Putyin és az ő szuperrakétái

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#279
Tehát nem tudsz jobbat mondani a mostani globalizált világpiacnál/EU-nál. Csak a szád járt neked is hogy így meg úgy nem jó.
Én eleve nem szidtam a mostani rendszert és nem állítottam hogy ez így rosszabb mint a korábbi világ.
A globalizáción a többség nyer, van aki többet, van aki kevesebbet. Akinek megvan a tehetsége annak jut lehetőség is a boldogulásra, bár értelemszerűen a kiinduló feltételek azért némileg determinálják az ember jövőjét.
Aki alkalmatlan/versenyképtelen az pedig lecsúszik, ez lehet egy ember egy falu, egy régió vagy egy ország is.
Utoljára szerkesztette: defiant9, 2018.03.18. 23:08:50
#278
"Változtassam meg globális társadalmunkat? Vagy csak szimplán ne vegyek részt benne?"
No ácsi. Azt mondod hogy a globális rendszer nem jó. A konzervatív tradicionális helyi jobbágykodás az viszont igen.
Mi semmi másra nem kérünk csak hogy válaszd azt az utat ami SZERINTED jobb.
Ez egy teljesen racionális kérés. Márameddig az tényleg jobb amit annak nevezel. Persze a valóságban nem az, ezért nem is füllik hozzá a fogad, csak a szád járt...
#277
Te mondjál akkor egy alternatívát a gettósodás elkerülésére! Na lehet mondani a világmegváltó ötletet, hadd halljuk!

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#276
"Szalmabáb érvelés."
Miért lenne az? Te próbáltál meg csúsztatni, aztán előhoztad ezt a költözzön a gyár ha akar valamit elméleted.
Teljesen életszerútlen amiről fantáziálsz.

"adókedvezményt ad mondjuk épp egy multinak ha oda települ, ugye? Ja, hogy nyugaton is épp ezt csinálják, csak te erről nem tudsz."
Mi is ezt csináljuk te tudatlan. Mi vagyunk az EU-s adóparadicsom, nem is tetszik Merkel-éknek amit társasági adó téren produkálunk.
Ez a támogatás egyébként azért gond mert versenytorzító, ezért az EU nem is engedi hogy fűt-fát odaígérjen egy ország a beruházásért cserébe.

"Békéscsabán már most ukránokat próbálnak alkalmazni."
Ez úgy hívják a munkaerő szabad áramlása. Folyamatosan hőzöngsz hogy ez így nem jó, de semmiféle jobb alternatívát nem tudsz felvázolni. Nyilván ehhez gondolkodni kellene ami ugye neked már most sem megy:
"De akkor már késő lesz gondolkozni."
Tetsuo
#275
Ezt most nem értem. Mit vársz tőlem? Változtassam meg globális társadalmunkat? Vagy csak szimplán ne vegyek részt benne? És azt hogy tegyem? :-D Az óvodában érvelnek úgy, ahogy te teszed.

Ennél már csak az a jobb "érv", ha csak akkor kritizálhatok valamit, ha én azt jobban csinálom. Csak akkor kritizálhatok egy miniszterelnököt, ha már voltam én is miniszterelnök.

A másik hülye meg, bizonyítsam Isten létezését...

Csak a lényeg felett siklasz el kisanyám. Mi van, ha hiába facsarod ki a mondatokat, nekem van igazam?
Egyéként soha nem késő elkezdeni olvasni. Úgy értem, félretenni a ballibsi, haladvány propagandákat és valódi írásokat kézbevenni.
Ha akarod, ajánlok könyveket.
Amire nem tudsz hivatkozni, az ennek ellentetje, mert én olvastam azokat a torz, romboló eszmék esszenciáit, a humanizmustól a cioniszmusig, amiken te felnőttél.
Annak idején liberális voltam én is, de továbbtanultam.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#274
És olyan véletlenül sem létezik, hogy mondjuk egy adott ország, vagy tartomány adókedvezményt ad mondjuk épp egy multinak ha oda települ, úgye? Ja, hogy nyugaton is épp ezt csinálják, csak te erről nem tudsz.

Amit te képviselsz az a mindenbe beleszarás politikája, "a piac majd mindent mégold". Láttuk az eredményét baszod!
Égész kelet magyarország látta, és látja a mai napig. Persze aki Budapesten lakik, az azt hiszi őt ez nem érinti. Ja, csak tudod az az ország Amely kiürül, az egyre kisébb piac, egyre kisebb munkaerő bázis. Oda nem fog befektetni senki. Az gettóvá fog válni.
Békéscsabán már most ukránokat próbálnak alkalmazni. Nem azért mert olyan olcsók, hanem mert annyira nincs ember. Szakember meg még annyira sincs, a korábban említett cég 70%-oS selejt aránnyal dolgozik mert nincs szakképzett ember. Azért nincs mert már Budapesten vannak, vagy külföldön. Rövidesen egész kelet Magyarország ipara össze fog omlani, de sebaj, majd utána jön a dél Dunántúl, Pécstől délre, majd Végül Budapest is sorra kerül harminc évvel később. De akkor már késő lesz gondolkozni.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#273
Pedig így működik a rendszer. Magyarországnak semmije nincs. Se nyersanyag, se ipar, se haderő, se semmi. A mezőgazdaságból ma már nem lehet GDP-t emelni, ráadásul annak nyugati szintű műveléséhez sincs semmink, nincsenek komoly mezőgazdasági gépgyáraink például, tehát itt is rá vagyunk utalva sok szempontból a fejlettebb országok technológiáira, külőnben még annyira sem tudnánk versenyezni a külföldi termelőkkel, mint most.

A cégek pedig oda települnek, ahol jó az infrastruktúra és az egyéb körülmények. Az a 200 km amiről beszélsz, k*rva sok szempontból előnytelen lenne a cégnek...itt kb ezer olyan paramétert is figyelembe kell venni, mint pl. a beszállítók közelsége. Ha Győr környékén van rendes infrastruktúra és ott vannak a közelben olyan vállalkozások, akik képesek megfelelni a beszállítói követelményeknek, akkor senki nem lesz olyan hülye, hogy 200km-el odébb telepedjen le, és utaztassa az alkatrészeket ide+oda, csak mert a mellveregető önérzetes büszke magyar azt hiszi, ő fosta a Spanyol viaszt és neki az jãr, hogy a multi a melós segge alá tegye a gyárat.

A szakemberek pedig azért mennek el, mert itthon szar a fizetés és szar a közhangulat is. Sokaknak van elege abból ami itt megy, az állandó ellenségkeresésrből, a bullshit propagandából, vagy a véresszájú nyugdíjasokról akik 3Ft-ért megvehetők és szarnak arra, mi lesz majd a gyerekeinkkel (tisztelet azoknak, akik kivételek ezalól). A multi nem szív el senkit, maximum ajánlatot tesz. A döntés a munkavállalóé, kizárólag!
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.03.18. 21:38:09
#272
Szalmabáb érvelés.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#271
"de ha egy cégnek megéri 20 ezer kilométert költözni a munkaerőért, akkor ugyan vegyék már a fáradtságot és költözzenek csak 200-at"

A kérdés arról szólt hogy a falvakból városba vagy falvakból nyugat Európába költözést is ellenzed-e. Ezek szerint igen, aki faluba született az maradjon ott, nem költözzön se Kecskemétre se München-be munkalehetőség miatt. Inkább a Mercedes költözzön a faluba ahol se autópálya se vasút, csak nagyon alap infrastruktúra? Vagy akkor inkább elmegy Szlovákiába mert ott a segge alá tolnak mindent.
A gazdasági realitás érzéked kb. a 0-hoz tendál.
Mit szólnál hozzá ha te születtél volna olyan falura ahol nincs munkalehetőség, de jön egy magadfajta megmondóember aki szerint jobb ha seggeden maradsz és kapálgatsz életed hátralévő részében. Abban biztos vagyok hogy az már nem tetszene, csak ameddig más f.rkával lehet verni a csalánt.
A tőke nem hoz döntéseket, csak a tulajdonosok, vagy azok megbízottjai, emberek. Te itt megint elvárod hogy más a magánvagyonát a te kedved szerint költse el.
Az egyedi példák irrelevánsak, a cég oda fog költözni ahol az összes számára releváns körülmény maximumpontja van, nem szociális intézmény, az állami szerep.
#270
Igen, azt is ellenzem. Magyarországnak az unalomig mantrázott "társadalmi mobilitás" egyértelműen kárára van jelen felállás szerint. Ez az ostoba mantra az, ami miatt nyugatra termeljük a szakembereket, a szakmunkásokat meg a vidék Budapestnek. Ugyanez csinál Detroitból szellemvárost. Miközben máshol: Nem találnak munkást, mert azt várják, hogy a munkás kopogtasson az ajtón, ahelyett, hogy megnéznék, hova érdemes odatelepülni. Elmondom, hogy egy olyan középfokú, elektromossággal kapcsolatos állásra Győrben hat darab jelentkező volt. Ugyanerre az álláshirdetésre Miskolcon 112-en, azaz száztizenketten jelentkéztek.
Már elnézést, de ha egy cégnek megéri 20 ezer kilométert költözni a munkaerőért, akkor ugyan vegyék már a fáradtságot és költözzenek csak 200-at!
Magyarországnak nem a társadalmi mobilitásra van szüksége, hanem a tőke mobilitására.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#269
*beremegett a vezérigazgatók segge.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#268
Nagy hazugság. Az állam finanszírozza a távközlési gerinchálózat kiépítését. A távközlési cég van ahol száz métert ismétlem 100 métert már nem hajlandó áthidalni hogy elérje az elszigeteltebb fogyasztót. Ráadásul alkalmazottól tudom, hogy a magentás cégnek például még a belső informatikai rendszere sem Egységes: három felvásárolt cégből van összetákolva, de nem lehet lecserélni, mert minden egyes forintot amit meg tudnak spórolni, azt licenszdíjként kifizetnek a deutsche telekomnak. Azt a távközlési különadót ús annak idejénbcsak úzy sikerült lenyeletni velük, hogy belengették az állami mobilszolgáltatót, amitől egyből

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#267
Csak azt hagytad ki elegáns módon, hogy a "gonosz" távközlési cégek milliárdos fejlesztéseket hajtottak itt végre. Hiába gondolod, hogy nekünk ez jár, természetesen nem így van. Nem tudom emlékszel-e még a fejlesztések előtti állapotokra, használhatatlan ikervonalakkal és kőkorszaki elavult központokkal, infrastruktúrával. Egy rakás szar, elavult, elmaradott és használhatatlan trágyadomb volt a nagy magyar önerős kommunikációs hálózat. A 90-es évek elején amikor a cégem indult, nem tudtunk elintézni egy sajat telefonvonalat, mert lehetetlen volt, úgyhogy a saját privát lakásomból kellett átlőni egy kezdetleges rádiós megoldással a vonalat az irodába. Ennyit erről már megint...
#266
"elszívja a képzett és a képzetlen munkaerőt, lassan már a lakosságot is"
A képzetlent jellemzően nem, az marad közmunkásnak, de mindenki saját akaratából megy, az EU nem kényszerít senkit. Ugyanúgy ahogy a faluból is felköltözik a fiatal a városba, ezt is ellenzed?
Mi a megoldás? Röghöz kötést? Kilépünk az EU-ból és te majd elveszed mindenki útlevelét, felhúzod a vasfüggönyt mint régen?
#265
"Hazugság. Az a GDP nem a miénk, hanem pár multié akik semmit nem adóznak"
Adózik, közvetlenül is, és közvetve azon keresztül akinek a munkájáért bért fizet. Ezt számszerű tényekkel is alá tudom támasztani. Kérdés hogy te meg tudod-e ezt saját állításodra tenni, vagy valójában az egy üres hazugság? Egyébként az árbevételhez viszonyítva valóban nem fizetnek sokat, ez kb. azért van mert az országok egymást ölik 1-1 pl. autóipari beruházásért és adóparadicsomot csinálnak magukból. Az hogy a munkát/fizetést adnak az embereknek alapvető lételeme a gazdaságnak.

"Ők rájöttek, hogy óriási igény van olcsó, kis sávszélességű internetre, két három ezer forintért"
Ezt a digi vagy a flip is tudja, akik meg multik. Az tény hogy szolgáltató/infrastruktúra szektor sokkal kevésbé versengő mint a termelő, ez egy területi adottság amit el kell fogadni.

"EU jobban korlátozza a szabad kereskedelmet, mint bármely állam a világon"
Ez mondjuk nem igaz mivel a legzártabb gazdasága ÉK-nak van(az okok ismertek), de pl. Braziliát is ide szokták sorolni, igazán zárt gazdaság ma már nincs. Zavaros kezd lenni a mondandód, tisztázzuk, a szabad-kereskedelem ellen vagy mellett érvelsz, a kettő együtt ilyen kivitelezéssel nehezen értelmezhető. Ennek ellenére bizonyos mértékig megfér a a szabad kereskedelem mellett a protekcionizmus, de ez egy feszültség forrás (ld. Trump).

"a világpiacon már nincs túltermelés"
Kb. minden állításod valótlan, nincs szerencséd mert én ezek felett nem siklok el:)
The world currently has a third more rice and wheat in storage than it is expected to consume, sell or turn into fuel in 2017. The combined world surplus of wheat, corn, rice and soya recently passed 670 million tonnes, or enough to feed all of China for a year.
Értelemszerűen a kínálatot és a fizetőképes keresletet kell összevetni, az hogy Afrikában ingyen elfogadják/elfogyasztják a kapott élelmiszer segélyt az irreleváns. Egyébként szerinted mi akadályozza hogy a világpiacra exportáljuk a termékeinket?

"A multik kivonulása pedig hazugság. Sosem fognak kivonulni, nincs is szükség rá. Hogy miért nem fognak? Mert nem hülyék. "
Aham, szerinted a Mercedes gyár miért épít üzemet Kecskeméten, azért mert szabadon viheti az árút az EU piacaira vagy mert annyira jó itt termelni? Ritka ennyire primitív ok-okozati összefüggés-rendszert látni mint a fent idézett sor, még ezen a fórumon is.

"A magyar politika lefizetéséről"
Tudnál erre egy fizetési csatornát mondani, mármint ahol az EU lefizeti mondjuk a magyar kormány vagy parlament politikusait, vagy csak üres rágalom?
#264
Mondj egyetlen előnyt! Én ilyet nem ismerek. Az EU kiszipolyozza a munkaerőnket, a tőkét, elszívja a képzett és a képzetlen munkaerőt, lassan már a lakosságot is, és 2050-re itt marad két millió nyugdíjas, meg ugyanannyi kisebbségi.
Én nem látom azt a nagy pozitív hozadékot, amit mi "kihasználnánk", én azt látom, hogy egy ország méretű gettóvá változunk.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#263
Hazugság. Az a GDP nem a miénk, hanem pár multié akik semmit nem adóznak, és miért? Mert az EU szabad kezet ad nekik. Erre legjobb példa a távközlési sőektorunk, amely nyugati árakkal, de keleti bérekkel dolgozik, adót nem fizet, az áraik kartelben összehangoltak. Erre legjobb példa így Somogyi kis cég, amely egy pár tepepülésre kiterjedő hálózatot üzemeltetett tíz éve. Ők rájöttek, hogy óriási igény van olcsó, kis sávszélességű internetre, két három ezer forintért. Minden félévben kaptak egy vételi ajánlatot. Miről szóltak ezek az ajánlatok? Arról talán, hogy tetezúk az üzleti modelletek, éz minket is érdékelne, vagy inoább arról, hogy ne merészeljétek aláásni a kartelbén megállapított árainkat. Mert a magyar ember a nagy cégtől megkap 90 tévécsatornát,(igaz csak ötöt néz,) 500 megás netet,(igaz csak 10 et használ). De olyat nem fog kapni amit igényelne valójában. De nézhetjük a roaming díjakat is. Az egy európai méretű karteltevékenység, és mit öesz az EU? Semmit. Ennyit a szabad versenyről. Az EU agyonszabályoz mindent, amit a multik imádnak, mert a konkurenciájukat Európa szerte versenyképtelenné teszi.


A szabad kereskedelem miatt aggódsz? Az EU jobban korlátozza a szabad kereskedelmet, mint bármely állam a világon a legszarabb diktatúráktól eltekintve. Igaz, hogy az Euba lépéssel hozzáférünk az EU piacához, de cserébe elvág minket a világpiactól a magas vámjaival. Ami egy katasztrófa mert egyoldalú függést teremt, a világpiac őrült tempóban bővül, miközben az EU gazdasága stagnál. Az a kis bővülés ami itt keleten van annak haszna is nyugaton csapódik le, a multik nem forgatnak vissza a gazdaságba semmit.
A multik kivonulása pedig hazugság. Sosem fognak kivonulni, nincs is szükség rá. Hogy miért nem fognak? Mert nem hülyék.

A mezőgazdaságunk életképtelenségé is PONT az EU eszeveszett mezőgazdasági támogatásai miatt vannak, avilágpiacon már nincs túltermelés, csak az Eun belül. Amit mivel oldottak meg? Na mivel? Zárjuk be a cukorgyárainkat, és veszítse el többtízezer ember az állását, a termelők áljanak át kevésbé jövedelmező terményekre, a társult ipart fosszuk meg a nyersanyagtól (az élésztőgyártáshoz a melasz Franciaországból jön)stb.

Az EU a belépés utáni tíz év átlagában a GDP 2%-ánál több pénzt nem adott,azt is haszontalan dolgokra jórészt, külföldi beruházókkal jórészt, annak a pénznek fele egy éven belül nyugaton van, kisebb része a mindenkori magyar tolvajkormány pofájának betömésére szolgál. Mert erről szól a felcsúti kisvasút, meg a többi baromság, amit az EU szó nélkül tűr és finanszíroz. A magyar politika lefizetéséről, a multik érdekében, akik meg az EU politikusait fizetik le.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#261
Válasz helyett ismét csak személyeskedésre futotta. Gyakorlatilag minden állításodra cáfolatot kaptál és a cáfolatokra már nem tudtál érdemben reagálni. Ezek a tények.
A tanya vonal ez alól még kivétel. Itt ismét csak a kibúvót keresed, hiába mondjuk neked a számtalan példát hogy akár városból kiköltözve is lehet váltani erre az életmódra, ezeket a tényeket ignorálod és csak azt szajkózod hogy miért is nem lehet. Sajnos a tények itt is makacs dolgok, ha tényszerűen lehet akkor hiába mondod el többször hogy nem lehet, egyébként még az állam is támogatja, csak pályáznod kell.
Itt azt látom hogy annyi eszed azért van hogy felismerd, egy angliai mosogatóhoz viszonyítva is nagyon mostoha körülmények voltak régen és egy mai tanyán is, kényelemből ezt nem vállalod be hanem nagykanállal fogyasztod a liberalizált globalista gazdaság által megteremtett életszínvonalat miközben kárálsz ellene.
Ahogy az eddigiek alapján téged meg tudlak ítélni az hogy ebben a világban látsz számodra nem tetsző jelenségeket, és ezeket szeretnéd kicserélni egy korábbi nosztalgikus elemre, a nyugati demokráciában ezt nem lehet megtenni, mivel ezek integráns részek, a kínai pártállami gazdasági modell ami neked kell, csak erre valahogy nem találtál rá. Én is érdeklődéssel szemlélem hogy a globalizáción egyre inkább megtollasodó középosztály képes lesz-e hosszabb távon a diktatórikus allűrök megdöntésére. Történelmi tény azonban hogy elnyomással évtizedekig lehet blokkolni a szabadságjogokat, meglátjuk az internet avultatja-e ezt.
#260
"Az EU anyagilag is ráfizetés nekünk. Vastagon."
Valami számot tudnál az állításod mögé tenni?
1. Ha az összes cég kivonulna mert nincs szabad hozzáférésünk az EU piacaihoz akkor hatalmas GDP esés lenne.
2, Ha van némi közgazdasági affinitásod akkor olvasd ezt végig. Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak - Magyarország kizsákmányolásáról
3. Nem vagyunk képesek nagy volumenű versenyképes gazdasági produktumra. Mezőgazdászkodoni tudnánk(a hatákonyság kérdőjeles), csakhogy itt túltermelés van az EU-ban, örülne a többi gazda ha a mi termékeink nem lennének a piacon.
#259
Szerintem sokkal visszataszítóbb szidni valamit, aminek az előnyeit azért kihasználjuk. Ez olyan, mint jókat zabálni az asszony főztjéből -amihez a hoozávalókat is ő vette meg-, majd fennhangon kritizálni az ebédet, hogy mekkora bűn egy ilyen szart készíteni. Erre bárhol bármikor az a természetes reakció, hogy akkor többet ne egyél belőle baszki...
#258
Igazából a probléma az, hogy egyetlen tényt sem írtál!
Az, hogy isten létezik, nem tény!
Az, hogy a rendszer összeomlik, nem tény (meg ha az esélye magas is)!
Az, hogy a kasztrendszer minden ember számára megfelelő társadalmi szerkezet, nem tény!

satöbbi...
Tetsuo
#257
Egyébként az általam valamennyire ismert híres tradicionalisták nem csak vizet prédikálnak (/-tak), hanem René Guénon nyomdokain visszataláltak bizonyos anti-modernista életformához, de ez alapvetés is az életszemlélet tényleges elsajátításakor. Mondhatom, nálam is elkezdődött ez a folyamat, a részletekbe nem mennék bele.
Viszont nevetséges és bizarr, kifacsart, a jó-rossz-t megfordító echte sátáni, ha ezt az egyéni utat egy ezt tagadó "ember" kéri számon. Ahhoz hasonlatos, amikor ugyenezek a vallásos embereknek akarják megmondani, hogy kell a vallás szempontjából helyesen viselkedni (pl. migránsokat befogadni stb.), ez pedig nem csak undorító fölényeskedés, hanem velejéig hazug.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#256
A vicces az, hogy mindig az a válasz, hogy ha nem tetszik a rendszer, akkor takarodj el a civilizációból. Mi lenne, ha te tennéd meg ezt? Csak egy gondolat, nem kell komolyan venni. Mindössze rá akartam világítani vele, hogy ez a fajta gondolatmenet rendkívül visszás és visszataszító is egyben.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

Tetsuo
#254
<#idiota>

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#253
Én szerintem minden kérdésedre válaszoltam... Hogy miért nem vonulok el a világtól, ha nem értek egyet az elvekkel amik mentén az működik? Ez lenne a nagy kérdés? :-) Hát azért, mert már lehetetlen félrevonulni. A polip csápja mindenhová elér - egyrészt nincs a földön olyan rejtett zug, ahol az ember független lehetne ettől a rendszertől; másrészt én is ebben nőttem fel, tehát nem tudnék átállni egy remete életmódra és nem vagyok szent, csupán felismertem a rosszat és apró lépésekkel távolodom tőle. ;-) Sajnos nem Istent dicsőítve (mondjuk környezettel harmonikus gazdálkodás), hanem zsidó praktikákat is használva (pénzpiaci kereskedés és haszontalan termékek értékesítése) dolgozom - egyelőre.
Érdekes, hogy egyfajta gurunak, példával elöljáró "mesternek" akarsz látni engem :-D, pedig csak néhány tényt írtam le a világ működésével kapcsolatban a metafizikai tradíció aspektusából.
1. Miért kellene nekem példát mutatni?
2. Miért nem maradhatok anoním?
3. Ha nem értesz egyet a leírtakkal, miért térsz ki előbb-utóbb a vitapartnered személyére? Miért nem próbálsz érvelni helyesen?

Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.03.17. 20:11:25

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#252
8 elemit végzett embert nem raknak be kvalifikált munkára mi? Érdekes, a robotokat az öntödében mégsem szakember állítja be, hanem a kettő közül az egyik pék, a másik szobafestő.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#251
Az EU anyagilag is ráfizetés nekünk. Vastagon.

A felforgatásról, egy volt KGB-st?l. http://www.youtube.com/watch?v=HyFhnnOSAqk

#250
Én is úgy látom kezd kifogyni az értelmezhető válaszokból. A legutóbbi miszerint az általa favorizált társadalomban senki számára nincs rossz hely, egyben azt is jelentené hogy mindenki a pedofiltól az újfasisztáig azt csinál amit szeretne. Ez nyilvánvaló képtelenség, és valóban kimeríti az üres lózung fogalmát.
#248
Rendkívül hasznos volt egy videót betenni egy cikk helyett ami leírta volna hogy román migránosok tüntetéseket szerveznek mert gyermekbántalazmazás miatt a norvég gyermekvédelmi hatóság elvette.
Az alap probléma ismét a konzervatív megközelítésből fakad, a szülő úgy gondolja hogy az ő köre teljesen lefedi a gyermek körét, szinte tulajdonaként kezelheti, bármit megtehet vele. A liberális megközelítés viszont azt mondja hogy a saját testénél a születése pillanata előtt x héttel létrejön egy kör ami már a gyermeké, oda senki még a szülő keze sem érhet el, az állam törvényben garantálja ennek a körnek a sérthetetlenségét. Ami itt örök konfliktusforrás az a pillanat amikor a magzat köre létrejön mivel az fizikailag ekkor még össze van kötve az anyáéval, ez csak kompromisszummal feloldható dilemma.
A másik amit nem hangsúlyoztál hogy román migránsok szervezték a megmozdulásokat. Kérdés hogy mit szóltál ahhoz ha Magyarországon kezdenének el migránsok tüntetni valamilyen vélt/valós jogsérelmük miatt akár vallási okokra hivatkozva.
Egyébiránt egy ilyen esetben ahol határvonalat kell húzni egy kényes szituációban az nem feltétlenül hibamentes, ez itt is így történt a jogászok és a politikusok állásfoglalása alapján a hivatal visszaadta a gyermekeket, ez benne van a rendszerben ha megközelíted a vörös vonalat amit nem szabadna átlépned.
Tetsuo
#247
//www.youtube.com/embed/z0XaB2P-mfw

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

Tetsuo
#246
Tehát most bármit mondanék, az neked lőzung lenne... Ne is érdekeljen, hogy már leírtam, egy normális társadalomban nincs a f@sznak rossz oldala. Még neked is meglenne a helyed, hidd el. ;-)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#244
" a haladó etalon Norvégiában több alkalommal elvettek keresztény családoktól gyermekeket, egyetlen indokkal: mert keresztények."
Na erre mutass valami referenciát. Gyanítom valami olyan brigád lehetett akik vallási meggyőződésből veszélyeztették a gyermek egészségét. Az orvostudomány nem ideológiai alapon dönt, a biológia szükség-szerűségekből tudományos módszertannal képes levezetni hogy mi az ami ártalmas a gyermeki szervezetnek.

Hiba a nevelést konzervatív értéknek beállítani, a liberális neveltetés és normákat ad át, csak azok mások. Tehát visszatérünk oda hogy szerinted a te normáid jók másoké pedig nem.
#243
"Jól uralkodáshoz" elsősorban nem a magas intelligencia szükséges, hanem más kvalitások.

Valóban, az intelligens ember jellemzően bölcs lesz idővel, azt azonban semmi nem támasztja alá hogy az intelligens ember haragosabb vagy kapzsibb mint a többi. Én épp azt látom a magyar politikában a cél a magánvagyonok maximalizálása, de ennek forrása nem az intelligencia hanem az elért hierarchia pozíció, ehhez konzervatív tekintélyelvű rendszer kell ami ezt megengedi, a liberális skandinávoknál ez a mutyizás nem igazán dívik. Én erre a kapzsi mentalitásra sem használnám olyan könnyű kézzel a biztos összeomlást felé halad megállapítást, mivel egy ennyire komplex változékony rendszer egy irányvektora nem meghatározható, ezt csak a te mantrád, teljesen megalapozatlan. A környezeti fenntarthatóság terén van igazságod, aláírom hogy a korlátlan szaporodás egy korlátos bolygón nem fenntartható. Azonban ha jobban megnézzük a kortáltan szaporodást éppen az általad magasztolt tradicionális népi megközelítésből fakad, ergo ez okozná a világ végét, nem a sötétzöld 1.4 gyermekes liberalista pár. Az hogy minden ember jobban akar élni, több erőforrást elfogyasztani az mindkiben benne van, csak az intelligens jobban látja ennek a távlati hatásait és ezt is beemeli a fogyasztási képletébe.

"Nekem azt hiszem semmi bajom nem lett volna egy földműves életmóddal... ma már igen, mert nem értek hozzá"
Ezt nem értem, azt a részét leszámítva hogy kibújsz az alternatíva alól és a kényelmes globalista világban püfölöd tovább a billentyűzetet. Régebben értettél volna hozzá ma meg már nem? Régen is megtanultad volna meg ma is. Én azt mondom ne légy rest, vegyél egy tanya starter kit-et amivel sokkal termelékenyebb tudnál lenni mint annó a jobbágyság, számos működő példa van rá. Nézelődhetsz is előtte a globalista interneten, azonban utána már kapcsold le, for dummies: így kell szórni a kukoricát a tyúkudvarban :)
#242
Bocs, de ez a fickó nem arab, hanem indiai, ők pedig eléggé meghódították már a tech világot, senkit nem lep meg. Egyébként Indiában nem hivatalosan ma is kasztrendszer van, az Amerikában karriert csináló indiaiak nagy része is felső kasztbeli valamiért.
Arabok nem jellemző, hogy ilyen vagy hasonló pozíciókat foglaljanak el, ahol valamilyen szaktudásban kell kiválónak lenni, Max. pénzes befektetők.
Tetsuo
#241
Én senkit nem kényszerítek semmire. Csak leírtam, a véleményemet, ahogy te is.
A modern felfogás és az úgynevezett demokrácia szabadsága egy illúzió, semmi több.
Isten alkotásának, vagy ha úgy tetszik a természetnek vannak törvényei, amiket betartva a világ harmóniáját, a működését erősítjük, ellenszegülve pedig a káosz oldalára állunk.
Az emberiség történelmében egy általános és folytonos korrupció (romlás) érhető tetten, ami végső soron minden területen jelen van és Istentől való távolodást, vagyis a Sátánhoz (az isteni rend ellentéteként, a káoszhoz) való közeledést jelenti.
A középkor végén a "fejlődés" hatására megromlott vallási, kulturális, erkölcsi stb. környezet a további romlás kiindulása volt.
Az Isten helyetti emberközpontúság, majd az énközpontúság eszmerendszerek által kínált szabadsága valójában a teremtett világ harmóniájának felrúgását célozta, miszerint nincs abszolút helye a dolgoknak és nem volt tökéletes állapot, hanem minden viszonylagos, végül csupán az egótól függ. Az embernek nincsen szolgálata, kötelessége, csak jogai, egyre több.
Mára ott tartunk, hogy a modern Nyugaton eldöntheti valaki, hogy fiú-e vagy lány, sőt valamely kevert nemű, esetleg néger (fehérként), hamarosan kisszék is lehet és választásokon kutyák is szavazhatnak, illetve rájuk is lehet majd szavazni.
Szubjektív lett a jó és rossz fogalma, továbbá morálisan egyre inkább távolodunk olyan dolgoktól, mint igazságosság, becsületesség, mert ezeket is relativizáljuk.
Istenkép nélkül nincs fundamentuma világunknak, minden viszonylagos.
A materializmus pedig egyenes út a hedonizmushoz, illetve nihilizmushoz, ami az újabb generációkat, életstílusokat jellemzi.

Ha egy balerina kitalálja (magától ilyet nem talál ki, hosszú agymosás következménye kell, legyen), hogy ő most bányász lesz, mert joga van hozzá, akkor bizony nem jó, ha ekkora szabadsága van, hiszen ezzel elsősorban magának árt, még ha ő nem is fogja ezt fel. (Árt a környezetének, a társadalomnak és a világnak is.) Ma a legtöbb ember így félre van vezetve és azt hívén jó úton halad, valójában rossz úton jár.
A mai emberek többsége nevelés nélkül, "szabadon" nőtt fel, akik méginkább neveletlen utódokat hagynak maguk után.
A nevelés, vagyis normák tanítása példák és jelképes jutalmazás-büntetés által, avitt szigornak minősül, míg a liberális elvek oktrojálása elfogadott.
Az úgynevezett szabadság pedig kettős mérce alapján értendő, hiszen a normalitást, a konzervatív ideológiát képviselőkre vagy hirdetőkre nem érvényes. Számos példát lehetne sorolni, csak egyet említek szemléltetésként: a haladó etalon Norvégiában több alkalommal elvettek keresztény családoktól gyermekeket, egyetlen indokkal: mert keresztények.

Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.03.15. 14:28:53

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#240
Sokszor leírtam már, hogy a kasztrendszerek is megbuktak, vagy ahogy te fogalmazol, összeomlottak! Különben nem lennénk itt és nem lenne miről vitázni. Birodalmak jöttek-mentek, különböző népek uralkodtak és hódítottak, majd tűntek el jóformán a térképről is. A történelem egyetlen dolgot biztosan bizonyít: nem létezik olyan rendszer, amiben minden ember boldog és kiteljesedett életet tud élni! Akinek a faék egyszerű üzeneteket közvtítő vallásoknál és a hitnél több kell, az mindig is lázadni fog egy beszűkült és merev, sehova nem fejlődő társadalomban. Akiknek az állandó vándorlással együtt járó éélet nem tetszett, azok meg feldarabolták a vezetőjüket és beálltak egy adott vallás alá.

Egyetlen dolgot viszont még mindig nem értesz meg: A demokráciában lehetőséged van tradícionistaként élni, elmehetsz Amish-ok közé is, vagy egy kolostorba és élhetsz akár középkori módon is, magadnak megteremelve az élelmet, esetleg valamilyen kézműves termékeid cserélgetésével beszerezheted azt, amire még szükséged van. Senki nem fog ebben megakadályozni, vannak ilyen példák bőven. Ellenben, egy kasztrendszerben kényszer és terror van, mert mindenkit, akinek a rendszer nem tetszik, elégetnek, megkínoznak, likvidálnak, kinek hogyan tetszik jobban.

Önmagában már csak emiatt is teljesen értelmetlen a felvetésed. Nem szükséges megvenned a gonosz multik termékeit, nem szükséges TV-t nézned, kocsival járnod, orvos helyett is mehetsz javasasszonyhoz -léteznek ma is, hazánkban is-, nem szükséges internetezned sem -globalista eszköz-. Szabad vagy, nem kényszerít rád senki semmit. Te viszont rákényszerítenéd emberek tömegeit, hogy aszerint éljenek, ahogy neked tetszik, aminek egyenes következménye lenne -ahogya történelemből ezt ezerszer láttuk-, hogy a fejek fénysebességgel hullanak a porba, csak idő kérdése.

Konklúzió: az emberek nem akarnak úgy élni, ahogyan a tradícionalisták szeretnék! Nem kérnek belőle, és nem kértek belőle korábban sem, különben nem létezne demokrácia sem (azt most hagyjuk, hogy a demokrácia sem tökéletes, de még mindig több lehetőséget ad az egyén számára a boldoguláshoz, mint bármi más korábban).
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.03.15. 13:36:07
Tetsuo
#239
Én még olyanról nem hallottam, hogy valaki magával példálózna, mint az elit tagja, inkább olyanról, hogy ma már nem nagyon vannak nemesi képességű emberek.
Nekem azt hiszem semmi bajom nem lett volna egy földműves életmóddal... ma már igen, mert nem értek hozzá, de ha ahhoz értenék, szívesen csinálnám, mint a legtöbben szívesen éltek aszerint a középkorban. Ezt modern gondolkodással nehéz elképzelni, de így van. Eleve kevesebbet dolgoztak akkor az emberek, mint ma, csak illik lenézni a középkort és a rosszat felnagyítani meg hazudni is akár szakkönyvekben, ezzel kapcsolatban.

Hogy a zsidók átlagosan valamivel magasabb intelligenciájúak, mint átlagosan a fehérek, ez valószínűleg igaz, de aki Á-t mond, mondjon B-t is! Ne csak a polkorrekt fehérellenes vizsgálatok eredményeit mutassa, hanem mutassa be a többit is.
"Jól uralkodáshoz" elsősorban nem a magas intelligencia szükséges, hanem más kvalitások. Manapság a legtöbb vezető pozícióban intelligens emberek ülnek, kivéve néhány díszbohócot, mégis az eddigi legrosszabb társadalmi rendszer valósult meg mára, ami elkerülhetetlenül az összeomlás felé halad. Ergo ez is igazolja, hogy pusztán az intelligencia nem elég...
Ha egy király intelligens és kiműveli tudását, vagyis idővel bölcs lesz, de haragos, gőgös, kapzsi... az előbbi tulajdonság csak erősíti az utóbbiakat. :-)


https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#238
A tradicionális valahogy mindig a hierarchia tetejére pozicionálják magukat, majd közlik hogy ez a normális rendszer maradjon így.
Tegyük próbára az elméleted, bár nem egy igazán PC téma. De kutatási adatokból levonható egy ilyen konklúzió:
"While the average IQ of Europeans is 100, the average Jew of European descent earns an IQ score of 107.5 to 115, making an Ashkenazi Jew almost 6 times as likely to be a genius as a non-Jewish European. In a 2005 paper published by Cochran and Harpending entitled "Natural History of Ashkenazi Intelligence", the pair notes "During the 20th century, made up about 3% of the US population but won 27% of the US Nobel science prizes and 25% of the ACM Turing awards. They account for more than half of world chess champions"
Tehát elfogadod-e a "nyilvánvaló igazságot" hogy rassz alapon ezek az okos zsidók akire a világ/egyéb ostoba népei vezetésének szerepe hárul? Neked mint magyarnak csak egy alantasabb hierarchia szint marad.
Utoljára szerkesztette: defiant9, 2018.03.15. 07:43:08
#237
Kovács Ákos faszságot beszélt!
Szükség van hierarchiára, de nem rasszok, nemek vagy vérvonal alapján, hanem az adott feladatnak leginkább megfelelő képességek alapján. Ez pedig manapság sokkal jobban működik, mint valaha! Korábban nem fordulhatott volna elő, hogy pl. egy olyan multinál mint az Intel, egy arab szakember legyen az egyik legfontosabb részleg vezetője.

A munkaerőpiac szabályozza önmagát. Egy 8 elemit végzett embert senki nem fog magasan kvalifikált szakembert igénylő pozicióba alkalmazni. Viszont egy egészséges hierarchikus rendszer felett is lennie kell valamilyen kontrollnak, mert egy dolog a képeség és a képzettség, és egy másik dolog a személyiség. Ez a kettő ugyanis nem fejlődik együtt törvényszerűen, és egy fejletlen személyiség a legkiválóbb szakembert is rossz útra viheti, rossz döntésekre sarkallhatja.
Tetsuo
#236
Az általam ismert tradicionalisták többsége, anyagilag sikeres ember. Valószínűleg pont ezért tudtak túllépni az anyagiságon és próbáltak őszinték lenni magukhoz is.
A hierarchia abszolút szükségszerű minden társadalomban, hiszen különböző kvalitásokkal rendelkezünk.
A mai koreszme letagad minden nyilvánvaló alapigazságot, miszerint határozott különbség van rasszok, nemek, emberek között különböző feladatokkal - és megpróbálja összemosni a csoportokat, eltüntetve már nem csak a kiválóságokat, hanem bármely értékét az adott identitásnak.
Pl. a feminizmus (teddybear is utalt a működtetőkre, amiről a kuruc.infóban talán egy egész cikksorozat jelent meg), a nők "jogaiért" küzdés helyett valójában a női szerep nőietlenné tételéért küzdött mindig is.
Kovács Ákos zenész pontosan elmagyarázta, milyen helye lenne a nőknek egy normális társadalomban, amiben kiteljesedhetnek. Ugyanígy lenne helye egy parasztnak, egy papnak vagy egy királynak, ahol minegyik azt a szerepet töltené be maximálisan.
Korunk egoista polgára, pontosabbn csak egy nicknévvel ellátott, önálló gondolat nélküli fogyasztó a több millióból, abból indul ki, hogy mindenki király szeretne lenni, pedig egy normális társadalomban inkább mindenki a képességeinek megfelelő helyet szeretné és nem többet, nem mást, mert oda illik, mint fogaskerék, ott tud kiteljesedni.
Ez az igazi meritokrácia.



https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#235
Volt. De sohasem fog megváltozni. Aztán itt van még a zsidózás is. Azt se fogja soha abbahagyni, mert akkor kit hibáztasson a csődbe ment vágyálmaiért? Azt hogy elismerje és beletörődjön hogy hülye és ügyetlen, na azt végképp nem fogja.

#234
<#nevetes1> Látom volt már pár lezavart körötök korábban valahol az sg-n.
Na igen, már mi is végigvettük minden oldalról ezt a kérdést, nem sok sikerrel. A kasztrendszerre épülő társadalmak megbuktak, vágyni utánuk lehet de ez csak addig szokott tartani, amíg esély van a felső kaszthoz tartozni. Viszont parádés gyorsasággal szoktak pálfordulni a rendszer legnagyobb támogatói, amint a másik oldalon találják magukat valamilyen oknál fogva.
Tetsuo
#233
<#nevetes1>

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#232
Nem jöttél még rá?

Neki nem társak kellenek azt élethez, hanem alattvalók, jobbágyok és rabszolgák, akiknek belepofázhat a magánügyeibe, és úgy ugrálnak ahogy ő akarja.
Nem fasiszta, nem náci, nem kommunista, hanem ezeknek a legrosszabb oldala együtt. Ráadásul hazafinak hazudja magát, mert az tiszteletreméltó.

Persze hogy lehülyéz mindenkit, és egyre hülyébbek leszünk, mert az ilyesmiből egyre kevesebben kérnek, őt meg le se csináljuk. Így aztán csak a hasonszőrűek között pufoghat, amíg ki nem vetik azok is maguk közül. Vagy el jön ide és próbálja osztani az észt, de nem érti, hogy miért nem kér a "magasröptű" eszméiből a sok idióta.

#231
"Hogy hülyülnek és a szellemiségük is egyre alacsonyabb rendű lesz?"

Mire alapozod ezt? Vannak egzakt adataid arról, hogy pl. 2000 évvel ezelőtt a Föld teljes népességére vetítve százalékosan hogyan alakultak ezek a paraméterek, és hogyan alakulnak manapság? Mit értesz "hülyülés" alatt? Az iskolázott emberek száma tényszerűen lényegesen magasabb jelenleg mint évszázadokkal ezelőtt, legalábbis a világ fejlett részein mindenképpen így van.
Én nem tartom hülyülésnek, hogy az emberek jórészét már nem elégíti ki a mindennapi 5db ima és fohászkodás, vagy a háztáji napi szintű kipucolása az ürülékből. Viszont fejlődésnek tartom, hogy helyette matematikát, fizikát, biológiát tanulnak. Csőcselék pedig mindig létezett, még az ezósok körében oly nagy tiszteletnek örvendő Tibetben is ezerszámra terrorizáltak és fosztogattak banditák kisebb-nagyobb csoportjai.

"Ellenben már közel 8 milliárd ember él a földön és a nagyon nagy többség dőzsölni akar mint az ámerikaiak vagy a norvégok"

Az élőlények -az állatvilágban is-, általában "dőzsölni" akarnak, ez természetes. A felesleges kacatok gyártása valóban probléma, de ez most nem tartozik szorosan ide.
Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.03.13. 19:27:55
#230
Egyénileg te mit teszel ez ellen?

#229
"Mint írtam, lehetetlen küldetés."
Nem lehetetlen, ki lehet lépni az EU-ból és szép lassan visszasüllyedni a dekadens országképbe. Ehhez persze előtte fel kell számolni a demokráciát és putyini/orbáni/Kim-i autokráciát/diktatúrát kell kiterjeszteni egyébként a nép belázadna.

"senki nem nézné tétlenül a föld véges területén, egy növekedésre épülő globális gazdasági rendszer versenyzőjeként, hogy valaki nem versenyez, csak önmagának termel és beosztja, ami van"
Dehogynem nézik, Afrika nagyrészére tétlenül pillant a világ, Észak-Koreát sem csesztetnék ha nem építene szuper-rakétát. Összeesküvés elméletet gyártasz noha az ok alapvetően teljesen más. Nincs életképes alternatíva ami felérne a globalizált világ-gazdaság fejlettségi szintjéhez.Fogd fel hogy nem vagy képes magadnak pl. intel processzort gyártani, ha ekkora globalizáció ellenes vagy akkor miért használod ennek a produktumait? Költözz egy tanyára és termelj meg magadnak mindent, teljesen életképes irány, csak fogadd el az ezzel járó életszínvonalat, és ha beteg leszel akkor se vitesd be majd magad a globalista felszerelésekkel felpakolt kórházba, bízd inkább a természetre a probléma megoldását.
Utoljára szerkesztette: defiant9, 2018.03.13. 06:28:55
Tetsuo
#228
Hogy hülyülnek és a szellemiségük is egyre alacsonyabb rendű lesz? Igaz, ezt most nem említettem. Ellenben már közel 8 milliárd ember él a földön és a nagyon nagy többség dőzsölni akar mint az ámerikaiak vagy a norvégok, Jupiter méretű ökológiai lábnyomot hátrahagyva. Egy vállakozás meg csak akkor sikeres, ha növekszik. A tárgyak használati ideje csökken, a számuk nő. A környezetünket már úgy szét b@sztuk, hogy igazi csoda lenne helyrehozni, de nincs is ilyen szándék az előbbiekből kifolyólag.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#227
Azt rendszeresen kihagyod a képletből, hogy a világ, és vele az emberek is folyamatosan, generációról-generációra változnak. Ebből pedig elég sokminden már önmagában is következik...
Tetsuo
#226
Mint írtam, lehetetlen küldetés. Márcsak azért is, mert senki nem nézné tétlenül a föld véges területén, egy növekedésre épülő globális gazdasági rendszer versenyzőjeként, hogy valaki nem versenyez, csak önmagának termel és beosztja, ami van.
A globalizmus már mindent aláásott, már minden korrupt, csak a végső összeomlásra vár. ;-)

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8