2 Gbites otthoni netcsomagot vezetett be a Magyar Telekom
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#8
A telekomnál ez úgy működik, hogy megrendeled, aláírod a szerződést, aztán két hónapig semmi, majd amikor reklamálsz kiderítik, hogy azon a területen a szolgáltatás nem elérhető.
Ezt csinálták az ip tévével is. Van olyan ismerősöm, akihez kitelepítették tesztelésre az ip-tévét, majd a sikeres tesztidőszak lejártakor jelezte, hogy akkor előfizetne a szolgáltatásra, erre közölték vele, hogy a környékén a gerinchálózat nem alkalmas ip-tévézésre.

#7
Hogyne tudnád kihasználni, mint ahogy az 1Gb-est is ki lehet. Mikor beköttettem, az az első órában hozta az ezret, aztán azóta egyszer sem ment 450 fölé. Azt prímán kezeli minden a lakásban. Ezen az alapon várom majd a 900-at a 2000-től :-)
Ezt bevezetik halandókhoz is, csak nem fogod tudni kihasználni. Vagyis ki tudod, ha kellően sok eszközöd csatlakozik, de egyben a 2 Gbitet értelemszerűen nem fogod kimérni, lévén a laptopodon, PC-dben lévő LAN 1 Gbitet tud csak. Olyan PC tudja kihasználni, ami 2 db gigabites LAN interfésszel rendelkezik, és össze is tudja kötni őket. És ezt a routerednek is támogatnia kell. Egyetlen gépnek, meg alkalmanként 1-2 telefonnak, laptopnak az 1 Gbit is rengeteg, sehonnan nem tudsz annyival tölteni semmit.
Szerintem már váltottak volna, ha lenne lehetőség. Az ország nagy részében még mindig csak Telekom van, esetleg helyi kis kábelszolgáltatók, de azok ugyanolyan drágák, és a szolgáltatásuk sem jobb.
Max. magukhoz vezetnek be ilyesmit. A "halandókhoz" nemigen...
Ennél fosabb cég nem is tudom létezik-e még! A monopolhelyzetük tartja életben őket, meg hát a többi sem egy leányálom. A régi jó kommunista "örökség" hatja át az egészet...
Ennél fosabb cég nem is tudom létezik-e még! A monopolhelyzetük tartja életben őket, meg hát a többi sem egy leányálom. A régi jó kommunista "örökség" hatja át az egészet...
Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
#3
Akkor itt a lehetőség és válts.
#2
nekem papíron 20Mbit, de valójába 15Mbit ami néha lemegy 10Mbit-re és 6900Ft.
#1
de jó, én meg 30Mbért fizetek 6500-at és az is csak 15Mb gyakorlatilag