, csak zabáljátok azt amit elétek nyomnak, a tudatlanság boldogság.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#46
Szerintem a CIA és a Moszad közös terve volt.Persze ott volt Oszwald és,hogy ne derüljön ki a megbízó kiléte Őt is megölték. Ha jól tudom két lövés két irányból.
#44
Persze, hiszen "a hírek, a tömeg manipulálva van"(*)

* = kiveve ha Szaniszlorol van szo :)
Utoljára szerkesztette: Papichulo, 2014.11.24. 11:56:51

#43
Csitt, Szaniszló megmondta hogy nem Oswald volt és ez TÉNY!!!44!!44!
#42
Az igazság valahol középen van.

Nem Szaniszlonal??? :)

Molnibalage
#41
De, érzem az iróniát. Csak ő kb. olyan hozzállású, mint anno voltak a komancsok. Tiudod, "aki nincs velünk az ellenünk van"...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

Tetsuo
#40
Pl. azzal, hogy Kennedyt Oswald ölte meg.
Az egy idióta, aki gyíkembereket vízionál, de az is, aki nem hiszi el, hogy a történelem, a hírek, a tömeg manipulálva van akár különböző, akár összehangolt érdekek mentén.
Az igazság valahol középen van.
Az egész amerikai kormányzat korruptabb, mint a magyarországi (majdnem magyart írtam :-) ), pedig az már nem semmi!

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#39
Az amerikai álom
Szerintem ez igaz, és ezért ölették meg az elnököt, John Fitzgerald Kennedy-t.
Örölnék neki ha értelmes formában megosztanátok a ti véleményeteket erről az álláspontról. Nekem ez logikusnak és hihetőnek tűnik.
#38
Inkább egy elképesztően ostobát, ahol az emberek a tudatlanságukat ezer sebből vérző összeesküvés-elméletekkel és egyéb tündérmesékkel próbálják kipótolni.
#37
Mi van, már ennyiszer elkente a szádat, hogy mindenkiben őt látod? <#mf1>
Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2014.11.23. 21:01:29
#36
Ugyan már Zero, ki fizetne neked ezért?

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#35
Durva hogy kinyirtak, az meg durvabb, hogy siman eltitkoltak, de az a legdurvabb, hogy meg ennyi ido elteltevel is titokban tudjak tartani, az igazsagot. Elkepeszto aljas embertelen vilagot epitettunk fol.
#34
Látom még mindig kevés, vagy agyilag ahhoz, hogy felfogd az iróniát molnika. :(
Molnibalage
#33
Mondja ezt az, aki szerint meg minden összesküvés... Meglalol...

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#32
Tudom, de jó trollkodni rajtuk :) Vajon hány hozzászólás múlva kezd el fizetett kormányzati ügynöknek nevezni minket? <#nevetes1> A másik majom már másodikra eljutott a birkázásig... <#mf1>
Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2014.11.23. 13:49:09
#31
Pedig azt mondom, és még rajtam kívül elég sok ember, akik konyítanak valamit is a ballisztikához :) Mondom, túl sok hollywoodi filmet néztél. Egy puskagolyónak nincs akkora ereje, hogy ellökjön egy embert, főleg ha még keresztül is megy rajta.
#30
Ezek a te úgynevezett érveid?

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#29
na jó, akkor bezárom ezt a fórumot

nem nagyon teszik az itteni stílus

szóval:

THIS TOPIC HAS BEEN CLOSED FOR GOOD

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

#28
Hagyd egy átlagos csőlátású ember olyan széles látókörű hozzá képest, mint Leonardo da Vinci volt a maga idejében.

A rejtélyek szigetén a szektája vezérétől hallott egy verziót azóta azt károgja.
#27
Megnézted egyáltalán a felvételt a gyilkosságról? Azt ne mond, hogy az a hátrabillenés és hogy szinte szétrobban a feje a lövedéktől, az izmai összerándulása miatt van!

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#26
"911TheReallyRealTruthTheCIAWantedToCover-AndTheMoonLandingWasFakeToo.net"
aaaz biztos hogy ez egy durva jó oldal. minden nap olvasom. innen lehet csak igazán ojjektíven tájékozódni

(szerk.) értem természetesen ezalatt az őrűtt kisszürkéket, akiknek telepatikus képességei csak azért voltak képesek kifejlődni, mert ahhoz is hülyék voltak, hogy a beszédet föltalálják
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.11.23. 12:40:28

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

#25
Milyen lökéstől? Ez nem Hollywood, ahol egy pisztolylövéstől elrepül az ember. Ha valakinek szétlövik az agyát, az izmai összerándulnak, ettől billent hátra a feje. Legalább valami újat adnál elő, ezt már ezerszer megcáfolták.
Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2014.11.23. 12:37:24
#24
Teljesen egyértelmű, hogy mi miért történt, Szaniszló be is bizonyítja!
https://www.youtube.com/watch?v=1AIDKvetiiA
#23
A Warren jelentésben az áll, hogy Osvald lőtt egyedül, és hátulról adta le a gyilkos lövéseket. Viszont a felvételen tisztán látszik, hogy előröl, oldalról kapta a találatot, a feje a lökéstől nem előre, hanem hátra billen..

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#22
Ma már különben sincsenek összeesküvések, a lelkes Google és YouTube harcosok serege azonnal leleplez mindent, kár is próbálkozni! :)
Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2014.11.23. 12:11:55
#21
Ha nem tetszik a "hivatalos mese", nyugodtan elő lehet állni bizonyítékokkal amik megcáfolják.

Dehat azokat is eltuntettek a gonosz osszeeskuvok, ezert osszeeskuves... meg szerencse, hogy a 911TheReallyRealTruthTheCIAWantedToCover-AndTheMoonLandingWasFakeToo.net lelkes kontributorai felfedtek minden titkot :)

#20
Mert nektek aztán sok önálló gondolatotok vannak, egy konteos barom kitalál valamit aztán azt követitek bégetve.
#19


akkor a zsidók voltak

így jobb?

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

#18
Értem akkor ha az alakváltó gyíkember Osvald és ismeretlen cinkosai a zsidó-UFO-k nem ölik meg Kennedy-t akkor már rég meghódítottuk volna az űröt?
#17
Ha nem tetszik a "hivatalos mese", nyugodtan elő lehet állni bizonyítékokkal amik megcáfolják. Vagy az már nem megy, csak az ostoba paranoia meg a konteós oldalakról összeszedett marhaságok bégetése, ahogy szoktad? Lehet hogy az atlantisziak voltak, azokban úgyis hiszel. Sok reményt persze nem fűzök hozzád, még a WTC mesédet sem tudtad igazolni, akkor majd pont ezt fogod?
Utoljára szerkesztette: Tarathiel2, 2014.11.23. 11:55:43
#16
Szánalmas, ahogy a sok birka a gyíkemberekkel próbálja magát meggyőzni arról, hogy minden az, aminek látszik...

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#15
Nincs itt semmiféle összeesküvés kérem szépen.
Mindenki nyilt lapokkal játszik, így a történelmi események mindegyike transzparens, a nép egyszerű gyermeke számára is követhető, közérthető módon zajlik.
Ha esetleg olyan érzésed lenne, hogy ez nem így van, akkor te bizony egy őrült konteós vagy!

iSS!

#14
azokról a bázisokról beszélek, ahonnan továbbítják a saját világukra a Föld ("Fort Knox") aranykészletét

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

#13
hámmer meghirdette a holdraszállás ötletét természetesen

az alakváltó ("shapeshifter") gyíkemberek meg fostak ettől, mer a mai napig ott vannak a Hold túloldalán a bázisaik nekik

ez logikus, nemde? :DD

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

NEXUS6
#12
Ezzel jó pár órát elhülyéskedtem. Jó kis program.

<#papakacsint>

Amúgy az a gáz, hogy Oswald fegyvere (6.5×52mm Mannlicher-Carcano) nem automata volt, gyak minden lövés után manuálisan kellett újratölteni, ami a fegyver célról levételét, zárkihúzása, visszatolása, újracélzást jelent egy mozgó kocsira.

Ezt egy profi mesterlövész megtudja csinálni, 3-ból 3 lövéssel talán. Ahogy tudom Oswald nem az volt. Neki 3 találathoz azért több lövés kellett volna valszeg.
Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2014.11.23. 10:34:46

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#11
Oszt azt magyarázza már el nekem valaki, hogy az állítólagos gyíkembereknek, miért állt szándékában ennek a kurvapecérnek a megölése?
#10
A hivatalos mesén kívül csak gyíkemberekben tudsz gondolkodni? Szándékosan vagy ilyen korlátolt?

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#9
őő, mi lesz az Armatával, mit tudsz? jövőre meglássuk?

(szerk:) a magam részéről biztos hogy betárazok vagy egy kiló (uszkve 8 liter) popcornt, hogy meglássam. hát te?
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.11.23. 10:03:51

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

Molnibalage
#8
Őszintén, mire számítottál...?

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM

#7
méghogy én holdkóros??

kikérem magamnak

én csak nyitott szemmel meg füllel járok, próbálok haladni a korral a magam egyszerű módján :DD

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

#6
Fort Knoxban aranybevonatú volfrámtéglákra cserélték az aranytéglákat

Sulyos... ugy latom ez a cikk osszehozta az osszes holdkorost :)

#5
azokra a gyíkemberekre célzol, akik Fort Knoxban aranybevonatú volfrámtéglákra cserélték az aranytéglákat?

biztosíthatlak róla, hogy azok nem olyanok
Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.11.23. 09:03:16

Egy hím méhecske buzdító szavai: "Szorgos népünk gy?zni fog, 'cause HERE I am!"

bertino
#4
nyilván azért erőltetik, hogy Oswald (aki hátulról lőtt) volt az egyedüli magányos merénylő (lol totál behuzták a csőbe), mert világosan látszik a felvételen is, hogy a végső ítélet szemből érkezett, minek következtében a fél agyféltekéje levált szerencsétlennek ?!

tényleg nem összeesküvés elmélet! csak a vak is látja, hogy az, nincs ezen mit magyarázni.
én nem mondom, hogy gyíkemberek voltak, de áááh, távolról sem bűzlik az egész, véletlenül sem...

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

#3
Természetesen az Illuminati gyíkemberei voltak.