Imperator: Rome

Oldal 1 / 2Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#80
Megoldodott azota esetleg?
#79
Játszik más is a játékkal? 2.0-ban egyszerűen sehol nem jelenik meg nálam az örökbefogadás lehetősége. Csak én nem találom, vagy valami nem oké, esetleg rossz helyen keresem?

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#78
648-ban járok már, de abbahagytam, több hibát is elkövettem, így sokkal később végeznék (kb. 700-ra), mint terveztem (650-re).
Már csak pár állam van a térképen (azok se nagyok, csak nem tudom támadni őket), a vazallusoknál is hibáztam, mert azok sem olvadnak be időben, a különbékékre sem figyeltem kellő mértékben (és még volt pár kisebb hiba). Kár érte, mert a 650-es WC igazán szép teljesítmény lett volna, főleg az új verzióval.

#77
Ez már 150évnél készült:
kép
A baj az, hogy nem tudok claimet gyártani Indiára és ugye anélkül elég nehéz elfoglalni valamit. Szóval nem tudom mi lesz; az európai részt a következő 25 évben nagyjából elfoglalom és akkor ott állnak majd a seregek India határában és várják az idő múlását.

Montanosz
#76
kész a Gm fordítás (tekintve hogy a rendes fordítás abba maradt) a gépi game magyarítás fészbuk csoportból tölthető

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#75
most a CK3-at tolom, de mindeképp viszem majd ezt is

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#74
Na, sehol senki? Masoljatok mar ti is valamit, had' lassam

#73
Na, 125 év után így állok:
125 év kép

#72
Nem tudom, mondjuk elég macerás lehet, mert elég sok a szöveg a játékban.

#71
Eltelt 100 év Rómával, így állok:
kép1
Igyekszem, de nem tudom ennél gyorsabban pusztítani az ellent :S

Montanosz
#70
magyarítás nem tudjátok hogy áll mert fészen rájuk irtam de egy hete multán se válaszoltak

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#69
Igen fárasztó volt eddig is az örökös kereskedelmi kérelmek kezelése (kb. a játékidő felét tette ki), és ha jól látom továbbra sincs jól megoldva, ha teszem azt pl. Latiumból nem akarok kereskedeni bor többlettel, vagy állandóan vissza kell utasítani az ajánlatot, vagy másik megoldásként az egész államra nézve blokkolhatjuk a bor kereskedelmet, ami nem túl kifinomult módszer, pláne ha van huszonvalamennyi provincia, ahonnan viszont adott esetben szíesen exportálnánk.

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#68
Pop akart lenni, tehat a nepesseg asszimilalasa.
En a jazekbol tanulok, ill. a kapcsolodo wiki oldalt nezem meg, ha valami nem vilagos.

Montanosz
#67
sjna nem nagyon látom még az összefüggéseket, "poo asszimilalas" az meg micsoda?
ha tudsz valami részletes játék ismertetőt dobj már linket lécci mert csak egy bögre nevű felhasználo youtub végigjátszása a segítségem

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#66
Hat, judea nincs valami jo poziban, sot, egy szerencsejateknak tunik.
A poo asszimilalas az ami nagyon csunyan belassult, es ugye ha a tobbseg mas nepcsorta tartozik, akkor az szivas.

Montanosz
#65
az uj patchekkel teljesen uj játékot faragtak, lojalitás de főleg a vallás átszavásával, uj térképmódokkal
kezdtem új játékot is judeával hátha egyszer csak Jézus is felbukkan majd a játék végén :-D

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#64
A kereskedelemnel figyelni kell, hogy kapj bonuszt a konnyu seregre, a katonai tradicioknal meg az ostrom konnyitesre. Ha a varak gyorsan lehullanak es igy a paripak be tudjak jarni a teljes terulet, akkor vege is a haburnak. Ha ugye lassan ostromolsz es van ideje igy ellentamadni, akkor iszonyat sok idot es manpowert veszitesz. Szoval befutsz, lekaszalod, akit tudsz, bedontod a par varat es mielott meg magahoz terne leolod a hatul levoket/frissen kepzetteket.

#63
Amugy, van par tippem is:
Konnyu sereget kell hasznalni, mert a nehezseregnek nagy a sulya, tehat a supply limitet konnyu veluk tullepni, ami kifejezetten szenvedose tesz egy haborut.
En 1:1:1 aranyban hasznalok ijaszt, konnyu gyalogot es konnyu lovast ostromseregnek+ 1 oszver. A harcolo seregeim pedig csak konnyu lovasbol allnak, abbol is 15-20-25 darab es oszver nelkul, igy iszonyat gyorsak es elkapkodnak mindent. Mivel nincs oszver igy a kajara oda kell figyelni, de ha megsemmisited az ellenseges sereget, akkor megkapod a kajajat, tehat ha ugyesen kapkodod el az ellent, akkor nem eheznek.

#62
Igazabol az anyagi reszet nem tudom megoldani, mert a kiadasok jobban nonek, mint a bevetelek es nem tudom ezzel mit kezdjek. A birodalmat konnyen tudom hizlalni, de aztan kifullad az igyekezet es nullszaldos lesz a stori, amibol mar nem vasarolgatni...
Olyan 20-30k pop korul kezd ez nagyon fajni, meglatjuk most hogyan sikerul...

#61
Elkezdtem az antigonosz pofaval. Eleg komoly volt, makedon hadat uzen, aztan az egyipt, majd a szeleukida es a vegen a trak is. Nagyon durva volt, de a vegere agyonvertem oket, viszont 50 folotti lett az AE, ami szetuti a stabilitast, ami meg a popok boldogsagat. Szoval az utohatas jobban megvisel, mint maga a haboru.
Az uj peccsel jobb lett a jatek szerintem, szerintem megprobalok egy WC-t.

Montanosz
#60
várom hogy legyen hozzá fordítás, de mindeképp nagy erénye hogy CK2 meg Eu játékokbol a legjobbakat vette át, van sajátmagunk menedzselése meg az országé, sőt ez néha ellentmondásba is fordulhat...de a sok hasonlo játék közül abban is kiemelkedik (pl: HANNIBAL: TERROR OF ROME) hogy ha nem háboruzunk éppen, akkor sem unatkozunk mert mindig van mivel szöszölni, szoval a játék élmény megvan...annyi hogy nagyobb monitor kell neki vagy nagyito a szövegekhez :-D
Utoljára szerkesztette: Montanosz, 2020.08.15. 15:23:37

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

Montanosz
#59
ja bocsi a imperator rome-t akartam irni hogy jobb, a fieldnek a kereskedelem meg a diplomácia elég fapados, az eventekkel együtt...az hogy beavatkozás nélkül lejátszhatunk egy csatát az meg semmi plusz, általában erősebb támado sereg gsőzz oszt csokolom...tehát mindeképp a imperator rome-t ajánlom

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#58
Melyik? A Fields vagy a Rome?
Montanosz
#57
Field of glory Empires jobb, sokrétűbb több funkcio,taktikai térkp is van

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#56
Nem rossz a játék...az patch kicsit megkavarta a dolgokat.
Nem játszotok a játékkal?

Montanosz
#55
én próbálgattam, de várok legalább egy gépi fordításra

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#54
Érdekes ez a Field of glory Empires, más is játszik vele?

#53
Na, majd oszd meg a tapasztalataidat... Ahogy a fórum aktivitást elnézem, nem túl sokan játszhatnak vele (az EU4 pl. ehhez képest igencsak pörgött fénykorában).

Sajnos szokásos paradox játék: kell még jópár kieg, mire teljes értékű lehet. Azért el lehet vele szórakozni, egész jó a gazdasági mikormenedzsment része pl.

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#52
Kiprobaltam, eleg erdekes, Athennal eleg kemeny 😊
Marmint a Field of glory

Montanosz
#51
Megjelent egy versenytárs, már a videobol láthato milyen aprolékos a diplomácio, kereskedelem,stb, virágbolti verzio van

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#50
Elég nagy hülyeségek vannak a játékban... Pl. a polgárháború azt jelenti, hogy hirtelen a háromnegyed területem a felkelők kezére kerül, én pedig aprólékos szenvedéssel foglalhatom vissza egyenként az erődöket. Plusz, ha egy tábornokomat foglyul ejtik a római felkelők, az nálam jelenik meg fogolyként, és én szabadon bocsájthatom...

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#49
ÚGy tűnik az én esetemben a húzott processzor okozta. Bár Prime95-alatt stabil a 4,4-re húzott i5-öm, mégis, mikor visszavettem a frekvenciát 4,3-ra, onnantól kezdve egyszer sem omlott össze a játék.

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#48
Talán-talán kevesebbszer, de összeomlik...

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#47
Elméletileg az 1.2 patch okozhatja de lehet azóta javították
#46
Senki nem játszik vele? Másnak is crashelget folyamatosan a játék?

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#45
Úgy néz ki az közeljövőben nemigen lesz magyarítás :/ Szóval érdemes lesz egy angol szótárral nekigyürkőzni...

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

Montanosz
#44
én a magyarítást várom

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#43
Nem játszogat ezzel senki? Én már rég megvettem, de csak most gyürkőzöm neki, 1.1-es patchel. Mintha jelentősen kisebb lenne a pezsgés, mint ami az EU4 körül volt...

intel Core i3-3220@3,3 GHz, Asus P8B75-V, 8 GB DDR3, Radeon HD 4890 1 GB

#42
na, legalább ez megoldódott, lehet új karaktereket is felvenni, pontosabban polgárjogot adni nekik és akkor már vállalhatnak tisztséget...hát, ez van

#41
ott ment el a kedvem ettől az egésztől, amikor elfogytak a kormányzók, nem volt jelölt preatornak. Mi a büdös franc ez? Hogy létezik, hogy nincs jelölt vagy legalább egy önjelölt vezér?

#40
Romával mondjuk nincsenek ilyenek, tehát érdemes azzal végigvinni egy játékot, aztán pár év minden idegesitö dolgot befoltoznak majd.

#39
Tegnap kicsit kiakadtam:

Érdekes dolgokat csinál az AI. Volt egy nagyobb szomszédom, háborúzott pár nagyobb hatalommal, azok szépen el is foglalták már a területe 2/3-át, gondoltam hiénázok egyet, megtámadtam én is. Itt rögtön véget ért az összes háborúja, minden területét visszakapta, szövetségre lépett a korábbi ellenfeleivel és most már mind velem állt hadban...oké...elhúzódott a dolog, sok zsoldossal meg egy hosszú háború után sikerült nagyjából stabilizálni a helyzetet.
Már kezdtem örülni is, mert jött egy pár szövetség ajánlat...el is fogadtam őket, de a szövetségesek fele rögtön elkezdett sértegetni, majd kiléptek a szövetségből és hadat is üzentek..oké. A többiek meg kurvára nem csináltak semmit.
Sikerült megoldanom ezt is, bár sokszor előfordult, hogy nem nagyon harcoltak a katonák..csak álltak ott a területén és semmi..ilyenkor hajóba be az egész bandát, elvinni arrébb, visszavinni, kipakolni újra...akkor már harcolnak...
Ezek után jön az event, hogy XY elégedetlen és csinált egy olyan 20k-s sereget. Oké, ilyenkor ezt a tagot leváltani onnan nem lehet. Megnéztem, hogy a többi hadvezér hogy áll, mindenkinek 80 felett a loyalty, nem abba a családba tartoznak, nagy baj nem lehet. Persze az összes barátkozós szar failed lett, és ahogy letelt az idő jött is a polgárháború. Itt azért egy kis érdekes dolog volt mert nem csak az az egy sereg lett lázadó, hanem kb az összes egy kivételével...itt már kezdtem kicsit anyázni.
Oké: nézzük mit tudunk kihozni belőle....nagy nehezen elfoglalom a fellázadt területeket, a kisebb seregeket legyőzöm, de a fő seregét ilyen 20 ezres, sehogy sem sikerül legyőznöm. 40 ezres fullos seregeket vert le, pedig jó parancsnokuk volt. A zsoldos seregek meg amint beléptek a területére, eltűntek. A létszáma meg pillanatok alatt visszaugrott 20k-ra a csata után, így még az sem volt opció, hogy kivéreztetem és előbb-utóbb nem marad embere. Itt volt az a pont amikor ezt a játékot elengedtem.

Ez egy hosszabb játék volt és itt kezdtem el érezni azt, hogy hiányoznak opciók, lehetőségek. Az eventek is teljesen random jönnek, előjel nélkül. Azért annak, hogy valaki összedob egy nagy sereget, kéne valami előjelének lennie. Nem panaszkodik, nem scorned, kap jó pozikat is. Gondolom ezek majd dlc-kel érkeznek, de így meg kicsit lelketlen lesz az egész meg üres, ahogy pocoksari is mondta. Nem teljesen értem a diplomácia ai lépéseit sem és vannak idegesítő bugok is.

Megyek egy újat majd Rómával, lehet ott nem jönnek elő ezek a gondok, de azért kéne javítgatni a dolgon.

#38
Nem tudjátok véletlenül, h 50AE felett mi történik, milyen negativ hatások jönnek? Gondolom amugy olyan lehet mint eu4ben.
Alapvetöen a játék nem nehéz (mondjuk normálon vagyok), az erösebbeket is le lehet nyomni. Kicsit olyan élettelennek tünik a játék, az eu4ben láttam valami koncepciot az országok tevékenységében. Itt csak ugy vannak, megcsapkodom öket, aztán ennyi.

#37
mindig jól esik egy kis egónövelés 😊
Róma
szóval így állok, még csak tanulom a játékot, de ha igaz a 270 éves játékidő, akkor nem tudom, hogy valaha is el tudok foglalni minden területet...technikailag ennek a gátja az AE,
a manpower, pénz stb. simán elég, ezt látom...szóval rá kell jönnöm hogyan működik, mi a megoldás rá 😊

#36
Oh, ha Pocok nem tud haladni akkor komoly lehet😄(no offense, csak ismerem a munkásságod a korábbi játekokbol)...lehet esetleg várni konzol verziot ,mint a Stellarisnál vagy csak itt a forumon csorgathatom a nyálam?
#35
Én Knossossal kezdtem, így első célom Kréta egyesítése volt, majd Kréta létrehozása. Ez relatíve gyorsan is ment, de aztán nagyon belassult a dolog mert valahogy mindig összeállt egy erős koalíció ellenem, így elég sok időbe telt amíg ezeket lerendeztem és kivártam, hogy megroggyanjanak.

Flottát kellett építeni nagyot, az végül sikerült és most már a görög oldalon és kisázsiai részen hódítgatok, de meg kell állni gyakran mert kifutok manpowerből.

Ami nekem furi az az, hogy néhány háború bugos lett és nem harcoltak sehogy a seregek, területet sem lehetett foglalni és békét sem lehetett kötni, így többször ki kellett várni mire beütött az automatikus white peace.

Seregeket próbálgatom meg a taktikákat, nekem eddig a skirmish meg a bottleneck működött jól, de elég sokáig nem volt nehéz-gyalogságom. Most már van, de jobban szeretem az íjász, könnyű gyalog egységeket..olcsóbbak, jól lehet velük haladni, de ha belefutsz egy komolyabb seregbe, akkor lehet sírás a vége.

A szövetség is érdekesen működik, mert akár sima szövetség, akár védelmi szövetség esetén simán otthagynak a picsába. Engem eddig kb. egy szövetségesem sem segített. A legjobb az, amikor szövetségre lépek vkivel majd az azonnal elkezd sértegetni... Szóval, én úgy látom, hogy van még mit csiszolni a játékon.

Ráadásul megint az van, hogy Róma már el is tűnt és ilyen random birodalmak alakulnak. Tudom, hogy ez simán előfordulhat, de nekem ez még mindig kicsit fájó pont😊

Néhány opciót sikerült elég jól elrejteniük, lehetne egy kicsit több segítség (de az is lehet, hogy én vagyok béna)...
#34
Elég lassan megy a hódítósdi, az AE elég keményen jön claim nélkül, de a claimhez meg sok bizbasz pont kell, szóval nehéz haladni. Ki hogy áll?

Montanosz
#33
magyarítást máris elkezdték, a szokott csapat :-)

http://www.kompletta.hu/ http://yanet.hu/

#32
Van ez xbox-ra es ha igen , hogy lehet megrendelni,.Bocs a lama kerdesert de mstoreba nincs, a billenytyuzetem meg uj es nemet es nem talalom az ekezeteket.
#31
Hali . Házasodni hogy lehetne ? bármelyik hajadonra ráklikkelek szürke-inaktív 😞
Oldal 1 / 2Következő →