Migráció: fertőzések és poszttraumás stressz
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ha cigánynak lenni hungarikum, ha zsidónak lenni jó, ha melegnek lenni büszkeség akkor MAGYARNAK lenni miért rasszizmus ?
Most kiválasztottunk egy szírt aki nekünk szimpatikusat mond és akkor neki igazat adunk. Azok a szírek akik mást mondanak azok hazudnak/terroristák/kecskepásztorok stb.
Egyébként az első biztonságos országban meg azért nem lehet megállni, mert az ország képtelen annyi embert ellátni. A biztonság nem csak azt jelenti, hogy nem fognak agyonlőni, hanem azt is hogy nem fogsz éhen halni.
Márpedig ha az a sok 100 ezer az első biztonságos országban állna meg akkor az az ország is összeomolna és a menekültek sem tudnának magukkal mit kezdeni a rohadt hosszú várakozási idő miatt. De meg lehet nyugodtan nézni milyen állapotok uralkodnak most ott és vajon miért nem akarnak ott maradni.
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.09.11. 20:27:47
Második is csak feltételezés. Gondolom a megverésnek is vannak fokozatai. Biztos nem fognak egy embert agyba főbe verni, mert azt a többi ezer nem nézné jó szemmel, de attól lehet hogy megsuhintották.
Teljesen mindegy, mert ettől függetlenül is biztosan sokan hazudnak és mindent bevetnek, hogy továbbjussanak.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Észre vette már valaki, hogy ezek csak akkor hazudnak, ha ébren vannak? Már készül a gyűjtésem a migránsokból ömlő kamugépezetből. Itt az egyik legutóbbi:
A minap néztem az ATV-n egy riportot, egy sínpáron gyalogló szíriai professzorról, és azon panaszkodott, hogy a damaszkuszi Német nagykövetséget bezárták, és most nem tud csak így eljutni a németországi munkahelyére, nem fér hozzá a Németországban lévő vállalkozásainak a bevételéhez. Több ezer eurót pengetett ki embercsempészeknek. Szegény, szegény szegény!
A riporter persze csendben hallgatta, és véletlenül sem kérdezte volna meg tőle, hogy ha értelmes tanult ember vagy, akkor hogy az @NYÁDBAN nem tudod, hogy Ankarában is van Német Nagykövetség, ahol elintézhetted volna a vízumodat, vagy akár a menekültstátuszt?
A kedvencem pedig:
A magyarkanizsai volt téglagyár területére mentek a riporterek interjúkért a migránsoktól. Az ott, az embercsempészekre várakozók előrángatták az egyik társukat, akinek első ránézésre semmi baja nem volt, de ha közelebbről megnézte az ember, láthatta, hogy egy bozótoson való átcsörtetés során beszerezte az úgynevezett kezdő-cserkész sérülést, hurkát hasított az orrára egy gally. A következő szöveg kísérte a látványt:
-Nézzék meg ezt az embert! Megverték a szerb rendőrök! Épp az előbb!
A riporterek, pedig tanúbizonyságot tettek az emberi hiszékenységről, szörnyülködve konstatálták a tényt, bizony, nehéz a menekültsors!
(mielőtt megvádolna valaki, hogy biztos nem jól tudom:1 erdőt járó ember vagyok, ezerből is felismerem az ilyen típusú sérülést 2 láttam már embert, akit a szerb rendőrök megvertek, és akit azok megvernek ,nem áll a saját lábán---sokáig)
.Vajon mi volt előbb? Az ember vagy a hülyeség?
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk
Az orvosi rendelőben is lehet, hogy egyik ember bűnöző. Akkor szüntessük be az orvosi ellátást?
"A török időkben könnyebben megélt egymás mellett a muszlim és a keresztény, mint ma."
Igen úgy is hívják a dolgot hogy a virágzó 150 év..... de jó is volt.
"Elsősorban - ha segíteni akarunk - akkor a menekülő keresztényeket kellene befogadni"
Mégis hogyan gondolod? Mivel az útleveleket is eltépik ha kell, saját identitásukat elrejtendő. Hány miliszekundumba kerülne a többségüknek kereszténynek mondania magát?
"Persze tudom, hogy az EU inkább muszlimokat fogad be, mint keresztényeket.."
Ezt rosszul tudod, mert sok országnál az egyik érv ami miatt nem akarnak szír menekülteket befogadni az, hogy ukrajnából saccolnak menekülteket és inkább őket fogadnák mint a Szíreket.
Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.09.10. 23:35:11
Ezenfelül a valláshoz nem feltétlenül kapcsolódó kultúrális különbségek is olyan jellegűek, amik lehetetlenné teszi a beilleszkedést.
Elsősorban - ha segíteni akarunk - akkor a menekülő keresztényeket kellene befogadni, ők integrálódnak legkönnyebben, az erkölcs szerint is prioritást kell, hogy élvezzenek, mert hozzánk leginkább hasonlóak, másrészt pedig ők vannak a legnagyobb veszélyben.
Persze tudom, hogy az EU inkább muszlimokat fogad be, mint keresztényeket... de az igazi segítség ott helyben lenne, ha levernénk az ISIS-t ill. segítenénk felépíteni a erombolt várásokat, infrastruktúrát. Ez sem célja egyik nagyhatalomnak sem, pláne annak, akinek az egész káosz köszönhető.
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Az ilyet ki kell dobni a francba. A menekültek/bevándorlók is mindenfélék, ugyanúgy, ahogy a magyarok is, vagy más népek.
Azért azt vedd figyelembe, hogy nekik nem a munkából van pénzük. Így munkaerőre sincs szükségük. Minél kevesebben vannak, annál kevesebb ember között kell szétosztani a pénzt. Ezzel szemben, azokban az országokban, ahol munkából élnek ott szükség van a munkaerőre.
Németország és Anglia óriásit profitál még egy szakképzetlen bevándorló takarítóból is, mert se az óvodát se az általános iskolát (esetleg középiskolát) sem kellett fizetnie. Hát még egy szakképzetből.
Ha gazdaságilag nem járnának jól, akkor a liberális elveket sem hangoztatnák ennyire. A dolog most ott tart, hogy átestek a ló túloldalára és már megkapták ennek a hátrányának a javát is. Valaki még próbálja a befogadás elvét fenntartani valaki meg már hagyná a pics.ba.
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.09.10. 17:38:00
Azt is leírtam, hogy muszlimok között is nagy a szakadék, vannak akik nem veszik már komolyan a vallásukat, és vannak akik le vannak maradva pár száz évvel.
Ezzel szemben te kikelve magadból azt mondod, hogy de, minden fekete és fehér.
Akkor maradjunk annyiban, hogy minden muszlim terrorista képzetlen és képtelen beilleszkedni, de főleg egyformák.
Merkel is csak játssza az eszét a választás miatt, amúgy ő igazából náci, és kiirtaná mindet. (Azzal nem kell foglalkozni, hogy ő világ életében ezt az álláspontot képviselte amit most, de most éppen biztos csak a szavazatokat vadássza)
Mindegy legalább megmondtad a magadét.
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.09.10. 17:26:02
De erről meg az ok-okozatokról rengeteget lehet beszélni de sem időm se türelmem nincs. Az online szájkaratéhoz, meg nem vagyok partner, ergo innentől fog válaszra se méltatom , a hozzád hasonló sértetteket. Mert nyilván az veszi magára aki akarja. Az igazság meg mindig fáj!
- USA hozta létre az ISIS-t , csak önnálósodtak
Még ha így is van, mit is változtat ez meg?
- USA célja (cionista irányítók) az egyeduralom, gáz és olaj birtoklás
minden hatalom ezt akarja, ezzel senkinek sem mondtál újat.
- a Francia és Német elnök csak a következő elnök választás miatt játsszák a humanitárius szerepet
meg még van jó néhány indok hogy miért, nem csak azért
- a muszlinok egyetlen célja a korán elterjesztése, mindeni más aki nem ezt a vallást követi, alárendelt vagy halál fia
aha persze azért születtek meg koptatni az imaszőnyeget meg embereket lefejezni... pfff ez a vallási fanatikusok célja és nem minden muszlimé (nem pedig !!muszliné!!) ha már ilyen olvasott vagy témában......
Neked nem álláspontod van hanem vallási fanatikushoz fogható vergődésed.
- USA hozta létre az ISIS-t , csak önnálósodtak
- USA célja (cionista irányítók) az egyeduralom, gáz és olaj birtoklás
- a Francia és Német elnök csak a következő elnök választás miatt játsszák a humanitárius szerepet
- a muszlinok egyetlen célja a korán elterjesztése, mindeni más aki nem ezt a vallást követi, alárendelt vagy halál fia ( olvass utána)
Tovább is sorolhatnám meg boncolgathatnám a kérdést, de túl okos vagy , hogy befogadd vagy átlásd a dolgokat. Továbbá túl képmutató is vagy sok mindenkivel egyetemben, aki játssza az irgalmas szamaritánust. Mivel vérig sértettelek téged és a hozzád hasonló szánalmas majmot. Értékeld át a fejedben lévő naiv katyvaszt és olvasgass külföldi médiumokat, vagy bármit ami nem itthoni kereskedelmi adó és helyzetjelentésen kívül, három mosópor/chips reklámon kívül bíztat a vásárlásra és a materiális javak gyűjtögetésére.
Utoljára szerkesztette: mérlegjakab, 2015.09.10. 15:53:34
A nyugati gyarmattartó államok még az iparosodás kezdetén szándékosan telepítettek be távol-keleti és arab bevándorlókat pont azért, mert míg a kelet-európaiak egy-két generáción belül beolvadtak az őslakosság közé, addig a faji, vallási és kulturális különbözőségek miatt a gyarmatokról érkezők nem tudtak, így folyamatos maradt a szakképzetlen munkaerő utánpótlása.
Amikor azonban az ipari termelés folyamatosan áttevődött a kétkezi munkáról a szakértelmet igénylő feladatokra, a nyugati államok nyakán maradt több millió alacsony képzettségű, beilleszkedni nem akaró, faji és kulturális kisebbséghez tartozó munkanélküli. Mára közülük egész dinasztiák tömörültek gettókba és élnek állami segélyen. Egy fiatalnak ebből a létből szinte alig van kitörési esélye, így jutottak el odáig, hogy az ISIS a bevándorlók harmad-negyed generációs leszármazottjaiból tud vallási fanatikusokat toborozni.
A mostani népvándorlás legnagyobb veszélye tehát nem az, hogy mit kezd Európa pár százezer (vagy millió) arab menekülttel rövid- vagy középtávon. Az igazi probléma az, hogy mit kezdenek majd az unokáink az ő unokáikkal.
Persze lehet erre vágyálmokkal válaszolni, hogy majd megtanulnak a különböző kultúrák együtt élni, hiszen a változatosság érték, ha a fiatalok együtt nőnek fel, akkor megtanulják tisztelni egymás különbözőségét, stb. stb. stb.
A történelmi tapasztalat ezzel szemben pont az, hogy generációkon keresztül nyúló, állandósult konfliktusok alapjait rakjuk le éppen és ezt nagyon is jól tudják a nyugati politikusok, hiszen nap mint nap szembesülnek pontosan ezekkel a konfliktusokkal.
A gond az, hogy a nyugati országokban a már ott élő bevándorlók helyzetének rendezéséhez nélkülözhetetlen, hogy a többségi társadalom elfogadjon bizonyos emberi jogi normákat és hogy a többség tolerálja a már ott élő kisebbségek különbözőségeit.
Na de hogyan utasíthatod vissza több millió arab bevándorlási kérelmét a vallási, kulturális különbözőségekre hivatkozva, ha közben meg azt tanítod, hogy el kell fogadni a vallási és kulturális különbözőségeket?
Ez a patthelyzet szorítja most Európa nyugati vezetőit, akik tojástáncot járnak a többségi társadalom jogosan bevándorló ellenes aggályai és a már ott élő bevándorlók miatt erőltetett liberális alapelvek között.
Ezért nem tudják pl. eldönteni, hogy akkor most azt akarják-e Magyarországtól, hogy állítsa meg a bevándorlókat vagy azt, hogy engedje tovább őket. Erre jön még rá az az abszurd koncepció, hogy ha esetleg akad olyan EU ország, aminek még nincs bevándorló krízise, akkor nekik is adnak belőlük, hogy legyen.
A megoldás rövid és közép távon tehát nem lehet más, mint a gazdasági bevándorlás megfékezése. Nem igaz, hogy a gazdasági bevándorlást nem lehet megállítani, pl. Szaud Arábia, Dubai vagy Kuvait egész jól csinálja. Egész egyszerűen Európának fel kell hagynia az álmodozással és a változatosság kedvéért a valóságból kiindulva dönteni, akármennyire is ellenkezik ez a jól hangzó alapelveivel.
Ül egy asztalnál három ember: egy bankár, egy munkás és egy bevándorló.
Az asztalon 20 süti. A bankár lenyúl 19-et.
Arra megy egy konzervatív politikus, és így szól a munkáshoz:
- Haver, zavard el a bevándorlót, mert lenyúlja a sütidet!
Arra megy egy szocialista:
- Haver legyen szíved, oszd meg a sütidet azzal a szerencsétlennel.
Arra megy egy liberális:
- A bevándorlónak is ugyanannyi joga van a sütidhez, aki kapja, marja.
A lényeg, hogy azt senki sem firtatja, hogy egyáltalán miért nyúlt le a bankár 19 sütit, de ha már lenyúlta, miért nem ad egy negyedet a bevándorlónak aki cserébe boldogan húzna haza.
Ő így fogja elzárva nevelni a gyerekeit is, és az ő gyerekeit is. Gombamód szaporodva a szendvicskidobó emberből 10x10 = 100-an vannak már....
A képzettségükkel nincs baj, mert tényleg elég sok a szakember, de Németországban pl. most sok emberre szükség van, aki elvégzi a szakképzettséget nem igénylő munkákat is. Ehhez csak nyelv kell.
Az egyetlen probléma a kulturális különbség, amire segítséget nyújthat, ha az eddigiekkel ellentétben nem egy helyre telepítik őket, hogy gettósodjanak és elszigetelődjenek, hanem szétszórják őket.
..
Egyébként oly felesleges erről vitatkozni, mert az igazi megoldás akkor is az lesz, ha felszámolják az IS-t és az egyéb fegyveres radikális erőket, és végre rendet teremtenek. Lehet hogy ezután is jönni akarnak, de már nem mondhatják, hogy az életük van veszélyben.
..
"Szeretnénk-e, ha az ő problémáik a mieink is lennének?"
Nem szeretnénk, de nem is tehetünk ellene semmit. Az ő problémáink a miénk is. Az ISIS aki elől sokan elmenekültek Európát is fenyegeti.
Ráadásul nem mondhatjuk, hogy a Nyugatnak semmi köze a most kialakult helyzethez, mert elég gyakori volt a térségben a nyugati beavatkozás. Akár tetszik akár nem segíteni kell rajtuk, mert ezzel magunkon segítünk. Az ISIS napról napra nagyobb lesz és gazdagabb. Csak idő kérdése, hogy valami tömegpusztító fegyvert süssenek el Európában.
Nem is értem miért nem csinál senki semmit. A társadalmi bázis nélküli háborúzgatás eddig nagyon ment, most hogy a társadalmi bázis meg van és mindenki könyörög, hogy menjetek már zúzzátok már össze végre ezeket a férgeket, most mindenki csak áll és pislog.
A komolyan vett vallásosság = szűklátókörűség+bigottság. Európában az őslakók közt ez már jórészt eltűnt.
Nyugat-Európában a hugenották és a katolikusok utoljára a XVII. században irtották egymást. Mi van ezzel szemben ma Irakban? A siiták robbantgatják a szunnitákat és vice versa. Egy ország, egy nép, ugyanaz a nyelv, egy kultúrkör és még egy vallás is, csak annak a két ága!
Itt a 350 év... Na most az ilyen környékről kiszabadult és ebbe szocializálódott alig-alig individualizálódott tömegektől mit vár Merkel nyanya? Már hogy ne élnének gettóban, mikor semmi nem köti őket a mi világunkba? Egymás közelségében fognak élni, mert az sokkal könnyebb és "otthonosabban" érzik úgy magukat. Párhuzamos társadalomban akarnak majd élni, mert similis simili gaudet. És persze a gyermekeiknek is tovább akarják adni a kultúrájukat, mint mindenki.
Nem mint egyének foglalnak itt helyet, hanem mint társadalom: azon néptömeg, amelyik egy kultúrkörből érkezik.
Szarnak ők itt mindenre: csak azért jönnek ide, mert itt könnyebb az élet, van egy csomó "ingyenminden" és nem lőnek, mint otthon. Európa olyan nekik, mint a friss legelő a tehéncsordának. Feleszik, amit fel tudnak és cserébe trágyát potyogtatnak. Ha pedig lelegelték a mezőt mennek tovább.
"Szeretik" ők a mezőt, amit legelnek, csak épp leszarják...
Minket európaiakat viszont nem kérdeznek meg az européer politikusaink, hogy szeretnénk-e együtt élni ilyen népséggel. Szeretnénk-e segíteni nekik az életük problémájának a megoldásában? Szeretnénk-e, ha az ő problémáik a mieink is lennének?
Utoljára szerkesztette: Amergin, 2015.09.09. 22:59:10
iSS!
https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8
Ha megdöglünk sem fogják eldobni a sária életet, hiszen gyerekkoruktól kezdve minden agysejtjükbe ezt táplálták.
Felőlem persze lehet bárki bármilyen vallású, csak gyakran ennek látható mi a vége. A vendégek kezdenek dominánssá és agresszívvá válni - és ott találod magadat, hogy nem hogy ők integrálódtak be, hanem neked kell alkalmazkodni a szokásaikhoz.
Egyetlen dolog működne talán, ha a letelepedés feltétele lenne a muszlim lét teljes betiltása, és a vallásgyakorlás megtiltása. A gyermekeket és a felnőtteket is gyógyszeres átnevelőtáborokban "agymosnánk". Határon vannak neurobiológiai és neurokémiai módszerek, különféle természetesen erősen diktatórikus eszközök.
Lehet egy teljes memóriatörlés, amnéziakeltő gyógyszeres kezelés tudná kiirtani csak ezeket a kulturális és vallási különbségeket.
SEMMI más egyéb program és eszme nem segít, kivétel ezalól persze az erőszak. Érdekes kérdés lenne fordított esetben, hogyha mi európaiak menekülnénk a közelkeletre, és próbálnánk beilleszkedni a muszlim világba...
Utoljára szerkesztette: Ahoy, 2015.09.09. 21:25:09
Erre ki kell találni valami megoldást, ahogy Merkel is mondta, nem alkothatnak párhuzamos társadalmat Európán belül (gettót), hanem be kell illeszkedni.
Párizsban is a másodgenerációs helyben született arabok baszták szét a várost egyik évben, fosztogatással allah ahbarozással.
Terroristák? Nem. Bevándorlók? Nem, ott születtek... Mégis belülről rágják az nyugati társadalmat.
Erra a kérdésre nem lehet jó választ adni. Valakinek fájni fog az biztos. Vagy nekik, vagy nekünk, vagy mindenkinek. Vagy ha nem is most, de a gyerekeiknek és a mi gyerekeinknek.
Utoljára szerkesztette: Ahoy, 2015.09.09. 20:05:29
Ha van egy célpontjuk, akkor oda így is úgy is bejutnak, megoldják. Ha lezárjuk a határokat, akkor csak az igazi menekültek szopják meg (meg mi), a terroristáknak meg van a pénzük és a technológiájuk, hogy röhögve eljussanak bárhová. Egyébként nem hiszem, hogy Merkel és a többiek olyan hülyék lennének, hogy ne tudnák azt ISIS emberei is ott vannak közöttük, főleg, hogy be is jelentették. Valószínűleg a titkosszolgálat már ezerrel dolgozik a háttérben és le is kapcsoltak már párat, csak nem verik nagy dobra mert abból igen csak nagy közfelháborodás lenne és a határok lezárása jönne.
Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.09.09. 17:37:50
Az USA teljesen le van zárva, még óceánok is körbeveszik, szigorúan ellenőrzik a be és ki utazást még is bejutnak a terroristák nem is kevesen.
Ez olyan mintha betiltanánk a kést a gyilkosok miatt. Jó sok millió ember megszopná, de aki ölni akar az majd öl bottal, vagy más fegyverrel.
Az hogy én gyilkolok, többet ér ezer imánál.
Nem kell messzire menni, itt van a szomszédban a maci. Ukrajnában is ők csinálják a feszkót, és most kiderült, hogy Szíriában is nagyon aktívak.
http://index.hu/kulfold/2015/09/03/oroszorszag_katonak_sziria/
For the greater good
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
sajnos a fegyver készítés/kereskedelem, a stratégiai területek a hatalom harcban még mindig meghatározóak.....pénzeberek számára, a médián keresztűl pedig tesznek róla, hogy az embereknek ne az járjon a fejükben, hogy ez a Föld egy nagy "ország" végülis és együtt kell dolgozni,fejlődni és vedeni a Földet, hanem az, h xy-t gyűlölni kell (mindenféle kretén izmusokon, ideológiákon keresztül)
Utoljára szerkesztette: who am I 7, 2015.09.08. 10:13:13
FX6300 4.5G " GTX1070 " DDR3 2000 CL9 " CTG 550W80P
Utoljára szerkesztette: dyra, 2015.09.08. 09:30:14