Végre egy kiváló magyar film - Cannes-ban nagydíjat nyert a Saul fia

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#127
Azt ugy tudod, hogy a "holokauszt biznisz" előtt is sikeresek voltak? Sőt jóval előtte is, amikor még a mindentátszövő háttérhatalmak sem létezhettek. (nem mintha most én annyira hinnék benne)
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.05.26. 16:11:12
UUUU
#126
Tudod te pontosan mit akarok mondani és jössz megint a nyakatekert félrebeszéléseddal.
Nem nem ismerik el ugyanúgy a kisebbségeketm, mint a zsidókat kint. HIába is akarod bizonyatni a nem létező igazságod.

De milyen érdekesen, akarsz kis barátom elevickélni a goverment támogatásától.
Azért van annyi zsidó? Hát hogyne 1% nincs a föld népességének zsidó, de 50%-ban ők kapják a dijakat, akard ezt másnak bemesélni, biztos mást nem vesz részt az oktatásban. Lehet példát venni Kertész Imréről. A könyve egy pocsék mű, de legalább Nobel díjat kapott érte, Soros György hathatós segítségével.

#125
" Kérdezzük meg erről talán Blumberget,Sorost,Calvin Kleint,Al Goldsteint,Steve Ballmert,Mark Zuckerberget etc és te meg sorolhatod fel Ülő bikát." Te most mégis mit akarsz mondani?
Felsorolod a sikeres zsidókat, és azt várod, hogy soroljam fel a sikeres indiánokat? Mi köze ennek a bánásmódhoz te jó ég.
A zsidó kultúra része a törekvés, az felső fokú oktatások. Ezért van annyi zsidó nobel díjas, tudós, író stb, de pont ezért van annyi bankár is illetve bármi más magas beosztású tisztségekben sok zsidó.
De akkor vegyük Magyarországot. Sokkal több pénzt osztunk a cigányainknak ingyen lakást stb mindent megkapnak, szóval jól bánunk velük. Sorold fel a sikeres cigányokat ezért... Mert ugye ezen múlik.
UUUU
#124
Mit vágjak? Rájuk más törvények vonatkoznak? Ha egyszer törvényi szinten meg van határozva, hogy 1000 aláírás kell, akkor anyi kell. Amúgy meg nam halandzsának tünik az hogy ha állitólag 200k taglétszámot elér egy szervezet, az nem tud 1000 aláírást gyűjteni.
Föleg a zsidók nem, ha minden propagandát egyebet bevetnek, hogy elismerjék őket vagy kiváltságokat szerezzenek.

UUUU
#123
Jaj nem kell ez a kutyakomédia. De valószinűleg ugyanúgy bánnak a zsidókkal, mint az indiánokkal, vagy a latinokkal.
Hát hogyne. Kérdezzük meg erről talán Blumberget,Sorost,Calvin Kleint,Al Goldsteint,Steve Ballmert,Mark Zuckerberget etc és te meg sorolhatod fel Ülő bikát.

A Holocaust Memorial Museumról hallottál már, csak maga az a muzeum, minden évben 50 milliót kap az amerikai kormánytól.És ez csak egy kisebb tétel az ilyen ingyen adományokról és ugyanigy támogatják izraelt, a filmjeiket, a propagandát mindent. Eleve csak az izraeli hadsereg napi szintre átszámitva es nyilvánoságra hozva 8.5 millió dollár supportot kap naponta!!!
De persze eleve hülye maga a kérdésed is, mert biztos egy teljesen kivülálló feltudja tételesen sorolni, mennyit és kinek fizet ki az amerikai kormány titkosan, vagy nem titkosan, de magándokumentumokban.

#122
50-200k? Hiteles infonak tunik....alig van kulonbseg a minimum-maximum kozt..ohh wait
Nem tudtak 1000 alairast osszegyujteni? Hahh..no comment..
#121
de vágod? Azért nincsenek mert a törvény nem ismeri el őket. Tehát ha a cigány-t mint olyan kiszedem a nemzetiségi törvényből akkor ugye nálunk már nincs cigány kérdés, sem pedig cigány bűnözés ui. hivatalosan cigány nemzetiség sincs az országban.

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

UUUU
#120
A szervezetnek azonban nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást.

#119
azért ez tudod, hogy nem igaz... olvasgassál és nézzél utána a dolgoknak

"A legnépesebb törvényben el nem ismert nemzetiség a zsidóság, létszáma 50 000–200 000 főre tehető. 2005 októberében a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért érvényes népi kezdeményezést nyújtott be az Országgyűléshez a zsidó nemzetiség elismerését kérve. A szervezetnek azonban nem sikerült összegyűjtenie az ehhez szükséges legalább ezer aláírást. Habár a törvényi elismerést politikai okokból elutasította, a legutóbbi népszámláláson – szemben a korábbi gyakorlattal – a Mazsihisz a zsidóság mind vallásként, mind nemzetiségként való megvallására buzdított.❤️>"

tehát vannak. Nem is kevesen, de a TÖRVÉNY nem ismeri el őket mint nemzetiség.

Magyrország nemzetiségei

Mess with the best, die like the rest Linux4ever

#118
A magyar területről nem sok film érkezik így azt sem tartom fucsának hogy ezeket a témákat nem dolgozzák fel. De ha olyan országot nézel ahonnan napi szinten ömlenek a filmek, akkor találsz olyat nem is egyett ahol a gettó négerek lőnek fejbe, ha rosszul nézel. Vagy nézd meg a Viktória - A zürichi expressz c filmet, ahol a cigányokat szintén nem követendő példának állítják be, hanem konkréten bűnözőnek, emberkereskedőknek és ez magyar film és jó kritikákat kapott.
#117
Végre egyet tudok érteni veled. A holokauszt filmeket általában zsidók készítik. A néger rabszolgás filmeket négerek. Minkenki sokkal szívesebben ír a saját sorsáról. Azt várhatjuk, hogy majd idejön egy pénzes külföldi és megcsinálja nekünk a nagy magyar hódításos filmet (ami ugye csak nekünk hódítás, a szomszédainknak inkább mészárlás) vagy a Trianonos filmeket, vagy akár más nemzetek szenvedéseit.
Továbbá azt is tudomásul kell venni, hogy a zsidó holokauszt rengeteg nemzeten átívelő tragédia és ezért sokan ismerik. Míg egy egy nemzet saját tragédiája is nagyon fájdalmas tud lenni, de sokkal nehezebb úgy a világ elé vinni, hogy az egész világ megértse és megkönnyezze. És én inkább ebben látom az okot, hogy nem igazán dolgozzák fel ezeket a témákat és nem a cionzsidóufó háttérhatalom tolerancia propagandája miatt.
#116
Ha valaki a holokauszt témájában rendez filmet az garantált sikerre van ítélve, mert a világon csak egyetlen emberirtást ismernek el: a II. vh-s holokausztot. Abba már belegondolni sem merek, hogy mi történne, ha valakinek az lenne a véleménye, hogy szerinte az alkotás egy nagy sz*r lett?

Ha mondjuk rendeznénk egy filmet mondjuk az öregezésekről, amiben a sztori és a valóság szerint kigyúrt cigók ölnek meg idős magyar embereket pár ezer forintért, akkor borítékolható, hogy minden szinten elgáncsolnák a filmet. ...mert nem "ojjektív", teccenek érteni? Előjönnének a rasszizmus, kirekesztés és más hatásos szavakkal a baloldali rettegő és "ojjektív" szótárból.

Rendezhetnénk filmet a Trianoni békediktátumról, a határon túli magyar irtásokról melyeket rác, oláh és tót "barátaink" követtek el szeretetből. Már a kezdeményezés sem kapna egy forint támogatást sem, de a "mindenkit elfogadunk" baloldaliak, civilek és demokraták úgy blokkolnák a témát, mintha a Passio 2-t készülnénk leforgatni.

For the greater good

#115
Más kérdés, hogy próbálkozhattak volna keményebben. Csak akkor is ugyanaz volt már ennek a nemzetnek a baja , mint most.
Az összefogásra képtelenség. A "Mindenki önmagáért!"
Amit jelentős részben pont a zsidó tulajdonban lévő média alakított ki, a háború előtt, de főleg trianon előtt.
És ez, ami ma meg akkor jó a tőkésnek, (az összefogásra való képtelenség) ugyanaz, ami visszaütött a zsidó emberekre akkor. Mindenki a hatalomtól várta a boldogulást, épp ahogy most is. Nulla önálló kezdeményezés, épp ahogy most is.

Saját nagyanyám mesélte, hogy kislányként feltűzött egy sárga falevelet magára, amiért anyja irgalmatlanul lehordta, mert azokat elviszik.
Persze akkor még nem tudta, hogy a halálba viszik őket.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#114
Mások, máshol megtették, több kevesebb sikerrel. Hát igen, csak máshol nem élt annyi elbújtatni való zsidó ember, mint itt. Mert például Franciaországban már a középkorban kiirtották jelentős részüket. Olaszoknál voltak vagy 40 ezren. Itt meg félmillió ember elbújtatásáról beszélsz. Nem lehetett volna megtenni.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#113
Ilyen filmek nem készülnek, mert nem kapnak pénzt.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#112
"Ez a tolerancia kampány, ebben a formában, ahogy művelik, nem hogy nem csökkenti az intoleranciát, de erősen kontra produktív, és növeli azt!
Igen alkalmas a ma tolerancia néven futó dolog, az intolerancia, a gyűlölet felélesztésére. "

Mond már meg kérlek ki erőszakolja ezt rátok? Simán elmehetnél melletve, lesz.rva hogy van egy ilyen film, de nem te önként dalova foglalkozol ezzel a témával még napokat.
Ha minden holokauszt filmnél így kivered a hisztit akkor nem csodálom hogy eleged van belőlük.
Akármit írnak a kritikusok egy film még mindig akkor lesz sikeres, ha széles körben elnyeri az emberek tetszését. Ha ez nem történik meg akkor hiába verik a nyálukat, ha meg igen akkor törődj bele hogy ez kell a népnek.
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.05.26. 12:24:25
#111
Úgyérted az USA-ban külön törvény van a zsidókra és más kisebbségekre? Milyen holokausztus törekvést támogat évente? Tételesen fel tudod sorolni? De lehetőleg úgy hogy melléírod a más kisebbségekre fordított összegeket hogy össze lehessen vetni.
UUUU
#110
Te még az alaptézist is, amiről "pampogsz", azt is magad cáfolod. (a pongyola stílusod használva)
Te halandzsáztál még az elöbb, hogy egyáltalán nem kiemelkedő a többi film közül az e témájú, és nem csak propagandaként használják fel az ilyen filmeket.
Ja, mert szemfestéktől nem látsz ki a világra. Persze a propaganda rendben van, ha az USA kormány százmillióval támogatja az ilyen holokausztos törekvéseket évente. Ellenben a saját kisebbségeit elnyomja és ENSZ határozatokat megvétoz, addig csak az idiotáknak jelent ez a kifejezésmód igazságot és egyenlő elbírálást mindenkinek a földön, akik elszenvedtek hasonlókat és még sem kiáltják a világra két hetente a fene nagy fájdalmukat, pedik ők is megtehetnék és mögé bújva más érdekeket tarthatnák szem elött. Csakhogy itt már leírták:

"Ez a tolerancia kampány, ebben a formában, ahogy művelik, nem hogy nem csökkenti az intoleranciát, de erősen kontra produktív, és növeli azt!
Igen alkalmas a ma tolerancia néven futó dolog, az intolerancia, a gyűlölet felélesztésére. "

#109
És mégis kin kéred számon, hogy nincsenek ilyen filmek? A filmgyártók titkos háttérszövetségén? Majd ha csinálnak ilyen filmeket és elnyomják illetve direkt nem adnak nekik díjat akármilyen jók majd akkor pampoghatsz.
UUUU
#108
Atyaég.
Aham, hogyne 200 fő, meg a százezer fölötti katonai létszám
Hát hogyne, hogy mindenki megakarta tagadni a parancsot és közben a saját halálát intézni.

"Hitler ezért 1944. március 18-án Klessheimbe hívta Horthyt, ahol közölte vele Magyarország megszállását. A kormányzó tehetetlen volt, csak annyi mozgástér jutott számára, hogy államfői tisztségét megtartva lehetősége maradt az események későbbi befolyásolására (így sikerült később megakadályoznia a pesti zsidóság deportálását, megszervezni a sikertelen kiugrási kísérletet, stb.). "
Aztán tudjuk mi történt, késöbb.

" A németek március 19-én, hajnali 4 órai kezdettel megszállták az országot, bevonulásuk után azonnal hajtóvadászatba kezdve azon politikusok és értelmiségiek (pl. újságírók) ellen, akik németellenességükről voltak ismertek. A cenzúra bevezetésével számos lap került betiltásra (pl. Népszava, Magyar Nemzet), szerkesztőiket gyakran kivégezték vagy koncentrációs táborokba vitték.

Fokozatosan szigorították a zsidóságra vonatkozó törvényeket, a Magyarországra érkező Adolf Eichmann vezetésével pedig megkezdték a zsidó kérdés végső megoldásának előkészületeit (Magyarország, egyedüli német szövetségesként, ezt korábban nem volt hajlandó megtenni). Az ország teljhatalmú biztosa Edmund Veesenmayer lett, aki Kállayék helyett egy Sztójay Döme volt berlini követ által vezetett kormányt állított az ország élére. "

Persze, olyan szép, kikiáltani, hogy magyarország népirtásért felelős, de kell a nagy központi témához, további önigazolás a zsidóknak.

#107
A holokausztról vagy egyáltalán a második VH-ról beszélni addig nem érdemes amíg törvény bünteti az egyes véleményeket. Nem lehet semmilyen kultúrált eszmecserét folytatni úgy, hogy közben az egyik fél a börtönt kockáztatja.
Egyébként nekem személy szerint tele van a púpom azokkal a hazugságokkal, amiket az izraeli maffia terjeszt.

往前看同志

UUUU
#106
Alig jön ki holokausztos film. Tényleg? Alig kapnak díjakat ? Hat hogyne. Az ilyenekért kapják általában a díjakat es mindig jönnek ki új es újabb ilyen filmek.

Meséld mér el nekem hény az amerikéban a rezervátumokban zajló kegyetlenkedésről és drámákról láttál filmeket ? Hány kapott dijat ? És a Farkasokkal táncolót terelésképpen, nehogy ide merdd venni, mert az nem a haláltáboraikról szól.
Jössz a cigányok dumával, miközben mutasd meg hogy hány olyan filmet láttál, ahol a cigányokat a náci haláltáborokban kivégezték?
Ők ezekben a filmekben érdekes ódon nem szerepelnek, közben pedig ugyanúgy bevagonirozták őket és küldték a pusztulásba.
Szóval nem kell az alapjaiban is megingathatható félrebeszélésed.

#105
Azért mert ez egy alapból szar film, de holokauszt a témája. Gondolom ezt szeretted volna hallani.
Nézd csak meg mennyi holokauszt film nyert már itt:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Arany_P%C3%A1lma
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.05.26. 10:49:49
Omega
#104
Egy költői kérdés: Vajon miért nyert ez a film és nem egy másik, ami nem holokauszt témájú?

#103
Ha akarták volna, szabotálhatták volna a tervet. Mások, máshol megtették, több, kevesebb sikerrel.

Ja, például az Eviani konferencián, vagy a "Vért áruért" fedőnevü projektben. De szartak rá, úgyhogy nem tudom te mit magyarázol itt.

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#102
Ez mondjuk így is van! Eichmann híres volt a zsidóbarátságáról, tökre megdöbbentette a magyarok kegyetrlen antiszemitizmu7sa.

A Veesenmayer meg azt se tudta hogy kerül ide!

Édes jó istenem...

„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#101
Ja és ha valamelyik filmben esetleg mégis csúnyák vannak akkor vered az asztalt, hogy rondasági propaganda, lassan már kötelező lesz rondának lenni...
#100
"A Német megszállás után deportálták őket, egy megszállt országból. Tehát nem is önhatalmúlag deportáltuk őket, hanem a Eichmann és az SS irányitotta a műveleteket."

Ja, a többezer magyar meg boldogan és lelkesen segített az alig 200 fős német csapatnak.

Eichmann: „Egyes esetekben embereimet megrázta a magyar rendőrség embertelensége. Dieter Wisliceny beszámolt róla, hogy bár nem mindenhol, de néhány kerületben a rendőrök úgy hajtják a zsidókat a vagonokba, mint a barmot a vágóhídra.”

Edmund Veesenmayer: „Ha a magyarok vaskövetkezetességgel tagadták volna meg a német kívánságot a zsidókérdésben, annak megoldására sor nem kerülhetett volna. Nyomás lett volna, de – az 1944-es év már »krízisév« volt – nem lett volna hatalmi erő egymillió ember megjelölésére, összefogására és deportálására. Ez egy olyan hatalmas rendőri feladat, amelynek elvégzését három hónap alatt csak a lelkes magyar teljes hatósági és karhatalmi apparátus tette lehetővé. Kívülről nem tudtak volna megfelelő erőt hozni e célra, mert csak az tudta volna elvégezni, amelyik az országot, népét ismeri s a nyelvet beszéli. Eichmannak csak igen kis törzse volt. Ilyen gyorsan és ennyire súrlódásmentesen – csak a magyar kormány teljes segítségével volt lehetséges."

Ha akarták volna, szabotálhatták volna a tervet. Mások, máshol megtették, több, kevesebb sikerrel.

Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams

#99
"Milyen tolerancia kampányról beszélsz? Sokkal több a 100 főre jutó meleg, mint a 100 romantikus filmre jutó melegekről szóló film és nektek ez mégis b.zipropaganda. "

Illetőleg sokkal több a ronda ember, mint a szép, a filmekben mégis mindig szépek játszanak.

Ki érti ezt.
#98
Ha több ezer híres ember közül előáll pár azzal..*
#97
Igen muszáj, mert, hogy a ti szavaitokkal éljek csak ajvékoltok. Ha kijön évente két meleg témájú film az már propaganda. Ha több ezer híres ember előáll azzal, hogy meleg az propaganda és kérkedés. Apropó kérkedés. Ha monjduk Tim Cook nem ált volna elő a másságával, mert elvileg ugye senkit nem érdekel és senkire nem tartozik akkor mi lett volna? A heteró paparazzi lefotózza, a hetero újságírók megírják, és millió hetero megveszi a lapokat és ezen csámcsog, végül pedig így is úgyis elő kell állnia ezzel.
Még azt sem lehet mondani, hogy a meleg témájú filmek mind pozitívként állítanák be ezt a kapcsolatot, mert nagyon sok szól a sok partnercseréről és az AIDS-ről.
Ti meg attól rettegtek, hogy lassan már kötelző lesz. A másik jó madár meg azt adja elő, hogy mekkora kiváltság ma már másnak. Hát k.rva komolyan. Csak ötperce gondoljátok végig, hogy ti melegek vagyok, arra amikor először vallod be magadnak és összeomlik minden, amikor a szüleidnek kell bevallanod és amikor ezen túlteszitek magatokat próbálj meg boldogan élni. De legyél olyan cigány aki normálisan próbál élni. Élvezd a kiváltságot amikor minden boltban követ két biztonsági őr. Élvezd a kiváltságot amikor 10edjére is kipakoltatják a zsebeidet. Élvezd a kiváltásgot amikor egy albérletet sem akarnak kiadni neked. Vagy legyél zsidó és élvezd a kiváltságot, amikor te vagy a világ minden bajának okozója.
És igen nem kell már a tolerancia kampány, elég toleránsak vagyok. Elvégre a zsidó, cigány, meleg (b.zi) szavakat mi elsősorban nem vallási hovatartozásra, származásra, vagy szexuális hovatartozásra használjuk, hanem ezek ma elsősorban szitokszavak, és pejoratív jelzők, akár külön külön használva, akár ezek tetszőleges kombinációjaként.
UUUU
#96
Szerintem meg ez mar szelsosegesseg es koze nincs ahhoz, amirol en beszelek,mert en csak az igazsagrol beszelek ez meg mar gyulolet, amit te kepviselsz

Montanosz
#94
Sajnálom hogy van aki a hazaszeretetett összekeveri a nacionalizmussal.
Mint magyar, és mint nemzeti érzelmű ember szégyenlem magam az itt is zajló zsidózás miatt. Azért imádkozom hogy a magyarok ismét kedvesek és vendégszeretők legyenek, ne gyűlőlködők. Még nem késő, változtassátok meg gondolkodásotokat kérlek, Krisztusban erre is van bűnbocsánat.

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#93
A "Tóra" tele van olyan történetekkel, amiket a zsidók nem akartak elhinni, mégis megtörtént...
A Biblia tele van olyan történetekkel, amit mi nem akartunk elhinni, mégis megtörtént...
A világ ma tele van olyan történésekkel, amit a cionisták nem akarnak elhinni, de mégis meg fog történni...
A zsidók nem akarják elhinni, hogy a történelem ismétli önmagát, de ismétli... mondom ismétli...
A zsidóknak megint nem lesz területe, országa, ahogyan sohasem volt (hacsak nem a sivatag, de az is mindössze 40 évre)
"Magyar nem lesz zsidószolga, földje nem lesz zsidóporta..." -ezmeg egy jó kis zeneszöveg... mi ezt hisszük! Nehogy a zsidóknak megint késő legyen!

--------

UUUU
A nemzeti parazitizmust fel kell számolni. Egy kultúridegen népcsoport nem kívánatos a kárpát medencébe, főleg, ha nem meghívásra jönnek. A "magyar befogadó nép" -mondják sokszor. Igen, az, befogadjuk a saját fajtánkat, s azokat, akiket meghívtunk ország- és nemzetalkotó népnek. De zsidót és cigányt egyetlen magyar sem hívott ide! Ehhez tartsák magukat.

Milyen tünetei lehetnek a holoklausztrofóbiának? Körülzárva érzem magam egy t?lem idegen népség helyben és id?ben távoli félelmeit?l.

Tetsuo
#92
Muszáj mindent számokra redukálni és olyan módon szimplifikálni, hogy azután csak statisztikai elem?
Vesd össze: esszencia versus szubsztancia, kvalitás és kvantitás... néhány René Guénon könyv segíthet.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#91
Illyen dolgokat ne hozzunk fel addig kérem, amíg dogmatikus a téma és a másik fél nem védheti meg az igazát még elméleti szinten sem. Ez nem szép.
A holokausztról majd akkor lehet beszélni, ha demokratikus törvények lesznek, addig nem. Addig csak bólogatni lehet.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

UUUU
#90
Ismét a valótlan állitások.

"A XX. század elején több egyezmény foglalkozott a hadifoglyok helyzetével. A rájuk vonatkozó humánus előírások csak részben valósultak meg, de legtöbbször be sem tartották azokat. Sem Oroszország, sem a Szovjetunió nem vette semmibe a hadifoglyok nemzetközileg előírt jogait. A két világháborúban magyar katonák, majd 1944-től polgári személyek százezrei szenvedtek ebben az országban. Sokan csak hosszú évek múlva kerültek haza.

1917 őszén véget ért a háború Oroszországgal, de a Szovjetunió ázsiai részein még 1920-21-22-ben is sok magyar hadifogoly volt. A régi hatalom már nem, az új még nem foglalkozott a sorsukkal. A hazájuk sem, mert közben a győztes hatalmak feldarabolták."

De a szovjetek se voltak olyanok ugye? A többszázezer magyar ember forog most a jelöletlen sirjában, akik szovjet munkatáborokban haltak meg.
De persze ők nem fontosak és egyetlen cannesi díjat se fog senki sem besöpörni, hiszen nem a nagy nemzet fiai.

UUUU
#89
Nemzsidó
Tedd azt is hozzá, hogy 1944-ig semmilyen deportálás nem történt hazánkban, sőt próbálták megvédeni és még a cionista gyülekezetet se számolták fel.
Olyannyira próbálták védeni őket, hogy abban az időben az összes környező országból a zsidók ide menekültek, több százezren.

A Német megszállás után deportálták őket, egy megszállt országból. Tehát nem is önhatalmúlag deportáltuk őket, hanem a Eichmann és az SS irányitotta a műveleteket.

#88
"Mehettek volna Angliába, az Usa-ba, Afrikába, Arábiába ahonnan jöttek, de nem... Tehát vállalták a kockázatát, hogy a már nem kívánatos vendéget kiebrudalják, ha kell erővel útjára bocsátják"
Utólag nagyon okos vagy. Csakhogy nem sűrven fogták össze akkoriban az embereket, hogy elvigyék munkatáborba/haláltáborba, és zsidók sem nagyon akarták elhinni, hogy ilyen tényleg megtörténhet, csak akkor amikor már késő volt.
#87
Azt nem vonom kétségbe, hogy majdnem 400E embert (közel sem félmillió!) elvittek, még azt sem kétlem, hogy marhavagonokban, mint a katonákat is annakidején. Én azt állítom, hogy mivel jogi értelemben nem volt, s ma sincs zsidó etnikum, zsidó kisebbség hivatalosan hazánkban, ezért az elhurcoltak ilyen értelmezési tartományban csakis magyarok lehettek, legfeljebb zsidó vallású magyarok. Ám mégsem vallásuk alapján azonosították zsidónak elhurcolt "honfitársainkat".
Namármost: Híres (hirhedt) elődünk, Széchenyi, "A kamat" írója (nekik kamat, nekünk hitel) telepítette be a zsidókat 1849-ben először országunkba hivatalosan, a német vidékekről. azok magyar neveket felvéve, s megtanulva a nyelvet, mégsem asszimilálódtak, ahogy máshol sem. De jogi értelemben az asszimiláció megtörtént, pár évtized alatt eltűnt-feloldódott a zsidó kisebbség. Ha pedig sem vallási, sem etnikai alapon nem válogathatták őket, akkor csakis ránézésre, nagy orr, hosszú pajesz, vagy szagról állapíthatták meg valaki "zsidóságát", ez pedig csúnya dolog, én már büntetni rendelném... Ha családfán alapult a megbélyegzés, akkor viszont két generáción belül volt a bevándorlás a háborúhoz képest, s még arra sem vették a fáradságot, hogy nevet váltsanak/magyarítsanak. Ráadásul figyelmeztették a zsidókat, felszólították a távozásra őket, mint a parazita faj képviselőit, távozzanak önként a felügyelet alá vont területekről, így Magyarországról is. Mehettek volna Angliába, az Usa-ba, Afrikába, Arábiába ahonnan jöttek, de nem... Tehát vállalták a kockázatát, hogy a már nem kívánatos vendéget kiebrudalják, ha kell erővel útjára bocsátják. De még most is itt vannak. Eleddig álmagyarok, most már egyre többen zsidók -akik pedig itt nincsenek- micsoda ellentmondás! Pedig nem az, ha a goj nem lehet soha zsidó, s e faji kitételt éppen a zsidók teszik, zsidóból soha nem lesz magyar. Tehát amint egy magyar állampolgárban tudatosodik, hogy ő zsidó, megszűnik magyarnak lenni, bár jelen törvények szerint még állampolgár marad.

Milyen tünetei lehetnek a holoklausztrofóbiának? Körülzárva érzem magam egy t?lem idegen népség helyben és id?ben távoli félelmeit?l.

#86
Milyen tolerancia kampányról beszélsz? Sokkal több a 100 főre jutó meleg, mint a 100 romantikus filmre jutó melegekről szóló film és nektek ez mégis b.zipropaganda.
#85
Igen, ez olyan, mint amikor a suliban azt látják a gyerekek, hogy a Pistikével mindig kivételezik a tanárnéni, akkor jó eséllyel utálni fogják.
Persze kellő agymosás után már senki sem fog hangosan hangot adni ilyen ellenérzésnek, mert nem PC, de attól még ott lappang a felszín alatt, esetleg más kitörési utat talál. Pl. Izrael rendszeresen az "új antiszemitizmus" vádjával illeti a nyugatot, a szemükben az izraeli politika elítélése és a palesztinokkal való szimpatizálás is antiszemitizmus, abban meg igazuk is lehet, hogy igen, mivel teljes mértékben betiltottak mindennemű "zsidózást", azok akik unják már a sok kötelező sajnálatot és szégyenkezést meg állandó megemlékezési kényszert, azok Izraelt fogják kritizálni polgárjogi, emberi jogi köntösben, mert az még bele is illik a haladó világnézetbe.

A Saul fia meg egy zsidó film, (magyar) zsidók készítették, (magyar) zsidó színészek játszanak benne, persze tekinthetjük magyar filmnek is, ha a Sorstalanság magyar regény és Kertész Imre magyar író, felőlem legyen. De remélem nem lesz kötelező iskolai program ezt is megnézni, mint anno a Schindler listáját vagy a Sorstalanságot. Ez ugyanis tényleg az általad leírt reakciót fogja kiváltani a fiatalságból, amelynek körében amúgy is jó ideje a ....ik a legnépszerűbb párt (ahogy anno a végzős diákok az "ajándékba" kapott Sorstalanság könyvet demonstratívan összetépték, kukába dobták az utcán valamelyik városunkban, teljesen érthető reakció. Mi is így reagáltunk anno a ránk tukmált komcsi propagandára, 8-os évzáró után elégettük a vörös nyakkendőt stb.)
#84
Puzsér - tolerancia (hq)
https://www.youtube.com/watch?v=GcaIuWJJCF4
Hátha így jobban átmegy az üzenet...

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#83
Ez meg szimplán nem igaz. Hazánkból ténylegesen deportáltak közel fél millió személyt. Vagy csak trollkodod Bdzsanát? Akkor nem szóltam.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#82
Látom, nem sikerült megérteni.
Akkor elmagyarázom neked. Ez a tolerancia kampány, ebben a formában, ahogy művelik, nem hogy nem csökkenti az intoleranciát, de erősen kontra produktív, és növeli azt!
Igen alkalmas a ma tolerancia néven futó dolog, az intolerancia, a gyűlölet felélesztésére. Erről beszélt. De látom, nem sikerült felfogni.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#81
Már nagyon uncsi ez az állandó zsidóseggnyalás, holott országunkban nem is él zsidó kisebbség. A hollokauszt emlegetésétől meg már herótom van, azt sem értem miért ezt a műszót aggatták a történésre, meghát nem is érdekel. Sem a zsidósors, sem vallásuk. Ahogy tudom, a zsidó vallást nem üldözték országunkban, zsidó kisebbség pedig nem lévén hazánkban, azt meg nem lehetett deportálni. Már csak az érdekelne, milyen jogalapon kapnak Magyarországon hollokauszt-kártérítést egyes személyek. Az eddig kifizetett összegeket azonnal vissza kell követelni kamatostól, a további "adakozást" részükre azonnal be kell fejezni! Mint minden általam ismert magyar embernek nincs, úgy nekem sincs semmi közöm a hollokauszthoz. Gyűlölöm és megvetem azt, aki bele akarja keverni nemzetem, vagy családom egy közel keleti nép vélt, vagy valós balsorsának alakulásába, s kollektív bűnössé degradálni minden egyes akkor élt és azóta született hazánkfiát, mint Trianon esetében is. Trianon a magyarság tragédiája, amivel napi szinten foglalkoznunk kell, míg nemzetünket az utolsó fűszálig nem kártalanítják. A zsidó vándorcirkuszt pedig már nem először akarták kiirtani a történelem folyamán, s nem csak Európában, hanem amerre megfordultak, mindenütt. El kellene gondolkodniuk, hátha nem a világ összes népében van a hiba, hanem éppen bennük! De ha valami nemzetek-parazitája-faj minden őshonos-nemzeti-rezdülésre farkast kiált, majd ha jön az az igazi felszabadult vadállati ordítás, amiben a cionistaundor minden elszenvedett fájdalma visszhangzik, hová bújnak akkor az álmagyarok? (Mert most egyre nagyobb a szájuk, mint a buziknak.)

Milyen tünetei lehetnek a holoklausztrofóbiának? Körülzárva érzem magam egy t?lem idegen népség helyben és id?ben távoli félelmeit?l.

Tetsuo
#80
Igazad van, az indián népirtás szégyen minden gyarmatosító államnak ill. népnek, de valamiért ez nem olyan fontos téma, mint a zsidók.
De ott van pl. Belga Kongó, az ukrán Holodomor, Tito partizánjai a magyarok ellen, a románok magyarok elleni mészárlásai stb. ez nem éri el még az átlag agymosott magyar ingerküszöbét sem, ellenben a zsidó holokauszt ott van minden sarkon, kártérítés-hegyekkel és alább lett említve: szakácskönyvvel, szórakoztatóiparral... mára vallássá avanzsált.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

UUUU
#79
Ja és még valamit bndzsa.

A nagy USA imádatodban, hogy az USA hogy védi az őslakosait.

"2007 szeptemberében az ENSZ plenáris ülésén elfogadták azt a nyilatkozatot, amely az őshonos népesség jogait rögzíti. A tagállamokra nézve nem kötelező erejű ENSZ-határozat rögzíti, hogy a világon élő – állítólagosan 370 milliós – őslakosságnak egyéni és kollektív jogai vannak, továbbá fenn kell tartani és erősíteni kulturális önazonosságukat, és hangsúlyozni kell, hogy igényeik, törekvéseik szellemében fejlődhetnek tovább. A határozat kimondja, hogy a világ őslakosainak joguk van ahhoz, hogy „elismerjék őket, tekintettel legyenek rájuk, és az államok, illetve utódállamaik betartsák a velük kötött szerződéseket.” A dokumentum értelmében tilos az őslakosok hátrányos megkülönböztetése, és kötelező őket bevonni minden olyan ügybe, amely őket is érinti. Papíron ez az ENSZ-nyilatkozat azt is jelenti, hogy a „bennszülötteknek” elidegeníthetetlen jogaik vannak földjeikre, erőforrásaikra. Amerika „bennszülöttjei” ezek szerint végtelenül gazdagok. Nem meglepő módon négy ország – Ausztrália, az Egyesült Államok, Kanada és Új-Zéland – közölte, hogy a határozat elfogadhatatlan, mert ellentétes saját törvényeivel, és hátrányosan érinti a „nem őslakosokat”.

Ennyit a szellemiségről és a demokráciáról, a többi csak porhintés és üres hazudozás.

UUUU
#78
Ja vitték magukkal, azoknak, akik észnélkül védik amerikát.

Gondolom még 1965-ben is rájuk lehet kenni.

"1965-től bevezették az indián nők beleegyezés nélküli sterilizálását: amelyik nő kórházba került és meg kellett operálni, automatikusan elvégezték rajta a megfelelő beavatkozást, aminek következtében egynegyedük meddővé vált."

Ja, látszik szerinted sok ember közül választanak elnököt.
Két jelölt közül tették le a voksukat, ennek ellenére mindenki tudja, mennyire rasszisták az amerikaiak és csak buta embereknek lehet azt bemesélni, hogy egy rendör önkéntesen cselekszik a számtalan kirivó esetben és a vezetőiknek és a hatalmon levőknek ehhez semmi köze. Ja nincs csak a parancsok többségét és iránymutatásukat tőlük kapják.

Tetsuo
#77
Nem tiltanám, de nem engedném a politikai ráhatást ill. a nyakló nélküli támogatásokat, a háttérből finanszírozott, bűntudatkeltő propagandát és hatályon kívül helyezném a diktatórikus törvényt, amely nem engedi objektíven vizsgálni és vitatni a dogmákat (pl. a zsidó holokausztot).
Mindenekelőtt a cionizmust (száműzném vagy) kellene száműzni a világ összes parlamentjéből és a gazdasági életből, meghagynám Izraelnek, az 1967-es határain belül. A palesztin blokádokat feloldanám, emberi jogaikat és az ENSZ-ben meghatározott országukat visszaadnám, a maradék zsidó államot ENSZ felügyelet alá helyezném. A zsidó befolyást és afelé irányuló pénzmozgásokat nemzetközi és nemzeti szinten kontrollálnám, mondjuk az ENSZ által.
Ezen téma pedig abszolút teoretikus, hiszen "nem cionista embernek" komoly hatalma nem nagyon lesz a közeljövőben. Ezért nem értem, miért kérdezel tőlem ilyeneket.
Csak a problémára világítottam rá és a bűnre, amit nagyon sokan elkövetnek. A megoldás irreális - nem lehet megoldani.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8